hirdetés

KAPCSOLAT
A Rovatból
hirdetés

59 évvel a lagzijuk után újraalkották esküvői fotóikat, szívmelengető képek születtek

A 79 éves amerikai házaspár még az iskolában szeretett egymásba, azóta már öt unokájuk van.

Link másolása

hirdetés

Nem akárhogy ünnepelte meg egy idős amerikai pár, hogy már majdnem 60 éve házasok: újraalkották az esküvői fotóikat, amelyek 59 évvel ezelőtt készültek róluk - számolt be róla a Metro.

Karen és Gary Ryan csak 20 évesek voltak, amikor 1962 júliusában, az amerikai Idaho állambeli Pocatelloban kimondták egymásnak a boldogító igent. Még csak hetedik osztályosak voltak, amikor Karen egy iskolai előadáson kiszúrta Garyt, de csak középiskolás korukban szerettek egymásba.

Hat évvel az első randijuk után kötötték össze az életüket egy egyszerű, de nagy esküvőn. A templomban körülbelül ötszázan voltak, a menyasszonynak öt koszorúslánya, a vőlegénynek pedig öt násznagya volt. A szertartás után nem csaptak hatalmas bulit, tortát ettek és puncsot ittak.

Az egész lagzira alig 500 dollárt (148 ezer forint) költöttek, ami mai szemmel nézve igencsak kevésnek tűnik. A legnagyobb kiadás a feleség szerint az esküvői ruhája volt, ami a mai napig megvan neki.

Az 59. házassági évfordulójuk előtt, amikor arról beszélgettek a családtagjaikkal, hogy hogyan ünnepeljék meg ezt a jeles napot, Karen elő is vette a csodaszép, csipkével díszített ruhát, és amikor felpróbálta - a nagy nap óta először -, nem akarta elhinni, hogy még mindig jó rá, sőt, tökéletesen áll neki.

Végül férjével együtt úgy döntöttek, hogy ha már előkerült a ruha, csinálnak egy fotózást, amely során újraalkotják az esküvői fotóikat. Szerencséjükre az egyik menyük, Nikki és az egyik unokájuk, McCall esküvői fotózással foglalkozik, így meg is voltak a megfelelő emberek erre a feladatra.

hirdetés
"Nagyon érzelmes volt. Annyira ideges voltam, nem is tudom, miért. Mintha először csináltuk volna ezt. Gary elképesztően nézett ki, pontosan úgy, ahogy 59 évvel ezelőtt is láttam őt"

- mondta meghatottan Karen, aki természetesen a saját, eredeti menyasszonyi ruhájában állt kamera elé.

"Fantasztikus élmény volt. Karen gyönyörű volt, könnybe lábadt tőle a szemem. Nagyon jól szórakoztunk, főleg azért, mert megtapasztalhattuk, milyen McCall és Niki munkája. Nagyon meglepődtünk, amikor láttuk, hogy milyen jól sikerült tükrözni az új képeken a régi fotóinkat" - mondta Gary, aki erre az alkalomra egy, az eredeti öltönyéhez nagyon hasonlító szmokingot bérelt.

A végeredmény valóban nagyon jó lett, most is árad belőlük a boldogság, csakúgy mint az esküvői képeiken.

A házaspárnak két gyereke és öt unokája született. Azt tervezik, hogy a 60. évfordulójukat egy nagy bulival ünneplik, de azt is elképzelhetőnek tartják, hogy nyugalomban, kettecskén, a karosszékükben ülve emlékeznek majd vissza a nagy napjukra.

Karen szerint a hosszú házasság titka az, hogy sosem szabad mérgesen lefeküdni aludni, csókkal és öleléssel kell zárni a napot. Gary hozzátette, mindenkinek vannak problémái, a lényeg az, hogy segítsük egymást és mindig legyünk ott a másiknak.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KAPCSOLAT

„1940-ben élsz, drágám” - írták a lánynak, miután elmondta, szerinte hogyan lehet boldoggá tenni egy férfit

Szerinte nem olyan nehéz kedveskedni egy férfinak, adott is pár tanácsot, de sok kommentelő nem ért egyet vele.

Link másolása

hirdetés

„Nem olyan nehéz egy férfinak a kedvére tenni” - ezzel a címmel tett közzé egy videót a TikTokon egy fiatal lány, aki le is írta, hogy szerinte mivel lehet boldoggá tenni egy férfit.

Ezeket sorolta fel:

• Etesd őt!

• Csókold!

• Öltözz csinosan!

hirdetés

• Flörtölj vele!

• Légy a legjobb barátja!

• Teremts otthon paradicsomi hangulatot!

• Halmozd el bókokkal!

Bár több mint 92 ezer lájkot kapott a videója, rengetegen hozzá is szóltak, a többség szerint pedig ezek nem feltétlenül jó tanácsok. Íme néhány komment:

„Kérlek mondd, hogy ez egy vicc.”

„Ettől szekunder szégyenérzetem támadt.”

„Elfelejtetted azt, hogy ki kell cserélni a pelusát, meg kell büfiztetni és esti mesét kell mesélni neki...”

„Dehogyis, nem vagyok az anyja. Szóval kösz, nem.”

„1940-ben élsz, drágám.”

Volt, aki azt kifogásolta, hogy miért kell csinos ruhát viselniük a nőknek azért, hogy a párjuk elégedett legyen, más pedig arra világított rá, hogy hiába teszi meg sok nő ezeket, a férfiak ezt sem mindig értékelik.

De akadtak olyan kommentelők is, akik humorosan reagáltak:

„Váratlan fordulat: már 9 éve szingli” - írta egy férfi.

„Ha a TikTok engedélyezi a 2 órás videókat, csinálok egyet arról, hogyan lehet a nők kedvére tenni” - kommentelte egy másik pasi.

Forrás: Mirror


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KAPCSOLAT

Több mint 16 ezer férfival feküdt le élete során, de a párját egyáltalán nem zavarja, a kezét is megkérte már

Sőt, a volt prostituált hamarosan férjhez is megy, de szívesen mesél arról, milyen volt az a 20 év, amikor a testéből élt.

Link másolása

hirdetés

„A hölgy, aki 20 évig volt prostituált” - így mutatkozik be Instagram-oldalán az a nő, aki korábban szexmunkásként dolgozott, most viszont boldog menyasszony.

Ashley Clark Huffman azután vált ismertté a neten, hogy a TikTokon rendszeresen beszél videóiban arról, milyen volt az élete prostituáltként.

Elmondása szerint több mint 16 ezer emberrel szexelt már, de ez jelenlegi párját egyáltalán nem zavarja. Olyannyira nem, hogy meg is kérte a kezét, és hamarosan el is veszi feleségül.

„Több olyan férfi kellene a világra, mint a leendő férjed, aki nem a múltjuk alapján ítéli meg a nőket, hanem elfogadja és szereti őket úgy, ahogy vannak” - írta egy kommentelő.

A nő egyébként meglehetősen nyitottan beszél a múltjáról. Többször is elmondta, hogy számos nehézséggel jár egy prostituált munkája. Boldog házasságokat látott tönkremenni, sokszor nem tisztelték a testét, és ő is küzdött az öntisztelet hiányával. Sokszor került veszélyes helyzetekbe és olyan traumák is érték az évek során, amelyek miatt még mindig poszttraumás stressz szindrómában szenved. Nem beszélve arról, hogy a korábbi munkája miatt sokan megbélyegzik.

Ennek ellenére jelenleg boldog, és ebben nagy szerepet játszik az, hogy egy olyan férfi felesége lesz, aki szereti és elfogadja őt.

hirdetés

Forrás: Daily Star

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KAPCSOLAT
A Rovatból
hirdetés

Megengedte a feleségének, hogy megcsalja őt, aztán nagyot koppant, amikor fordítva sült el a terve

A férfi annyira kétségbeesetten próbálja megmenteni a házasságát, hogy még a félrelépést is elnézte párjának, de már belátta, hogy ez nagyon rossz ötlet volt.

Link másolása

hirdetés

Nagyon megbánta döntését egy férfi, aki házasságuk megmentése érdekében megengedte a feleségének, hogy más férfiakkal is ismerkedjen - számolt be róla az Indy100.

A csalódott férj a Reddit közösségi oldalon mesélte el történetét. Elismerte, hogy a kapcsolatuk válságba került, miután már nem tudta felkelteni a felesége figyelmét. Mivel azt akarta, hogy a felesége boldog legyen és jól érezze magát, azt mondta neki, hogy nem bánja, ha mással is lefekszik. Ugyanakkor felállított néhány szabályt, például, hogy nem eshet teherbe, védekeznie kell a nemi betegségek ellen, és bármikor dönthetnek úgy, hogy véget vetnek a nyitott házasságnak és ismét monogámiában élnek.

A felesége először nagyon meglepődött ezen, többször is rákérdezett, hogy biztosan ezt akarja-e. A férfi erre azt mondta, hogy persze, sőt, nem is kell elmondania a nőnek, hogy mit csinált. Utólag már nagyon bánja, hogy ezt is hozzátette, mert mint kiderült, óriási hiba volt.

A neje végül belement a nyitott házasságba, és hamarosan fel is keltette az érdeklődését egy férfi a munkahelyén. Erről még szólt a férjének, aki meg is engedte neki, hogy ismerkedjen a kollégájával, hogy megnézze, mi sül ki belőle. Ez végül olyan jól alakult, hogy a páros egészen közel került egymáshoz, le is feküdtek egymással.

"Nagyon bántott a dolog, de ezt képtelen voltam bevallani neki. Azt mondtam, hogy ne aggódjon emiatt"

- írta a férj.

hirdetés

Közben viszont nagyon pedálozott azért, hogy megmentse a kapcsolatukat. A felesége kedvenc ételeit főzte, több mindent csinált meg otthon, és segített a nejének mindenben, amit csinált. Próbált minél többet otthon lenni, és még a párja előtt hazaérni, hogy már vacsorával várja őt.

A nő aztán egyszer azzal állt elő, hogy elutazik egy hétvégére egy barátnőjével. A férj ismeri a barátnőt, jó embernek tartja, sőt örült is, hogy a felesége egy kis időt tölt vele, hogy végre feltöltődjön. Később viszont maga a neje árulta el, hogy igazából nem is a barátnőjével fog kiruccanni, hanem az új szeretőjével. A férfi könyörgött neki, hogy ne menjen el, még ki is fizette volna neki a szállás kötbérét, de a feleség azt mondta, hogy megígérte, hogy elmegy, és ezt be is fogja tartani.

Miután hazaért, a férj megkérte őt, hogy ne találkozzon többet a szeretőjével, amire a feleség válasza az volt, hogy megpróbálja, de úgy tűnik, ez nem sikerül neki. "Néha egy kicsit későn ér haza, nem éhes annyira, hogy megegye velem azt a vacsorát, amit főztem neki... Tudom, hogy vele van".

A férfi már olyan kétségbeesett, hogy mindenfélével próbálkozik, hogy visszahódítsa a feleségét, már terápiára is jár.

"Úgy érzem, egy totális csőd vagyok"

- írta.

Azért osztotta meg a történetét, hogy megkérdezze a redditezőket arról, mit tehetne még annak érdekében, hogy ne veszítse el a feleségét. A kommentelők azonban nem sok jóval kecsegtették.

"Haver, már elveszítetted. Hazudott neked arról, kivel utazik el. Már nem tisztel téged" - írta egyikük.

"Csak annyit tudok mondani, hogy ezt a házasságot már nem lehet megmenteni. Az érzései már sosem lesznek olyanok, mint régen. A legjobb az lenne, ha továbblépnél és új életet kezdenél" - jegyezte meg egy másik.

Többen azt írták, hogy ijesztő ez az egész, és sajnálják a férfit, amiért ekkora butaságot csinált. Valaki úgy fogalmazott, ez a legszomorúbb dolog, amit valaha olvasott a Redditen.

Ti mit gondoltok erről?


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KAPCSOLAT

Sírásig ijesztgeti gyerekeit egy TikTok-függő anya egy vicces videóért, férje már a válást fontolgatja emiatt

A pohár akkor telt be az apánál, amikor az egyéves kisfiukat a 6 éves kislányuknak kellett megvigasztalni, mert az anya eközben nevetve szerkesztette a kicsi megijesztéséről készült videót.

Link másolása

hirdetés

Bár eleinte inkább a kamaszok és a fiatal felnőttek uralták a TikTokot, manapság már számos felnőtt, sőt időskorú is használja a videómegosztó alkalmazást. Az applikációra elég könnyű ráfüggni, hiszen sokfajta tartalmat kínál és pofonegyszerű a használata. De ahogy már számtalanszor írtunk róla egy-egy eset kapcsán, számos káros hatása is lehet.

Egy férfi arra panaszkodott a Reddit közösségi oldalon, hogy a felesége TikTok-függő lett, az utóbbi időben pedig úgynevezett prank videókat csinál, amelyekben a saját gyerekeit vicceli meg valahogyan. Ő pedig ezt nagyon nem nézi jó szemmel.

Egyszer hallottam, ahogy a hatéves kislányunk sikoltozik és sír, mert a feleségem úgy megijesztette őt. Már nem is akar a saját szobájában aludni, mert fél a szörnyektől és a szellemektől. A feleségem elintézte annyival, hogy majd túlteszi magát rajta.

Az apa elmondása szerint hetek óta ez megy náluk, hiába szólt már többször is a párjának, hogy ne csinálja ezt a gyerekekkel.

A pohár akkor telt be a férfinál, amikor az anya az egyéves kisfiúkat is úgy megijesztette, hogy a kicsi sírva fakadt, ráadásul a hatéves nővérének kellett megvigasztalni őt, mert az anyjuk eközben nevetve szerkesztette az erről készült videót.

hirdetés
"Megmondtam neki, hogy nem traumatizálhatja a gyerekeinket a követői szórakoztatására

- írta a férfi, hozzátéve, hogy ezen annyira összevesztek a feleségével, hogy ő végül a vendégszobában aludt aznap este.

Elmondása szerint nem ez az első alkalom, amikor azért vitatkoznak, mert a nő a közösségi média rabja lett. Mindent dokumentál, majd posztol, gyakorlatilag az interneten éli az életét. Férje szerint azóta változott meg nagyon, amióta több ezer követője lett a közösségi oldalakon.

Már tényleg a válást fontolgatom, ha nem fejezi ezt be. A gyerekeink jólléte sokkal fontosabb számomra, ezért lépnem kell, és véget kell vetnem ennek a hülyeségnek

- írta az apa.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: