Csodálatos 4K-s felvétel a téli Balatonról
Erdős Dénestől kaptuk az alábbi videót, a SkyTech Film készítette,
A Balaton fölött repülve csodás felvételeket láthatunk a téli tájról, mintha valahol a messzi északon járnánk...
Erdős Dénestől kaptuk az alábbi videót, a SkyTech Film készítette,
A Balaton fölött repülve csodás felvételeket láthatunk a téli tájról, mintha valahol a messzi északon járnánk...
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – ingyenessé tette május 1-jétől a keszthelyi Helikon Strandot a városvezetés. A döntés értelmében a strandot nemcsak a helyiek, hanem minden látogató díjmentesen használhatja. A nyitónapon piknikkel és a strand kerítésének jelképes lebontásával várták az érdeklődőket - közölte Dr. Tóth Gergely a közösségi oldalán.
Keszthely polgármestere szerint a lépéssel egy korábbi ígéretüket váltják valóra.
– írta a polgármester.
Azt is hangsúlyozta, hogy a Balaton mindenkié, és a tó megóvásának egyik kulcsa, ha az emberek magukénak érzik azt.
– tette hozzá.
A közel 20 ezer négyzetméteres Helikon Strand gondozott zöldfelülettel, árnyas fákkal és tágas napozórészekkel várja a pihenni vágyókat. A fürdőzők rendelkezésére állnak sportpályák, pingpongasztalok, játszótér, beltéri és kültéri zuhanyzók, valamint baba-mama szoba és gyermekmosdó is. A területen több büfé is üzemel.
A városvezető május 1-jén egy videót is megosztott a kerítésbontásról. Az eseményhez azt írta: „Nem a teljes kerítést bontottuk el, csak azt a szakaszát, amellyel nem veszélyeztetjük a fürdőzők, az itt pihenő családok biztonságát. A strandra mostantól szabad a bejárás, kérem, mindenki vigyázzon a terület biztonságára és épségére".
Korábban Keszthelyen csak fizetős önkormányzati strandokon lehetett legálisan fürdeni. A Helikon Strandot 2019-ben már ingyenessé tették, de akkor még csak a helyi lakosok számára, akik lakcímkártyával igazolhatták jogosultságukat. A teljes szabadstranddá alakítást akkor jogi és pályázati okok nem tették lehetővé.
A mostani, mindenkire kiterjedő ingyenességről idén januárban a képviselő-testület támogatta az előkészítést, és felkérte a VÜZ Kft.-t a szabadstranddá alakítás feltételeinek vizsgálatára. A szükséges rendeletmódosítást márciusban fogadták el.
A döntés a szezon elején különösen figyelemre méltó, mivel a legtöbb strand csak május második felében vagy júniusban nyitja meg kapuit.
Drónfelvételen rajzolódott ki a balatonfenyvesi „Majomsziget” – a Balaton átlagvízszintje június elejére mindössze 83 centiméterre csökkent, ami látványos homokzátonyokkal üzeni: tartós a vízhiány, a nyár pedig még csak most kezdődik.
A tartós csapadékhiány miatt Balatonfenyves közelében ismét felszínre került egy különleges homokpad, amelyet a helyiek régóta Majomszigetként emlegetnek – írta a Sokszínű Vidék. A jelenségről csütörtökön drónfelvétel is készült.
A Balaton vízszintje jóval elmarad az ilyenkor megszokott értékektől. Ennek következtében a déli part sekélyebb szakaszán ismét kirajzolódott az a homokos terület, amely korábbi aszályos időszakokban már többször feltűnt.
A szakemberek szerint a probléma hátterében elsősorban a csapadékhiány áll. Bár az elmúlt napokban több helyen érkezett eső, a kiszáradt talaj a lehulló vizet szinte azonnal magába szívja. Emiatt a kisebb vízfolyások sem tudják megfelelően táplálni a Balatont, hiszen sok esetben a víz már azelőtt elszivárog a földben, hogy elérné a tó vízgyűjtő rendszerét.
A jelenlegi helyzet sokakat emlékeztet a 2011-es rendkívül alacsony vízállású időszakra. Akkor a déli part egyes szakaszain annyira visszahúzódott a víz, hogy helyenként több tíz métert kellett gyalogolni a sekély mederben ahhoz, hogy a fürdőzők elérjék a mélyebb vizet.
A klímaváltozás okozta aszály mellett az emberi beavatkozások – mint a part menti beépítések és a nádasok pusztulása – tovább rontják a tó ökológiai állapotát, veszélyeztetve annak hosszú távú jövőjét.
Idén előbb csobbanhatunk a Balatonban: több északi parti település már májusban nyitja a pénztárakat, és közzétette a 2026-os árakat – a felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak. Ahogy közeledik a jó idő, egyre több Veszprém vármegyei település teszi közzé a strandszezonra vonatkozó információkat – írta a VEOL.
Egyes strandokon már május elején megkezdődik a bérletek értékesítése, míg máshol május közepétől vagy június végétől nyitnak a fizetős időszakok. A legtöbb helyen továbbra is külön szabályozzák a pénztári nyitvatartást és a díjfizetés nélküli időszakokat.
Csopakon a strand május 23-án nyit, de a 3-as pénztár már május 1-jétől várja a bérletet és kártyát váltó vendégeket. Balatonalmádiban szintén május 1-jén indul a 2026-os strandbérletek értékesítése a Wesselényi strand főbejáratánál.
Révfülöpön a Napfény Strand már holnap, április 30-án látogathatóvá válik egészen szeptember 27-ig, a hivatalos strandszezon pedig június 20-tól augusztus 30-ig tart. Zánkán június 20-tól augusztus 30-ig kell fizetni, a pénztárak 8 és 19 óra között működnek.
Badacsonytomajon és Badacsonyban a strandok május utolsó hétvégéjén nyitnak, a felnőtt napijegy 1500 forint, hétvégén 1700 forint, a gyermekjegy 800, a nyugdíjas pedig 1000 forint. Balatonakaliban a Mandulavirág strand június 19-től augusztus 30-ig tart nyitva, ahol a felnőtt belépő 1800, a gyermekjegy 1000, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 1200 forint.
Örvényesen a szabadstrand kötelező nyitvatartása június 1. és augusztus 31. között naponta 9 és 18 óra között tart. Balatonszepezden a Központi, a Szepezdfürdői és a Viriusi strand június 21-től augusztus 24-ig fizetős, a felnőtt napijegy a Központi strandon 1500, a másik kettőn 1000 forint.
Siófok (Nagystrand - Plázs): A szezonnyitó események és koncertek már 2026. május 22-én (pénteken) elkezdődnek. A Plázs hivatalos programjai innentől látogathatók.
A legtöbb helyen már bankkártyával is lehet fizetni. A szakemberek továbbra is azt javasolják, hogy a déli órákban kerüljük a napozást, és gondoskodjunk a folyamatos folyadékpótlásról, valamint a megfelelő napvédelemről.
800 forinttól 10 ezerig terjed a skála: idén még mindig találni 1000 forint alatti strandbelépőt a Balatonnál, miközben a prémium helyeken egy napozóágyas belépőé – írta a Sokszínű Vidék.
A legolcsóbban a tihanyi Sajkod strandon lehet fürdeni, ahol a belépő 800 forintba kerül. Ezen kívül több helyen is tartják az 1000 forintos lélektani határt: ennyiért lehet bejutni Badacsonytördemicen a Herczeg Ferenc strandra, valamint Balatonszepezden a Szepezdfürdői Ifjúsági és a Viriuszi strandra is.
A skála másik végén a bővebb szolgáltatási csomagot kínáló helyek állnak. Balatonfüreden az Aranyhíd strandon hétköznap 5000, hétvégén 6500 forint a belépő.
Az árak a szezonon belül is változnak. Több helyen számolni kell hétvégi vagy ünnepnapi felárral, emellett konkrét dátumhoz kötött drágulás is várható: a badacsonyi Bányász strandon a jegyár június 15-től 1200-ról 1300 forintra emelkedik.
A költségeken faragni az online jegyvásárlással lehet, ami több strandnál gyorsabb bejutást és esetenként kedvezményt is jelent. A legtöbb fürdőhelyen elérhetők kedvezményes jegyek gyermekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak, valamint családi opciók is léteznek.
Kutyával Fonyódon és Keszthelyen lehet strandolni, mindkét helyen a gazdának és a kutyának is külön belépőt kell váltania.
Alsóörs, Alsóörsi strand – 2500 Ft
Ábrahámhegy, Ábrahámhegyi strand – 1400 Ft
Badacsony, Bányász strand – 1200 Ft, június 15-től 1300 Ft
Badacsony, Badacsonyi strand – 1500 Ft, hétvégén 1700 Ft
Badacsonytomaj, Badacsonytomaji Városi strand – 1500 Ft, hétvégén 1700 Ft
Badacsonytördemic, Herczeg Ferenc strand – 1000 Ft
Balatonakali, Balatonakali strand – 1800 Ft
Balatonakarattya, Lido strand – 1900 Ft
Balatonakarattya, Bercsényi strand – 1900 Ft
Balatonalmádi, Wesselényi strand – 2600 Ft
Balatonalmádi, Budatava strand – 2600 Ft
Balatonalmádi, Káptalanfüredi nagy és kis strand – 1800 Ft
Balatonberény, Községi strand – 1500 Ft
Balatonberény, Naturista strand – 1500 Ft
Balatonederics, Balatonedericsi strand – 1500 Ft, hétvégén 1700 Ft
Balatonföldvár, Keleti strand – 1750 Ft
Balatonfüred, Esterházy strand – 2700 Ft
Balatonfüred, Széchenyi strand – 2500 Ft
Balatonfüred, Kisfaludy strand – 2200 Ft
Balatonfüred, Aranyhíd strand – 5000 Ft, hétvégén 6500 Ft
Balatonfűzfő, Tobruk strand – 1700 Ft
Balatonfűzfő, Fövenyfürdő – 2000 Ft
Balatongyörök, Balatongyöröki strand – nincs adat
Balatonkenese, Vak Bottyán strand – 2000 Ft
Balatonkenese, Bezerédj strand – 1800 Ft
Balatonlelle, Napfény strand – 1900 Ft
Balatonmáriafürdő, Központi fizető strand – 1500 Ft
Balatonrendes, Pálkövei strand – 1200 Ft
Balatonszárszó, Központi strand – nincs adat
Balatonszepezd, Szepezdfürdői Ifjúsági strand – 1000 Ft
Balatonszepezd, Központi strand – 1500 Ft
Balatonszepezd, Viriuszi strand – 1000 Ft
Balatonudvari, Balatonudvari községi strand – 1500 Ft
Balatonudvari, Fövenyesi strand – 1500 Ft
Balatonvilágos, Balatonvilágosi strand – 1500 Ft, hétvégén 1700 Ft
Csopak, Csopaki strand – 2800 Ft
Fonyód, Panoráma strand – 1400 Ft
Fonyód, Fonyódi Kutyás strand – 1200 Ft, kutyabelépő 1200 Ft
Gyenesdiás, Diási játékstrand – 1700 Ft, hétvégén 2000 Ft
Gyenesdiás, Gyenesdiási Lidóstrand – 1600 Ft, hétvégén 1800 Ft
Keszthely, Városi strand – 2100 Ft
Keszthely, Libás strand – 1700 Ft
Keszthely, Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkert – 1000 Ft, kutyabelépő 1000 Ft
Révfülöp, Szigeti strand – 1400 Ft
Révfülöp, Császtai strand – 1400 Ft
Révfülöp, Napfény Camping strand – 2000 Ft
Siófok, Siófoki nagystrand Plázs – 1800 Ft június 18-ig, utána 2800 Ft
Siófok, Sóstói strand – 1700 Ft
Szigliget, Szigligeti Községi strandfürdő – 1500 Ft
Tihany, Plage18 – hétfőtől péntekig 7500 Ft, szombaton és vasárnap 10000 Ft. A belépő ára tartalmaz egy napozóágyat, egy törölközőt, valamint két ágyanként asztalt és napernyőt
Tihany, Sajkod strand – 800 Ft
Tihany, Hajóállomási strand – 1250 Ft
Vonyarcvashegy, Lido strand – hétfőtől péntekig 1700 Ft, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 2000 Ft
Zánka, Zánkai strand – 1800 Ft