HÍREK
A Rovatból

Döbbenetes adat a magyarok pénzéről – többségben vannak, akik hónapról hónapra élnek

A vizsgált európai országok közül nálunk a legnagyobb a pesszimizmus is a pénzügyek és a gazdasági kilátások terén.


Egy év alatt közel 20 százalékponttal nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik egy havi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeiket és egy havi megtakarítással sem rendelkeznek – derül ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből, amit a 444 közölt.

Ennek köszönhetően a magyarok a legpesszimistábbak az infláció miatt is: honfitársaink több mint 90 százaléka az elkövetkező fél évben is magas szintű pénzromlásra számít.

A 20 országban (EU-s tagállamok és néhány környező ország) több ezer megkérdezetten végzett közvélemény-kutatás adatai szerint a legtöbb országban az áremelkedések rontják a családok megtakarítási lehetőségeit. Tavaly Európában összesen a válaszadók 28 százaléka mondta azt, hogy egy hónapnyi, vagy annál is kevesebb bérének megfelelő kiadást tudna csak vállalni anélkül, hogy eladósodna.

Idénre tovább romlott a helyzet: már 37 százalék rendelkezik legfeljebb egy havi jövedelemnek megfelelő megtakarítással.

Az Intrum adatai szerint a magyarok 90 százaléka számolt be arról, hogy az Európában rekordszintű infláció negatívan érinti háztartása pénzügyeit. Ez a legmagasabb szám Európában, megelőzve Görögországot (87 százalék) és Olaszországot (szintén 87 százalék). Összehasonlításképpen, az európai átlag 82 százalék volt.

Míg 2021-ben a magyar fogyasztók 33,24 százalékának nem volt elegendő megtakarított pénze egyhavi kiadásainak fedezésére, 2022-ben már 35 százalék volt az érintettek aránya, 2023-ra pedig hatalmasat ugorva ez az arány elérte a 53 százalékot.

Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: „A fejlett államok gazdaságainak növekedését elsősorban a belső piaci kereslet hajtja. Nem véletlen, hogy a mért fizetőképességi adatok alakulása jellemzően előre jelzi a GDP dinamikáját. A mostani adatok csökkenő fizetőképességet jeleznek előre, ami visszatarthatja a gazdasági növekedést.”

Üveges Judit szerint már többségbe kerültek azok, akik fizetésről fizetésre élnek. Emiatt súlyos szociális válságot idézne elő például, ha növekedne a munkanélküliség.

A tartós és magas áremelkedésre az európaiak többsége főleg extra kiadásaik csökkentésével reagál: elsősorban ajándékvásárláson és utazáson spórolnak. Üveges szerint ugyanakkor a magyarok az európai átlagnál kevesebbet tudnak faragni a kiadásaikon.

Emellett Európában Magyarországon az egyik legnagyobb a hitelek elutasításának aránya

– derül ki a felmérésből. A magyar válaszadók 41 százaléka inkább arra készül, hogy fizetésemelést kérjen, vagy akár jobban fizető munkát keressen.

Hazánkban 4 százalékponttal (17-ről 21 százalékra) nőt azoknak a száma, akik kettő vagy több számlát nem tudtak kifizetni időben. Az érintettek fele ráadásul azt mondja, rendszeresen előfordul, hogy nem tudja időben fizetni a számláit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy: 80 millióból épült piac Tiszaörsön, de „csak egy fa tákolmány lett belőle”
A független képviselő szerint a beruházás összegéből festésre és lámpákra is jutott pénz, de „a szocializmusban megszokott csempe” cseréjére már nem.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.

„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.

A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.

„Nagyon csodálkoznék, ha a szocializmusban megszokott csempét valóban kicserélték volna.”

A honatya utalt a beruházásról szóló „propaganda” hírekre is, amelyek azt sugallják, hogy a piac segítheti Tiszaörs gazdasági fellendülését. Hadházy ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez kellett, mint egy falat kenyér, Tiszaörs gazdasága fel fog lendülni…”

A poszt szerint korábban csak két stand működött az út mellett, most viszont „méltó helyre került az ezüstérmes kecskesajt és az állítólag messzi földön híres tiszaörsi száraztészta”. A képviselő úgy látja, érdemesebb lett volna az árukat nagyobb városok piacaira juttatni, a helyieket pedig közvetlenül a termelőknél kiszolgálni.

„Gondolom, ezt is teszik, csak akkor nem lehetett volna 80 milliót elkölteni és a plébánossal az egészet megszenteltetni.”

A posztban Hadházy arról is ír, hogy az utóbbi években több hasonló beruházás valósult meg falvakban. „Tömegesen nőttek ki az EU-s pénzekből méregdrágán, ellenben tökéletesen feleslegesen épített, alig, vagy egyáltalán nem használt piacok a falvakban – miközben megszűnik a bolt, a posta, sok helyen még a kocsma is, elmegy az orvos és az állatorvos.”

A bejegyzés említi Tiszaörs polgármesterének egyik „megmosolyogtató” közleményét is, amelyben a helyi vezető köszönetet mondott egy fideszes országgyűlési képviselőnek, amiért „Mészáros Lőrinc bankja talán mégsem szünteti meg a faluban a MOBILbank szolgáltatást”. A polgármester hozzátette, hogy

„az ATM viszont általában nem működik”.

„Tulajdonképpen kár, hogy nem jönnek az EU-s pénzek, mennyi hasonlóan tragikomikus történetről maradunk így le” – zárta bejegyzését Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nézzetek be az egyedi villába - Ezt az olasz luxusingatlant vehette meg zsebből a kormányhoz közel álló kör
Az olaszországi sajtó attól a luxusingatlan-vásárlástól hangos, amely mögött a Fidesz legfelső köreihez köthető személyek állhatnak. Több helyen is büszkélkedtek vele a korábbi tulajdonosok.


Mint írtuk, olasz lapok megszellőztették, hogy több mint 1,7 milliárd forintért gazdát cserélt egy festői tájon álló, az Alpokra néző luxusingatlan, amit állítólag zsebből fizetett ki egy magyarországi cég. A nem sokkal a házvásárlás előtt alapított vállalat körül olyan nevek tűntek fel, mint Habony Árpád és Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagy éppen a Tiborcz István nevével fémjelzett Gránit Bank - ahonnan az előleget utalták át az adásvételhez.

A több mint ezer négyzetméteres, egyedülálló panorámát kínáló, közeli tóra és az olasz Alpokra néző ingatlan Varese festői városában található, csendes környezetben, és hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A Bazaar korábban látványos fotóriportot közölt a házról, amely nem csak azért figyelemre méltó, mert impozáns helyen áll, hanem azért is, mert a híres olasz modell és divattervező (a legendás Missoni divatház örököse), Margherita Missoni, illetve nem kevésbé ismert férje, az autóversenyző Eugenio Amos tulajdonában volt.

Most már viszont egy magyar kormányhoz feltehetőleg közel álló személyé, vagy vállalaté - talán a legtöbb berendezési tárggyal együtt, amelyek ilyen adásvételeknél gyakran a házzal együtt járnak, hogy az épület megőrizze az exkluzivitását.

A ház 15 percre van a Missoni központtól, és körülbelül egyórányira Milánótól. A négyszobás otthonban minden a Missoni márka jegyeit tükrözi. A házat a tervező Missoni bolhapiacokon gyűjtött kincsei és az évek során felhalmozott különlegességek töltik meg, míg a falakat kortárs és régebbi festmények, illetve fotók díszítik - áll a riportban.

„Az étkezőnket a milánói PictaLab festette ki. Számomra nagyon fontos, hogy a családommal és a barátaimmal együtt étkezzünk, ezért imádom ezt a nagy asztalt, ami köré mindannyian le tudunk ülni. Ezeket a fantasztikus székeket Josef Frank tervezte a Svensk Tenn számára” - nyilatkozta a korábbi tulajdonos.

A nappaliból a kis Varese-tóra nyílik kilátás. A padlót egy egyedi Missoni Home szőnyeg borítja, vintage bútorok egészítik ki a berendezést.

Ugyanebben a helyiségben egy portré látható Margheritáról, amit Gilles Bensimon készített, Grillo Demo pedig ráfestett. A dolgozószobában az íróasztal mögött Caroline Walker egyik festménye függ, a hálószoba zebracsíkos szőnyege pedig egyedi darab.

A ház belső képeit nem csak a Bazaar oldalán lehet fellelni. Egy egyszerű Google-kereséssel is rengeteg nyilvános fotó érhető el róla, hiszen büszkén mutogatták a tulajdonosai az évek alatt.

Ebbe az enteriőrbe költözhetett be a közelmúltban a rejtélyes magyar tulajdonos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: