A klímaváltozás egyik legsúlyosabb következménye a hosszabban tartó aszály és egyre növekvő forróság okozta elsivatagosodás. Ez leginkább az afrikai Száhel-övezetben érhető tetten, amely vízszintes irányban húzódik végig a kontinensen, és amelyet északon a Szahara, délen pedig a szudáni szavanna határol. A marylandi egyetem közelmúltban közzétett tanulmánya szerint ebben a zónában a sivatag 1920 óta 10%-kal nőtt, ma már 8,6 millió km2-en terül el.

A Száhel-övezet már most kétségbeejtő helyzetét jól mutatja a Csád-tó állapota, amely hajdan Afrika negyedik legnagyobb tava volt. Az 1970-90-es évek alatt elveszítette területének 90%-át, és ezzel együtt élővilágát is.

Az éhínség, szegénység sújtotta lakosság így könnyedén került a dzsihádista Boko Haram fegyvereseinek befolyása alá. Kézzel fogható példa arra, hogy miként válik a környezeti válság társadalmi és humanitárius válsággá.

Ráadásul a Száhelben az átlaghőmérséklet sokkal gyorsabban emelkedik a globális átlagnál, miközben ma 228 milliós lakossága az előrejelzések szerint 2050-re megduplázódik.

Éppen ezért egyre sürgetőbbé válik a sivatag megállítását célzó, fákból álló fal, amelynek ötlete már az 1970-es években felmerült. Ebből lett az Afrikai Unióban a „Nagy Zöld Fal” terve, amelynek célja visszaadni a kontinens e hatalmas területének termékenységét.

A zöld fal 8000 km hosszú és 15 km-es széles lenne Szenegál és Dzsibuti között. A kezdeményezésben jelenleg 21 állam vesz részt, valamint számos nemzetközi szervezet, köztük az Európai Unió, a Világbank, a Fao, több kutató intézet és civil szervezet – írta a New Scientist

A Száhel-övezet 780 millió hektáron terül el, kétszer akkora, mint India. Ebből 166 millió hektárt, vagyis a terület 21%-át lehetne ismét élhetővé tenni a fák ültetésével. Erdők, mocsarak, megművelhető földek mellett emberi települések is létrejöhetnének. Mindez jelentősen hozzájárulna a Szahel-övezet élelmiszer-biztonságához és gazdasági jólétéhez.

Ehhez azonban a legfrissebb becslések szerint minden érintett országnak 40-130 millió dollárral kellene hozzájárulnia, ehhez pedig elengedhetetlen a nemzetközi pénzügyi segítség a különböző fejlesztési bankoktól a magánbefektetőkig.

„Szörnyű igazságtalanság, hogy a legnagyobb szenvedés a világ legszegényebb földműveseit sújtja. Nem követtek el semmit, hogy kiprovokálják a klímaváltozást, de, mivel életben maradásuk az esőtől függ, az első vonalban kerülnek szembe vele”

– olvasható a Bill & Melinda Gates Foundation jelentésében.

„Ezeknek a földműveseknek nincsenek meg az eszközeik arra, hogy alkalmazkodjanak a szárazsághoz és az áradásokhoz, vagy küzdjenek a járványok ellen, amelyek nyájaikat sújtják és az új élősködők ellen, amelyek felfalják a termésüket”.

Nem jutnak hozzá ellenálló magokhoz, hatékony trágyákhoz, de a hitelintézetek és a piac is zárva vannak előttük.

A rendkívüli szegénység következménye, hogy a Száhel-övezetben a legmagasabb a gyermekhaladóság az egész Földön.

Csádban egy nap alatt több gyermek hal meg, mint Finnországban egy év alatt.

A „Nagy Zöld Fal” a zászlóshajója az ENSZ tízéves programjának, amelynek célja a Föld ökorendszerének helyreállítása, a pusztulási folyamatok megfordítása, amely az utóbbi évtizedekben hirtelen felgyorsult a népességnövekedéssel, az iparosodással és természeti források féktelen fogyasztásával. A termőtalaj minőségének romlása legalább 3,2 milliárd embert sújt, az ökorendszereket ért kár évente eléri a globális GDP 10%-át. Mindezeket csak tovább súlyosbítja a klímaváltozás.

Ha minden a tervek szerint megy, a „Nagy Zöld Fal” 2030-ra már képes lesz lekötni 350 millió tonna szén-dioxidot az atmoszférából, és 10 millió munkahelyet teremt. Csakhogy ettől még fényévekre vagyunk.

Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete támogatásával az elmúlt öt évben 50 ezer hektárnyi terméketlen területet sikerült  visszahódítani, javítva ezzel több mint 400 falu egymillió lakosának életminőségét. E kísérlet során mintegy százféle őshonos fajtát telepítettek, mindenekelőtt gumifát, sivatagi datolyát, kesudiót és más olajos magvakat, amelyek a leghátrányosabb helyzetű falvaknak bevételi forrást is jelentenek.

Burkina Faso, Mali és Niger között eddig 2500 km-es zöld folyosót hoztak létre. A következő tíz évben azonban nagyon fel kell gyorsítani a munkálatokat: évente 3,6 milliárd dolláros befektetésre lenne szükség.

Közben már az is felmerült, hogy a „Nagy Zöld Fal” koncepciójával nagyvárosokat is megmenthetnének.

Qu Dongyu, a FAO főigazgatója a tavaly szeptemberi New York-i klímacsúcson figyelmeztetett arra, hogy ha a városok továbbra is az erdők és a zöld területek kárára terjeszkednek, akkor egyre sebezhetőbbek lesznek a szárazsággal, a homok- és porviharokkal, a hőhullámokkal, áradásokkal és pusztító erejű szelekkel szemben.

Stefano Boeri olasz építész egy olyan városi erdőhálózatot képzelt el 2030-ra, amely összekötné a Száhel-övezet, illetve Közép-Ázsia városait, összesen mintegy 500 ezer hektárnyi területen.

Boeri szerint az emberiség történetének új szakaszába lépünk, amelyben az erdők és a városok új szövetséget kötnek. „A fák és a bokrok már nem csupán dekorációk vagy védett területek, hanem városlakó milliók életének részei lesznek” – mondta az olasz mérnök.