JÖVŐ
A Rovatból

Elon Musk szerint „egy csomó ember meghal majd az elején” - mennyire veszélyes a Mars-misszió?

Az Európai Űrügynökségnél dolgozó Orgel Csillával végigvettük a Mars utazás lehetséges veszélyeit, és kiderítettük, hol tartanak most az előkészületek.


Nemrégiben a space.com is hírül adta, hogy Elon Musk egy interjú keretein belül kifejtette, nem lesz leányálom egy Marsi expedíció, szó szerint úgy fogalmazott, hogy "Őszintén szólva, egy csomó ember valószínűleg meghal az elején", amit még a Saturday Night Live sem hagyhatott szó nélkül.

Eddig nem járt ember a Mars felszínén, sőt, még nem is repültünk oda, hogy Mars körüli pályáról vegyük szemügyre a vörös bolygót.

Arra kerestük a választ, hogy mire gondolhatott Musk, mi a küldetés legnagyobb veszélye, és hol tart most a Mars-misszió.

"Az egyetlen tapasztalatunk az az Apollo program, amely a Holdhoz küldött űrhajósokat, először Hold körüli pályára, majd az Apollo-11 misszióval le is szálltunk a Hold felszínére. Ezt megelőzték más missziók, amelyek arra voltak jók, hogy tanuljunk, megnézzük, hogy egyáltalán el tudunk-e odáig jutni" - magyarázza Orgel Csilla, aki jelenleg az ESA-nál, vagyis az Európai Űrügynökségnél dolgozik, ahol bolygók lehetséges leszállóhelyeit vizsgálja.

Csilla pár évvel ezelőtt két hétre meghívást kapott a Utah-beli Mars Society Mars bázisára, ahol megtapasztalhatta, hogy milyen lenne az élet a vörös bolygón.

"Vörös, lila és szürke kőzetek vannak a helyszínen, ami miatt a táj nagyon hasonlít a Mars felszínéhez. Ott egy kétszintes bázis van, amely főleg diákoknak mutatja meg, hogy milyen két hétig a Mars felszínén dolgozni. Akkor a diplomámat csináltam még az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és szereztem szponzorokat, így mehettem ki."

Csilla a Freie Universität Berlin-nél szerezte mesterszakos, majd doktori fokozatát a Távérzékelési és Bolygótudományi kutatócsoporttal együttműködve. Dolgozott többek között már a Német Űrügynökségnél, a Lunar and Planetary Institute-nál, a NASA Marshall Space Flight Center-ben, valamint foglalkozott különféle geológiai problémák feltárásával, és emberes valamint robotos missziók lehetséges leszállóhelyeinek felderítésével a Holdon és a Marson.

A Holdon tizenkét űrhajós járt 1969 és 1972 között. Az akkori missziók a Hold felszínén nem töltöttek többet három napnál. Az Apollo-11 mindössze alig egy napot (21 óra, 36 perc) maradt a felszínen, amelyből a holdkompon kívüli idő 2 óra 31 perc volt. A legtöbb időt az Apollo-17 űrhajósai töltöttek holdsétával, összesen 22 órát.

Márpedig ez az egyetlen tapasztalat egy másik égitest felszínén való létről, így egy esetleges Marsi áttelepülésről jelenleg nem rendelkezünk sok információval.

"Ez egy nagyon rövid idő volt arra, hogy megtapasztaljuk, milyen nem a Föld felszínén dolgozni, ahol van légkör és van egy olyan védőpajzs, mint a magnetoszféra, amely megakadályozza azt, hogy a Napból és a galaxisból jövő káros sugárzások lejussanak a bolygó felszínére. A Hold esetében ez nincsen így, mondhatjuk azt is, hogy az űrhajósok nagyon szerencsések voltak, hogy megúszták ezt a küldetést. Egyelőre nem tudunk sokat arról, hogy hogyan viselkedik az emberi test ezen a védőzónán kívül" - mondja Orgel Csilla.

Magnetoszféra a Marsnál sincs, így nagy valószínűséggel a félúton lévő Hold lesz a gyakorlóterepünk.

Vajon mennyire vagyunk technológiailag felkészültek ahhoz, hogy a Marsra menjünk?

A NASA, valamint több nemzetközi űrügynökség is célul tűzött ki egy Hold-utazást. Első körben robotos missziókkal szeretnék ezt megvalósítani, de a NASA 2024-ben az Artemis program keretein belül már embereket is szeretne a Holdra küldeni, köztük pedig biztosan lesz egy női űrhajós is.

"Az Artemis 3 program az, amikor ténylegesen leszállnak majd a Hold felszínén az űrhajósok. Valószínű, hogy az ezt követő, későbbi missziók során nemzetközi összefogás eredményeként, már az Európai Űrügynökségtől is mennek majd űrhajósok."

A Marsra eddig kizárólag robotos-roveres missziók mentek, az ottani leszállás azonban nem több lépcsős folyamat lesz, vagyis nem fogunk először odarepülni, hogy körülnézzünk Mars körüli pályán.

"Véleményem szerint egész biztos, hogyha embereket küldünk a Marshoz, akkor le fogunk szállni egyből a felszínre. Nem tudom elképzelni, hogy csak egy űrállomásra települnénk oda első körben. Jelenleg azonban az Apollo és az Artemis programban tanultakra kell majd támaszkodnunk. Az Artemis programhoz fejlesztettek új rakétát, ami a Space Launch System nevet viseli (SLS), az Orion űrhajót, valamint a leszállóegységet, ami Elon Musk cégétől jön majd."

A technológiai fejlesztést valószínűleg egy bázis kialakítása fogja követni a Hold felszínén, ez lesz az első lépés.

A Földről elindulva a Marsot több pályán is meg lehet közelíteni, amelyekből a leggyorsabb is hét-nyolc hónapig tart. "Lehet, hogy ha lenne egy nagyobb tolóerejű rakéta, akkor gyorsabban menne" - mondja Orgel Csilla.

Az űrhajósoknak először is az utat kell kibírniuk, ami már önmagában nagyon megterhelő lesz.

"Az izmok, valamint a csontok kalciumtartalma leépül. Sőt, az űrhajósok ki lesznek téve a Napból érkező sugárzásnak is. Ez előbb-utóbb rákos megbetegedést is okozhat. Ez nagy probléma. Ráadásul még nincs kész technológiánk ahhoz, hogy a Marsra utazzunk, leszálljunk és éljünk a felszínen."

Ugyan a technológia még nincs kész, pár dologgal azért jól állunk. Az első emberes expedíció lehetséges leszállóhelyének megtalálása érdekében ugyanis a NASA már hat évvel ezelőtt felhívást tett közzé.

"Meghatároztak különböző paramétereket. Az Egyenlítőtől nézve 50 fok Északra szélességben, és 50 fok Délre lehet. Nem lehet a leszállóhely két kilométernél magasabban a marsi “tengerszinttől”, azaz a nulla métertől. És azt kérték, hogy legyenek erőforrások, például vízjég a felszín alatt, amit elérhetnek az űrhajósok, hogy abból üzemanyagot és vizet nyerjenek. De egyéb nyersanyagot is találni kellett a közelben a bázis számára."

Körülbelül ötven javaslat érkezett a felhívásra, de a végleges döntés még nem született meg, további információkra is szükség van, amiben a legutóbb odaküldött rover is segíteni fog.

"A Perseverance által begyűjtött mintákat haza fogjuk hozni, és ezen már dolgozunk a NASA-ESA közös Mars Sample Return misszió keretein belül. Ez fontos, hiszen az emberes missziók előkészületeként tudni szeretnénk, hogy a Marson vannak-e egykori életre utaló nyomok, és akár a Jezero kráterben jelölhetik ki a bázis helyszínét. Lesz egy olyan egység, ahol növényeket fognak termeszteni. Erre már vannak kísérletek, hiszen a német űrügynökségnek van egy Éden nevű konténere az Antarktiszon, ahol növényeket növesztenek, azt figyelve, hogy melyik milyen sebességgel nő" - magyarázza Orgel Csilla.

A friss élelmiszereket majd az űrhajósoknak kell a helyszínen előállítaniuk. Ezenkívül azt tudjuk, hogy a Marson van vízjég, valamint olyan kristályok, amelyeknek a kristályszerkezetében van víz, így vizet is tudnánk kinyerni.

Sokak szerint a felszín alatti barlangokban lennénk biztonságban a sugárzástól. A National Geographic híres sorozata is erre épült, azonban a Marsi vulkánok - amelyek lávabarlangjairól szó van - jóval magasabbak a Földieknél. A legmagasabb vulkán meghaladja a 23 km-t is.

"Én a nehézséget abban látom, hogy hogyan megyünk le egyáltalán a felszín alá, és ha mondjuk 200-300 méter mély, akkor milyen technológiával járunk oda le? Ráadásul a felszínen szeretnénk vizsgálatokat végezni, és naponta kellene a felszínre felmenni."

"Az Európai Űrügynökségnek van egy projektje, ahol azt vizsgálják, hogy a Holdnak a felszíni anyagából, abból a finomszemcsés porból hogyan lehetne egy búrát nyomtatni 3D-ben a tényleges bázis köré a sugárzás ellen. Ez megvalósítható lehet a Marson is"

- véli Orgel Csilla.

A marsi légkör sűrűségét valamint a légnyomást körülbelül a mi sztratoszféránkhoz lehet hasonlítani, ahol az interkontinentális repülőgépek járnak. Itt a hőmérsékletben is nagyobbak a kilengések és eltérő a szél dinamikája is, bár a marsi légkört még senki nem tapasztalta meg. Az űrruhának kell majd szabályoznia a konstans hőmérsékletet, de ez a probléma már megoldott, hiszen a Nemzetközi Űrállomáson is szkafanderben javítják az állomást, akár 6-8 órán keresztül. A ruhának abban a 90 percben, amikor a Nap süti, a 300 Celsius fokot, valamint a sötétben a -200-at is el kell viselnie.

Űrhajós a világűrben eddig nem halt meg, induláskor és visszaérkezéskor történtek viszont balesetek. Pontosan nem tudjuk, mire gondolhatott Musk, amikor azt mondta, hogy "Ez egy nehéz és veszélyes utazás, ahonnan lehet, hogy nem térnek majd vissza élve."

"Talán a sugárzásra érti, mert ő nagyon bízik a saját technológiájában. Ha ő indítana embereket a Marsra, akkor a technológiában biztos lenne" - mondja erről Orgel Csilla.

Egy nemzetközi misszió valószínűleg mindent megtesz majd azért, hogy ne történjen tragédia, de kockázat nélkül egészen biztosan nem lehet elérni az emberiség egyik legnagyobb álmát, a Mars-utazást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Moldován András: Rengeteg fanyalogva számlákat tologató, papírt nyomtató ember munkáját a mesterséges intelligencia veszi át
A Cápák között megmondóembere szerint Európa lemarad azok mögött az országok mögött, ahol érték a munka, de a mesterséges intelligencia és a robotika mindent megváltoztat. Interjúnkból kiderül az is, miért lett újra cápa, és mekkora üzlet ez.


Az ismert üzletember egy év kihagyás után úgy döntött, visszatér a műsorba, ráadásul új könyve is megjelent Határtalan keretek címmel. Ez már bőven elég indokot szolgáltatott arra, hogy ismét interjút készítsek vele.

– Határtalan keretek című új könyvedben azt írod, a mesterséges intelligencia sokaknak el fogja venni a munkáját. Ez önmagában még nem olyan meglepő, a világ jelentős része fél ettől. Te viszont még azt is hozzá teszed, hogy örülsz ennek.

– Az elmúlt években kialakult egy olyan világ, ahol a munkavállalók szívességet tesznek a munkáltatónak azzal, hogy egyáltalán elmennek dolgozni. Amikor azon múlik, hogy kinyitom-e az üzletet, hogy egy nem túl tanult, nem túl felkészült személy bejön-e napi 30 ezerért hamburgert sütni vagy mosogatni, az szerintem a kapitalizmus megcsúfolása. Véleményem szerint a mesterséges intelligencia és a vele együtt fejlődő robotika ki fogja ezt váltani.

Nem kell majd több mosogató meg hamburgersütő, mert ezeket a feladatokat átveszik majd a humanoid robotok.

Az autógyárban már ma sincs szükség annyi dolgozóra, mint régen, mert robotok dolgoznak. Az emberek újból meg fogják becsülni, hogy van munkájuk és fizetésük, ha ismét küzdeni kell majd ezekért. Tisztelni fogják azokat, akik ezt adják, és nem játsszák a sértett mártírt, amiért dolgozniuk kell. És persze nincs "mindig" meg "soha", én se mindenkire mondom ezt, hanem csak látom, hogy a nyugati világ, különösen Európa elindult egy ilyen irányba és ennek eredményeként azt látom, hogy lemarad. Azok a népek, akik alázattal, tisztelettel, becsülettel sokat dolgoznak, előrébb járnak. Nézd meg Kínát. Nézd meg Dél-Koreát. Nézd meg, hogy 2017 óta hány százalék GDP növekedés volt az Egyesült Államokban és hány százalék Európában. Vagy mennyit költöttek Európával szemben ezek az országok adatközpontok létrehozására. A szakadék napról napra nő.

Hogy a politikusok ezt hogyan fogják kezelni, és hogy a sok 10 vagy 100 millió munkanélkülivel mit lehet kezdeni, az nagyon érdekes kérdés lesz.

Az előre látó politika talán ezért kezdte pedzegetni, hogy mindenki kapjon egy minimális, havi fix illetményt, ami azt fogja eredményezni, hogy tettre, munkára, harcra kész emberekből nyugdíjasokat csinálnak, ez pedig borzasztó.

– Nem tudom, mennyire lehet az általad sorolt országokat és Európát összehasonlítani.

– Szerintem túl messziről nézed. Közelről nézve a „city” pénzügyi részében az összes gyakornok heti 80 órát dolgozik. Halálra dolgozzák magukat. Este kilenckor sétálsz, és még mindenütt ég a villany az irodaházakban. Ugyanez van Japánban, Dél-Koreában. Kínában ketten alszanak egy ágyban, mert az egyik nappal dolgozik 12 órát, azután cserélnek. Európában pedig 32 és 35 órás munkahétről beszélünk. Ez nem megy. Ezt az MI ki fogja váltani.

Rengeteg fanyalogva számlákat tologató, papírt nyomtató ember helyett MI fogja végezni a munkát, és el kell menniük majd máshova dolgozni.

Akkor majd nem lesz hiány kertészből meg fagylaltosból, és visszabillen helyére a világ.

– Közben azt is írod a könyvedben, hogy az ember lehetőség szerint olyasmivel foglalkozzon, amihez van tehetsége.

– Pontosabban azt írom, hogy olyasmit csináljon, amivel boldog. Szerintem ez a fontos. És általában abban vagyunk boldogok, amit szeretünk csinálni. És talán az helyes, hogy azt szeretjük csinálni, amiben tehetségesek vagyunk.

– De mi van, ha mondjuk kellene egymillió fagylaltos, de csak 500 ezer olyan ember van, aki fagylaltos szeretne lenni?

– Nem lesz mindenki boldog. Ez hamis gondolat. Szerintem most sok kihívás előtt áll az emberiség, és ennek leginkább az az oka, hogy határtalanok lettek a keretek. Úgy gondolom, a szorosabb etikai, anyagi keretek között működő, jól szabályozott struktúrákban élő emberek jobban teljesítettek és teljesítenek még ma is. És még egyszer mondom: azokban az országokban, ahol sokat dolgoznak, ahol érték a munka, ott nem lettek határtalanok a keretek.

– Mert nem értelmezzük helyesen az asszertivitást, ahogy a könyvedben is írod?

– Nagyrészt. Az asszertivitás az önérdek érvényesítése, mások érdekének figyelembevétele mellett. Ezzel szemben a politikai korrektség korában az önérdek érvényesítése már nem lehet fontos, csak a másik érdekének a figyelembevétele. Na, ezek lettek a határtalan keretek.

Az én világomban az egyszemélyes vécére nem kell ráírni, hogy fiú vagy lány. Az egy egyszemélyes vécé.

Az emberek egyenlők. És nem három féle vécét kell csinálni három különböző nemnek, a férfinek, a nőnek meg a nem tudom milyennek. Hanem olyat, ahol egy ajtó mögött van egy vécé és mindenki bemehet. A sok wc előtt pedig az emberek együtt is tudnak kezet mosni.

– Nagyon szimpatikus, ahogy a tehetséget meghatározod a könyvedben.

– Tehetséges az, aki többet tud, mint amennyit tanult. De ami a legfontosabb: ez a definíció nem mondja azt, hogy a tehetségesnek nem kell tanulnia. Azt mondja, hogy nagyon sokat kell tanulnia, csak picit előnyben van.

De ha valaki kisebb tehetséggel többet tanul, akkor simán megelőzheti a tehetségesebbet, ha az lustább nála!

– Térjünk vissza a fagylaltoshoz: mit tehet az, aki nem tud elhelyezkedni abban, amiben tehetséges, mert mondjuk, nem kell annyi fagylaltos?

– A tehetség utat tör. Nézd meg, hogy a világ tele van olyan mélyről jövő emberekkel, akik hegedűművészek, operaénekesek, matematikusok lettek. Az igazi tehetség utat tör, és az igazi tehetségek megvalósítják az álmaikat!

– Neked miért fontos a könyvírás? Mit ad neked?

– Fiatalon ötévig újságíró voltam. Nekem öröm és boldogság, hogy írhatok! Örülök, hogy van egy kiadó, ami már a második kötetemet adja ki.

– A személyes branded szempontjából fontosnak érzed, hogy írsz?

– Igen, ez része a brandemnek. Két könyv, az azért már valami, nem? Ez így jó. Az előadásaim is jók, meg a videókurzus is, ez mind tudástranszfer, remélem értéket teremtek. A Cápák között is jó, mert az is én vagyok, és nagyon szeretem.

– Akkor beszéljünk a Cápákról. Miért mentél el, és ha már elmentél, miért jöttél vissza?

– Azért mentem el, mert volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a műsor nagyon arról szól, mit mondok egy vállalkozónak, vagy mit nem. Hét éve csináltam, és úgy éreztem, hogy elég. Picit szereplőnek kezdtem érezni magamat. Eltelt egy év, felhívtak és megkérdezték, mit gondolok, hogy látom, néztem-e a műsort. Nyilván néztem és azt mondtam, hogy szerintem ez egy nagyon jó formátum. De kellene találni bele egy palit, aki kicsit vicces, aki kicsit mást mond, mint amit várnak. Több életet tudd vinni a cápák közötti kommunikációba. Ők erre azt felelték, hogy ez vagyok én.

Én pedig úgy voltam vele, hogy cápának lenni jó, és ha komolyan gondolják, és van egy új csapat, akkor boldogan visszajövök. Szeretek cápa lenni.

Most összeállt egy olyan társaság, akikkel én sosem szerepeltem még együtt. Wáberer György, Varga Sándor, Csillag Péter, Tóth Ildikó és én. Elképesztő emberek, olyan hét napot töltöttünk együtt, hogy elmondani nem tudom, milyen jó volt. Ezért jöttem vissza, és ameddig akarják, boldogan maradok. És soha többet nem mondok fel, az is biztos. Ha legközelebb nem vagyok benne a műsorban, akkor az azt jelenti, hogy kiraktak. Kétszer nem lehet felmondani, mert a másodiknál nincs visszaút.

– Üzletileg ez mennyire nagy buli? Hány olyan üzletet találtál, amire azt mondod, hogy ezért megérte benne lenni?

– Nekem abban a hét évadban, amiben eddig szerepeltem, összesen hét befektetésem valósult meg. Háromban a tulajdonrészemet jelentősnek nevezhető haszonnal eladtam, négyben megvan a tulajdonom, amit valamilyen módon növeltem is. Ha megengeded, szívesen elmondom, hogy ez a Molin AI, a Giggle, a WerMamba és a Suncity. Végtelenül izgalmas cégek. Hogy ez nagy üzlet-e, az relatív kérdés. Fiatal vállalkozásokról beszélünk, nagyon sokat fejlődtek, nagyon sokat nőttek. Ma már bőven 100 milliót meghaladó bevételű vállalatok, a semmiből. Szerintem még egy-két év és nyereségesek is lesznek! De persze, több olyan is volt, ami nem valósult meg. A műsorban az hangzott el, hogy beszállok, de aztán mégsem lett belőle semmi.

– Ennek mi az oka?

– A műsor összehozza a feleket, de mi nem tudjuk, ki jön be az ajtón, nincsen internetünk. Ott kell megítélni az egész helyzetet, az egész világot.

Mivel sok pénzről beszélünk, simán benne van, hogy később meggondolja magát az ember.

Például említhetném a Natuirti, ami első látásra szerelem volt. Egy fantasztikus vállalkozó, egy csodálatos ember. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy megvalósuljon, és mégsem tudott. Van olyan is, amikor a vállalkozó gondolja meg magát!

– A vállalkozások jövőjét is befolyásolja az MI. Ha elveszi a munkákat, akkor szerinted milyen területekre érdemes átképeznünk magunkat, milyen vállalkozásokat indítsunk? Például nagyon hosszú időn keresztül az informatikus volt az álomfoglalkozás, most pedig ők vannak a legnagyobb bajban.

– Igen, mert az eddigi 50 informatikus helyett elég lesz 1, aki kijavítja a kódokban azokat a hibákat, amiket az MI vétett. Viszont sok MI tervező mérnök kell. Az egyik szakma, ami biztonságban van, a villanyszerelő. Nem tudom elképzelni, hogy az elkövetkező 10-20 évben R2D2-k fogják behúzni a kábelt vagy megjavítani a lámpát.

Sok olyan kétkezi munka van, amit még hosszú ideig nem tud majd átvenni robot. És nyilván ez a szakmunkás szektor nagy részére igaz lehet.

De olyan masina biztos lesz, hogy kiválasztod 50 képből, milyen frizurát akarsz, sőt, lefényképez és javasol neked egy frizurát, bedugod a fejedet és 13 másodperc alatt levágja a hajadat. A bárban a pult mögött csak egy ember fog állni, és hat robot szolgálja ki az italt. Az MI egyszer ránéz a bárpultra, és onnantól fogva tudja majd, melyik ital hol van. A világ össze koktélja benne lesz a fejében, és mindent meg tud csinálni, ráadásul mindig és minden körülmények között pont ugyan úgy! Viszont az okos, gondolkodni képes embert sosem fogja helyettesíteni a valamire megtanítható mesterséges intelligencia!

– Az is nagy kérdés az MI-vel kapcsolatban, amiről sok szó esik mostanában, hogy szükség van-e még lexikális tudásra. Hiszen az MI mindenre tudja a választ.

– De ha nem szerzünk lexikális tudást, honnan fogjuk tudni, hogy mit kérdezzünk az MI-től? Most ott tartunk, hogy lesz két füles, amit ha felvesz egy spanyol meg egy magyar, érteni fogják egymást, és beszélgethetnek. Akkor minek kell nyelveket tanulni? Miért íratnak az egyetemek végén szakdolgozatot? Micsoda pazarlás! Az MI biztos jobbat ír. De ha nem tanulunk egyetemen, hogy fogjuk megmondani neki, milyen forrásokat használjon, és mi a kutatásunk célja? Felfedező nem lesz az MI! A világ nagyon izgalmas, de mostanában olyan gyorsan változik, hogy nem nagyon értjük! Soha nem volt még ilyen izgalmas az emberiség sorsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Mérnöki bravúr kell: 80 kilométeres fallal védenék meg a világot a végítéletnapi gleccsertől
Kutatók nemzetközi csapata egy 152 méter magas víz alatti szerkezetet javasol a Thwaites-gleccsernél. A terv célja időt nyerni a klímaváltozás elleni harcban, de a megvalósítás hatalmas mérnöki kihívás.
F. O. - szmo.hu
2026. február 18.



Ha a Thwaites-gleccser elbukik, a tengerszint akár 65 centivel is emelkedhet – most egy 80 kilométeres, tengerfenékhez rögzített „függönnyel” próbálnák feltartóztatni a meleg víz rohamát. A „végítéletnapi gleccserként” is emlegetett képződmény nagyjából 192 ezer négyzetkilométeren terül el, és a kutatók egyetértenek abban, hogy a meleg tengervíz folyamatosan pusztítja alulról. Abban már nincs egyetértés, hogy ez milyen gyorsan történik: egyes tanulmányok évi 800 méteres zsugorodásról írnak, míg mások ezt túlzásnak tartják.

A Seabed Anchored Curtain nevű projekt klímakutatókból és mérnökökből álló csapata most egy radikális megoldást javasolt az olvadás lassítására – írta az Interesting Engineering.

A szakemberek egy 80 kilométer hosszú és 152 méter magas szerkezettel fizikailag vágnák el a meleg tengervíz útját. Ezt a falat a Thwaites-gleccser előtti tengerfenék kulcsfontosságú részein rögzítenék. A kutatók hangsúlyozzák: a tengerbe telepített függöny nem oldaná meg a klímaváltozás problémáját, de adna némi időt arra, hogy a kibocsátáscsökkentő lépések elkezdjék éreztetni a hatásukat.

A terv mögött többek között a Cambridge-i és a Chicagói Egyetem, valamint az Alfred Wegener Intézet kutatói állnak. Az első fázis egy hároméves tervezési és prototípus-tesztelési időszak. Jelenleg 10 millió dollárt gyűjtenek az előzetes munkálatok megkezdéséhez. A koncepció lényege, hogy a függöny a mélyből érkező melegebb vízáramlatok beáramlását akadályozná meg, ezek ugyanis a jég alulról történő olvadásának fő hajtóerői.

A megvalósítás hatalmas mérnöki kihívás. A leendő eszköznek túl kell élnie a szélsőséges antarktiszi körülményeket, a hatalmas víznyomást, a jég mozgását és az óceánban töltött hosszú idő viszontagságait. Emiatt még évekbe telhet, mire egy ilyen szerkezetet telepítenek.

A projektet ráadásul viták is övezik: támogatói szerint a gleccserek megmentését célzó nagyszabású beavatkozások kutatása elengedhetetlen, mert a hagyományos kibocsátáscsökkentés önmagában már kevés lehet a katasztrófa elhárításához. Más szakértők szerint azonban az ilyen tervek magas költségük és bizonytalan ökológiai hatásaik miatt veszélyesek, és elterelik a figyelmet a valódi megoldásról, a gyors szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről.

A projekt nemzetközi jogi kérdéseket is felvet, mivel egy ilyen beavatkozás az Antarktiszi Egyezmény és az ENSZ tengerjogi keretei alá tartozna. A csapat közben a gyakorlati előkészületeket is megkezdte: januárban műszereket készítettek elő, hogy a gleccser körüli tengeri árokban telepítsék őket. Az első adatcsomagot még idén, a másodikat pedig 2028-ban várják, ami elengedhetetlen a pontos tervezéshez. A végső kérdés az, hogy a függöny bizonyíthatóan, elfogadható kockázatok mellett képes-e csökkenteni a jég alulról történő olvadását, időt nyerve ezzel az emberiségnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Letaglózó adat érkezett: A Végítélet Órája még soha nem állt ilyen közel az éjfélhez
A tudósok vészjósló bejelentést tettek. De miért pont most ugrott előre a mutató, és melyik fenyegetés a legsürgetőbb mind közül?


Vészjóslóan ketyeg az óra: már csak 85 másodperc van hátra a szimbolikus világvégéig. A Végítélet Órája január 27-én, kedden négy másodperccel került közelebb az éjfélhez, így már csak 85 másodpercet mutat. Ez a legközelebbi állás a mutató 1947-es bevezetése óta.

Az „éjfél” a globális katasztrófát jelképezi, az időt pedig a Bulletin of the Atomic Scientists tudósai állítják be minden évben.

A tudósok több tényezővel indokolták a döntést. Ezek között szerepel a nukleáris fegyverek, a klímaváltozás és a bomlasztó technológiák, például a mesterséges intelligencia kontrollálatlan terjedése által jelentett növekvő kockázat. Alexandra Bell, a szervezet elnök-vezérigazgatója szerint „minden másodperc számít, és fogy az időnk”. A helyzetet súlyosbítja a nemzetközi bizalom leépülése is. Daniel Holz, a tudományos és biztonsági testület elnöke hozzátette:

„a nagy országok még agresszívabbá, ellenségesebbé és nacionalistábbá váltak”.

Szerinte ez azért veszélyes, mert „ha a világ egy »mi kontra ők« típusú, zéró összegű játszmára bomlik, az növeli annak a valószínűségét, hogy mindannyian veszítünk”.

Az órát 1947-ben azért hozták létre, hogy felhívják a figyelmet a nukleáris háború veszélyeire. A hidegháború végén, 1991-ben állt a legtávolabb, 17 percre az éjféltől. Azóta a fenyegetések összetettebbé váltak, és 2010 óta a mutató csak előre mozdult. A helyzetet tovább élezi, hogy február 5-én lejár a New START, az utolsó amerikai–orosz stratégiai fegyverkorlátozási szerződés, és egyelőre nincs kilátásban új megállapodás.

A fizikai fenyegetések mellett egy másik válság is zajlik. A Nobel-békedíjas Maria Ressa szerint „információs Armageddonban élünk”, amelyet a hazugságokat a tényeknél gyorsabban terjesztő technológia hajt.

„Tények nélkül nincs igazság. Igazság nélkül nincs bizalom. Ezek nélkül pedig lehetetlen az a radikális együttműködés, amelyet ez a pillanat megkövetel. Nem tudunk megoldani olyan problémákat, amelyeknek a létezésében sem értünk egyet”

– figyelmeztetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Kínai robothadsereg a gálán: 20 ezer humanoidot dobnak piacra, de a valódi csata csak most kezdődik
A Unitree humanoidjai a kínai újévet ünneplő gálán mutattak be fegyveres, harcművészeti elemeket. A cég a gyártási költségek letörésével akarja megelőzni amerikai versenytársait a piacon.


A világ legnézettebb tévéműsorának színpadán, pár méterre gyerek harcművészektől, tucatnyi kínai humanoid robot kardozott, nunchakut pörgetett és asztalokon át vetődve szaltózott – élő adásban. A China Media Group februári Tavaszi Fesztivál Gálája a hivatalos közlés szerint több mint 23 milliárd megjelenést ért el, a figyelem középpontjába pedig a hangcsoui Unitree Robotics humanoidjai kerültek.

A cég állítása szerint nem előre programozott bábuk táncát láthattuk, hanem egy teljesen autonóm, valós időben szinkronizált humanoid-klaszter világpremierjét.

A színpadon a Unitree G1 modelljei olyan akrobatikai elemeket mutattak be, amelyek eddig legfeljebb zárt laboratóriumi videókon tűntek fel. A vállalat hivatalos közleménye szerint a robotok folyamatos, freestyle parkourt adtak elő, egyedi katapultok segítségével három méter feletti csúcsmagasságú szaltókat hajtottak végre a levegőben, és bemutattak egy 7,5 fordulatból álló Airflare pörgést is. A fejlettebb, H2-es csúcsmodell több karakteres szerepben is megjelent: a pekingi főszínpadon „Kardnagymesterként” vezette a finálét, míg egy másik helyszínen a Majomkirály páncéljában, robotkutyákból formált „bukfencfelhőn” ereszkedett le. A produkcióban más kínai robotcégek, köztük a Noetix, a MagicLab és a Galbot modelljei is feltűntek, jelezve, hogy a humanoid robotika immár központi iparpolitikai kirakatprojektté vált.

A látványos mozdulatok mögött új technológiai megoldások dolgoztak. A tucatnyi gép mozgását egy nagy áteresztőképességű, alacsony késleltetésű klasztervezérlő rendszer szinkronizálta, a mozdulatok időzítését pedig 0,1 másodperces pontosságra hangolták. A robotok valós idejű helymeghatározását egy mélyfúziós MI-megoldás végezte, amely a belső szenzorok adatait egy 3D lézerszkennerrel ötvözte, másodpercenként százszori frissítéssel.

Ennek köszönhetően a humanoidok még gyors, akár 14,4 kilométer/órás futás közben is precíz alakzatot tartottak.

A cégvezető szerint a legnehezebb elemeket, mint a magasból való stabil földet érést, százmilliós nagyságrendű szimulációval tökéletesítették. „Közelről nézve még a plafon magasságát is elérik” – mondta Wang Xingxing, a Unitree alapító-vezérigazgatója.

A tavalyi gálán a cég robotjai még egy jóval visszafogottabb, néptánc-jellegű koreográfiát adtak elő. Az idei dinamika – a fegyveres párbajok, a parkour és a gyors alakzatváltások – egy év alatt elért ugrásszerű fejlődést demonstrál. Mindezt élő adásban, változó fények, mozgó díszletek és emberi szereplők között kellett hibátlanul végrehajtani, ahol nincs lehetőség a korrekcióra. Az esemény így egyfajta végső stressztesztként is szolgált.

A Unitree célja, hogy az idei évben 10–20 ezer humanoid robotot szállítson ki, ami jelentős növekedés a tavalyi, körülbelül 5500 darabos teljesítményhez képest. Az ipari elterjedés legnagyobb akadálya azonban továbbra is a költség.

Iparági elemzések szerint egy valóban hasznos humanoid robot gyártási költsége ma könnyen meghaladhatja a 100 ezer dollárt

(körülbelül 32 millió forint), a tömeges bevezetéshez pedig 20 ezer dollár (nagyjából 6,4 millió forint) alá kellene szorítani az árat. A Unitree a G1 modell 99 ezer jüanos (hozzávetőleg 4,6 millió forintos) indulóárával már ebbe az irányba mozdítja a piacot.

„Peking ezeket a nyilvános robot-fellépéseket arra használja, hogy ‘felképesztse a hazai és nemzetközi közönséget Kína technológiai erejére”

– nyilatkozta Kyle Chan, a Brookings Institution Kína-szakértője. Szerinte a humanoid robotika az a terület, ahol Kína a gyártási kapacitások felskálázásával az Egyesült Államok elé vághat. Georg Stieler iparági tanácsadó szerint azonban „a színpadi teljesítmény még nem egyenlő az ipari robusztussággal”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk