Amikor a klímakatasztrófa visszafordíthatatlanná válik
Bár szinte nap mint nap jönnek a riasztó hírek a klímaváltozás már-már végzetes következményeiről, még mindig úgy tűnik, hogy az emberiség nagy része számára mindez csupán pusztába kiáltott szó. Hajlamosak vagyunk elfelejteni például azt is, amit már tavaly márciusban számos neves szakértő hangoztatott, hogy a koronavírus-pandémia is összefügg a természet pusztításával, és ez a világjárvány csak a kezdet lehet, ha nem térünk időben észhez.
2019-ben egy nemzetközi kutatócsoport a Nature-ben kongatta meg a vészharangot. „Planetáris vészhelyzetben vagyunk. Bolygónk stabilitása és tűrőképessége van veszélyben” – írták és felhívták a figyelmet arra, hogy a viszonylag kis mértékű globális hőmérséklet-emelkedésnek milyen mélyreható hatásai lehetnek: például gyakoribbak lesznek a hőhullámok, a partmenti áradások, felgyorsul a permafroszt-olvadás.
A Föld átlaghőmérséklete az ipari forradalom óta mintegy 1,2 C fokkal emelkedett, és ha továbbra is a jelenlegi ütemben árasztjuk el az atmoszférát üvegház-hatású gázokkal, akkor a felmelegedés 2,7-3,1 C fokos lesz az évszázad végére.
A legnagyobb veszély a szerzők szerint az, hogy ezek a változások emberi mércével lassan történnek, de ha egy bizonyos küszöböt elérnek, onnan már nincs visszaút.
Will Stephen, az ausztrál nemzeti egyetem klimatológus professzora, a tanulmány társszerzője a Gristben arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes elemek egyfajta dominó-hatást válthatnak ki, amely a Föld még gyorsabb felmelegedéséhez vezethet.
Jacquelyn Gill, a maine-i egyetem paleoökológusa szerint a Föld története bizonyítja, hogy bolygónk nem csupán lineáris válaszokat ad a klímaváltozásokra. Tehát nem csupán arról van szó, hogy a nagyobb CO2-mennyiség nagyobb felmelegedést okoz, hanem ennek egyéb visszacsatolásai is lesznek.
A klímaválságban a világtengerek, amelyek a Föld 70%-át borítják, egyszerre szövetségeink és áldozatok. Elnyelik a hőt, és a káros kibocsátásoknak legalább egynegyedét. Nélkülük már most lakhatatlan lenne a Föld az emberek számára. Ennek azonban ára van: a tengerek felmelegedésével olvad a jég, szén-dioxid ömlik a vízbe, amely ezáltal savasodik, tönkremennek az ökoszisztémák.
Az Atlanti-óceánon meghatározó a Golf-áramlat, amely a trópusok felől szállít meleg vizet északra, Grönlandtól a nyugat-európai partokig. Ha ennek működése összeomlik, az a hőmérséklet zuhanását eredményezné az északi féltekén, közel fél méterrel emelkedne a tenger szintje amerikai keleti parton, a jelenleginél sokkal durvább téli viharokat okozna Európa-szerte, és a csapadékmennyiség változásával számos ország mezőgazdaságát is veszélybe sodorná.
A kutatók szerint az áramlat megszűnése 3–5,5 C fokos felmelegedésnél következne be. Levke Caesar ír kutató szerint az Atlanti-óceán körforgása már a 20. század közepétől lassulni kezdett, és 15%-kal csökkent a vízhozama. Thomas Delworth, a princetoni egyetem geofizikusa szerint 2100-ra a Golf-áramlat akár 30-60%-kal is gyengülhet.
2016-ban következett be minden idők legnagyobb kiterjedésű és legpusztítóbb korall-kifehéredése. A Nagy Korallzátony északi, 650 km hosszú szakaszán a korallok több mint a fele elpusztult. Egy részük szinte azonnal „megfőtt” a felmelegedett vízben, másik részünk hónapokig haldoklott. E kifehéredés a világon mindenütt tapasztalható volt, és 2017-ben, majd 2020-ban megismétlődött.
A korall-kutatók szerint ezeknek a különleges élőlényeknek a helyzete már eljutott a kritikus ponthoz. David Kline, a panamai Smithsonian trópusi kutatóintézet munkatársa figyelmeztet: egy korallzátony élete azon múlik, hogy visszatérnek-e rá a korallokat tápláló növények. Ehhez azonban le kellene hűlnie a víz hőmérsékletének. Ellenkező esetben az algák „éhen halnak”.
Még egy egészséges korallzátonynak is 10-15 évre van szüksége, hogy visszatérjen a normális élete egy-egy súlyos hőhullám után, de napjainkban már hat évente lehet számítani tömeges kifehéredésre.
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint a korallzátonyok 70-90%-a akkor is eltűnhet, ha az átlag hőmérséklet-emelkedés 1,5 C fok alatt marad, 2 C foknál pedig hírmondójuk is alig marad. Ennek pedig beláthatatlan következményei lennének az emberiség számára is.
A korallstruktúrák, bár az óceántalapzatnak csak 2%-át borítják, a tengeri élőlények egynegyedének adnak otthont: élelmet, jövedelmet biztosítanak közel 500 millió embernek.
Egyre több a bizonyíték a Föld geológiai múltjából, hogy e jégtakarók gyorsan megolvadhatnak, ha nagy hőmérséklet-változás következik be. Úgy tűnik, hogy állapotuk elérkezett a kritikus ponthoz, de a két pólus között óriási eltérések lehetnek az atmoszférától és az óceáni áramlatoktól függően. Grönland egyes részein, ahol a gleccserek az óceánba vezetnek, a víz már most elég meleg ahhoz, hogy felolvadjanak.
2019-ben Grönland rekordmennyiségű, 532 milliárd tonna jeget veszített a szokatlanul enyhe tavaszt, majd a júliusi hőhullámot követően. Ez másfél milliméterrel emelte a világtengerek szintjét.
A Grönlandi jég teljes megolvadása 7,5 méteres emelkedést okozna, és bár egyes tudósok szerint ez csak 1000 év múlva következne be, nemcsak a rekordév figyelmeztető, hanem az is, hogy 1992 és 2018 között Grönlandról 4 trillió tonna jég tűnt el, és ha a szén-dioxid kibocsátások emelkednek, néhány évtizeden belül elérkezhet a visszafordíthatatlan pontig. A jégréteg vékonyodásával pedig a levegő hőmérséklete tovább nő, ami még inkább gyorsítja az olvadást.
Egy közelmúltban készített modell, amely csak a felszíni olvadásra koncentrált, megállapította, hogy ha a globális felmelegedés eléri a 2,7 C fokot, akkor Grönlandon a megolvadt jég mennyisége meghaladja az évi hómennyiséget. Más modellek viszont, amelyek a felszíni olvadást és a parti gleccserek visszahúzódását is figyelembe veszik, a kritikus pontot már 1,6 C fokra teszik.
Nem véletlenül emlegetik az Antarktisz nyugati felé lévő Thwaites gleccsert az „ítéletnap gleccserének”. A 2000-es évek óta 3 trillió tonna jege olvadt bele a tengerbe.
Ted Scampos, a coloradói egyetem glaciológusa úgy véli: ez a visszafordíthatatlan összeomlás kezdeti stádiuma lehet, amely magával sodorhatja a nyugat-antarktiszi jégtakaró egy jelentős részét, és ez legalább 60 cm-vel, de lehet, hogy akár 3 méterrel is növelné a világtengerek szintjét.
A kutatók most azt vizsgálják, hogy a Thwaites eljutott-e a kritikus pontig, és vannak-e az Antarktisz keleti felén is olyan nagyobb partmenti gleccserek, amelyeket hasonlóképpen fenyeget a klímaváltozás. Scambos szerint azonban ha elkerüljük a 2 C fok feletti felmelegedést, a folyamat lelassulhat. A keleti régió mélyebb gyökerű gleccserei egyelőre stabilabbnak tűnnek, de az óceán fokozatos melegedése, a meleg áramlatok behatolása a védő jégtalapzatok alá ezeket is megrendíthetik.
Ennek következményét tapasztalta 2019 nyarán Alaszkában Brendan Rogers ökológus, aki alatt szó szerint beszakadt a permafroszt. Ez az állandó jégtakaró, amely kétszer annyi karbont tárol, mint amennyi jelenleg a légkörben van, lassítja az elpusztult növények, állatok, mikrobák felbomlását. Így működött évezredek óta Alaszka, Szibéria, Kanada és Grönland sarkvidéki területein. A felmelegedéssel azonban ez a bomlási folyamat felgyorsul, szén-dioxid és metán szabadul fel, ez utóbbi pedig rövid távon 84-szer olyan erős üvegház hatású gáz, mint a CO2.
Tudományos becslések szerint 2003 és 2017 között ezek a permafroszt-régiók évente 1,7 milliárd tonna karbont bocsátottak ki, miközben nyaranta átlagosan 1 milliárd tonnát raktároztak el.
A legrosszabb forgatókönyv szerint a következő 300 évben a fokozatos permafroszt-olvadás 208 milliárd tonna karbonkibocsátással járhat, ez a jelenleg tároltnak mintegy 15%-a. Hirtelen jött olvadások ezt további 60-100 milliárd tonnával növelhetik, és ezek az adatok nem számolnak az egyre nagyobb erdőtüzekkel, amelyek elégetik a permafroszt talajában tárolt szenet.
Emlékezzünk például 2020 nyarára, amikor Szibériában 26,9 millió hektárnyi erdő vált a lángok martalékává. Mindez azért is aggasztó, mert a sarkvidéki tundrában eltemetett szén több ezer év alatt halmozódott fel és a kutatók attól tartanak, hogy a tüzek okozta kibocsátások miatt a régió elveszti azt a képességét, hogy több karbont tárol, mint amennyit kibocsát. Ennek egyik ellenszere lehet, hogy a leégett boreális erdők helyére nem a korábbi fenyőket, hanem ellenállóbb, lombhullató fákat ültetnek, amelyeknek a karbontárolása is nagyobb.
A klímaváltozásnak az amazonasi esőerdőkre gyakorolt hatását tapasztalta meg 2015 szeptemberében David Lapola brazil kutató. Az amazonasi medence közepén, ahol normál körülmények között éve 3 méter csapadék hull, olyan hőség és szárazság uralkodott, hogy a talaj felső fél métere csontkeménnyé vált, a levelek megbarnultak, a palánták elfonnyadtak. Így hatott a térségre a globális felmelegedéssel súlyosbított El Niño. A szárazságban elpusztult fák kiengedték a bennük tárolt karbont, míg növekedésben megállt többi növény kevesebbet tudott tárolni. Ezáltal az esőerdők karbontárolóból ideiglenesen karbonforrásokká váltak, 2,5 milliárd tonnát engedtek ki a légkörbe.
Emiatt csökkent a fák, növények élettartama, és 2005-2015 között egyharmaddal csökkent széntárolásuk 1990-hez képest, egyötödik pedig immár karbonforrásnak tekinthető. Egyes modellek már azt vetítik előre, hogy Amazónia a CO2-kibocsátások állandó forrása lesz 2035-re.
De nemcsak a klímaváltozás miatt közeledik Amazónia a kritikus ponthoz, hanem a farmerek és a szarvasmarhatenyésztők általi folyamatos erdőirtás miatt is, hiszen az esőerdők nedvességének jelentős részét éppen maguk a fák adják. A talajból kiszívott nedvességet párologtatják ki leveleiken keresztül, amely hűti a levegőt és esőt idéz elő.
Ha az erdőt kivágják, a körülötte lévő terület kiszárad. Amerikai és brazil környezettudósok az esőerdők 20-25%-ának kiirtásában látják azt a pontot, amikor Amazónia szavannává válik. Az esőerdők 15-17%-a már megsemmisült, Jair Bolsonaro elnöksége alatt Brazília világelső lett a trópusi erdők pusztulásában.
Mi a teendő? Jacquelyn Gill szerint e kritikus pontok túlhangsúlyozása visszaüthet, mert a reménytelenség narratíváját táplálhatja.
– mondta Gill.
Egyes kutatók az ellenkező folyamatot kezdték tanulmányozni, amellyel vissza lehet állítani a bolygó egyensúlyát. A „közösségi kritikus pontok” keresése szintén abból indul ki, hogy először lassú változások jönnek, amelyek aztán egyszerre hatnak.
Ezek a változások lehetnek konkrétak, például az, hogy a megújuló energiák olcsóbbak lesznek, mint a fosszilis fűtőanyagok, de megmutatkozhatnak a közvéleményben is, ha eljutunk odáig, hogy fosszilis fűtőanyagok használatát elítélendőnek tekintjük. Nő azoknak a száma, akik a repülést például annak óriási szénlábnyoma miatt, egyenesen szégyennek tekintik. Még a nagy olaj- és gázcégek is kénytelenek megígérni, hogy 2050-re elérik a zéró kibocsátást.
Mindezek reményt adnak arra, hogy előbb elérjük ezeket a kritikus pontokat, mint azokat, amelyek katasztrófához vezetnek.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
