A vesztes háború traumája szülte az első klasszikus vámpírfilmet - 100 éve mutatták be Murnau Nosferatuját
Jöhetnek háborúk, világjárványok, pusztító természeti katasztrófák, az emberekből semmi sem öli ki a félelem, az elborzadás iránti ősi vágyat. Ez élteti a mai napig a krimi, a horror műfaját mind az irodalomban, mind a filmművészetben. Vannak olyan korszakok az emberiség modern történelmében, amikor a fent említett csapások okozta traumák utóhatásai még inkább ihletőleg hatnak a művészekre és a közönségre egyaránt.
Nem kellett messzire menniük az 1920-as évek elején az alkotóknak, hiszen éppen csak véget ért az első világháború, majd az azt követő spanyolnátha-pandémia, amelyek összesen közel 100 millió halálos áldozatot követeltek. Németország még ezen belül is a legszerencsétlenebbek közé tartozott, hiszen vesztesként került ki a háborúból, összeomlott az alig 50 évet élt császárság, jelentős területeket csatoltak el tőle a győztes hatalmak, a belső viszonyokat is a bizonytalanság jellemezte.
Már 1920-ban elkészült Robert Wiene Dr.Caligari című filmje, amely egyben egy illuzionista bőrébe bújt emberi szörnyeteg követtet el gyilkosságokat hipnotizált médiumával. A híres német filmesztéta, Siegfried Krakauer egyenesen Hitler előfutárát látta benne. Wiene néhány évvel később újra elővette az önkéntelen gyilkos témáját az Orlac kezeiben. Az emberi lélek manipulációjával keríti hatalmába áldozatait a korszak leghíresebb rendezője, Fritz Lang figurája, Dr. Mabuse. Ez utóbbi 1922-ben készült, egyidőben egy másik klasszikus rémtörténettel, Friedrich Wilhelm Murnau rendezte Nosferatu – a borzalom szimfóniája című filmjével, amely Bram Stocker Dracula regényének némiképp szabad feldolgozása volt.
Az erdélyi/havasalföldi vámpírmítosz diadalútjának számos magyar vonatkozása van. Egyes források szerint az ír szerző Vámbéry Ármintól hallott a legendáról, és első filmes feldolgozása Lajthay Károly 1921-ben készült, elveszett alkotása, a Dracula halála volt. Egy évvel később született meg a német rendező műve, amelyben megváltoztatta a főszereplők neveit és a cselekményt is. A címbeli Nosferatu Stocker szerint régi román nyelven azt jelenti: „meghalni nem tudó”. Murnau filmjében a vámpírt Orlock grófnak nevezi, de így sem tudta elkerülni, hogy az író özvegye be ne perelje a szerzői jogok megsértése címén. Murnaunak meg kellett semmisítenie filmjének kópiáit, szerencsére addigra már sok helyen bemutatták és néhány példány fennmaradt az utókornak.
Őt is elkapta a háború utáni pszichózis, és nem a Nosferatu volt az első horrorja. 1920-ban forgatta a Janus-arcot Robert Louis Stevenson Dr.Jekyll és Mr.Hyde című regénye nyomán, melynek főszereplője a legendás színész, a dr.Caligari alvajárója, Conrad Veidt volt, egy kisebb szerepben pedig feltűnt egy magyar színész, bizonyos Lugosi Béla. A Nosferatuban, amelyben a nyomasztó, fekete-fehér fény-árnyék játékok, a szinte a néző fölé magasodó vámpír alakja már önmagában is rémületet kelt, a vérszívó úgy jelenik meg, mint a tömeghalál hozója. Koporsókkal megrakott hajóval utazik Wisborgba, út közben egymás után halnak meg a legénység tagjai, és amikor megérkeznek, a szintén koporsóban utazó gróf megöli a még életben maradottakat, majd pestist terjesztő patkányokat szabadít rá a városra. Kihagyja történetéből a vámpirölő Van Helsing doktor figuráját, a vámpír halálát kiszemelt okozza: míg Ellen feláldozza magát a város megmentésére, a gróf nem veszi észre a számára végzetes hajnali fényt.
A főszereplő, a hórihorgas Max Schreck neves színházi színész volt, Max Reinhardt társulatának tagja, és rendszerint bizarr figurákat játszott, így Orlock gróf szinte „testhezálló” szerep volt számára. Schreck olyan hiteles volt, hogy még az is elterjedt róla, hogy a valóságban is vámpír. Ráadásul neve németül „rémületet” jelent, és volt olyan feltételezés, mely szerint csupán reklámfogás volt egy ilyen nevű főszereplő – pedig ez volt a színész igazi neve. Ami a forgatás helyszíneit illeti, Orlock gróf kastélyául a csejtei vár szolgált, ahol a nem kevésbé vérszomjas Báthory Erzsébet követte el rémtetteit, majd ennek falai között fejezte be életét, Wisborg pedig Lübeck ma is szinte érintetlen óvárosa volt.
A Nosferatu ma is elbűvöli a némafilm és a horror szerelmeseit egyaránt az első perctől az utolsóig fenntartott feszültségével, tökéletesen szerkesztett képeivel. 1979-ben Werner Herzog készítette el az alkotás színes remake-jét, ebben a grófot a szintén különc hírében álló Klaus Kinski személyesítette meg. 2000-ben pedig Elias Mehrige A vámpír árnyéka című filmjében felelevenítette a film készítésének történetét. Murnaut John Malkovich, Schrecket pedig Willem Dafoe alakította.
Murnau nem ragadt le a horror műfajánál. 1924-ben elkészítette Az utolsó ember című remekművét, egy előkelő szálloda öregedő, elbocsátott főportásának kálváriáját. Ezt az alkotását 1958-ban a Brüsszeli Világkiállítás alkalmával beválasztották minden idők 12 legjobb filmje közé. Miután megfilmesítette előbb Moliére Tartuffe-jét és Goethe Faustját, hollywoodi meghívást kapott, és 1927-ben elkészítette a Virradat című, krimibe ágyazott romantikus drámáját, amelyet 3 Oscar-díjjal tüntettek ki.
