KÉK HÍREK
A Rovatból

Botrány: előkerült egy felvétel, amin a bíró elárulja az ítéletet egy csalási ügy vádlottjainak

„Próbálok huncutkodni” – ígérte a bíró, aki nem sokkal később lemondott tisztségéről.
Fotó: Carrie Z / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. október 20.



A múlt héten lemondott a Debreceni Törvényszék egyik bírája, miután kiderült, hogy egy bizalmas beszélgetésben előre elmondta, milyen ítéletre számíthatnak a szereplők – derül ki a 24.hu birtokába jutott hangfelvételről.

A Debreceni Törvényszék sajtószóvivője, Dobó Dénes a portál kérdésére azt írta, hogy „a költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban szereplő ügyvédek a bíró kizárására tettek indítványt, amelynek elbírálása okafogyottá vált figyelemmel arra, hogy a bíró 2023. október 13-án bírói tisztségéről indoklás nélkül lemondott.”

Nem sokkal később a bíró nevét eltávolították az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírói nyilvántartásából. Korábban ő vezette a törvényszék korrupcióellenes munkacsoportját.

A háromtagú bírói tanács egy olyan nagyszabású büntetőügyet tárgyalt, melyben bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel vádolták meg több vagyonvédelmi cég tulajdonosát és vezetőjét. A vádlottak közé kerültek a cégek alkalmazottai, a szolgálatvezető és a könyvelők is.

Az összesen 12 perces beszélgetés során a a bíró és a a büntetőügy egyik szereplőjének ügyvédje beszélgetett:

„Én nektek 3 év 6 hónapnál nem akarok többet adni, 4 év volt a koncepció, de én ebben lejjebb tudok menni – mondom – egy fél évvel. Nem ígérem, hogy a tábla egy picit nem fog rajta súlyosbítani. De az sanszos, hogyha Sz.-nek ugye 5 év 2 hónapot fogok adni, ezt már megbeszéltem az ügyvéddel, akkor Sz. terhére már jogerős is a felfüggesztett…”

– mondta a bíró a felvételen.

A bizalmas beszélgetésben elhangzik, hogy a bíró „huncutkodni” tervez az üggyel kapcsolatban:

„Direkt nem akarom elkülöníteni a vádlottakra, hogy lehessen hivatkozni a belső arányosságra. Tehát próbálok huncutkodni.

[...] Ne vegyétek tudomásul, mindenképp fellebbezzétek meg enyhítésre, hátha a tábla még lejjebb viszi a belső arányosság miatt, jó? Erre figyeljetek oda mindenképp! Ha nem fizettek egy fillért sem (a fizetésre utalás az adóhatóság felé fennálló tartozásra vonatkozik – a szerk.), mert tudom, hogy D.-éknek kell, akkor is én tartom a 3 év 6 hónapot, csak akkor szólj vissza, mert akkor úgy fogom bemérni a többieknek is, jó? Meg még most jön a könyvelő, ha ő beismer, akkor lehet, lejjebb veszek 1–2 hónapot”

– idézi a lap.

A 24.hu forrása szerint a felvétel után a bíró rövid szünetet rendelt el, majd azt közölte, hogy folytatják az eljárást. Ám hamarosan sürgős teendőire hivatkozva mégis megszakította azt, új időpontot tűzött ki, és október végére napolta a folytatást. Erre azonban már nem kerülhet sor, mert a törvényszék válasza alapján két nappal az eset után benyújtotta lemondását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk" - Bíróság elé állt a kisfiút felrúgó karateedző
A szolnoki bíróság újabb szakértőket hallgatott meg a kalandparkban kisfiút felrúgó A. Tibor ügyében. Az ítélethirdetés így várhatóan hat héttel csúszik, a magát ártatlannak valló vádlott pedig valószínűleg fellebbez, ha elítélik.


Nem született döntés szerdán a Szolnoki Járásbíróságon annak a férfinak az ügyében, aki csaknem két éve egy kalandparkban a vád szerint felrúgott egy kisfiút. A tárgyalásra a vádlott, A. Tibor Dániából, repülőgéppel érkezett, miután – írta a Blikk – azért költözött külföldre, mert tartott a népharagtól és a zaklatásoktól.

A bíróság újabb szakértőket hallgatott meg, így az elsőfokú ítéletre még legalább hat hetet várni kell. A tárgyaláson megjelent a kisfiú édesanyja is, aki szerint egy egész ország áll mellettük.

„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk, ez a tárgyalás, az ítélet lehet a garancia arra, hogy ilyennek többé nem szabad előfordulnia sem Magyarországon, sem máshol” – mondta Judit.

Az eset 2024 júliusában történt a szolnoki kalandparkban, ahol a jászberényi karateedző egy gyermektábor felügyelőjeként vett részt. A vád szerint miután a kisfiú összeveszett egy társával és sírni kezdett, A. Tibor odalépett hozzá, és hátulról olyan erővel rúgta ki a lábát, hogy a gyerek a földre zuhant. Az esetről videófelvétel is készült, ami hatalmas közfelháborodást váltott ki.

A felvétel nyilvánosságra kerülése után a Magyar Karate Szakszövetség előbb fegyelmi eljárást indított, majd a férfit végleg eltiltotta az oktatástól, egyesületét kizárták a szövetségből, és megfosztották a dan fokozat magyarországi viselésétől.

Az ügyben Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt, aki a történteket „tűrhetetlennek és következményekért kiáltónak” nevezte.

Kiderült az is, hogy a férfi korábban Bonis Bona-díjat kapott, amelyet Novák Katalin akkori államtitkár adott át; a díjat később visszavonták.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat. A férfi nem ismerte el a váddal egyezően a bűnösségét; ügyvédje szerint nem vitatja, mi történt, de nem ért egyet a minősítéssel és a szándékossággal. Egy korábbi tárgyaláson bocsánatot kért, és felajánlotta, hogy fizeti a gyerek pszichológiai kezelését.

A kisfiú édesanyja egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, az edző ezt mondta a fiának: „ne hisztizzél, mi vagy te, lány?” Az anya ezután hozzátette:

„Ezt a mondatot, a büdös életbe ki nem törli senki se a gyerek fejéből”.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után újabb vádak is megfogalmazódtak az edzővel szemben, aki azokat is tagadta.

A tárgyalási napon a bíróság küzdősport-szakértőket hallgatott meg, akik a rúgás technikáját, erejét és lehetséges következményeit elemezték. A vádlott a bíróságon azzal védekezett, hogy nem akart sérülést okozni, csupán rosszul reagált a helyzetre. Az eljárás várhatóan június közepén, a perbeszédek után az ítélethirdetéssel folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta
A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a rendőrségnek azt mondta, hogy egy madarat akart elijeszteni, ami összepiszkította az autóját.


Miközben a solymári Kék Óvoda gyerekei a délutáni csendespihenőjüket töltötték, egy lövedék csapódott be a csoportszoba nyitott ablakán és a lehúzott redőnyön keresztül. A lövést egy 71 éves, az óvodával szemközti társasházban élő nyugdíjas adta le egy légfegyverből. Bár a férfit a rendőrök megbilincselve elvitték, egy nap után hazaengedték.

A gyanúsítottazóta a Blikknek is elmondta, miért lőtt: egy galambot akart elriasztani a háza előtti fáról.

A férfi a lapnak azt mondta, nem akarta eltalálni a madarat, csak el akarta zavarni, mert az állatok korábban bepiszkították a kocsiját.

Az eset kedden kora délután történt. A bejelentés után a rendőrök órákon belül azonosították és elfogták a szemközti ház második emeletén élő férfit. A lakásában tartott házkutatás során négy vadászlőfegyvert és egy légpisztolyt is találtak; mint kiderült, a férfinak van fegyvertartási engedélye.

Az óvoda ablakán belövő férfit a Budaörsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, ám az ügyészség ezt nem látta indokoltnak, így egy nap után elengedték.

„Ekkor odalőttem, de nem is találtam el, sajnos a fa túloldalán lévő óvodába ment be a golyó. Erről egyébként csak akkor értesültem, amikor nem sokkal később a rendőrök felkerestek. Ez a légfegyver egyébként engedély nélkül kapható” – magyarázt a nyugdíjas, aki először tagadta a lövést, de később beismerte a tettét.

A férfinak a bíróságon kell majd felelnie a történtekért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lezuhant az óceánjáróról és meghalt egy 24 éves nő, az FBI nyomoz
A nő a családjával utazott a luxushajón, amikor a kabinja erkélyéről egy alatta lévő fedélzetre zuhant az utazás másnapján. A tragédia körülményeit vizsgálják.


Azonosították azt a 24 éves nőt, aki hétfőn halt meg, miután a Carnival Firenze óceánjáró fedélzetéről lezuhant. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal csütörtökön közölte, hogy beazonosították az áldozatot. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) indított vizsgálatot - írja a People.com.

A fiatal nő a családjával utazott, és hétfőn, Kalifornia partjainál zuhant le a kabinja erkélyéről az alatta lévő fedélzetre.

A családtagok azonnal riasztották a személyzetet. Az eset után a hajó kikötött a közeli Catalina-szigeten, ahol a helyi rendvédelmi szervek a fedélzetre szálltak, hogy információkat gyűjtsenek.

A Los Angeles megyei seriffhivatal később megerősítette, hogy a nyomozást átadták az FBI-nak.

A körülbelül 300 méter hosszú Carnival Firenze vasárnap indult el Long Beachből egy ötnapos, Alsó-Kalifornia (Baja California) körútra, amely Mexikó legészaknyugatibb tagállama, és amelynek tervezett állomásai Catalina-sziget és a mexikói Ensenada voltak.

A Carnival Cruise Line közleményben fejezte ki részvétét, és jelezte, hogy minden támogatást megadnak az elhunyt utas családjának.

„A Carnival csapata támogatja az utas családját, és gondolataink és imáink velük és szerettükkel vannak”

- közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Elájult az iskolabusz sofőrje, a diákok a kormányhoz ugrottak – mindenki életét megmentették
Az amerikai Mississippi államban diákok vették át az irányítást egy jármű felett, miután a sofőr, Leah Taylor asztmaroham miatt elvesztette az eszméletét. Az iskolai tankerület a felvétel nyilvánosságra hozatala után hősként ünnepelte a diákokat, akik összehangoltan cselekedtek.


Drámai felvételeket hoztak nyilvánosságra arról, ahogy egy csapat diák megállít egy iskolabuszt, miután a sofőr vezetés közben elájult egy asztmarohamtól Mississippiben. A busz belső kamerájának felvételeit a helyi WLOX csatorna tette közzé.

Az incidens április 22-én történt Hancock megyében, amikor a Hancock Middle School közel 40 diákját szállító busz sofőrje, Leah Taylor rosszul lett. Mielőtt a gyógyszeréért nyúlhatott volna, elvesztette az eszméletét, a jármű pedig sodródni kezdett a sávok között.

A videón látszik, ahogy a sofőr mögött ülő 12 éves Jackson Casnave azonnal felugrik, és megragadja a kormányt, hogy az úton tartsa a buszt. Ezzel egy időben egy másik 12 éves diák, Darrius Clark a fékpedálra lépett, hogy megállítsa a járművet.

Amíg a fiúk az irányítással küzdöttek, a 13 éves Kayleigh Clark a 911-et hívta, egy másik diák, a 15 éves Destiny Cornelius pedig észrevette a sofőr porlasztóját, és segített beadni neki a gyógyszert.

McKenzy Finch, egy 13 éves tanuló a sofőr fejét tartotta, majd a csörgő telefonon értesítette a tankerület közlekedési csapatát.

Amikor Leah Taylor magához tért, már állt a busz. „Az egyik diákom az arcom elé tartotta a gyógyszeremet, és csak azt mondogatta, hogy lélegezzek” – idézte fel a történteket. A sofőr hozzátette, hogy a diákok mentették meg az ő és a buszon utazó összes többi gyerek életét.

Az iskola egy gyűlésen ünnepelte a diákok tettét, akiknek bátorságát az intézmény igazgatója is méltatta.

Via Telex

Videón az életmentés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk