JÖVŐ
A Rovatból

Kétszer olyan drága villamos energiát előállítani fosszilis gáz- és szénerőművekkel, mint az új szél- és naperőművekkel az unióban

A 27 állam áramszolgáltatásának immár kétharmada tiszta forrásból származik. Magyarország a napenergia terén lépett nagyot előre.
Fotó: Energy Transition - szmo.hu
2021. július 28.


Link másolása

Bár 2021 első felében az Európai Unió elektromos áramszüksége teljesen visszaállt a pandémia előtti szintre, az energiaszektor CO2-kibocsátásai 12%-kal csökkentek az azt megelőző időszakhoz képest – áll az Ember (Parázs) londoni székhelyű, független klíma- és energiakérdésekkel foglalkozó agytröszt szerdán közzétett jelentésében.

Ennek mindenekelőtt az az oka, hogy az Unió villamosenergia-igényének kétharmadát már megújuló (39%) és nukleáris energiával (27%) fedezi. Az elmúlt két évben a szén alapú energia-termelés 16, a gáz alapú 4%-kal csökkent, míg a megújuló források szerepe 11%-kal nőtt. Jelenleg a szén mindössze 14%-kal van jelen az európai energia-termelésben, ez az arány 2015 óta közel a felére zsugorodott.

Ezt a tendenciát tükrözik a piaci árak is: ma már 4 kulcsországban – Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban - kétszer olyan drága villamos energiát előállítani fosszilis gáz- és szénerőművekkel, mint az új szél- és naperőművekkel. Spanyolország egyedül a szélerőműveivel több villamos energiát termelt, mint a fosszilis forrásokból, és ugyanúgy nem növelte ez utóbbiak felhasználását, mint a szintén szél- és napenergiára építő Hollandia.

A tagállamokra lebontott adatokból kiderül, hogy Magyarországon 2021 első félévében a szél- és napenergia először termelt több villamos energiát, mint a szén (1,6 TWh-t 1,4 TWh-val szemben). A napenergia-termelés 91%-kal nőtt 2019. első félévéhez képest, és ez a hazai energiaszükségletek 7%-át fedezte.

Ugyancsak nőtt a nukleáris energia-felhasználás 0,4 TWh-val, csökkent az import 1 TWh-val a hazai termelés növekedésének köszönhetően. Ezzel szemben a szélenergia hozzájárulása nem változott, mivel még mindig érvényben van az új létesítmények építésének tilalma. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon 4%-kal nőtt a fosszilis fűtőanyagok felhasználása a világjárvány előtti időszakhoz képest, mert bár a szén aránya 28%-kal csökkent, a gázé viszont 27%-kal növekedett. Mindazonáltal összességében a villamos energia-termelésből származó magyarországi CO2-kibocsátások 8%-kal alacsonyabbak voltak a két évvel ezelőttinél.

Charles Moore, az Ember európai programigazgatója kijelentette: „Most, hogy elmúlt a pandémiának az energiaszektorra gyakorolt hatása, az általános trend világos: a fosszilis fűtőanyagok felhasználása gyors hanyatlásnak indult azáltal, hogy Európa tisztítja az ágazatot.

De a haladás üteme szinte sehol sem elegendő ahhoz, hogy elérjük az EU 2035-ös kibocsátási célját, a 100%-os tiszta energiát. Sosem volt jobb alkalom felgyorsítani az átmenetet”.

Az igazgató Magyarországgal kapcsolatban kiemelte azt a fontos mérföldkövet, hogy az idén először nyertünk több villamos energiát szél- és napenergiából, mint szénből. „A napenergia lenyűgöző növekedési üteme azt jelenti, hogy Magyarország jó úton halad. Ezután a fosszilis gázra kell irányítani a figyelmet: a szárnyaló gázárak egyértelműen bizonyítják az importált gázra való támaszkodás kockázatát” – tette hozzá Charles Moore.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: