HÍREK
A Rovatból

„Csak az életünket tudtuk megmenteni” – Milliók élete vált kilátástalanná az áradások miatt Pakisztánban

A települések utcáit ellepte a víz, több százezer ház vált lakhatatlanná. Milliók kénytelenek az utcán, sátrakban élni, és várni az élelmiszersegélyt, hogy tudjanak mit enni.


Mint arról már beszámoltunk, súlyos áradások pusztítanak Pakisztánban. A klímaügyi miniszter a minap már kijelentette, hogy

az ország egyharmada már víz alá került - ez nagyjából három magyarországnyi területet jelent.

A miniszter „elképzelhetetlen méretű válságnak” nevezte a monszun júniusi kezdete óta az országban kialakult helyzetet. Az áradások eddig már legalább 1136 ember halálát okozták. A hatóságok becslése szerint minden hetedik pakisztáni érintett a katasztrófában, vagyis több mint 33 millió ember életére vannak hatással az áradások. Az elmúlt évtized legsúlyosabb esőzéséért a kormány szerint egyértelműen a klímaváltozás tehető felelőssé.

A BBC helyszíni riportot készített pakisztáni emberekkel arról, hogyan élik meg a történelmi árvizet. Az ország északi részén fekvő Nowshera külvárosi részén a sáros víz ellepte az utcákat, a lakosok benne lépkedve igyekeztek visszatérni az otthonaikhoz, hogy megnézzék, mi maradt belőlük. Sok jó azonban nem fogadta őket.

„Semmit nem tudtunk megmenteni, csak a gyerekeink életét”

- mondta egy szakács, Imadullah. Családjának minden holmija egymás-hegyén hátán volt az otthonukban: ellepte őket a sár, nagy részük teljesen használhatatlanná vált.

„Nem tudjuk, áll-e még a házunk, vagy összedőlt. Nem is tudom, hogyan építenénk újjá. Most egy iskolában kialakított táborban élünk. Isten a tanúm rá, hogy nincs semmi pénzünk”

- panaszolta egy nő, aki egy nőtársával igyekezett a magas vízben lépkedve eljutni egykori otthonáig.

Az áradások több százezer házat tettek lakhatatlanná, milliók váltak hajléktalanná. Sokan most segélytáborokban élnek, több százan pedig sátrakat állítottak fel a közelben, ott húzzák meg magukat, amíg vissza nem tudnak menni az otthonukba - ha egyáltalán lesz hova visszamenniük.

„Ez annyira fájdalmas, hogy nem is tudom szavakkal kifejezni”

- mondta egy hétgyermekes nő, aki a családjával a városhoz közeli autópályánál táborozott le ideiglenesen.

Az ország déli részén is hasonló a helyzet: házak százezrei semmisültek meg, több millióan kerültek szorult helyzetbe. Szajedabadban több százan élnek most egy kavicsos út szélén, amelynek végén már derékig érő víz áll. Onnan pedig látni az otthonaikat, némelyiknek már az ablakáig felér a víz.

„Csak az életünket tudtuk megmenteni”

- mondta egy anya, aki egy, az út szélén felállított sátorban húzta meg magát 15 gyerekkel, amelyek közül néhány az övé, néhányan pedig a rokonai.

„Hetek óta itt élünk. Nincs ház, csak egy sátor jut mindannyiunknak. Segítségre van szükségünk. Odahaza gazdák voltunk, mindenünk megvolt: gyapot, kukorica. Aztán jött az árvíz, és most mindenünk odaveszett. Nincs élelmünk, nincs semmink.”

A rászorulók néha napokig nem tudnak enni, mert egyszerűen nincs mit. Segélyszervezetek igyekeznek ellátni őket élelemmel: kamionokkal szállítják hozzájuk az ennivalót, ami általában nagyon gyorsan elfogy, és nem is jut belőle mindenkinek. A helyi önkéntesek túlterheltek, és nem is tudnak eljutni mindenhová a járhatatlan utak miatt. Az árvíz sújtotta tömegek számára azonban csak a segély jelent reményt a túlélésre, hiszen a katasztrófa szinte mindent elvett tőlük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Terjed a koronavírus új variánsa, ami most erősebb tüneteket okoz – Emellett több betegség okoz gondot
A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy a tünetek megjelenésekor el kell kezdeni a kezelést, hogy ne legyenek szövődmények.


Mindenféle kórokozó megjelent a közösségekben, mondta egy háziorvos az RTL Híradónak. Nátha, covid és influenza szerű tüneteket okozó vírusok is jelen vannak.

Gyorsan terjednek, főleg az újfajta koronavírus. Ez a gyerekeknél enyhébb tünetekkel járnak, de a felnőtteknél erősebb, sokszor magas lázzal járó tüneteket okoz. Ugyanakkor ritkán vezet súlyos betegséghez ez a mutáció. Jellemző tünet a magas láz, és az erős, szúrós torokfájás. A tesztek nem mutatnak pontos diagnózist, ezért fontos, hogy az első tüneteknél azonnal kezelni kell. Enélkül komolyabb szövődmények is kialakulhatnak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint a következő hetekben nőhet a covidos esetek száma.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.


Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.

Dunaújváros nem úszta meg:

a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.

Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.

A villámárvíz fotói ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy miért nem lőtték le az orosz drónt, ami megsértette Románia légterét
A román védelmi minisztérium közlése szerint az orosz akció provokációt jelent, és veszélyezteti a román állampolgárok és a NATO biztonságát.
MTI - szmo.hu
2025. szeptember 14.



Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy orosz drón szombaton megsértette Románia légterét, a tisztségviselő Moszkvát "felelőtlen eszkalációval" vádolta.

"Az orosz drón román légtérsértése ismét egy uniós tagállam szuverenitásának elfogadhatatlan megsértése" - írta Kallas vasárnap az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében. Hozzátette: a folytatódó eszkaláció veszélyezteti a térség biztonságát.

"Szolidaritásunkat fejezzük ki Romániával, és szoros kapcsolatban vagyok a bukaresti kormánnyal"

- közölte.

A román védelmi minisztérium vasárnap közleményében megerősítette, hogy egy Oroszország által az ukrajnai célpontok ellen bevetett Geran típusú drón hatolt be Románia légterébe. A drónt 18.05 órakor észlelték a Dobrudzsa északi részét felügyelő F-16-os vadászgépek.

A tárca szerint a drón mintegy 50 percig tartózkodott a román légtérben, majd Pardina térségénél távozott Ukrajna irányába.

Bár a pilótáknak volt engedélyük a drón lelövésére, a járulékos kockázatok miatt végül nem nyitottak tüzet.

A műveletben két, német Eurofighter Typhoon is részt vett, amelyek 21.30 óráig biztosították a román légteret.

A román védelmi minisztérium határozottan elítélte Oroszország "felelőtlen akcióit", amelyek szerintük provokációt jelentenek, veszélyeztetik a román állampolgárok és a NATO biztonságát.

A bukaresti tárca adatai szerint az ukrajnai háború kezdete, 2022 februárja óta Oroszország 52 alkalommal hajtott végre dróntámadást a román határhoz közeli célpontok ellen. Ezek során 38 esetben hullottak dróndarabok román területre, tízszer pedig a drónok közvetlenül is megsértették Románia légterét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Forsthoffer Ágnes: A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan egy felcsúti magánszemély tulajdona
A megosztott telken álló ház Mészáros Lőrinc öccséé, ezzel keverték össze a Tiszás politikus családjának ingatlanát.


Forsthoffer Ágnes a közösségi oldalán írta meg, hogy a családjának tuljadonított ingatlan nem is az övék. A TISZA Párt alelnökét azzal vádolták, hogy egy drága ingatlanban lakik a családja. A szállodavezető azonban ezt cáfolta, és azt is elárulta, hogy a képen bemutatott ház kihez köthető.

A közösségi oldalán azt írta:

"A szokásos vasárnapi családi ebédet NEM a képen látható házban fogyasztottuk... A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan ugyanis nem lakott. A tul.lap szerint - egészen bizarr módon - éppen egy felcsúti magánszemély tulajdona."

Majd azt is megírta:

"SOSEM cserélnénk el rá a 40 éve kalákában épült, és számtalan emléket hordozó szülői házat!

A rólunk szóló cikkek hemzsegnek a csúsztatásoktól, téves adatoktól és költői túlzásoktól: a szállodánk a hét elején még lepukkant, igénytelen és koszos volt, a hét végére már "kiemelkedő piaci potenciálja" miatt értéke meghaladta a hatvanpusztai majorságét."

A 24.hu cikke szerint Mészáros Lőrinc öccsének és sógornőjének tulajdonában van a balatonfüredi ház. A tulajdoni lapot ellenőrizték, és aszerint egy megosztott telekről van szó. Az egyik felén áll a 2020 óta Mészáros János és felesége tulajdonában álló villa. A másik telek részen van Forsthoffer Ágnes családjának egy kisebb háza.

A lap megjegyzi, hogy Mészáros János az elmúlt öt évben több mint 4 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a társaságaiból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: