FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kiakadt a menyasszony, hogy a koszorúslánya sokat dolgozik és nincs elég pénze, úgy összeveszett vele, hogy a nő el se megy az esküvőre

A nő úgy érzi, mindent megtett barátnőjéért, de mivel neki ez sem volt elég, inkább nem is akar ott lenni az ara nagy napján.

Link másolása

Az természetes, hogy ha egy nő esküvőre készül, szívesen kéri a legjobb barátnői segítségét, akik nyilván a nagy napján is vele együtt örülnek majd. De a szervezés és a lánybúcsú is próbára teheti a barátságokat - ahogy azt egy amerikai koszorúslány példája is bizonyítja.

A felháborodott nő a Redditen kért tanácsot. Elmesélte, hogy a legjobb barátnője nyoszolyólánynak (ő a legfőbb koszorúslány) kérte fel őt, ennek megfelelően pedig igyekezett neki mindenben segíteni. Pedig ez nem volt egyszerű számára, mert a munkája miatt sokat utazik, így a barátnője kedvéért több, az esküvőhöz időben közeli munkát le kellett mondania, hogy segíteni tudjon, ha kell. Az utóbbi három hónapban már egyáltalán nem is utazott el, mert a menyasszony mérges lett volna, ha egy másik államban lenne, amikor szüksége van rá.

"Szó szerint hozzá igazítottam a munkámat, hogy közel lehessek, ha kellenék neki. Lesokkolt, amikor a héten kaptam tőle egy nagyon hosszú üzenetet, amiben azt írta, hogy mást fog felkérni nyoszolyólánynak, és én csak koszorúslány leszek, mert nem tudok ott lenni a lánybúcsúján a munkám miatt. Ugyanis sajnos csak az esküvő hétvégéjére tudtam szabaddá tenni magam"

- írta.

Azt is mondta a barátnőjének, hogy az esküvő előtti napon ott tud lenni, de a próbavacsorán nem biztos, mert úgy vette, hogy magának kell fizetnie a vacsorát a nagyon drága étteremben, amit jelenleg nem engedhet meg magának, ha meg akarja csináltatni a körmeit a nagy nap előtt. Ráadásul nemrég vettek új házat a párjával, tervezik az esküvőjüket és még babát is vár, és mindez sok pénzébe kerül. De nem ez volt az egyetlen dolog, ami szúrta a menyasszony szemét.

"Úgy érezte, hogy nem kommunikáltam vele eleget, pedig havonta legalább egyszer megkérdeztem tőle, hogy szüksége van-e rám. Mindig mondtam neki, hogy megkereshet, ha bármiben kell segíteni. Ezek szerint az üzeneteimből nem az jött le, hogy izgatott vagyok az esküvője miatt, ami nem tetszett neki"

- mesélte.

A Reddit-felhasználók megdöbbentek a menyasszony viselkedésén, és azt tanácsolták a koszorúslánynak, hogy ne is fáradozzon többet a "barátnőjéért".

"Kérlek, ne tegyél semmi többet ezért a hálátlan nőért, inkább élvezd a terhességed hátralévő részét. Tudasd vele, hogy te hátralépsz, és csak vendégként szeretnél részt venni az esküvőn" - írta egy kommentelő.

Más szerint a nőnek el se kellene mennie a menyegzőre: "Töltsd az ő nagy napját kényelmes ruhában, egyik kezedben a távirányítóval, a másik kezedben egy tábla csokival".

"Kár, hogy ennek komoly nyoma marad a barátságotokon, de ez az ő önző döntése, nem a tiéd" - véli egy másik hozzászóló.

"Csak azt akarja, hogy valaki folyamatosan nyalja a s.ggét, ez undorító" - jegyezte meg egy harmadik.

A posztot író nő később azt mondta, küldött egy üzenetet a barátnőjének arról, hogyan érintette az, amit írt neki, de órákkal később sem kapott választ rá.

"Én nem látok barátnőt, csak egy menyasszörnyet, aki minden kapcsolatot elveszített a valósággal. Örökre búcsút mondanék egy ilyen 'barátnak'" - írta erre egy kommentelő.

Mivel sokan kíváncsiak voltak arra, hogy hogy végződött a két barátnő vitája, a koszorúslány elmesélte, mi történt. Ő az üzenetében leírta a menyasszonynak, hogy úgy érzi, tiszteletlen vele szemben, mert ő mindent megtett az esküvőjéért, anyagilag is sok áldozatot hozott. Tisztázta, hogy még mindig szeretne elmenni a menyegzőre, de nem akarja, hogy a konfliktusuk esetleg keserűséget okozzon neki a nagy napján, ezért talán az lenne a legjobb, ha nem lenne ott.

Barátnője két nap múlva válaszolt neki, a beszélgetés pedig órási veszekedésbe torkollott.

A menyasszony továbbra is azzal jött, hogy a nyoszolyólánya nem fordított rá elég figyelmet, nem kereste elégszer, és nem tűnt elég izgatottnak az esküvő miatt. Miután a nő leírta, hogy az ő életében is sok olyan dolog volt, ami miatt aggódnia kellett, például a terhesség vagy az, hogy munkát találjon, az ara még tovább sajnáltatta magát. A koszorúslánynak ekkor lett elege, megismételte, hogy már nem is akar elmenni az esküvőre. Azóta nem is írt neki, de barátnője sem kereste őt.

"Már több mint három hete nem hallottam felőle. Visszavittem a koszorúslányruhámat, és úgy érzem, jó döntést hoztam. Továbbra is úgy gondolom, hogy nem fogok részt venni az esküvőn"

- írta.

Forrás: Sun


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor 3 év után lecserélte profilképét, mutatjuk, mire
A magyar kormányfő legutóbb 2021. december 23-án változtatta meg a profilképét a Facebookon.

Link másolása

Lecserélte a profilképét a Facebookon Orbán Viktor csütörtökön. A magyar kormányfőnek ezentúl ez a képe lesz a közösségi-oldalán:

Orbán legutóbb 2021. december 23-án cserélt profilképet a Facebookon.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: