Ezért ne élj együtt szakítás után az exeddel
Úgy tűnt, tökéletesek vagyunk együtt, de idén júniusban veszekedni kezdtünk, és olyan volt, mintha véget ért volna a nászút. Augusztusra már minden tönkrement, és szakítottunk.
Elkezdtünk mind a ketten lakásokat nézni, de túl drágának találtunk. Így megengedtem Jamesnek, hogy a lakásban maradjon márciusig, hogy mindketten meg tudjuk teremteni a kellő tőkét a különéléshez.
Megállapodtunk abban, hogy folytatjuk a számlák közös fizetését, a házimunkát felváltva csináljuk, és hetente beszélgetünk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy nem zavarjuk a másikat. És megállapodtunk abban, hogy tiszteljük egymás terét.
Ha valamelyikünk randevúzik, akkor szól a másiknak, és ha felhozza a lakásra, akkor azt éjfélig használhatják, míg a másik valahova elmegy.
Eleinte sok ajtócsapkodás volt, de időnként nagyszerű barátok tudunk lenni. Bár sokszor idegesítenek azok a dolgok, amiket szerettem benne.
Használja a borotvám, megeszi az ételeim, és megissza a borom.
Bírálja a főztöm, amit korábban dicsért. Elkezdett újra ismerkedni, és bevallom, féltékeny voltam. Főleg mikor először kért meg, hogy maradjak ki éjfélig, hogy ő szórakozhasson.
Vannak idők, mikor megfojtanánk egymást, máskor pedig ismét szexi megjegyzéseket teszünk.
A szabályok sokat segítenek, hogy tudjuk, hol a határ. Ugyan az én részem a társalgóra korlátozódik, de igyekszem a pénzre koncentrálni, amiből fizethetem a saját otthonom. A régi szokásait, amit elnéztem neki most frusztrálónak találom.
Plum mindenhol elhagyja a ruháit. Előttem tinderezik, és megkérdez a meccseiről, a randik előtt pedig divatbemutatót tart.
Nekem, mint az exének ez nagyon nehéz. Néha inkább hazudok, hogy nem illik hozzá egy ruha, hogy ne nézzen ki olyan jól.
Egy másik dolog, amitől megőrülök, hogy az edzések után mindig meg kell masszíroznom. Ugye milyen igazságtalan?
A legnehezebb a többi srácot látni, akikkel randizik, mégis együtt tudunk élni, és még mindig együtt nézzük a táncos műsorokat a tv-ben, mint régen.