„Mindenért ő a hibás!” – a 8 leggyakoribb válóok
4. A másikban csak a hibát látjuk
Szintén az önismeret hiányából adódik, de itt már többről van szó: a kákán is csomót kereső házasfél bele van ragadva egy problémába, és már nem látja a másiknak az értékeit.
Minden problémát a másikra hárít, mert ő maga nem tudja megoldani azt.
Elképzelte magának álmai férfiját vagy álmai nőjét, és végül kiderül, hogy ő "mégsem" képes azt nyújtani, mint az ideál. Tehát a házastársat hibáztatja azért, amiért nincsenek meg azok az értékei, amik nem is voltak meg sohasem. Halkan megjegyezzük: ellenben vannak olyanok, amiket pedig nem tud értékelni.
5. Nem tiszteljük a házastársunk értékeit
Az előzőből következik. Holott mindenkinek vannak értékei!
6. Belekényelmesedünk a házasságba
Gyakori probléma, hogy a házastársak egyre lejjebb és lejjebb adják a színvonalat a saját maguk vonatkozásban. Már nem kell kisminkelnem magam, vagy pár kiló túlsúly felfutott, de én így is jó vagyok neki. Ilyenkor az történik, hogy
a saját magunkkal szembeni elvárásokat lejjebb adjuk,
és ezzel párhuzamosan a másikkal szemben maradnak a magas követelmények.
7. Állandó "majd én jobban tudom" attitűd
Jellemző házassági probléma, amikor
saját magunk szerepét akarjuk túlhangsúlyozni.
Ez az állandó bizonyítási kényszerünkből is fakadhat. Ez az attitűd sokkal jellemzőbb a férfiaknál, mert ők a családfők, tőlük várja mindenki a megoldásokat.
8. Vita az anyagiak miatt
Kizárólag pénz akkor lehet buktatója egy házasságnak, ha a házastársak nem azonos értékrenddel nézik a dolgokat.