HÍREK
A Rovatból

A dohányzó magyarok negyede is leteheti a cigarettát, túl sokba kerül most már

1700-1800 forintot dobozonként már nem szívesen adnak ki az egészségük rombolására. Vannak azért, akik kitartanak, vagy áttérnek a töltésre.


Szép lassan odaért a cigaretta ára, ami már sok lehet a magyaroknak, írta meg a napi.hu. Valószínűleg túl lassan, mert a mostani emeléseket már igazából az unió kényszerítette ki.

Kétszer volt mostanában jövedékiadó-emelés, amely 200-250 forinttal is növelhette egy doboz cigaretta árát, A Pulzus és a Napi felmérésében megkérdezett dohányosok 23 százaléka válaszolta azt, hogy az 1700-1800 forintos ár már túl magas, és le fogja tenni a cigarettát.

Pár hónap alatt ekkora emelkedés sokkal inkább vág a pénztárcába, mint ha fél évente szembesülnek egy 40-60 forintos drágulással.

A Pulzus Kutató a lap megbízásából kérdezte, hogy a drágulás miatt változtat-e dohányzási szokásain, vagy akár már meg is tette korábban.

A 18 évnél idősebb lakosság 31 százaléka dohányzik saját bevallása szerint, ez az elmúlt években is így volt, és közel 2,5 millió főt jelent.

A dohányosoknak pedig igen jelentős része, közel negyede válaszolta, hogy az 1700-1800 forintos ár túl magas, le fog szokni a cigarettáról.

10 százalékuk azt mondta, hogy áttér a töltésre, ez ugyanis jóval olcsóbb, mint a már megtöltött, dobozos cigaretta. 8 százalék válaszolta azt, hogy az elektromos cigarettát vagy a hevített dohánytermékeket választja.

22 százalék azonban nem törik meg, és bármennyire is drága a cigi, nem fog róla leszokni, még ha emiatt esetleg másról is le kellene mondania.

A válaszadók legnagyobb csoportja, 37 százalék válaszolta azt, hogy már korábban úgy döntött, hogy az előbb felsorolt alternatívákat választja.

Az uniós országokat egy 2011-es irányelv kötelezte, amely Magyarországnak - és néhány más európai uniós országnak - hosszú felkészülési időt adott a kívánt adómérték elérésére: a határidő 2017 vége volt. Magyarország - bár emelgette az adót az elmúlt években - nemhogy 2017-re, de 2020-ra sem teljesítette az uniós szabályokat. Ezért az Európai Bíróság el is marasztalta Magyarországot, az erről szóló döntést a múlt héten tették közzé.

A cigaretta jövedéki adójának

- legalább 90 eurónak kell lennie 1000 szálanként és

- el kell érnie a súlyozott átlagár 60 százalékát,

- vagy minimum 115 eurónak kell lennie 1000 szálanként, és akkor nem számít az árhoz viszonyított aránya.

A bíróság szerint Magyarország már januárban teljesítette a követelményeket, azóta pedig volt még egy emelés, most április 1-én.

Magyarország ráadásul eléggé rossz helyen áll a dohányzási rangsorban, ha ezeket a táblázatokat megnézzük, akkor látjuk, hogy az első húszban benne vagyunk, akárhonnan is vizsgáljuk.

Ez a tanulmány is azt mutatta ki, hogy a magyarok Európa legerősebb dohányosai között vannak.

"A magyar felnőttek több mint negyede (26%) napi rendszerességgel dohányzik, ami ugyan csökkenést jelent a 2000-ben tapasztalt 30%-hoz képest, de még mindig a harmadik legmagasabb aránynak számít az uniós országok között. Csaknem minden harmadik magyar férfi, illetve minden ötödik magyar nő napi rendszerességgel dohányzik; ez az eltérés a tüdőrák okozta magas halálozási arányszámokban is tükröződik. Ezenfelül Magyarországon a dohányzás gyakoribb a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében, ahol a dohányzók aránya több mint kétszer annyi, mint a legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkezők között. Magyarországon a 15 éves serdülők körében is az uniós átlag feletti a rendszeresen dohányzók aránya (20%, szemben a 14%-os uniós átlaggal), ezen belül pedig többé-kevésbé azonos a magyar lányok és fiúk aránya."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.


Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.

Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:

„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”

„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.

Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”

Ruszin-Szendi azt is felvetette:

vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.

„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Medián: 13 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz előtt, kétpárti parlament körvonalazódik, a Mi Hazánk 4, a DK 2 százalékon
A választók valamivel derűlátóbbak lettek júniushoz képest. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.


A Medián legújabb felmérése szerint a Tisza Párt 13 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes népesség körében. A biztos szavazók között a Mi Hazánk már nem éri el a parlamenti küszöböt, az MKKP 3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékra esett vissza.

A nyár folyamán a két nagy párt teljesen más stratégiát követett. A Fidesz online kampánnyal próbálta utolérni a Tisza sikerét, míg Magyar Péterék személyesen járták az apró településeket, hogy megszervezzék az aktivista hálózatukat. A választói magatartásban azonban ez nem hozott nagy változást – írja a hvg.hu.

A portál szerint a magyar politika kétosztatúsága stabil maradt az elmúlt hónapokban. A szeptember elején készült reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy öt százalékponttal többen gondolják, hogy jó irányba mennek a dolgok, és ebből leginkább a Fidesz tudott profitálni.

A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, miközben a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.

Arra is többen számítanak, hogy a kormánypárt győzhet, mint három hónappal korábban.

Ugyanakkor a magyarok kétharmada továbbra is borúlátó. A változást akarók vannak többségben, és szűk előnnyel, de még mindig többen gondolják úgy, hogy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre.

A Medián szerint Magyar Péter számára figyelmeztető lehet, hogy a teljes népességben három százalékponttal csökkent a pártja támogatottsága. A biztos szavazók körében viszont továbbra is 51 százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a szimpatizánsok elköteleződése erősödött. A Fidesz hívei kevésbé lelkesek, ezért a két nagy tömb között megmaradt a kétszámjegyű különbség.

A részletes adatok szerint a Fidesz júniushoz képest a kisebb városokban és falvakban, valamint az alacsonyabb végzettségűek körében tudott erősödni – ott, ahol egyébként is jobban állt a Tiszánál.

A biztos szavazók között a Mi Hazánk a küszöb alatt van, az MKKP továbbra is 3 százalékos, a DK pedig 2 százalékon áll. Ez a helyzet jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre – írja a hvg.hu a Medián alapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mark Rutte: A NATO megvédi területének minden négyzetcentiméterét, beleértve a légteret is
Mark Rutte kijelentette, hogy az értékelés még folyamatban van. A főtitkár Putyint arra szólította fel, hogy fejezze be Ukrajna elleni háborúját.


A NATO főtitkára, Mark Rutte reagált a Lengyelországban történt éjszakai incidensre, amikor Oroszország több drónja (jelenlegi információk szerint 19) is megsértette a lengyel légteret.

Azt mondta: „A teljes értékelés még folyamatban van”, de hangsúlyozta: „akár szándékos volt, akár nem, ez teljesen felelőtlen, teljesen veszélyes.”

„Putyinnak az üzenetem egyértelmű: fejezze be a háborút Ukrajnában, fejezze be a háború eszkalálását, amelyet most alapvetően ártatlan civilek és polgári infrastruktúra ellen folytat, és hagyja abba a szövetségesek légterének megsértését. Tudja, hogy mi készen állunk, éberek vagyunk, és megvédünk minden egyes centiméternyi NATO-területet”

– fogalmazott a főtitkár.

Rutte szerint a tegnap esti reakció „nagyon sikeres” volt: „Mindig biztosítanunk kell, hogy egy lépéssel előrébb járjunk, de úgy gondolom, a tegnap este megmutatta, hogy képesek vagyunk megvédeni a NATO teljes területét, beleértve természetesen a légterét is” – áll a közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szerb szurkolókat vertek a szerb kormány ultrái az Anglia elleni vb-selejtező közben – a gyerekeket sem kímélték
A csendőrség csak később avatkozott közbe, miközben a támadók nyugodtan beszélgettek velük. Többüket már korábbi tüntetésekről is ismerni lehet.


Botrányos jelenetek zavarták meg a kedd esti Szerbia–Anglia világbajnoki selejtezőt, ahol az angol válogatott 5–0-ra győzött Belgrádban. A The Guardian tudósítása szerint a meccsen többször is felhangzott a „Szerbia, Koszovó” skandálás, amellyel a szurkolók Koszovó önállósága ellen tiltakoztak. Egy drukker lézerrel próbálta zavarni az angol játékosokat.

A mérkőzést a belgrádi Rajko Mitic Stadionban rendezték, amelynek 15 százalékát már eleve le kellett zárni az Andorra elleni meccsen történt rendbontások miatt. A mostani események után a szerb válogatott további szankciókra számíthat.

A legnagyobb rendbontás akkor történt, amikor a nézőtéren többen állva, ugrálva kezdték el skandálni: „aki nem ugrál, az Vučić egyetemistája”. Ekkor a stadion négyes szektorában fekete pólós férfiak tűntek fel, akik rátámadtak a szurkolókra. A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint a támadók gyerekeket sem kíméltek.

A nyugati lelátón sok család foglalt helyet, köztük kisgyerekek is. A verekedés után sokan inkább elhagyták a stadiont, és nem nézték végig a meccset. Néhány gyerek átmászott a betonkorláton, és a biztonságiak irányába menekült. Több szülő is átsegítette gyermekét a lezárt zónába, a civil rendfenntartók a helyzetre való tekintettel ezt megengedték.

A verekedést végül a csendőrség állította le. Az esetről készült videón azonban az látszik, hogy a támadók később nyugodtan beszélgetnek a stadionban jelen lévő csendőrökkel. A közösségi médiában több elkövetőt is beazonosítottak. Kiderült, hogy korábban is feltűntek olyan eseményeken, ahol a kormány ellen tüntetők ellen léptek fel.

Szerbiában 2024. november 1. óta tartanak tömegtüntetések, miután leomlott az újvidéki vasútállomás előtetője, és a balesetben 16 ember életét vesztette. A tiltakozásokat főként egyetemisták és középiskolások vezetik. A tüntetések eleinte békésen zajlottak, de június végétől egyre durvább eszközökkel lépnek fel a demonstrálók ellen. A hatóságok nemcsak a rendőrséget vetik be, hanem olyan embereket is, akik kormánytámogatókként próbálják provokálni a tüntetőket.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: