Az Északi-sarkkör alatt, a ritkán lakott Norbotten megyében Lulea kellemes, nyugodt város, erdőkkel körbevéve. Egyben ez a virágzó svéd acélipar központja. Több, mint ezer munkást foglalkoztatnak itt, akik évente 2 millió tonna acélt állítanak elő. A nyersacélt vasúton szállítják Borlängébe feldolgozásra, majd gépkocsik, traktorok, hajók készülnek belőle.

Az acélgyártás környezeti szempontból azonban katasztrofális hatással jár. Az acélipar adja Svédország károsanyag-kibocsátásának 10%-át. A szénfűtéses acélgyártás szennyező hatását mutatja az is, hogy az acélgyárak környékén sok az asztmás és más légúti betegségekben szenvedő ember, nemcsak a levegőt terhelő szén-dioxid, hanem a kén-dioxid és a korom miatt is.

De mindez most örökre megváltozhat.

A zöld üzem, a HYBRIT 157 millió dollárból készül el, a teljes üzembe helyezés 2026-ra várható - írja a Huffington Post.

A hagyományos acélgyártás szénnel fűtött kemencéket használ arra, hogy kivonják a vasércből az oxigént. Akárcsak a 19.század közepén.

A HYBRIT, partnerségben a SSAB-bal, a LKAB-bal, Európa legnagyobb fémfeldolgozó vállalatával és a Vattenfall elektromos társasággal, ehelyett megújuló energiával és hidrogénnel vonja majd ki az oxigént a vasércből, és mellékterméke nem szén-dioxid, hanem víz lesz. Ebben az eljárásban egyáltalán nem használnak fosszilis energiát és ez jelentős fordulatot hozhat a világszerte 6 millió embert foglalkoztató iparágban.

A szektorban nem a HYBRIT az egyetlen zöld kezdeményezés. A legnagyobb európai acélgyártó cég, az ArcelorMittal tavaly novemberben hasonló, hidrogénen alapuló dekarbonizációs programot jelentett be, amellyel 2050-re elérhetik a zéró kibocsátást. A svédek azonban valószínűleg megelőzik őket.

A kísérleti üzem megnyitásakor Stefan Lövfen svéd kormányfő kijelentette, hogy az ország acélgyártása 20 éven belül fosszilis energiamentes és széndioxid-mentes lehet.

A hidrogénen alapuló acélgyártás az egyik legígéretesebb módja az iparág szénmentesítésének, ugyanakkor a hidrogén előállításához nem kevés energiára van szükség. Ezért is választották Luleát a HYBRIT működési helyéül. Svédországban az elektromos energia 40%-át a sarkkörön vagy azon túl felépített vízierőművek állítják elő, nagy részben Norrbotten megye nagy folyóin, köztük a 460 km hosszú Lulén.

Ellenzői szerint az új erőművek akadályoznák például a halak vándorlását és kiszárítanának egyes folyómedreket, amelyek különböző állatok és növények élőhelyei. Ráadásul a HYBRIT-kezdeményezéshez a következő 4 évben annyi elektromos áram kellene, mint amennyit a Lule folyó évente termel, ami Svédország éves elektromos áramtermelésének 10%-át jelenti.

Alternatívaként számításba jöhetnek még a szélerőművek is. A svéd energiatermelésnek jelenleg 12%-a származik szélből és most épül Norrbotten megyében Európa legnagyobb szélerőmű parkja.

Egyelőre probléma az így termelt acél ára is. A fosszilis energia nélkül előállított acél ugyanis 20-30%-kal drágább.

Vannak olyanok is, akik szerint a hidrogénes módszer túl veszélyes. A tervek szerint 25-35 méter mélységben akarnak nagy mennyiségű hidrogént tárolni, amelynek közismert a rendkívüli gyúlékonysága . Ezzel a kockázattal azonban SSAB illetékesei is tisztában vannak, és szerintük megfelelő biztonsági garanciákat tudnak adni a környélen élőknek.

A HYBRIT-projekt hosszú távon foglalkoztatási problémákat is felvethet. Jelenleg a SSAB 850 fizikai és 300 szellemi dolgozót alkalmaz. Egy helyi szakszervezeti vezető reményét fejezte ki, hogy lesz helye az acélmunkásoknak a szénmentes iparban is. Erre van esély, amit az is jelez, hogy az alkalmazottak egy része máris egy hetet a szénalapú üzemben, egy hetet pedig a HYBRIT-ben dolgozik.