News here

JÖVŐ

Teljesen felhagyott a fosszilis energia védelmével a Nemzetközi Energia Ügynökség

Friss jelentése új alapokra helyezheti a nemzetközi tárgyalásokat, megerősítve, hogy a klímasemlegesség elérése nemhogy gazdasági áldozattal nem jár, hanem növekedést és sok millió új munkahelyet biztosít.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2021. június 03.


Link másolása

Az új szénbányák nyitását azonnal (tehát most, 2021-ben) be kell szüntetni, nem épülhetnek új szenes erőművek, és új olaj- és gázkitermelés sem indulhat azon túl, ahol már megszületett a beruházási döntés, ha tartani szeretnénk magunkat a Párizsi Megállapodásban megfogalmazott másfél fokos célhoz. Tíz évvel ezelőtt a legradikálisabb civil szervezetek közül is csak kevesen mertek olyan intézkedéseket sürgetni, amiket legfrissebb jelentésében a Nemzetközi Energia Ügynökség fogalmazott meg. Az IEA-t eddig a környezetvédők támadták, most viszont a sok szenet használó országok és fosszilis energia cégek kritikája erősödik a legutóbb kiadott jelentése kapcsán, miután az EU-nál is ambiciózusabb forgatókönyvet tett közzé az áramtermelés dekarbonizálására és a párizsi klímacélok elérésére. A jelentés új alapokra helyezheti a nemzetközi tárgyalásokat, megerősítve, hogy a klímasemlegesség elérése nemhogy gazdasági áldozattal nem jár, hanem növekedést és sok millió új munkahelyet biztosít - olvasható a Másfélfok cikkében.

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) a világ legbefolyásosabb energetikával foglalkozó nemzetközi szervezete – az OECD országok kormányközi szervezetként az 1973-as olajválságra reagálva hozták létre. Jelentéseire energetikai szereplők piaci döntéseiket, a kormányzati szereplők pedig energiapolitikájukat alapozzák. Éppen emiatt sok kritika érte a múltban az IEA-t civil szervezetek részéről amiatt, hogy az általa évente közzétett World Energy Outlook jelentésekben bemutatott jövőképek nem voltak elég ambiciózusak klímavédelmi szempontból.

Május 18-án azonban a szervezet egy olyan különjelentést tett közzé, amelyet nyugodtan hívhatunk radikálisnak. Néhány negatív kritika mellett általános lelkesedés fogadta a jelentést a klímaszakértők körében is. (Eközben a dekarbonizációs célok iránt kevésbé elkötelezett országok részéről némi tiltakozás és felháborodás is kísérte a jelentést, még olyan fejlett országok is, mint Japán és Ausztrália kijelentették például, hogy továbbra sem függesztik fel a fosszilis beruházásaikat.)

A tágabb értelemben vett energiaszektor (ide tartozik minden fosszilis tüzelőanyag égetése, függetlenül attól, hogy ez erőművekben, otthonainkban vagy gépjárműveinkben történik) a kibocsátások kb. háromnegyedéért felelős, ezért ezeknek a kibocsátásoknak a nullára csökkentése 2050-ig elengedhetetlen ahhoz, hogy a Párizsi Megállapodásban vállalt másfél fokos cél tartható legyen. Az elmúlt évben gyorsan nőtt azon országok száma, melyek vállalták a nettó nulla kibocsátás elérését 30 éven belül (köztük hazánk is). Jelenleg ezek a vállalások lefedik a globális szén-dioxid kibocsátás mintegy 70%-át. Ez hatalmas előrelépés, ugyanakkor a vállalások eléréséhez szükséges intézkedések még nincsenek elfogadva, illetve még az eddigi vállalások sikeres teljesítése esetén is mintegy 22 milliárd tonna szén-dioxid kibocsátás maradna 2050-re éves szinten (nem beszélve arról, hogy a vállalások vonatkozásában sok ország „kreatív könyveléssel” próbál trükközni).

Elméletileg több lehetséges kibocsátási pálya létezik, amellyel 2050-re elérhető a nulla kibocsátás az energiaszektorban. A jelentés ezek közül egyetlen lehetséges forgatókönyvet mutat be, ami összeegyeztethető a másfél fokos célkitűzéssel.

Ugyan ez „csak egy forgatókönyv”, azzal, hogy az IEA ezt a forgatókönyvet lerakta az asztalra, ezzel cáfolja azokat az állításokat, melyek szerint a kibocsátások radikális csökkentését nem tudjuk technológiailag vagy gazdaságilag megoldani és ezért ne legyünk túl ambiciózusak. A jelentés ugyanis azt mondja ki, hogy

az energetikai kibocsátások nullára csökkentése technológiailag megoldható, az életmódunkat nem kell drasztikusan megváltoztatnunk, és bár az energiaszektor szereplőitől és a kormányzatoktól jelentős intézkedéseket igényel, de a lakosságnak kevésbé fog fájni. Eközben gazdasági növekedéssel és a foglalkoztatás növekedésével is számolhatunk.

Ezek azért nagyon fontos üzenetek, mert újabban az éghajlatváltozás körüli küzdelem nem elsősorban az éghajlatváltozásban hívők és az azt tagadók között folyik, hanem a radikális változást akarók és a úgynevezett „klímarealisták” között. Utóbbiak ugyan elhiszik, hogy van éghajlatváltozás, de azt mondják, hogy a kibocsátások jelentős csökkentése a gazdaság és társadalom számára túl nagy terhet jelentene és emiatt ellenzik az ambiciózusabb éghajlat-politikai intézkedéseket.

Szén, olaj, földgáz – minél előbb menniük kell

A fosszilis energiaforrások használatának gyors és nagymértékű csökkentése mindennek a kulcsa, mert enélkül mindegy, hogy egyébként mennyi megújuló energiát használunk.

Az IEA kimondja, hogy az új szénbányák nyitását azonnal (tehát most, 2021-ben) be kell szüntetni, és új olaj- és gázkitermelés sem indulhat azon túl, ahol már megszületett a beruházási döntés, valamint nem épülhetnek új szenes erőművek sem, ha a másfél fokos célt tartani szeretnénk. Ez egy olyan kijelentés, ami a klímamozgalmak üzeneteivel van összhangban, melyet például a Greta Thunberg-féle Fridays for Future, az Extinction Rebellion vagy az Ende Gelände képviseltek eddig, nem pedig a nemzetközi energetikai szervezetek. A jelentés megállapítása új megvilágításba helyezi ezeknek a mozgalmaknak az eddig sokak által megmosolygott követeléseit, például a „keep it in the ground” szlogent is.

A villamosenergia-szektorban az EU jelenlegi 2050-es forgatókönyvénél ambiciózusabb forgatókönyvet fogalmaz meg az IEA jelentése, amikor kijelenti, hogy

a fejlett gazdaságokban 2030-tól a villamosenergia-termelésből ki kell vezetni a szenet, 2035-től pedig ezekben az országokban a villamosenergia-szektornak nulla kibocsátásúvá kell válnia a másfél fokos forgatókönyv megvalósításához.

Ehhez képest jelenleg az EU 2040-re kívánja a karbonsemleges villamosenergia-termelést elérni, és nincs konkrét céldátuma a szén kivezetésére sem. Tagállami szinten a ma működő több mint háromszáz szenes erőmű 2030 előtti bezárására már létezik konkrét terv. Ez fontos előrelépés a pár évvel ezelőtti helyzethez képest, de még nincs összhangban azzal, amit az IEA javasol. Ezzel szemben az Egyesült Államok a Joe Biden elnök által szervezett klímacsúcson 2021 áprilisában vállalta, hogy 2035-ig karbonsemlegessé alakítja a villamosenergia termelését, bár az ehhez szükséges konkrét intézkedések és jogszabályok egyelőre még hiányoznak.

Globális szinten az IEA jelentése a fejlődő országokkal megengedőbb, mint a fejlettekkel, mivel nekik csak 2040-re kell a villamosenergia szektorban kivezetni a szenet és a nulla kibocsátást elérni.

Arra, hogy a szén kivezetése lehetséges másfél évtizedes időtávlatban, számos példa létezik a világon. Európában például Görögország azt vállalta, hogy 2025-ig bezárja az utolsó szénerőművét, míg 2010-ben a villamosenergia termelésének még több, mint fele szénerőművekből származott. Dánia 2005-ben a villamosenergia több mint 40%-át szénből nyerte, ehhez képest a legnagyobb dán villamosenergia termelő 2023-ra tervezi kivezetni teljesen a szenet a villamosenergia-termelésből.

Az IEA jelentése nem ad sok időt a gázos erőművek bezárására az utolsó szenes erőmű bezárása után. A fejlett országokban a nulla kibocsátású villamosenergia szektor elérése 2035-re azt jelenti, hogy

a földgáznak nem jut igazi szerep a bezárt szénerőművek helyettesítése terén, hiszen csak 5 évvel tovább működhetnek, mint a szenes erőművek.

Ez eldönti azokat a vitákat, hogy lehet-e, kell-e áthidaló szerepet játszania a földgáznak szén és megújulók között egy másfél fokos világban.

Nem lehet megállni az energiaszektornál – az épületeket és a közlekedést is dekarbonizálni kell

Nemcsak a villamosenergia szektort kell sürgősen dekarbonizálni, hanem a közlekedés- és épületszektort is. Ezekben a szektorokban azonban, a villamosenergia szektorral ellentétben, az IEA nem azt javasolja, hogy a meglévő eszközöket erőltetett menetben vezessük ki, esetleg még hasznos élettartamuk vége előtt, hanem azt, hogy az új berendezések és eszközök piacán minél gyorsabban terjedjenek el a karbonsemleges megoldások. Ez nagyon fontos különbség, mert ezáltal a tanulmány azt mutatja be, hogy

a nulla kibocsátású gazdaságra való átállás terheinek döntő részétől vagy azok sokkszerű megjelenítésétől megkímélhető a lakosság.

A tanulmány szerint 2030-ra az eladott új személygépkocsik 60%-a elektromos autó kell legyen (ez az érték jelenleg 5%), és 2035-től pedig nem volna szabad belsőégésű motorral rendelkező új autót értékesíteni. Ugyanebben az évben az eladott új tehergépjárművek 50%-nak már elektromosnak kell lennie. Az épületszektorban 2025-től a fosszilis bojlerek eladását meg kell szüntetni, 2040-re pedig az épületek 50%-ának, míg 2050-re a 85%-ának nulla-kibocsátású vagy azzá alakítható magas energiahatékonyságú épületté kell válnia. Mivel 2050-ben az épületállományt 50%-ban jelenleg már létező épületek alkotják majd, ez azt jelenti, hogy ezeknek az épületeknek jelentős részét, globális szinten kb. évente 2%-át, a fejlett országokban 2,5%-át kellene éves szinten felújítani. Ehhez képest az EU-ban egy tanulmány szerint 2012-16 között a mélyfelújítási ráta évi 0,2% volt.

Durván fel kell gyorsítani a megújulók telepítését és az energiahatékonyság javítását

A tiszta energiákba történő beruházásokat a jelenlegi szint többszörösére kell növelni. 2030-ra el kell érni a napenergia 630 GW-os és a szélenergia 390 GW-os éves bővítését, ami négyszerese a 2020-ban elért rekordszintnek. Az éves beruházási pénzösszegnek 2030-ig globális szinten több mint háromszorosára, mintegy 4 milliárd dollárra kell emelkednie. Az energiahatékonyság javulásnak 2030-ra az elmúlt két évtizedben történtekhez képest háromszorosára kell növekednie az IEA szerint.

A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatosan az egyik legérdekesebb következtetése a jelentésnek, hogy

a nap- és szélenergia kulcsfontosságú, minden más technológiánál nagyobb mértékben járul hozzá a kibocsátások csökkentéséhez,

cáfolva azokat a néhol még mindig hangoztatott mondásokat, melyek szerint ezekre a technológiákra nem lehet alapozni, mert a nap nem süt éjjel és a szél sem fúj mindig.

Kiválasztott technológiák kumulatív kibocsátás-csökkentési hatása a nettó zéró szcenárióban. Forrás: IEA (2021)

Villamosenergián fog futni az életünk

Egyes szektorokban a jelenlegi technológiák dekarbonizálása nem lehetséges vagy drága, ezért a megoldás ezekben az esetekben gyakran a villamosítás (elektrifikáció) és a kibocsátáscsökkentésnek a villamosenergia szektorra hárítása. Az IEA forgatókönyvében az elektrifikációnak jelentős szerep jut. Ennek köszönhetően a villamosenergia-felhasználás a jelenlegi arányáról, mely a teljes végső energiafelhasználásnak kb. egyötöde, 2050-re 50% körüli értékre nő. Az elektromos autók aránya a gépkocsiállományon belül 20%-ra nő 2030-ra és 86%-ra 2050-re. 2045-re az épületek fűtési energiaszükségletének felét hőszivattyúk adják.

Technológiai fejlődés nélkül nem megoldható a 2050-es cél elérése

A szén-dioxid kibocsátás 2030-ig történő csökkentésének nagy része a ma már piacon elérhető technológiákkal megvalósítható, azonban a

2050-re elért a csökkentés csaknem fele olyan technológiákból származik, amelyek jelenleg a demonstrációs vagy prototípus fázisban vannak.

Az új technológiák tehát hosszú távon nélkülözhetetlenek a kibocsátások csökkentéséhez. A nehéziparban és a távolsági közlekedésben a ma még fejlesztés alatt álló technológiákból származó kibocsátáscsökkentés aránya még magasabb.

Ez azt jelenti, hogy az innováció ösztönzése fontos, világszerte mintegy 90 milliárd dollár közpénzt kell (a jelenleg tervezett 25 milliárdhoz képest) a lehető leghamarabb mozgósítani az IEA szerint. A legnagyobb innovációs lehetőségek a jelentés szerint az akkumulátorok fejlesztésében, a hidrogén hasznosításában, valamint a közvetlen szén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás (CCUS) területén vannak.

De éppen azért, mert még nem gazdaságosan és kiszámíthatóan működő megoldásokról van szó, az IEA a korábbi jelentéseihez képest kevésbé jelentős szerepet szán a CCUS technológiáknak. Ez is fontos, szakértők és környezetvédelmi szervezetek által korábban sürgetett előrelépés az IEA álláspontjában, így most elsősorban a jelentős mennyiségű szenet használó országok kritizálják a jelentést azért, mert nem alapoz ezekre a technológiákra kellő mértékben.

A fogyasztói döntéseink motorjai lehetnek a változásnak

A jelentés szerint az egyéni viselkedésbeli változás csak 4%-ban járul hozzá a kibocsátások csökkentéséhez és az előrejelzett változások sem tűnnek nagyon szélsőségesnek. A viselkedésbeli változások között szerepel pl. az autóval megtett utak felének gyaloglással, kerékpározással vagy tömegközlekedéssel való helyettesítése, a lakások hőmérsékletének legfeljebb 19-20°C-ra történő fűtése.

Forrás: IEA (2021)

A viselkedésbeli változások viszonylag kis jelentősége azonban megtévesztő, mert az egyénnek nagyon is fontos szerepe van a kibocsátások visszafogásában. A kumulatív kibocsátáscsökkentés mintegy 55%-a olyan fogyasztói döntésekhez kapcsolódik, mint például az elektromos autó vásárlása, a házak energiahatékony technológiákkal való utólagos felszerelése vagy hőszivattyú beszerelése.

A magatartásbeli változásoktól tehát nem vár nagy csökkentést az IEA, de a fogyasztói döntések rendkívül fontosak.

Természetesen a fogyasztói döntések megfelelő alakulásának ösztönzése már az államok feladata, nem csupán az egyén elkötelezettségén múlik. Az IEA szerint az államok feladata például egyes technológiák kivezetése a piacról, az új technológiák fejlesztésének támogatása illetve a lakosság támogatása, hogy ezeket meg tudják venni, valamint a használatukhoz szükséges infrastruktúra kiépítése.

A kibocsátáscsökkentés az éghajlatnak és a gazdaságnak is jó

Az IEA jelentése azt mutatja meg, hogy létezik olyan nettó nulla kibocsátáscsökkentési pálya, melynek gazdasági hozadéka pozitív. A felvázolt kibocsátáscsökkentési pálya

• évi 0,4%-kal növeli a GDP-t

• az IEA számításai szerint 14 millió állást teremtenek a tiszta energiaforrásokkal összefüggő új tevékenységek és beruházások

• további 16 millió állás köszönhető az épületek energetikai felújításának és az energiahatékonysági beruházásoknak (mint pl. a hatékonyabb háztartási gépekhez és elektromos autókhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztés, termelés, kereskedelem).

A 30 milliós foglalkoztatásbeli növekedéssel szemben kb. 5 millió állás elvesztésével kell számolni, főleg a fosszilis energiaszektorban.

Fog bármi változni a jelentés hatására?

Tíz évvel ezelőtt még a legradikálisabb civilek közül is kevesen beszéltek az IEA jelentésében felvázoltakhoz hasonló intézkedések megtételéről. Épp a Kiotói Jegyzőkönyv teljesítési időszakában éltünk, ahol a fejlett országok a kibocsátásaik néhány százalékos csökkentésének teljesítésén dolgoztak az 1990-es szinthez képest, a fejlődő országoknak pedig egyáltalán nem kellett csökkenteniük a kibocsátásaikat. 2009-ben a nagy elvárásokkal (és egy tomboló pénzügyi világválsággal) terhelt koppenhágai klímacsúcson összeomlottak a tárgyalások.

Tíz évvel ezelőtt a világon a jelentős kibocsátással rendelkező országok és országcsoportok között egyedül az EU tett legalább valamiféle, de még messze nem a karbosemlegességet célzó 2050-es kibocsátáscsökkentési vállalást. Az ambíció szintje összességében véve rendkívül alacsony volt. Ehhez képest mára nagyon felgyorsultak az események és ha ez így megy tovább, talán okkal reménykedhetünk abban, hogy az eddig inkább papíron létező klímacélok elkezdenek megvalósulni, illetve születnek még komolyabb vállalások, amelyek elkerülhetővé teszik az emberi eredetű éghajlatváltozás kezelhetetlenné válását, és a legrosszabb forgatókönyveket.

Joe Biden amerikai elnök idén 40 ország vezetőit hívta össze egy többnapos virtuális klímacsúcs céljából, és hamarosan G7 illetve G20 találkozók lesznek, melyeken az éghajlatváltozás fontos téma lesz. Az EU a 2030-as klímás cél teljesítése érdekében szinte az összes jelentős éghajlat-politikai és energia vonatkozású jogszabályának módosítására készül. Idén kell leadniuk az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény részes feleinek az új kibocsátáscsökkentési vállalásaikat (az úgynevezett nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásokat, NDC-ket), melyet eddig 65-en tettek meg (köztük a 27 tagállamot számláló Európai Unió), de jelentős kibocsátó államok vállalásai (pl. Kínáé és Indiáé) még hiányoznak. Az IEA jelentése ezért fontos időpontban érkezett és hivatkozási alappá válhat minden jövőbeli tárgyalás során.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Újra elindult az emberiség a Holdra – miért csúszott ennyit a start és hogyan folytatódik a küldetés?
Rengeteg halasztás után elindult az Artemis-1 küldetés, ami hatalmas lépés a holdraszállás és az állandó holdbázis létrehozása felé. Tamási Dáviddal a kihívásokról beszélgettünk.

Link másolása

Többszöri halasztás után szerda reggel, közép-európai idő szerint 7:47-kor végre elindult a Hold felé az Orion űrhajó, ezzel elstartolt az Artemis program. A holdraszállást megcélzó tervről korábban részletesen írtunk már.

A sorozatos halasztások okairól, és arról, mi várható a következő napokban, Tamási Dáviddal, a Spacejunkie internetes portál és Youtube-csatorna alapító főszerkesztőjével beszélgettem.

A Spacejunkie élő közvetítése. Az indítás 1 óra 37 percnél látható

– Először augusztus 28–ra vártuk az indítást, aztán ezt halasztották jó néhányszor. Mennyire volt váratlan vagy szokatlan, ami történt?

– Azt kell látni, hogy az SLS rakéta, tehát a Space Launch System nevű hordozórakéta, amit a NASA most használ, az űrsikló program örökségén alapul. Tehát olyan rendszereket használnak, amit anno az űrsiklóknál is. Ilyenek a cseppfolyósított állapotban, hidrogénnel és oxigénnel működő hajtóművek, illetve a szilárd hajtóanyagú segédrakéták. Ezek viszont olyan rendszerek, melyekkel már korábban is rengeteg probléma volt. Nem is nagyon volt olyan indítás, amit ne kellett volna legalább egyszer elhalasztani. Ráadásul a NASA úgy akarta elindítani augusztus végén a rakétát, hogy egy teljes tankolási tesztet sem sikerült maradéktalanul, hibátlanul végrehajtani. Tehát úgy, hogy minden egyes pontot ki tudjanak pipálni azon a bizonyos listán. Így aztán nem túl meglepő módon technikai akadályokba ütköztek.

– Miért ezt a rendszert használja a NASA, amikor ennyi probléma van vele?

– Igen, ez jogos kérdés. Az egész projekt Constellation néven indult, még George Bush második kormányzása idején, amit aztán az Obama-adminisztráció törölt. Ez a korai program is az űrsiklóprogram egyes részeit kívánta felhasználni, akkor még a rakétát is Ares-5-nek nevezték. Aztán amikor immár Artemisz program néven 2017–ben, a Trump adminisztráció idején a projekt újraindult, győzött a politikai lobbi. Shelby szenátor ugyanis azt mondta,

vagy az SLS rakétát lövik fel az űrbe, vagy nem kapnak támogatást a Szenátustól.

Az űrsikló program végével, ami a 2011 júliusában, az Atlantis ST-135-ös küldetésével zárult, a NASA-nak nem volt saját használatban lévő rakétája, az amerikaiak rá voltak utalva például az oroszokra, ami a személyzetes repülést illeti. Szerencsére ez a helyzet mára megszűnt, 2020 május óta már Amerika ismét képes eljutni az űrbe, de egy magáncég rakétájával.

Viszont az SLS a NASA űrhajója és rakétája, sőt, úgy szeretnek hivatkozni rá, hogy a „nemzet rakétája”, mert ennek a fejlesztésében mind az 50 tagállam részt vett valamilyen formában.

Ezért is volt ekkora politikai lobbi a szenátorok részéről, hiszen nyilván gazdaságilag nekik nagyon megérte, hogy a rendszer különböző szegmenseit egy adott államban gyártják.

– Nézzük át, hogy mi történt augusztus 28. és november 16. között, mert azért történt egy-két dolog. Ugye először szeptember 2-ra halasztották ezt a startot, akkor a feltöltés során szivárgás volt, ha jól tudom.

– A hidrogénnel nagyon nehéz bánni, hiszen jelenlegi tudásunk szerint ez a a legkisebb sűrűségű anyag. Annyira nehéz kezelni, hogy szinte bármilyen kis résen, szinte még a szigetelésen is átjutnak a hidrogénatomok, arról nem is beszélve, hogy elképesztően alacsony hőmérsékleten kell tartani, hogy cseppfolyós állapotban maradjon. A négy fő hajtómű, az RS-25-ös hajtóművek, melyek szintén az űrsikló programban dolgoztak, cseppfolyós üzemanyaggal működnek, tehát a hidrogént is és az oxigént is cseppfolyós állapotban kell tartani. Ahogy az üzemanyagtartályban a hidrogén eléri a forráspontot, elkezd gázneművé szublimálni, és emiatt elkezd szivárogni is. Arról nem is beszélve, hogy a NASA úgy kezdte el az egész tankolási folyamatot, hogy túl nagy sebességgel, túl nagy nyomáson próbálták ezt az átfejtést végrehajtani, azért, hogy így próbálják behozni valamennyire azt az időt, amit egy korábbi kisebb szivárgás miatt vesztettek el. Ezért is mondtam az elején, hogy úgy akarták indítani első alkalommal, aztán még második alkalommal is a rakétát, hogy nem volt egy teljesen tökéletes tankolási teszt korábban.

– Ha jól okoskodom, a nagy sebesség és a nagyobb nyomás következtében felmelegedhetett a hidrogén. Ez volt a baj?

– Pontosan. Minél nagyobb nyomású egy anyag, annál nagyobb a hőmérséklete is.

– Na jó, ez szeptember másodika volt. Azonban utána sem történt semmi.

– Utána felmerült az a probléma, amitől már tartott is a NASA, hogy bizonyos anyagok, alkatrészek szavatossági ideje hamarosan lejár. Arról nem is beszélve, hogy az Ian nevű hurrikán is közeledett Florida felé, ezért vissza kellett vinni a teljes rakétát a szerelőhangárba, a Vehicle Assembling Buildingbe.

Az SLS rakéta a híres összeszerelő csarnok, a VAB előtt

Ebbe az óriási ikonikus hangárba kellett visszaszállítani a rakétát, mert bizonyos szerelési műveleteket csak ott tudnak elvégezni, az indítóálláson nem.

Tehát több szerelési munkát eredményezett az a korábbi csúszás, ami amiatt alakult ki, hogy nem voltak megfelelően felkészülve a mérnökök a feladatra.

Természetesen, amikor az űrsikló-programot hajtották végre, akkor az a szerelőgárda és az a műszaki gárda rutinosan végezte a dolgát, de a mostaniaknak újra kellett tanulni az egész technológiát.

– Végül miután visszakerült az indítóállásra az SLS, még lábon átvészelt egy újabb hurrikánt...

– Mondjuk úgy, hogy az időjárás sohasem volt kegyes a NASA-hoz. Ahhoz képest, hogy az Ian nevű hurrikán sokkal kisebb veszélyt jelentett a prognózisok alapján a rakétára, mégis visszavitték a szerelőhangárba, míg a legutóbbi Nicole nevű hurrikán, mint utólag kiderült, jóval nagyobb széllökésekkel érkezett. Mégis úgy ítélte meg a NASA, hogy nem kell tartani semmilyen komolyabb kártól, kint is hagyták az indítóálláson. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy

egy rakétát nem lehet akárhányszor ide-oda szállítgatni, ugyanis ez a szerkezeti integritását nagyon befolyásolja, még akkor is, ha csak másfél kilométer per órás sebességgel „süvít” a feladatot végző lánctalpas szállítójármű.

Ezért is döntött úgy a NASA, hogy ezúttal kint hagyják az indítóálláson. Csak közben a Nicole, ami egy kisebb trópusi vihar volt eleinte, hurrikánná erősödött. Szerencsére vihar utáni tesztek, illetve vizsgálatok alapján végül nem lett komolyabb baja a szerkezetnek. Alakulhatott volna másképp is, mert bár olyan rakétáról van szó, ami képes a hangsebesség többszörösével repülni, nem mindegy, hogy milyen irányú erőhatások érik. Nem oldalirányú széllökésekre tervezték.

– A legutóbbi start végül sikerült, és jelenleg már a Hold irányába tart az űrhajó. Az elkövetkező napokban mi várható?

– Olyan 1 óra 50 perccel az indítás után vált le az Orion űrhajó a második fokozatról, és az európai szervizmodul segítségével elindult a Hold felé. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy most nyílegyenesen a Hold irányába tart, hanem különböző keringési pályákon keresztül éri majd el a Hold körüli pályát. Ez egy 25 napos küldetés lesz, és ez idő alatt az Orion egy úgynevezett távoli retrográd pályára fog állni, ami azt jelenti, hogy a Hold tengely körüli forgásával ellentétes irányban kering majd, és mivel ez egy elnyújtott pálya lesz, ez azt eredményezi, hogy a Földtől valaha legtávolabbra kerülő űrhajó lesz, ami személyzet szállítására alkalmas. Ez nagyjából 450 ezer kilométert jelent.

– Ha ez a küldetés rendben lemegy, akkor gondolom a tanulságokat elemzik majd, és nyilván ennek alapján készítik fel az első személyzetet.

– Igen. Legkorábban két év múlva indulnak útnak, de amennyi csúszást ez a program már elszenvedett, a 2024-es dátumot érdemes fenntartásokkal kezelni. Az Artemis-1 egy személyzet nélküli tesztküldetés.

Az Artemis-2 szintén tesztküldetés lesz, de akkor az űrhajó már személyzetet is szállít. De még ők sem szállnak le a Holdon.

Viszont már arra a pályára állnak, amiről aztán majd az Artemis-3 küldetés során ténylegesen leszállhatnak a Hold felszínére.

– Addig még azért elég sok mindent meg kell oldani...

– Igen. Többek között maga a hardver is épül, tehát még a második SLS rakéta sincs kész, az Orion űrhajóról nem is beszélve. És egyelőre még az is kérdés, hogy a mostani küldetés milyen sikerrel zárul, milyen adatokat kapnak, hogyan vizsgázik az űrhajó rendszere, hogyan vizsgázik az európai szervizmodul. Tehát rengeteg kérdőjel van, ami még későbbi küldetésekre hatással lehet.

– Gondolom tényleg nincs hova sietni. Talán mégsem véletlen az, hogy ötven évet kellett várni, hogy megérjen a helyzet, hogy ismét eljussunk a Holdra. Azért a '60-as években nagyon vakmerő vállalkozás lehetett ezt megtenni az akkori technológiai szinttel...

– Persze, ma már nagyon mások a biztonsági rendszerek, és a kockázat is. A NASA most körülbelül 10 százalék esélyt ad egy végzetes eseményre, de szeretnének 1-2 százalék alá menni. De amúgy is nehéz az Apollo–programot az Artemisszel összehasonlítani, mert ott eleve más volt a cél. Most egy fenntartható holdbázist szeretnének majd kialakítani, és ehhez az első pár küldetéssel azt kell megtanulni ismét, hogy hogyan tudunk eljutni a Holdra. Ráadásul ezúttal nemcsak önerőből jut el a Holdra a NASA, például beszéltem már az európai szervizmodulról, ami az Oriont gyakorlatilag meghajtja, itt már egy komoly nemzetközi partnerség, együttműködés van, illetve a magántőke is komoly részt vállal a programban.

Páran biztosan hallottak róla, hogy a SpaceX nyerte el a lehetőséget, hogy egy holdi leszállóegységet fejlesszen ki.

Tehát teljesen más kinézete lesz a mostani holdraszállásnak, mint az elsőnek 1969-ben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
Salátatermesztés a pincében: a jövő élelmiszer-termelése vagy csupán kisegítő lehetőség a vertikális mezőgazdaság?
Az egyre népszerűbbé váló mezőgazdasági forma rengeteg lehetőséget rejt, de akad néhány árnyoldala is. A Másfélfok cikke.

Link másolása

Az éghajlatváltozás, a növekvő népesség, a talajok kimerülése mind kihívást jelentenek a mezőgazdaság számára. A vertikális farmok megteremtik a lehetőséget arra, hogy beltérben, a világon bárhol, egész évben, azonos minőségű növényeket termesszünk, vegyszermentesen és a hagyományos mezőgazdasághoz képest sokkal kevesebb víz felhasználásával. Akár szinte teljesen automatizált környezetben, úgy, hogy emberi kéz nem is érinti a termést, mivel robotok intéznek el mindent, amit lehet. Azonban nem minden növény alkalmas erre a berendezkedésre, például a jelentősebb gabonák nem, de salátafélék, paradicsom, fűszernövények vagy eper talaj nélkül termeszthető a pincében. A limitált kínálat mellett pedig további hátrány, hogy magas az energiaigénye ezeknek a farmoknak, amit jelenleg nagyrészt fosszilis energiaforrásokból fedezünk, tovább súlyosbítva így a mezőgazdaság számára is problémát jelentő klímaváltozást.

A klímaváltozás hatásai a mezőgazdasági termelésre nézve is komoly problémát jelentenek: az aszály, az árvizek, a heves esőzések, az erdőtüzek, a fagykárok mind fenyegetik a termést és így az élelmiszerbiztonságot. Az éghajlati, időjárási tényezőkön kívül a talaj állapota, a biológiai kártevők esetleges túlszaporodása, a biodiverzitás csökkenése, a járványok, vagy éppen a fokozott műtrágya és növényvédőszer használat is gondot okozhat a gazdáknak, az ellátási rendszernek. A fogyasztók igénye ráadásul nő az egészséges, lokális, alacsony környezeti terheléssel járó termények iránt.

A nehezedő körülmények ellenére egyre több élelmet kéne termelni, hogy biztonságosan kiszolgálhassuk a növekvő népesség igényeit.

Megjegyzendő továbbá, hogy a természeti tényezők okozta károk mellett az élelmiszerellátásnak sajnos olyan nehezítő körülményekkel is számolnia kell, mint például egy háború (jelenleg az oroszok inváziója Ukrajna ellen).

Ezek ismeretében érthető, ha elgondolkozunk azon, milyen jó lenne otthon a pincében megtermelni például a paradicsomot vagy a salátát, az időjárástól függetlenül, egész évben, azonos minőségben. Ez nem csak ábránd – a vertikális farmokban megvan a lehetőség, hogy kezeljék ezeket a kihívásokat. Egyesek szerint a jövő mezőgazdasága, mások szerint egy problematikus megoldás a magas energiaigény miatt. Az igazság megint valahol a kettő között van.

Kanadától a Lónyay utcán át Japánig

A világ számos táján találhatunk példát a vertikális farmokra, hiszen pont ez az egyik előnyük, hogy éghajlattól függetlenül bárhol működtethetjük őket, mivel beltérben élnek a növények, nincsenek kiszolgáltatva sem a klimatikus adottságoknak, sem a szeszélyes időjárásnak. Budapest belvárosában található a bedrock.farm, ami egy kb. 100 négyzetméteres pincegazdaság.

A Lónyay utcában termesztett fűszernövényekből, ehető virágokból és mikrozöldekből éttermekbe és boltokba is szállítanak.

A fővárosban egy másik példa az Újpesten található Tungsram vertikális farmja, ahol a salátanövények és mikrozöldek mellett például paradicsom, kapor és koriander is nő. Debrecenben pedig arra is lehetőségünk nyílik, hogy meglátogassunk egy vertikális farmot.

Az első olyan rendszerek, amik hasonlítottak a vertikális mezőgazdaságra az USA-ban, Japánban és Hollandiában létesültek a 20. század vége felé. A LED világítás előnyei pedig segítették a módszer globális terjeszkedését.

Ma az USA-ban, Ázsiában és Európában is több példát találhatunk a vertikális farmokra.

Mivel a klímaváltozás egyre inkább érezteti hatását, a Los Angeles-i vertikális farm alapítói szükségesnek találták, hogy legyen egy alternatíva, ami segíti biztosítani az élelmiszerellátást. A 2006-ban alakult japán Spread már több mint 4500 zöldségeshez szállít és a friss salátájáról, édes epréről ismert. Dubajban egy 330 ezer négyzetméteres vertikális farmot adtak át, amely évente 1 millió kg leveles zöldség (pl. spenót, rukkola, fejes saláta) vegyszermentes termelésére képes.

Európában az egyik legnagyobb vertikális farm Németországban található, de például Finnországban vagy Csehországban sem ismeretlen a fogalom. A kontinens legnagyobb vertikális farmja a dán Nordic Harvest, amely évente 1000 tonna élelmet termel.

Stockholmban egy 26 emeletes irodaház föld alatti részében kapott helyet a Plantagon CityFarm, 2018 elején. A LED-ek segítségével termesztett növényeknek albérleti díjat sem kellett fizetni, mivel a felesleges hőt az irodák melegen tartására tudták fordítani és ezzel ki is egyenlítették a számlát. Ráadásul az irodákban képződött szén-dioxidot elvezették a növényekhez, a növények által termelt oxigént pedig vissza a dolgozókhoz. A termények kb. harmada a közeli zöldségesekhez került (olyan közeliekhez, hogy ne kelljen a szállításhoz fosszilis üzemanyagot használni), a többi pedig a felhőkarcolóban található éttermekbe, illetve üzletbe.

A cég azonban 2019-ben csődöt jelentett, belső források szerint nem tudták olyan áron értékesíteni a terményeket, amely szükséges lett volna.

Mi fán terem a vertikális mezőgazdaság?

Kb. 12 000 éve foglalkozunk mezőgazdasággal és sok minden változott ez idő alatt, de van olyan is, ami állandó maradt, például hogy a legtöbbször a szabadban termesztünk a talajon és hogy fontos tényező a napfény.

A vertikális mezőgazdaság ezzel szemben beltéren művelhető LED-es világítással, a nagyvárosoktól a sivatagig (hiszen nem függ az időjárástól és éghajlattól), és egész évben garantált a termények minősége és mennyisége.

Többszöri aratás lehet egy éven belül, nem szezonális a munka, hanem állandó. A vertikális mezőgazdaság további előnyei közé tartozik a hely- és víztakarékosság, valamint az, hogy mindent irányítás alatt lehet tartani.

A hagyományos mezőgazdasághoz képest kisebb a területigénye és 90-95%-kal kevesebb vizet használhat a zárt rendszer miatt, nincsenek traktorok, növényvédőszerek, sem műtrágya.

Több szinten, talajmentesen működhet és így közvetve lehetőséget teremthet a talajok revitalizálására és a biodiverzitás növelésére. Akár szállítókonténerek, földalatti alagutak vagy elhagyott bányák is átalakíthatók vertikális farmmá; sok úgy néz ki, mint egy polcokkal teli raktár.

Nincs szükség termőföldre, mert tápanyagban gazdag oldatban fejlődnek a növények. Az akvapóniás rendszerekben (hidropónia és akvakultúra ötvözése) pedig egy haltartály is van: az ő trágyájuk táplálja a növényeket, amik viszont tisztítják a vizet.

Elsősorban a kompakt, alacsonyabb növények ideálisak a vertikális farmokon való termesztésre, azaz saláták, fűszer- és gyógynövények, bogyós gyümölcsök. Sőt, növényi alapú kozmetikumoknak és gyógyszerkészítményeknek az előállítására is alkalmasak lehetnek.

A rendszer teljes mértékben kontrollált: számos olyan környezeti változó szabályozható, ami meghatározza a növény viselkedését,

úgy mint a fény mennyisége, a víz- és tápanyag elérhetősége, a hőmérséklet, a relatív nedvesség és a szén-dioxid koncentráció. A precíz kontrollt döntéshozó szoftver támogathatja, így valós idejű szabályozás valósul meg, ami állandó termelékenységet és minőséget biztosít.

A vertikális mezőgazdaság megadja a lehetőséget arra, hogy a fókusz a genetikai módosítás helyett a környezet módosításán legyen.

Tiszta, magas minőségű növényi részeket termeszthetünk a piac számára. A minőség alatt a megjelenést (szín, forma), a víz- és tápanyag (vitamin) tartalmat, a textúrát, az aromát és a szavatossági időt értjük. A megfelelő környezeti kontroll pozitív hatással lehet a termék minőségére, illetve csökkentheti a káros hatásokat: a kihívás abban rejlik, hogy ezt a tudást a gyakorlatban is kamatoztathassák a különböző igényeknek megfelelően, de a vertkális mezőgazdaságban nagy potenciál rejlik a minőség optimalizálását tekintve. A termények nyomon követhetők, tovább frissek maradnak és kisebb a baktériumok okozta kockázat, hiszen nincs szennyeződés a lefolyásból vagy fertőzött állati ürülékből.

A szabadtéri és a vertikális mezőgazdaság közötti fő különbségek.

A vertikális farmokon különböző mértékű az automatizáltság.

Bizonyos feladatokat robotok is el tudnak látni: hatékonyan, konzisztensen és nagy precizitással.

Emberek nélkül ráadásul a munkahelyi egészség, biztonság és jóléti szabályozás kevésbé releváns, valamint UV sugárzás alatt is nőhetnek a növények, magas nedvesség és szén-dioxid szint mellett.

A termesztési területet is jobban ki lehet használni, hiszen a robotoknak nem kellenek folyosók és olyan magasságot is elérnek, ami emberek számára nem lenne biztonságos. Az ültetésre és átültetésre is van robotizált rendszer, néhány helyen pedig a betakarítás is automatizált, de itt még van mit fejleszteni.

A jelenleg alkalmazott robotoknak azonban alacsony a sikerességi rátájuk: lassúak és mechanikai sérüléseket okoznak a terményen, illetve nehezebben veszik észre a termést az állományban. Az automatizálásnak köszönhetően az is megvalósítható, hogy 10 perccel a szüretelés után már eladásra kész csomagolásban legyen az áru úgy, hogy emberi kéz nem is érintette soha a termést.

A totális üvegházgáz-kibocsátásban a mezőgazdaságnak is jelentős szerepe van; ezen a téren is fontos lenne a csökkentés a klímaválság mérséklésének érdekében.

A vertikális mezőgazdaság elősegíti a helyi termelést, lerövidíti az ellátási láncot, kevesebb üzemanyagra van szükség a szállítás során.

Csökken a szüretelés és vásárlás közti idő, ami mérsékelheti az élelmiszerpazarlást és minimalizálja a szállítás közbeni – például a nem megfelelő hűtési miatti – megromlást.

A vertikális farmok nem jelentenek (mindenre) megoldást

A vertikális mezőgazdaság zárt mivolta miatt kisebb közvetlen hatást gyakorol a környezetre, míg a hagyományos mezőgazdaság befolyásolhatja a levegő összetételét, szennyezheti a vizeket és a talajokat, fokozhatja a talajeróziót és az erdőirtást, hozzájárulhat a biodiverzitás csökkenéséhez. A beltéri gazdálkodáshoz viszont több energiára van szükség.

Néhány berendezés megújuló energiaforrásból táplálkozik, de a fosszilis forrásokból való üzemeltetés inkább hozzátesz a klímaváltozás problémájához, mintsem hogy megoldaná azt.

Továbbá a megfelelő ingatlan megvásárlása is drága lehet. A költség nagy hátrány a nagyobb mértékű elterjedést illetően, hiszen a napfény és az eső ingyen van, de a LED-ek és a szoftverek nem;

a technológia és az ingatlan ára, valamint az energiaellátás fosszilis alapokon nyugvása akadályozó tényezők.

A jelenlegi élelemtermelés nem lesz fenntartható a növekvő népesség mellett és a vertikális mezőgazdaság egy jó kiegészítő megoldás lehet. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden növény számára ideális ez a forma: például a paradicsom, a saláta, a kaliforniai paprika és a brokkoli alkalmas a vertikális termesztésre, akárcsak a menta, a bazsalikom, a kelkáposzta vagy a metélőhagyma, de

az olyan alapvető gabonanövények termesztésére, mint a kukorica, szója vagy búza, nem jelent megoldást.

A körülmények beállítása sem mindig egyszerű: a komplex légkeveredésnek köszönhetően az egyenletes hőmérséklet és relatív nedvesség, vagy éppen a szén-dioxid koncentráció fenntartása kihívást jelent. Az álló levegő pedig csökkentheti a növény növekedését és fiziológiai rendellenességeket okozhat.

Kritika, hogy inkább egy elit számára érhetőek el a vertikális farmok terményei és valójában nem járulnak hozzá a szélesebb körű élelmiszer-ellátáshoz. A városokban új munkahelyeket teremthet, de a vidéken csökkentheti azok számát.

Jelentős különbségek vannak Európa, Ázsia és USA között, például az ázsiai országokban a vertikális farmok társadalmi elfogadottsága viszonylag alacsony. Ez a „növény gyár” kifejezésnek is köszönhető, ami olyan benyomást ad, hogy ezek ”Frankeinstein élelmek”. De vannak jó tulajdonságai is, mint a termények esztétikai megjelenése, a tisztaság, a magas minőség és frissesség, és az egészségre jótékony hatást gyakorló összetevők magas szintje.

Sok helyen a belső termesztést és a teljes kontrollt biztonságosnak gondolják, míg más kultúrák szerint nem egészséges a nem természetes előállítás.

A gyakorlatban a vertikális farmok sokkal kevésbé környezetbarát megoldások lehetnek, mint ahogy beállítják és felmerül a kérdés, hogy hogyan lenne képes valóban az egész világot etetni, amely olyan gabonafélékre támaszkodik, mint a szója, kukorica és búza. Ahhoz, hogy a vertikális mezőgazdaság jobban elterjedjen, fejlődésre van szükség a jövedelmezőségében, az energiahatékonyságban és a vásárlók elfogadásában is. Jelenlegi formájában kiegészítő elemként tehermentesíthetné a mezőgazdaságot, friss és helyi élelmiszerhez juttatva az egyre növekvő városi lakosságot.

A cikk szerzője, Kiss Anna,

Meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa, a Másfél fok egyik állandó szerzője


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Több mint 330 kiló szemetet találtak egy bálna gyomrában, ami „lassú és fájdalmas halált” halt Új-Skócia partjainál
A bálnák egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve a tengerben található szemét miatt.

Link másolása

Egy bálna „lassú és fájdalmas” halált halt Új-Skócia partjainál a hónap elején, miután elfogyasztott 330 kilónyi, a gyomrában összetömörödött szemetet. A bálnát egy sziklás parton találták Craigmore-ban, Judique közelében.

A DailyMail beszámolója szerint a 45 méter hosszú hím lesoványodottnak tűnt, amikor november 4-én partra vetődött. Bár több csapat is dolgozott a megmentésén, másnap elpusztult.

Az átlagos kifejlett bálna súlya 35-45 tonna között van, de ez a kifejlett hím nem haladta meg a 30 tonnát, mivel a szemét megakadályozta, hogy megfelelően tudjon táplálkozni.

A kanadai Wildlife Health Cooperative a boncolás során megállapította, hogy az állat gyomrában halászhálókat, köteleket, kesztyűket és különféle műanyag tárgyakat találtak.

Ezek a bálnák úgy esznek, mint a porszívók – kinyitják a szájukat, és hagyják, hogy bármi, ami körülöttük van, beáramoljon. Ezzel nagy a veszélye annak is, hogy a vízben és a tengerfenéken lévő szemetet lenyeljék.

Tonya Wimmer, a MARS munkatársa elmondta, hogy a bálnák lakmározása miatt gyakran találnak műanyagot a gyomrukban, de a hím gyomrában összetömörödött szemétcsomó nagyobb volt, mint amit valaha is találtak.

Egy új tanulmány szerint, amit november elején tettek közzé, felhívja a figyelmet, hogy a bálnák naponta akár 10 millió mikroműanyagot is megesznek.

A kék bálnák fogyasztják a legtöbbet, mivel szinte kizárólag apró, garnélarákszerű állatokkal táplálkoznak. E miatt rendkívül nagy kockázatnak vannak kitéve.

Ennek oka a szűrővel táplálkozó viselkedésük, az általuk megevett hatalmas mennyiségű zsákmány, valamint az a tény, hogy jellemzően szennyezett területeken élnek, mint például a Kaliforniai Áramlat.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Zábori Balázs: Ha az emberiség új űrállomása a Hold körül lesz, akkor egy magyar űrutazás is belefér oda
A magyar űrhajósprogram projektvezetőjét az Artemis I küldetés kapcsán a Hold meghódításának pontos tervéről és a Mars-expedíció esélyeiről is kérdeztük nagyinterjúnkban.

Link másolása

A november 16-án elindult Orion űrhajó kedden 130 kilométerre megközelítette a Holdat. De ez csak a kezdet. Űrállomást terveznek a Holdra, Zábori Balázs fizikus és űrkutató mérnök pedig azt mondta a Magyar Tudományos Akadémián, hogy 2036-ban akár magyar űrhajós is a Hold felszínére léphet. Mivel ő felel a következő magyar űrhajóst kiválasztó és kiképző Hunor programért, nála jobban kevesen tudhatják, ténylegesen mekkora is ennek az esélye. Többek közt erről kérdeztük.

– Valóban van rá esély, hogy magyar űrhajós léphet a Holdra?

– Az Európai Űrügynökségnek van egy most is futó űrhajós programja, ebbe Magyarország is állíthat jelölteket. Körülbelül évtizedenként egyszer az űrügynökség indít majd egy új űrhajós osztályt. Ha nem a mostaniba, akkor a 2030-asba bekerülhet magyar. Az Európai Űrügynökség tervei szerint 2030-ig egy európai minimum a Holdra lép, de ez akár már a 2020-as évek végén megtörténhet. Annak a valószínűsége, hogy ő pont magyar legyen, matematikailag rendkívül alacsony, de a 2030–as években már jóval több európai űrhajós érheti el a Holdat az Európai Űrügynökség berkein belül, tehát egyre nő az esélye annak, hogy lesz köztük magyar.

Emellett van egy magyar űrhajós program, a Hunor Program, aminek szintén bármilyen folytatása lehet. A Hunor programot persze egy adott céllal hoztuk létre, konkrétan egy utazás a cél a Nemzetközi Űrállomásra, azonban nincs kizárva, hogy a nemzeti űrrepülési program folytatódik, akár évtizedeken keresztül. Ha a 2030–as években az emberiség új űrállomása már a Hold körül lesz, akkor simán lehet, hogy egy magyar űrutazás is belefér oda. Tehát így nézve annak, hogy eljut-e egy magyar a 2030-as években a Holdra, sokkal magasabb a valószínűsége, mint valaha. Ráadásul egyre több a lehetséges út. Tehát nem csak egy aprócska kis ablak van, hanem sok–sok lehetőség van előttünk.

– Van különbség a Hunor programban kiképzett űrhajós és az Európai Űrügynökség keretei közt kiképzett, akár magyar űrhajós „szakképesítése” között?

– Pont ugyanolyan űrhajóst képzünk, mint az ESA. Akit a Hunor Programban kiképzünk, az ESA jóváhagyást is kap.

– Tehát nem csak egy tudományos szakembert küldünk fel a Nemzetközi Űrállomásra?

– Nyilvánvalóan többféle űrhajós van. Van projektasztronauta, van karrierasztronauta és vannak azok a magánemberek, akik csak úgy felmennek, űrturistaként. Ahol nagy különbség van, az az űrturista és a valós tudományos kutatást végző űrhajós. Az űrturista az űrturista marad. A tudományos kutatás része az űrhajós munkájának, a kiképzése nagyon összetett folyamat. Ennek folyamán dől el, hogy pontosan mit végezhet el egy állomáson. Mindegy, hogy ez a Nemzetközi Űrállomás, vagyis az ISS, a majdan Hold körül keringő Gateway, vagy a Hold felszíne. Attól függ, hogy a kiképzésen milyen komponenseket, modulokat tanult.

A magyar űrhajóst fel fogjuk arra készíteni, hogy az ISS fedélzetén az amerikai, az európai modulokban tudományos tevékenységet végezzen, vagyis pontosan olyan jogosultságokkal rendelkezik majd, mint egy ESA-űrhajós.

Nyilván olyan speciális kiképzést nem kap, ami például ahhoz kell, hogy az űrállomáson kívüli tevékenységet hajtson végre, mert erre nem lesz szüksége.

ESA-űrhajóskiképző központ, Köln

Tehát űrsétára nem lesz kiképezve, továbbá nem valószínű, hogy kiképezzük a japán modulban való tevékenységre. Nem fogjuk kiképezni valószínűleg arra sem, hogy a külső robotkart irányítsa, bár ez még akár változhat is. Ezek egyedi képzések, és ugye az ESA-űrhajósok között is változik, hogy ki milyen képzéssel rendelkezik.

– Azok a magyar űrhajósok, akik közvetlenül az Európai Űrügynökséghez jelentkeztek, illetve azok, akik a Hunor programba, más helyszínen kapják meg a kiképzést?

– Arra törekszünk, hogy Magyarországra hozzuk a kiképzés legtöbb részét, és ezt a képzést akkreditáltassuk utána az Európai Űrügynökséggel. Erre már van is megállapodás. Ez egy nagyon fontos dolog,

mert ezzel tudást teremtünk itthon, tehát az országban űrhajós-kiképzési képességet teremtünk.

Csak azok a képzések zajlanak külföldön, az Európai Űrügynökségnél, a NASA-nál, az Axiom Space-nál, amelyek olyan specifikus tudást, esetleg berendezést igényelnek, ami Magyarországon nem elérhető.

– Nézzük akkor a holdprogramot, az Artemist. Ezelőtt ötven évvel volt az Apollo-program, és végre elindult az Artemis program, nem túl könnyen. Miben más ez a mostani holdprogram, mint az Apollo volt?

– Akkor a programnak az volt az egyetlen célja, hogy eljussunk a Holdra. Az Artemis programnak az a célja, hogy hosszú távú önfenntartó ökoszisztémát hozzunk létre a Holdon, és ezzel felkészüljünk egy emberes Mars-utazásra. Ezért aztán teljesen más az a technológiai háttér, az egész program. Az Apollo-program az Apollo-17 repülésével ért véget, ami az Apollo–program csúcsa volt olyan értelemben, hogy 22 órát töltöttek a felszínen az űrhajósok.

– Ennek most lesz decemberben az ötvenedik évfordulója...

– Így van, pontosan. Ehhez képest

az Artemis-program azt célozza meg, hogy a 2030-as évek végére 30 vagy akár 45 napot is a Hold felszínén töltsenek űrhajósok, és nem egy vagy kettő, hanem hat vagy akár tíz űrhajós is.

Ehhez pedig sokkal összetettebb ökoszisztémára van szükség, nemcsak egy leszállóegységre, hanem egy űrállomásra a Hold körül, ez lesz a Gateway, megfelelő űrhajókra, és olyan eszközökre, amik képesek költséghatékonyan és nagy megbízhatósággal utánpótlást szállítani folyamatosan a Holdra. A Holdon is kell ökoszisztéma: lakómodulok, energiamodul áramtermelésre, élelmiszertermelő modulok, létfenntartó modul, kommunikációs eszközök, kommunikációs átjátszóállomás, és persze műholdak. Tehát tulajdonképpen egy olyan rendszert kell felépítenünk, ami képes fenntartani egy holdbázist, és azokat a technológiákat megteremti, melyeket utána arra fogunk használni, hogy eljusson az első ember a Marsra.

A Mars-expedícióban ugyanez lesz a feladat, azzal a különbséggel, hogy az annyira messze van, hogy oda nem fogunk tudni folyamatosan utánpótlást szállítani, ott bizony az önfenntartáson lesz a hangsúly.

– Tehát az önfenntartást és ezeket a képességeket próbálja ki elsősorban a mostani program, miközben azért gondolom, hogy a Holdnak is szóba jöhet egyfajta gazdasági hasznosítása.

– Igen, ezt mindig kérdezik, de az Artemis program elsődlegesen az önfenntartó űrutazás technológiájának fejlesztésére fókuszál, illetve tudományos kutatásokra, hogy kiderüljön, a Holdon mit is lehet találni. És majd aztán ezeket az eredményeket használhatja fel a piaci szektor. Először meg kell ismernünk, milyen erőforrásokra lehet egyáltalán számítani, és azok hol helyezkednek el. Tehát például van-e értelme bányászni, mert arra a kérdésre, hogy mi van a Hold felszíne alatt és milyen mélyen, még mindig kevés a használható válasz. Majd amikor már ezt tudjuk, akkor onnantól kezdve a cégek eldönthetik, hogy megéri-e nekik.

– Amikor az Apollo–programmal kapcsolatban olvasok vagy nézek anyagokat, egyre inkább az a benyomásom, hogy ez egy mérhetetlen vakmerő vállalkozás volt azzal a technológiai fejlettséggel, ami a '60–as években rendelkezésre állt. Mintha igazából most értünk volna el technológiailag oda, hogy valóban eljussunk a Holdra.

– Ez nagyjából így is van. Az Apollo-program idején nagyjából egy a hathoz volt az esélye annak, hogy katasztrófa történik. Ezt úgy lehet lefordítani, hogy a Holdra küldött hat űrhajósból egy sosem tért volna vissza. Valóban a technológia határait feszegették, de akkoriban komoly nemzetközi űrverseny volt, ott nem számított semmi, csak a cél. Most viszont már bőven rendelkezésünkre áll az a technológia, ami ahhoz kell, hogy a Holdon ökoszisztémát létesítsünk. Teljesen más világot élünk, láthattuk ez abban is, hogy az Artemis I hogyan indult el. Össze sem lehet hasonlítani az Apollo-programmal, hiszen akkor sokkal kockázatosabb és rizikósabb felbocsátások esetén is útnak indultak az űrhajók, mert azt a tempót diktálta az űrverseny.

Most az Artemis felbocsátást a legkisebb hiba miatt is törölték. Tolták, tolták és tolták, mert annyira fontos a megbízhatóság, a biztonság.

Most már sokkal inkább a biztonságos űrutazás felé mozdult el a világ.

– Ha a biztonság az első, mik a reális céldátumok? Ugye arra már biztosan nincs esély, hogy 2024-ben az emberes misszió is elinduljon?

– Jelenleg a NASA terveiben a 2025-ös dátum szerepel. Ez nagyjából reális is, mert eredendően 2024 végét célozták meg. Nagyjából fél-egy év csúszásban van az Artemis program, tehát a 2025 közepe-vége szerintem vállalható cél. Azt ne felejtsük el, hogy az első emberes repülése az Orionnak egy leszállás nélküli próbarepülés lesz. Most úton van az Orion ember nélkül, a következő küldetés jó eséllyel embereket is visz magával, és ugyan nem szállnak le a Holdra, de megkerülik azt. És ezzel párhuzamosan várhatóan 2024-25-ben pedig a Gateway állomás első két modulja is Hold körüli pályára áll.

– Az első emberes landolásnál még nem használják a Gateway-t?

– Az első emberes leszállás az arra szolgál, hogy a technológiát teszteljék. A Gateway-re azért van szükség, hogy a hosszú távú leszállásokat biztosítsa.

Tehát az első emberes leszállás az csak egy fél nap lesz, kicsit az Apollo-program ismétlése. Arra szolgál, hogy lássák, a technológia működik-e.

És utána a Gateway-en keresztül történő űrutazás már azt célozza, hogy kiterjesszük a Holdon töltött időnket. Tehát legyen egy back office. Ha a Gateway-re megyek, onnan le tudok szállni egy olyan űrhajóval, aminek tele van a raktere. Ha a Földről megyek, akkor mire odaérek, a rakterem szinte üres, vagyis az ellátmányom egy napig elég. Az Apollo–program is ezért tarthatott maximum 22 órát a felszínen, mert még a hazaútra is elég kellett legyen minden. Viszont, ha a Gateway-ről szállok le, akkor ez a probléma megoldódik.

– Automata teherszállító űrhajók is közlekednek majd a Föld és a Gateway között?

– Igen, és lesznek olyan teherűrhajók, amik közvetlenül elmennek a Holdra, mert megéri. De azok az űrhajók, amik embert visznek, mind megállnak a Gateway-en.

Tehát ott űrhajót váltanak. Átülnek egy olyanba, ami csak a Holdra szállást végzi.

– Ilyenkor eszembe jut az Arthur C. Clark 2001 Űrodüsszeiája, amiből Kubrick filmje is készült. Ott egy nagyon hasonló koncepció van, mindjárt az elején. Egy nagy űrállomáson szállnak át a Hold irányába, pedig hát ez a '60-as években készült.

– Igen, ez a legoptimálisabb mérnöki megoldás. Bár a NASA leszerződött a SpaceX-szel a Starshipre, a csillaghajóra is. Ennek akkora lesz a kapacitása, hogy közvetlenül a Földről hat embert elvisz a Holdra, 30 napig bázisként szolgál, majd haza is hozza őket. Felmerül a kérdés, hogy akkor szükség van–e a Gateway-re? A NASA nyilván azért csinálja ezt, mert most még párhuzamos lehetőségeket futtat, hiszen mi van, ha a Gateway megcsúszik, mi van, ha a másik projekt csúszik meg? Ezen felül a Gatewaynek van egy plusz funkciója, amit nagyon fontos. Ez az objektum a Mars űrhajó előképe.

A Gateway nemcsak egy űrállomás. Ha teljesen elkészül, egy nagyon erős hajtómű-modullal lesz felszerelve, simán képes lesz arra, hogy elhagyja a Hold körüli pályát, és tegyen egy kis kiruccanást a belső naprendszerbe.
A Gateway a NASA fantáziarajzán

Vagy nagyon elliptikus pályára álljon a Hold körül, és időnként jó alaposan eltávolodjon, hogy olyan pozícióba kerüljön, ahonnan megfigyeléseket végezhet, például a kozmikus sugárzással kapcsolatosan. Esetleg csillagászati, vagy egyéb biológiai kísérleteket végezhet a mélyűrben. A NASA Mars utazása is valószínűleg így fog kinézni, hogy a Hold körül megépítünk egy űrhajót, és az az űrhajó a Holdtól szépen elmegy a Marsig. Ez a legvalószínűbb forgatókönyvek egyike.

– A Nemzetközi Űrállomás folyamatosan lakott, már huszonkét éve. A Gateway fedélzetén lesznek állandó űrhajósok?

– Nem, a Gateway csak akkor lesz lakott, amikor holdutazás van folyamatban, és ott töltenek valamennyi időt az űrhajósok leszállás előtt, leszállás után, esetleg utána még maradnak egy hónapot konkrét kísérletek elvégzésére. Azért csináljuk így, mert a Nemzetközi Űrállomáson is igen komoly mennyiségű ellátmánynak kellene folyamatosan rendelkezésre állnia ahhoz, hogy állandóan ott lehessenek emberek.

Ezt a mennyiséget eljuttatni Hold körüli pályára még költségesebb, még nehezebb, mint a Nemzetközi Űrállomás esetében.

Itt most az a cél, hogy a Hold felszínén minél több időt töltsünk. A Gateway ehhez egy eszköz.

– Mi az, ami csúszásban van? Egy időben például a Holdon használatos űrruháról hallottuk, hogy voltak komoly csúszások. Szóval hogy állunk a hardverrel?

– Ez nagyon széles skálán mozgó történet. Erről az akadémiai előadásomban is csak érintőlegesen tudtam beszélni. Itt hardver a rakétától az űrhajón át a felszíni tevékenység során használandó járművekig, energiaellátó berendezéseken át, a kommunikációs műholdakon, a Gateway-modulokon keresztül az űrruhákig terjed. Itt most aztán tényleg rengeteg dologról beszélünk, és minden egy kicsit másképpen áll. Tehát ezt a kérdést megválaszolni önmagában egy kétórás beszélgetés lenne szerintem.

Ami ebből talán lényeges, hogy a fő hardverelemek azok nagyon jól állnak. Az SLS készen áll, sőt el is indult, az Orion készen áll, sőt el is indult.

A Gateway gyártás alatt van a Northrop Grumman műhelyben, tehát az, hogy elkészül, nem kérdés. Ezekkel a fő elemekkel már nem állunk rosszul, és mindeközben pedig a Starship is készül. Csúszások persze mindig adódhatnak, de ezek a kulcselemek, és a kulcselemek mind gyártás alatt vannak, vagy a fejlesztés végfázisában járnak.

– Tehát az Artemis II mindenképpen az Orionnal történik?

– Az Orionnal, igen, tehát az SLS-rendszerrel.

– És nem lesz benne Starship?

– A NASA-nak több koncepcióra van szerződése. Azt akarja elérni, hogy itt is verseny alakuljon ki. Hogy ne csak a SpaceX tegyen le az asztalra egy űrhajót, hanem más cégek is, Boeing, Lockheed Martin, stb. Az Orion űrhajó a Holdra szállásra ebben a formában még nem alkalmas. Arra alkalmas, hogy a Gateway-hez dokkoljon, vagy alkalmassá tehető.

Az Artemis II szerintem a jövő évben elindulhat, ha minden jól megy, én nem hiszem, hogy ezzel probléma lesz.

Viszont az Artemis III az már 2024–re fog csúszni legjobb esetben is, ha nem 2025–re. Na most 2025 azért még nincs közel, tehát addig még nagyon sok minden változhat. Úgyhogy ezt most megmondani, hogy mivel fognak leszállni a Holdra szerintem, senki nem tudja, még a NASA–nál sem.

– Az Artems II egy elég kicsi kapszula. Hogy négy ember több, mint egy hétig ott ücsörögjön benne, az azért emberpróbáló dolog lesz. Tehát az űrhajózás hőskorát fogja idézni az út ilyen szempontból.

– Ez így van. Szerintem a NASA az Artemis III-IV–re még nem hiszem, hogy a Starshippel számol. Nekem az a véleményem, hogy csinálnak erre fejlesztést, közösen a Lockheed Martinnal. Lesz egy egyszerűsített megoldás is arra, hogy hogy lehet leszállni a Holdra. A Starship akkor jön elő, amikor az Artemis programmal odaérünk, ami már szerintem az 2025-26 körül lesz, amikor tényleg

hosszú távú holdfelszíni tevékenységet akarunk. Akkor már egy olyan egységgel kell landolni, aminek akkora kapacitása van, hogy akár hat űrhajóst is a felszínre juttat, és 15–30 napra elegendő ellátmányt is visz magával.

Na, ehhez kell a Starship, mert hatalmas a kapacitása.

Starship űrhajó a Hold felszínén

És ez lesz a nagy ugrásbeli különbség.

– Tudunk-e már kiválasztott személyzetről, akik az első missziókon részt vesznek?

– A NASA annyit már megtett, hogy ő már kiválasztott egy űrhajós gárdát, akik az űrhajósok lesznek.

– De még konkrétan nincsenek nevek?

– Konkrétak még nincsenek. Sőt, az űrhajósok az Artemis-specifikus képzésüket mostanság kezdik csak el. Nyilván minden űrhajóst fel kell készíteni az Orionra, tehát egyedileg az Orion űrhajóra fogják már őket kiképezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: