SZEMPONT
A Rovatból

Hiába van lakásuk, ha odafagy a kezük a kilincshez

A fogvacogtató hideg nemcsak a hajléktalanokat, hanem sok olyan embert is veszélyeztet, aki lakásban él, de fűteni már nincs pénze.


Egymillió ember él hideg vagy teljesen fűtetlen lakásban Magyarországon. Ők láthatatlanabbak, mint az utcán fagyoskodó hajléktalanok, de ugyanolyan veszélyes számukra a tartós hideg. Sokszor nem csak a legszegényebbek, hanem lecsúszott középosztálybeliek is fagyoskodnak otthonukban. Andreáékat a gazdasági válság tette tönkre, ma sapkában alszanak, Bettináék pedig a főbérlőjükkel vesztek össze, aminek következtében a sütővel fűtik a lakást és lavórban fürdenek.

Január 9-én egy telefonáló jelentette a ceglédi rendőröknek, hogy egy törteli háznak nem füstöl a kéménye. A kiérkező rendőröknek az ottlakó 37 éves nő azt mondta, négy gyerekével él ott, viszont elfogyott a felaprított tüzelőjük, ő pedig nem tudta a nagyobb darabokat felhasogatni. Ezt végül a rendőrök tették meg.

Pár nappal később Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hasonló eset történt:

egy nagyszállási házban már fagypont alatti volt a hőmérséklet, amikor a rendőrök odaértek.

Az idős lakó azt mondta, a kályha tönkrement, ő pedig paplannal próbálta melegíteni magát. Őt melegedőbe, a lakótársát kórházba kellett vinni.

Egy székesfehérvári család nem volt ennyire szerencsés:

a 11 éves kisfiú a saját ágyában, az anyja ölében fagyott halálra.

A cukorbeteg kisfiú édesanyjával élt a házban, aki könyvelőként dolgozott, de sokszor még ételre sem volt pénzük, többször is a környékbeliek segítettek nekik tüzelővel, étellel. Az asszony sokkot kapott, őt kórházba vitték.

Az utóbbi egy hónapban többször is tartósan mínusz tíz fok alá hűlt az idő. A segélyszervezetek munkatársai fel alá járták az utcákat, és próbálták megelőzni, hogy az utcán éjszakázó hajléktalanok halálra fagyjanak. A fogvacogtató hideg nem csak a hajléktalanokat, hanem sok olyan embert is veszélyeztet, aki lakásban él, de fűteni, világítani már nincs pénze. Utánajártunk, hány embert érint ez a probléma, és milyen fűtetlen lakásban élni Budapesten és a környékén.

Egymillió ember fagyoskodik

A Habitat for Humanity magyar szervezete évente összeszedi, mit lehet tudni az energiaszegénységről. A legutóbbi, 2015-ös adatok szerint Magyarországon valamelyest csökkent azok aránya, akik anyagi okból nem tudják megfelelően melegen tartani otthonukat, de így is a teljes lakosság 9,6 százalékát, 946 ezer embert érintett ez a probléma. A szegénységi küszöb alatt és felett élők között viszont drámai a különbség: az alatta élőknek a negyede, míg a tehetősebbeknek mindössze a 7 százaléka érintett.

A fűtetlenség mellett ugyanakkor körülbelül 400 ezer villamosenergia-, 194 ezer földgáz-, 126 ezer távhőfogyasztónak volt a kikapcsolás veszélyével fenyegető tartozása, és csaknem százezer kikapcsolt fogyasztó volt az országban 2015. december végén. Ráadásul 2014 végén 140 ezer jelzálog-szerződéssel rendelkező adós volt 90 napon túli fizetési elmaradásban.

abc1

946 ezer ember nem tudja rendesen felfűteni a lakását Fotó: Magócsi Márton

Életveszélyes fűtetlen lakásokban lakni – mondta Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársa. A tartós hideg folyamatos megterhelést jelent a szervezetnek, ahhoz pedig, hogy valaki megfagyjon, nincs szükség nulla fok alatti hőmérsékletre, elég ha valaki nincs megfelelően felöltözve. Az egyesület munkásaihoz hasonló szociális munkások látókörében több ember is van, akik nem számítanak ugyan hajléktalannak, mert négy fal között laknak, mégis nappali melegedőkbe járnak, mert nincs pénzük, hogy fűteni tudják a lakásukat.

“Elégtelenek a jövedelmi viszonyok” – mondta Kovács Vera. A lakások rezsiköltsége a rezsicsökkentés ellenére is magas maradt, a bérlakásban élőknek a lakbért is ki kell fizetni, télen pedig felmegy a tűzifa ára is. Kovács szerint baj, hogy megszűnt az egységes lakásfenntartási támogatás, így teljesen esetleges, hogy egy-egy önkormányzat mekkora segélyt vagy tűzifát ad a rászorultaknak. A rossz körülmények között élők ráadásul sok esetben a szankciók miatt nem is mernek a szociális ellátórendszerhez fordulni, mert tartanak például attól, hogy ha szülőként nem tudják eléggé felfűteni a lakásukat, akkor védelembe veszi a gyámügy a gyereküket. Ha pedig fát hoznak a közeli erdőből, szabálysértés miatt megbírságolhatják őket.

Kovács Vera szerint teljesen változó, kik kerülnek abba a helyzetbe, hogy nem tudják eléggé felfűteni a lakásukat. A rászorultak egy csoportja generációk óta szegénységben él, sokan azonban csak egy-egy váratlan esemény – például egy válás – miatt csúsztak le a középosztályból.

Ismerősökhöz jár zuhanyozni

Andrea egy családi házában él negyedmagával egy Budapest melletti kis településen. Fia ács, édesanyja nyugdíjas, de velük él a lánya és annak barátja is. Ő három műszakban dolgozik. A gazdasági válság azonban teljesen lenullázta őket, hitelük volt, közüzemi tatrozást halmoztak fel, így amikor nyolc évvel ezelőtt elromlott a kazánjuk, egyszerűen nem tudták kicserélni. A hitelképességük odalett, másfélmillió forintjuk pedig nincs rá. Annyit tudtak tenni, hogy vásároltak egy kályhát a nappaliba.

“Én is kunyhólakó vagyok, csak saját tulajdonú kunyhó lakója” – mondta Andrea. A kályha ugyan felfűti valamennyire a nappalit, az alvóhelyiségeket azonban nem.

A házban így nagyjából 13-14 fok van, ami szerinte arra elég, hogy ne fagyjon el a víz, de így is van, hogy jégcsapok lógnak az ablakpárkányról, és odafagy a kezük az ajtók kilincséhez.

Mindez elképesztő módon megnehezíti az életüket:

• minden este a munka után fát kell hasogatniuk a fiával

• ki vannak szolgáltatva a Tüzép-árainak és a hidegnek (a januári hideg miatt két hét alatt eltüzeltek tíz mázsa fát)

• ha elfogy a fájuk, Andrea kutyasétáltatást mímelve szokott eljárni a közeli erdőbe gallyat gyűjteni, és folyamatosan attól retteg, hogy letartóztatják falopás miatt.

Így is hiába, az egy kályha nem tudja felfűteni az egész házat. “Gyakran előfordul, hogy sapkában alszunk” – mondta Andrea. A legutóbbi nagy hidegben négy nadrág, négy pulóver és két zokni volt rajta, erre jöttek még rá a takarók. Ha pedig így sem bírják, akkor mind összezsúfolódnak a kályhás nappaliba.

Volt, hogy a kályha ellenére is elfagyott a vizük, és csak pár napra rá engedett fel, ezért mindig szokott lenni tartalék palackokban. A fürdeni lavórban vagy ismerősöknél szoktak.

"
Mindig van nálam egy váltás fehérnemű meg egy törülköző, és amelyik ismerős megengedi, ott kapva kapok az alkalmon

– mondta Andrea.

Mindezek miatt azonban folyamatosan fáradtnak érzi magát, az édesanyja pedig, aki dolgozni sem jár el, egész nap otthon fagyoskodik, nyugtatókat szed, hogy minél kevesebb időt töltsön ébren.

Tíz éve nem megy a konvektor

A nyugdíjas Evelin Budapest kellős közepén él, a Blaha Lujza tér mellett egy önkormányzati bérlakásban. A 90-es években költözött oda, azóta a lakás lényegében folyamatosan egyre rosszabb állapotban van: már az előző lakó sem kímélte, volt pár év, amikor Evelin helyett mások laktak benne, és teljesen lelakták, az egész dohos. Már több mint tíz éve kikapcsolták benne a gázkonvektort, mondván, hogy nincs kibélelve a kémény, és amúgy is benőtte a szomszéd növénye, de megcsinálni nem csinálták meg.

abc2

Evelin a lakásában Fotó: Magócsi Márton

Így Evelin saját radiátorral és a rezsójával fűt. Ez azonban egyrészt rengeteg pénzbe kerül, másrészt nem bírja el a villany: a radiátort és a rezsót nem is tudja egyszerre használni, és a bojler sem működik. Ezért az idős asszony melegedőhelyekre és munkászuhanyzókba jár el fürdeni.

Karácsonyfa-égőkkel világítanak

A 25 éves Bettina négy éve lakik a párjával egy MÁV-telepi albérletben, alig pár perc sétára a nemrég felújított MTK-stadiontól. A kétszobás lakásban körülbelül 12 fok van, azt is a szomszédos lakások fűtése biztosítja, illetve az, hogy bekapcsolják a sütőt. Ilyenkor Bettina általában mellé ül köntösben. Áram szintén nincs, LED-fűzérrel és elemről működő karácsonyfaégőkkel világítanak.

"
Nem kellemes itthon

– mondta.

abc3

Bettináéknak sem áram, sem fűtés nincs a lakásukban Fotó: Magócsi Márton

A lakás nem mindig volt ilyen, régebben volt fűtés és áram is. 2015-ben azonban kiderült, hogy Bettináék főbérlője valójában nem adhatta volna nekik ki a lakást, ugyanis nem az övé: valójában ő maga is bérelte, először a MÁV-tól, majd az ingatlan a kerületi önkormányzathoz került. Mindez már akkor derült ki, amikor a lakásból kikötötték az áramot, hátralék miatt. Bettina szerint ugyanis hiába fizettek minden hónapban a közművekért, a pénz nem jutott el a főbérlőjüktől a szolgáltatóhoz. Mindezek miatt közel 900 ezer forintos tartozás halmozódott fel.

Jelenleg úgy vannak vele, hogy már azokat a szolgáltatásokat is félnek használni, amelyek még működnek, nehogy még nagyobb hátralékuk legyen. “A mi fogyasztásunk, szeretnénk kifizetni, de nem kapunk számlát” – magyarázta. A szolgáltatók ugyanis csak akkor küldenének csekkeket, ha megállapodnának a tulajdonossal, az önkormányzat azonban nem tud arról, hogy ők laknak ott, ahhoz pedig, hogy a nevükre kerüljön a lakás, meg kellene állapodniuk a főbérlővel, hiszen a lakást neki utalták ki. Ő azonban az utcán szeretné őket látni.

abc4

A sütővel szokták felfűteni a lakást Fotó: Magócsi Márton

“A baj az, hogy nem tudunk elköltözni, nem keresünk annyit, ilyen albérlet-árak mellett” – mondta Bettina. Hiába dolgozik műszakvezetőként egy cégnél, és hiába van a párjának takarító állása, egy százezer forint feletti pesti albérletet nem tudnának kifizetni. Szociális alapon viszont éppen kerestük miatt nem számítanak rászorultnak. Így maradnak, amíg tudnak, és megpróbálják elérni, hogy nekik utalják ki a lakást, ha már évek óta ők laknak benne. A kiérkező csekkeket, például a lakásbérleti díjat pedig jelenleg is fizetik.

Addig azonban akkumulátorral, gyertyával és elemmel oldják meg a világítást, fűteni egyáltalán nem fűtenek, fürdeni pedig vagy lavórban fürdenek, vagy ismerősökhöz járnak át.

"
Gáz, hogy ez van ma, a XXI. században

– mondta Bettina.

Ha még több ilyen írásra vagy kíváncsi, látogass el az Abcúgra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a vagyonkimentésről: A NER-lovagok nem szaladgálnak bőröndökkel a határon
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a NER-vagyonok visszaszerzése egy hosszú és bonyolult jogi folyamat lesz. Úgy látja, a nemzetközi szinten tartott vagyonok felkutatása nem hónapok, hanem évek kérdése.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy bejegyzésében árnyalja a „vagyonkimentésről” szóló közbeszédet, amelynek már a nyitánya is egyértelművé teszi az álláspontját: „A NER pénz nem fut. A NER vagyon fel lett építve.”

Úgy látja, a jelenlegi diskurzus túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet. „Az elmúlt napokban azt látom, hogy egyre többen beszélnek úgy »vagyonkimentésről«, mintha az egy hirtelen, kapkodó mozdulat lenne” – írja, hozzátéve, hogy ez a kép félrevezető.

Kifejti, hogy ezek a vagyonok nem pillanatok alatt jöttek létre, és nem egyetlen helyen tárolják őket. Szerinte egy ilyen mértékű vagyon felépítése évekig tartó, sokszínű folyamat.

„Mit jelent ez? Azt, hogy: több országban van jelen, több eszközben van tartva, cégeken, alapokon, befektetéseken keresztül működik”.

Tarjányi hangsúlyozza, ez a nagy vagyonok általános működési módja. A szakértő szerint a legnagyobb félreértés a folyamat jellegét övezi. Azt állítja, a kommunikáció gyakran azt a benyomást kelti, mintha a NER-hez köthető személyek készpénzzel teli táskákkal menekülnének. „Ez nem a valóság” – szögezi le.

Úgy látja, a pénz nem tűnik el, hanem a pénzügyi rendszeren belül mozog. „Átrendeződik. Átkerül. Átstrukturálják.” Rámutat, hogy a globális pénzügyi rendszerben léteznek olyan szolgáltatók, különösen a Közel-Keleten, Ázsiában vagy Latin-Amerikában, amelyek éppen az ilyen helyzetekre specializálódtak, amikor a tulajdonosok biztonságos helyet keresnek a vagyonuknak.

A kulcskérdés szerinte nem az, hogy van-e pénzmozgás, hanem az, hogy ezt hogyan értelmezzük: pánikreakcióként, vagy egy olyan rendszer előre megtervezett lépéseként, amelynek mindig is volt forgatókönyve a vészhelyzetekre.

Ezzel kapcsolatban a sajtó felelősségét is felveti: „Kevesebb hangulatkeltés és nagyobb pontosság kellene a médiában…”

Tarjányi szerint a jövőbeli kormány feladata rendkívül nehéz lesz. Óva int attól, hogy bárki könnyűnek állítsa be ezt a folyamatot.

„Az új kormánynak a vagyonok visszaszerzése hosszú menet lesz. Évek!!!”

Végül a jogállami garanciákra hívja fel a figyelmet. „Ha valaki – legyen az személy vagy cég – bizonyítani tudja, hogy jogszerűen rendelkezett a pénzzel, akkor az államnak vissza kell adnia azt.” A szakértő szerint ilyen esetekben a zárolásokat fel kell oldani, sőt, az államnak akár kártérítési felelőssége is felmerülhet. „Egyszóval ez kemény munka lesz…” – zárja gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.

Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:

„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.

„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.

„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.

„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.

Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András: Orbán helyében inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat
A politikus Facebook-posztban bírálta Orbán Viktort az Európai Bíróság ítélete után. Fekete-Győr szerint "a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom alapítója a közösségi oldalán fejtette ki véleményét az Európai Unió Bíróság magyar „gyermekvédelmi” törvénnyel kapcsolatos ítéletéről és a leköszönő kormányfő arra adott reakcióiról. A politikus szerint szórakoztató figyelni a bukott miniszterelnök utolsó erőfeszítéseit. Úgy véli, a közvéleményt már egyáltalán nem érdekli, mit tesz vagy nem tesz a leköszönő kormány.

Fekete-Győr azt állítja,

a volt kormányfő „már a múlt embere, aki a saját összeomlott kártyavárának a romjain próbálja elhitetni magáról, hogy még mindig ő osztja a lapokat”.

A politikus szerint hiába levelezget Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, mert „a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.

Levelezgethet Sulyok Tamással hajnaltól napestig, de a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását.

A poszt írója szerint a korábbi kormány tizenhat éven keresztül próbálta megosztani a társadalmat „mesterségesen generált, »gyermekvédelminek« hazudott aljas uszítással”, és ezzel ártatlan embereket állított célkeresztbe. Fekete-Győr úgy látja, „ennek az undorító kirekesztősdinek vetett véget április 12-én a magyarok elsöprő többsége”.

Felidézte, hogy

a vitatott jogszabály „puszta politikai haszonszerzésből, a leghitványabb módon egy kalap alá vették a pedofil bűnözőket a meleg honfitársainkkal”.

Állítása szerint most, hogy az Európai Bíróság is kimondta az ítéletét, „végleg lerántotta a leplet erről az államilag szervezett, homofób megbélyegzésről”, Orbán Viktor még mindig egy „genderpropaganda nevű ócska fantommal viaskodva” igyekszik eljátszani a nemzetmentő szabadságharcost.

Fekete-Győr szerint ma már egyértelmű társadalmi akarat van egy olyan Magyarországra, „amely nem a megosztásra és a kirekesztésre, hanem az emberi méltóságra, az egyéni szabadság megkérdőjelezhetetlen tiszteletére, a magánélet szentségére és az európai szolidaritásra épül”.

A politikus a „most felálló rendszerváltó parlament” felelősségének nevezte, hogy a következő hónapokban törölje el a „putyini kottából átvett propagandatörvényeket”. Ezzel együtt egy olyan új gyermekvédelmi törvényt kell alkotni, amely szerinte „nem ártatlan kisebbségeket bélyegez meg, hanem tényleges védelmet nyújt a valódi szexuális ragadozókkal szemben”.

Innen is üzenem a bukott miniszterelnöknek: a helyében én mélységesen befognám a számat, és inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor a következő hónapokban végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat!

Végül Fekete-Győr azt írta, nem akarja megzavarni a volt miniszterelnököt a „politikai önfelszámolásban”, és nyugodtan írogathatja tovább „az értelmetlen leveleit a saját kis bukott bábjainak”. Azt tanácsolta neki, egy dolgot azonban jobb, ha az eszébe vés: „a történelem és a szabad Magyarország már túllépett rajta, a politikusbűnözők korszakának végérvényesen leáldozott!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Nagy Ervin: Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni
Nagy Ervin nem csalódott, hogy nem ő lett a kulturális miniszter, szerinte a tárcának sok olyan része van, ami nem az ő szakterülete. De a kultúra területén lesz feladata. Megvédte Magyar Péter választását is, aki sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek.


„Most menő velünk lenni, menő ezzel a politikai tisztasággal menni” – mondja Nagy Ervin videónkban, ahol arról beszélt, hogy szerinte a közélet felszabadult, a fiatalok soha nem látott mértékben álltak be a Tisza Párt mögé. Hozzátette, „nem dőlünk be csalfa szavaknak és akár hirtelen átállt oligarcháknak”.

Arra a kérdésre, hogy csalódott-e, amiért nem ő kapta a kulturális tárcát, nemmel válaszolt. Elmondta, a terület óriási, és rengeteg olyan része van – mint az egyházügy, a nemzetiségek vagy a civil szervezetek –, ami nem az ő szakterülete.

„Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni, és meg fog találni ez a feladat – én bízom benne” – jelentette ki.

A színész szerint a politikai szerepvállalás miatt a színészi pályája most háttérbe szorul. Az NKA és az SZFE körüli helyzetet egy „forrongó üstnek” nevezte, amelynek rendbetétele most sokkal fontosabb számára, mint a következő színházi vagy sorozatszerep. „Az elmúlt harminc évben, amióta a pályán vagyok, amit lehetett, úgy érzem, nagyjából elértem, eljátszottam” – mondta, hozzátéve, hogy 50 évesen új lapot nyit az életében, és a következő időszakot a nemzet szolgálatára áldozza.

A Magyar Pétert a sógora, Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri kinevezése miatt ért nepotizmus-vádakra is reagált. Nagy Ervin elmondta, a minisztert a mozgalom második napja óta ismeri, és a párt magjában volt az első perctől kezdve mint jogi szakértő és bizalmas.

Szerinte Melléthei-Barna Mártonnak „van egy kétéves hitele és előtörténete”, ami alapján Péter őt választotta, nem pedig a rokoni szálak miatt.

„Én ezt nem tartom belterjes dolognak” – szögezte le.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk