KULT
A Rovatból

Ritkán jelenik meg a klímaváltozás a népszerű filmekben, pedig a szakértőknek lenne ötletük, hogyan lehetne beépíteni a témát

Senki nem tudja, hogyan kellene a témához nyúlni, ezért alig van szó a filmekben és sorozatokban a bolygót lassan teljesen megváltoztató éghajlatváltozásról. Pedig komoly hatást lehetne elérni vele.

Link másolása

Egyre gyakrabban foglalkoznak a fikciós filmek és sorozatok is az éghajlatváltozás kérdésével, írja a BBC. Az egyik legutóbbi ezek közül a Grace klinika tavaly októberben műsorra tűzött epizódja, melyben a Seattle fölött kialakuló hőkupola lehetetleníti el a kórház működését.

Ennek ellenére továbbra is ritka, hogy a széles közönséghez eljutó mainstream filmek és tévésorozatok a klímaváltozást helyezzék a középpontba. Társadalomtudósok és non-profit szervezetek ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a klímaválság ma már nemcsak egyedi, kifejezetten a témával foglalkozó katasztrófafilmekben bukkanhatna fel, hanem ennél jóval nagyobb merítést érdemelne. Ugyanakkor továbbra sem világos, hogy mekkora segítséget jelentene a felkészülésben vagy az életmód radikális megváltoztatásában, ha az emberiségre váró kihívások gyakrabban megjelennének a szórakoztatóipar termékeiben.

A Good Energy non-profit tanácsadó idén áprilisban adta ki a klímaváltozás fikciós történetekbe ágyazásához készített irányelveit.

Javasolják többek között klímaszorongó és igazságtalanság ellen küzdő szereplők, éghajlati megoldásokat feltáró utópisztikus narratívák, valamint a klímautalásokat óvatosan adagoló történetszálak beépítését a forgatókönyvekbe.

Példának hozzák fel a napelemekkel felszerelt házak szerepeltetését vagy a fosszilis tüzelőanyag iparágban érdekeltek megjelenítését.

A Good Energy alapítója szerint a szerzők közül hiába akarnak egyre többen a klímaváltozással foglalkozni, valójában nincs meg hozzá a kellő támogatás, hogy ezt megtehessék. Közben egyáltalán nem is biztos, hogy az alapvetően kikapcsolódásra szánt filmeknek és sorozatoknak a feladata a klímatudatosság elterjesztése.

A téma nem csak az utóbbi néhány évben foglalkoztatta a szórakoztatóipart.

A 2004-es Holnapután című film középpontjában a globális felmelegedés és egy Déli-sarkról leváló óriási jégtömb áll. Az időjárás a bolygó több pontján gyorsan és radikálisan megváltozik, miközben soha nem látott méretű természeti katasztrófák sorozata sújtja az emberiséget.

Egy kutatás szerint a tizennyolc évvel ezelőtti film elgondolkoztatta a nézőket, sokan közülük lépéseket is tettek a károsanyag kibocsátás mérséklésére a saját életükben, mások pedig a klímakutatással foglalkozó alapítványoknak adakoznak azóta is. Egy másik, 2019-es felmérés nyomán kiderült, hogy a média legalább ennyire fontos szerepet játszhat az attitűd megváltoztatásában. Emiatt a tudósok felszólították a kormányokat, hogy ennek megfelelően kezeljék a sajtóorgánumokat.

A tudomány szerint ugyanakkor a történetmesélésnek összehasonlíthatatlanul nagyobb ereje van manapság, mint a híreknek és tényeknek. Az emberi agy könnyebben megérti és megjegyzi az elmesélt információkat, melyek ráadásul befolyásolhatják a viselkedést is. Vagyis ha előrelépést akarunk, akkor mindenképpen szükség lenne az éghajlatváltozással foglalkozó könnyen fogyasztható, nem erőltetett fikciókra.

Egy felmérés szerint ugyanakkor a 2016 és 2020 között készült forgatókönyvek mindössze 0,6 százaléka említette meg egyáltalán a klímaváltozást. Ezzel szemben a kutya vagy erre utaló kifejezés tizenháromszor, a sör és szinonimái pedig tizenkilencszer annyi említést kaptak a vizsgált írásokban, mint az éghajlatváltozásra utaló összesen 36 kifejezés.

Továbbra is kérdés azonban, hogyan lehetne megfelelően a témához nyúlni.

Egyáltalán nem biztos, hogy az olyan posztapokalipitikus történetek, mint a Snowpiercer vagy a Mad Max: A harag útja a kellő hatást érik el. Ráadásul ezek inkább riasztóak lehetnek, mivel leginkább a félelemre építenek.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy jellemzően néhány hét után elfogy még a leglelkesebb nézők lendülete is, ha egy ilyen témájú filmet vagy sorozatepizódot megnéztek. Idővel a többség visszatér a korábban megszokott hétköznapi rutinjaihoz.

A megoldás a remény lehet. A kutatók szerint több olyan történetre lenne szükség, mely a közösség sikereit domborítja ki, nem pedig azt, hogy a történésekre úgysincs ráhatása az átlagemberekre. Különös módon a vígjátékoknak is fontos szerepe lehet a klímaüzenetek eljuttatásában: amikor ugyanis megnevettetik az embereket, jobban figyelnek a mondandóra és könnyebben átmegy az üzenet. Ebben például nagy szerepe lehet a stand up komikusoknak.

De mindez csak spekuláció, egyelőre még senki nem ismeri a pontos receptjét annak, hogyan lehet nem erőltetett módon elmesélni a klímaváltozást, annak következményeit és a ránk váró feladatokat a széles tömegeknek. Úgy tűnik, hogy nem a félelemre és ijesztgetésre kell építeni, mert az inkább apátiába süllyeszti a nézőt. A megoldás az optimizmus és a nyugtalanság, valamint az öröm és a veszély szokatlan elegye lehet. Mindez pedig akár egy teljesen új hozzállást is eredményezhet az emberiség éghajlatváltozáshoz viszonyulásában.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk