hirdetés

JÖVŐ

„A magyar energiatermelés 30-40%-át is adhatnák szélerőművek, de tiltják a telepítésüket”

Munkácsy Béla, az Energiaklub tanácsadója azt mondja, ezen a területen nálunk egyelőre kilátástalan a helyzet, pedig a szélenergia olcsó, gyorsan kiépíthető, és pár év alatt hatalmas kapacitásokat lehetne üzembe helyezni.
Címlapkép: distelAPPArath, Pixabay - szmo.hu
2021. április 29.

hirdetés

A mai és a következő generációk előtt nagy feladat áll, hiszen – egyebek mellett – fel kell hagynunk eddigi kizsákmányoló életmódunkkal, vagyis vissza kell szorítanunk a szén-dioxid-kibocsátást bolygónk életképessége érdekében. Az első lépéseket már megtettük.

Tavaly, az Európai Unió 27 tagállamában a megtermelt elektromos energia 40%-a származott megújuló energiaforrásból

– derül ki az Ember nevű ‘think tank’ éves elemzéséből.

Az emberi tevékenység általi üvegházgáz-kibocsátást 2050-re nullára kell redukálni, hogy elkerüljük az ökológiai összeomlást, vagyis a katasztrófát.

"Az ökológiai lábnyomunk, vagyis területegységben kifejezett környezetterhelésünk legalább 60%-áért az enegetikai szektor a felelős. Amilyenné a szűken értelmezett műszaki és gazdasági szempontok révén alakították az elmúlt évtizedekben az energiarendszert, az elfogadhatatlan. Nem véletlen, hogy nyit a világ a környezetre kevésbé ártalmas megújuló energiaforrások felé, azonban Magyarországon ettől a energetikus mérnökök jó része még napjainkban is elzárkózik" - magyarázza Munkácsy Béla, az ELTE adjunktusa, a Magyar Energiaklub tanácsadója.

A megújuló energiába szerinte nem csak azért kell egyre nagyobb összegeket fektetni a világon mindenütt, mert az emberiség jövőjéről van szó, ez valójában gazdasági lehetőség is.

hirdetés
Európában már átvették a vezetést a megújuló energiaforrások a villamosenergia-termelésben, és ebben legnagyobb szerepe a szélenergiának volt.

Ebben a szektorban Dánia tölt be vezető szerepet, hiszen ott évszázados múltja van a technológiának. Náluk a villamosenergia-termelésnek már 50%-át biztosítják szélenergiával, miközben a világ egyik legmagasabb színvonalú villamosenergia-szolgáltatását biztosítják a dán fogyasztók számára.

"Magyarországon 30-40%-ot lehetne elérni szélerőművekkel, másik 30-40%-ot napelemekkel, a maradékot pedig az összes többi megújulóval, például a biogázzal, ami nagyon jól tárolható és az azt felhasználó motor vagy turbina gyorsan működésbe hozható."

- állítja Munkácsy Béla.

130 éves technológia

1887-ben Skóciában építették fel az első olyan szélturbinát, ami már tudott áramot termelni. 1890-ben már az USA, majd Dánia is csatlakozott. Pár évvel később Dániában egy mérnök létrehozta az első szélenergiával foglalkozó szakmai szervezetet, ami pár éven belül több száz taggal büszkélkedett. A “szélvillanyászok” szaklapot is indítottak, megalapozva azt a tudást, amivel Dánia a mai napig ennek a szektornak az élvonalában jár. Magyarországon az első szélturbinát 2000-ben telepítették Inotán.

Természetesen az országok adottságai eltérőek, ezért mindegyiknek egyedi energiatervezésre van szüksége a megújuló enegiaforrások kiaknázására.

“A mainál sokkal komplexebben, a társadalomtudományok bevonásával kell újragondolni azt, amit idáig az energetikáról képzeltünk. A magyar energiarendszer átállítására körülbelül 30 évre volna szükség. A szélenergia olcsó, és gyorsan kiépíthető, hatalmas kapacitásokat lehet pár év alatt üzembe helyezni.” - mondja Munkácsy Béla.

A rendszerbe integrálásban – egyebek mellett – fontos szerepe van az energia tárolásának. Ennek legegyszerűbb módja, ha szeles időben felszivattyúzzuk a vizet egy magaslati tárolóba, amikor pedig nem fúj a szél, leeresztjük, ilyen módon termelve villamos energiát.

A megfelelő területek feltérképezésében kulcsszerepe volna a térinformatikára alapozott területi tervezésnek.

“Ezzel ugyancsak évtizedekkel vagyunk lemaradva – e pillanatban nincsen hazánkban olyan eljárásrend, amely a megújuló energiaforrások alkalmazásával kapcsolatos területi tervezésre támaszkodna. Pedig fontos volna a szakértői teamek bevonása, mert amellett, hogy figyelembe kell venni természetvédelmi érdekeket, be kell vonni a tervezésbe az energetikus mérnököt, a térinformatikust, a geográfust is. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy nélkülük építsünk energiarendszert a XXI. században."

Azonban a helyzet a Magyar Energiaklub tanácsadója szerint egyelőre kilátástalan, mert noha az ország fekvése, adottságai megfelelőek lennének az iparág bővítésére, 2016 óta jogszabályok tiltják hazánkban új szélerőművek telepítését.

Jelenleg körülbelül 170 szélturbina van az országban, egyenként jellemzően 1500-2000 kW teljesítménnyel. Ezeknek 80-100 méter magas oszlopaik vannak, 30-40 méter hosszú lapátokkal.

Az ELTE adjunktusa szerint a kinyerhető energiamennyiség növelése érdekében növelni kell a toronymagasságot és a lapátok hosszát is, így a világ már ott tart, hogy vannak 178 méter magas oszlopok és 115 méter hosszú lapátok is.

A szélturbinák folyamatos fejlesztés alatt állnak, amiben szintén Dánia az egyik nagyhatalom. A technológiafejlesztés révén ma ott tartunk, hogy rendszeres karbantartással 20-25 éves élettartamról beszélhetünk. Az életciklus végén természetesen itt is hulladékok keletkeznek, án ezek 95%-ban újrafeldolgozhatók. A gyártók legfontosabb törekvése a 100% elérése.

“Ez a mutató az atomenergia esetében nulla százalék, hiszen amit az erőműbe beviszek, az onnantól kezdve radioaktív hulladék, aminek a hasznosítására nincsenek műszaki megoldások.” - mondja Munkácsy Béla.

A szélerőművek esetében a legnagyobb probléma jelenleg a lapátokkal van, de azok hasznosítására is vannak már különféle módszerek.

"Bevisszük a cementgyártásba és a szén helyett ezeket használjuk energiahordozóként, magyarul elégetjük. Ez 10-15% körüli szén-dioxid-kibocsátás csökkentést tud eredményezni a cementgyártásban, ami számottevő. De ma már ennél is jobb megoldásokra van szükség.”

A problémák kapcsán szokták említeni a zajhatást is, ami miatt a lakóépületek 300-400 méteres sugarában nem lehet telepíteni turbinákat.

“A legérdekesebb a tájképre gyakorolt hatás, mert erről igen eltérőek a vélemények.” 

Munkácsy Béla azt mondja, David Attenborough például kifejezetten elegáns szerkezeteknek nevezte a szélturbinákat, amelyek szerinte harmónikusan illeszkednek a környezetbe. Egy biztos, a szélenergia szektor hatalmas összegeket fektet a tájba illesztésbe. Olyan komoly építészirodák dolgoznak vizuális megjelenésükön, mint a Foster + Partners, amely a Millenium Bridge látványáért is felelős, vagy a Porsche Design, amely az autóiról ismert.

“Természetesen a szélenergia csak egy kis eleme a megoldásnak. Dániában például a Dán Mérnökök Szövetségében több ezer mérnök dolgozik azon, hogy mielőbb elérjék a 100% megújuló részarányt. Ők azt mondják, hogy ezt már 2030-ra meg lehetne valósítani."

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

A 95 éves David Attenborough élete 95 másodpercben

A BBC tisztelgett az elképesztő pályafutással büszkélkedő, úttörő természetfilmes előtt.
MTI/EPA/Andy Rain - szmo.hu
2021. május 08.

hirdetés

Szombaton, május 8-án ünnepli 95. születésnapját Sir David Attenborough természettudós, természetfilmes, az ismeretterjesztő televíziós műsorok megújítója.

Attenborough páratlanul hosszú és gazdag pályafutást mondhat magáénak, több generáció nőtt fel természetfilmjein, amiből a legutóbbit éppen idén mutatták be. Mindeközben Sir David nemcsak bemutatta Földünk szinte minden szegletének élővilágát, hanem filmjeivel folyamatosan a természet tiszteletére, bolygónk értékeinek megőrzésére buzdította az embereket.

A BBC a legendás természetfilmes előtt tiszteleg életének 95 évét 95 kis jelenetben bemutatva:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÖVŐ

A 6G okostelefonok vezetékek nélkül, mesterséges intelligenciával érkezhetnek a következő évtizedben

Teljesítményük a tudósok várakozásai szerint megközelítik az emberi agyét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 07.

hirdetés

A 6. generációs mobilhálózat – vagyis rövid nevén 6G – okostelefonjainak segítségével a járművek láthatják, hogy mi van a falakon túl, írja egy tanulmány alapján a Daily Star.

A következő évtized közepéig érkező technológia várhatóan már mesterséges intelligenciát használ majd, a tudósok véleménye szerint pedig joggal nevezhetjük ezeket a készülékeket az emberi agy riválisának.

Miközben még csak most kezdik Magyarországon és világszerte bevezetni az 5G-t, a kutatók már javában fejlesztik a még ennél is újabb generációs hálózatot. Az 5G-től azt várják, hogy forradalmasítja az életünket és valamennyi elektromos eszközt rákapcsolja az internetre. A 6G ezzel szemben még nagyobb ugrás lehet majd nagyjából 15 év múlva.

Az okostelefonok teljesítménye várhatóan a mai 10 ezerszeresére nőhet.

Ezen a héten egy olyan, már a 6G előszelének számító mikrochipet mutattak be, ami másodpercek alatt képes több száz filmet letölteni a Netflixről. Ráadásul a bivalyerős mikrochip nem csak egyedi fejlesztés, hanem rövidesen megkezdődhet a tömeggyártása is.

A 6G-ben fontos szerepe lesz a mesterséges intelligencia (AI) mellett annak is, hogy szinte teljesen eltűnnek az életünkből a vezetékek. Ezen felül

hirdetés
teljesen hétköznapi lehet a virtuális valóság mellett a tárgyak internete, vagyis a netre csatlakoztatott eszközök világa is.

Már az egyébként is villámgyors 5G-hez képest tovább gyorsulnak az applikációk, hiszen a hálózat adatátviteli sebessége ugrásszerűen megnő.

Egy átlagos eszköz árát 1000 dollár (mai árfolyamon 294 ezer forint) saccolják. Ezért már hozzá lehet jutni olyan számítógéphez, amit joggal nevezhetnek az emberi agy versenytársának. Manapság az ilyen árkategóriájú számítógépek másodpercenként egybillió számítás elvégzésére képesek, ami 10 ezerszer lassabb az emberi agyhoz képest.

A 6G készülékek minden bizonnyal alkalmasak lesznek már sugárpásztázás segítségével akár valós idejű 3D-s térképek alkotására is. Mindezt pedig a felhőben megosztva akár a többi eszköz rendelkezésére állhatnak azonnal. Így például a járművek képesek lehetnek "látni", hogy milyen közlekedési helyzet vár rájuk a sarkon befordulva, vagy mi található a fal másik oldalán.

A technológia képes lehet akár bizonyos anyagok vagy gázok felismerésére is. Ezzel felmérhetik, hogy bizonyos vegyületek vagy allergének jelen vannak-e a levegőben, vagy akár a közelben található ételekben és italokban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A Rovatból
hirdetés

Így néz ki, ha a Tesla futurisztikus Cybertruckja New York belvárosában furikázik

Nem mindennapi látvány az űrjármű benyomását keltő autó, ráadásul a rendőrök simán megbüntethetnék, de hát ki meri megállítani?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 10.

hirdetés

Többször feltűnt egy Testla Cybertruck hétvégén New York belvárosában, vélhetően összefüggésben volt azzal, hogy Elon Musk épp a városban járt, és a Saturday Night Live műsorát vezette.

A SpaceX és a Tesla vezére összekötötte a kellemest a hasznossal, és szereplésével - amellett, hogy bedöntötte a dogecoint és bejelentette, hogy Asperger-szindrómás - kicsit promózta a Teslát is. Az autó ugyanis New York legfrekventáltabb helyein - főleg a Times Square-en hajtott, elég nagy szenzációt okozva a járókelők számára.

hirdetés

A Futurism cikke alapján azonban

jónéhány közlekedési szabályt megszegett, így ha egy rendőr megállította volna, biztosan kapott volna bírságot.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ

Amikor a klímakatasztrófa visszafordíthatatlanná válik

A korallzátonyok pusztulása, a jégtakarók olvadása, az esőerdők elvesztése - íme a vészhelyzet kritikus pontjai.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 09.

hirdetés

Bár szinte nap mint nap jönnek a riasztó hírek a klímaváltozás már-már végzetes következményeiről, még mindig úgy tűnik, hogy az emberiség nagy része számára mindez csupán pusztába kiáltott szó. Hajlamosak vagyunk elfelejteni például azt is, amit már tavaly márciusban számos neves szakértő hangoztatott, hogy a koronavírus-pandémia is összefügg a természet pusztításával, és ez a világjárvány csak a kezdet lehet, ha nem térünk időben észhez.

2019-ben egy nemzetközi kutatócsoport a Nature-ben kongatta meg a vészharangot. „Planetáris vészhelyzetben vagyunk. Bolygónk stabilitása és tűrőképessége van veszélyben” – írták és felhívták a figyelmet arra, hogy a viszonylag kis mértékű globális hőmérséklet-emelkedésnek milyen mélyreható hatásai lehetnek: például gyakoribbak lesznek a hőhullámok, a partmenti áradások, felgyorsul a permafroszt-olvadás.

A Föld átlaghőmérséklete az ipari forradalom óta mintegy 1,2 C fokkal emelkedett, és ha továbbra is a jelenlegi ütemben árasztjuk el az atmoszférát üvegház-hatású gázokkal, akkor a felmelegedés 2,7-3,1 C fokos lesz az évszázad végére.

A tudósok beazonosították a a földi rendszer kockázati tényezőit, és megállapították azokat a kritikus pontokat a jég, a tenger és a szárazföld állapotában, amelyektől a folyamat már visszafordíthatatlanná válik.

A legnagyobb veszély a szerzők szerint az, hogy ezek a változások emberi mércével lassan történnek, de ha egy bizonyos küszöböt elérnek, onnan már nincs visszaút.

hirdetés

Will Stephen, az ausztrál nemzeti egyetem klimatológus professzora, a tanulmány társszerzője a Gristben arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes elemek egyfajta dominó-hatást válthatnak ki, amely a Föld még gyorsabb felmelegedéséhez vezethet.

Jacquelyn Gill, a maine-i egyetem paleoökológusa szerint a Föld története bizonyítja, hogy bolygónk nem csupán lineáris válaszokat ad a klímaváltozásokra. Tehát nem csupán arról van szó, hogy a nagyobb CO2-mennyiség nagyobb felmelegedést okoz, hanem ennek egyéb visszacsatolásai is lesznek.

A klímaválságban a világtengerek, amelyek a Föld 70%-át borítják, egyszerre szövetségeink és áldozatok. Elnyelik a hőt, és a káros kibocsátásoknak legalább egynegyedét. Nélkülük már most lakhatatlan lenne a Föld az emberek számára. Ennek azonban ára van: a tengerek felmelegedésével olvad a jég, szén-dioxid ömlik a vízbe, amely ezáltal savasodik, tönkremennek az ökoszisztémák.

Ennek leglátványosabb jele a korallzátonyok pusztulása. Az Észak-Atlanti térségben és a trópusokon már vannak olyan régiók, amelyek eljutottak a kritikus pontig.

Az Atlanti-óceánon meghatározó a Golf-áramlat, amely a trópusok felől szállít meleg vizet északra, Grönlandtól a nyugat-európai partokig. Ha ennek működése összeomlik, az a hőmérséklet zuhanását eredményezné az északi féltekén, közel fél méterrel emelkedne a tenger szintje amerikai keleti parton, a jelenleginél sokkal durvább téli viharokat okozna Európa-szerte, és a csapadékmennyiség változásával számos ország mezőgazdaságát is veszélybe sodorná.

A kutatók szerint az áramlat megszűnése 3–5,5 C fokos felmelegedésnél következne be. Levke Caesar ír kutató szerint az Atlanti-óceán körforgása már a 20. század közepétől lassulni kezdett, és 15%-kal csökkent a vízhozama. Thomas Delworth, a princetoni egyetem geofizikusa szerint 2100-ra a Golf-áramlat akár 30-60%-kal is gyengülhet.

2016-ban következett be minden idők legnagyobb kiterjedésű és legpusztítóbb korall-kifehéredése. A Nagy Korallzátony északi, 650 km hosszú szakaszán a korallok több mint a fele elpusztult. Egy részük szinte azonnal „megfőtt” a felmelegedett vízben, másik részünk hónapokig haldoklott. E kifehéredés a világon mindenütt tapasztalható volt, és 2017-ben, majd 2020-ban megismétlődött.

A korall-kutatók szerint ezeknek a különleges élőlényeknek a helyzete már eljutott a kritikus ponthoz. David Kline, a panamai Smithsonian trópusi kutatóintézet munkatársa figyelmeztet: egy korallzátony élete azon múlik, hogy visszatérnek-e rá a korallokat tápláló növények. Ehhez azonban le kellene hűlnie a víz hőmérsékletének. Ellenkező esetben az algák „éhen halnak”.

Még egy egészséges korallzátonynak is 10-15 évre van szüksége, hogy visszatérjen a normális élete egy-egy súlyos hőhullám után, de napjainkban már hat évente lehet számítani tömeges kifehéredésre.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint a korallzátonyok 70-90%-a akkor is eltűnhet, ha az átlag hőmérséklet-emelkedés 1,5 C fok alatt marad, 2 C foknál pedig hírmondójuk is alig marad. Ennek pedig beláthatatlan következményei lennének az emberiség számára is.

A korallstruktúrák, bár az óceántalapzatnak csak 2%-át borítják, a tengeri élőlények egynegyedének adnak otthont: élelmet, jövedelmet biztosítanak közel 500 millió embernek.

Még ijesztőbb perspektíva a Föld jégtakaróinak sorsa: a grönlandi, északi- és déli-sarkköri jégben van a világ édesvíz-készletének 99%-a. Ha ez a jégmennyiség megolvadna, az óceánok szintje több száz méterrel emelkedne és átrajzolná a szárazföldek partvidékeit.

Egyre több a bizonyíték a Föld geológiai múltjából, hogy e jégtakarók gyorsan megolvadhatnak, ha nagy hőmérséklet-változás következik be. Úgy tűnik, hogy állapotuk elérkezett a kritikus ponthoz, de a két pólus között óriási eltérések lehetnek az atmoszférától és az óceáni áramlatoktól függően. Grönland egyes részein, ahol a gleccserek az óceánba vezetnek, a víz már most elég meleg ahhoz, hogy felolvadjanak.

2019-ben Grönland rekordmennyiségű, 532 milliárd tonna jeget veszített a szokatlanul enyhe tavaszt, majd a júliusi hőhullámot követően. Ez másfél milliméterrel emelte a világtengerek szintjét.

A Grönlandi jég teljes megolvadása 7,5 méteres emelkedést okozna, és bár egyes tudósok szerint ez csak 1000 év múlva következne be, nemcsak a rekordév figyelmeztető, hanem az is, hogy 1992 és 2018 között Grönlandról 4 trillió tonna jég tűnt el, és ha a szén-dioxid kibocsátások emelkednek, néhány évtizeden belül elérkezhet a visszafordíthatatlan pontig. A jégréteg vékonyodásával pedig a levegő hőmérséklete tovább nő, ami még inkább gyorsítja az olvadást.

Egy közelmúltban készített modell, amely csak a felszíni olvadásra koncentrált, megállapította, hogy ha a globális felmelegedés eléri a 2,7 C fokot, akkor Grönlandon a megolvadt jég mennyisége meghaladja az évi hómennyiséget. Más modellek viszont, amelyek a felszíni olvadást és a parti gleccserek visszahúzódását is figyelembe veszik, a kritikus pontot már 1,6 C fokra teszik.

Egy tavaly decemberben publikált tanulmány viszont azzal bíztat, hogy ha nagyobb mennyiségben esik a hó Grönland megmaradt jegére, az némileg stabilizálhatja a jégtakarót.

Nem véletlenül emlegetik az Antarktisz nyugati felé lévő Thwaites gleccsert az „ítéletnap gleccserének”. A 2000-es évek óta 3 trillió tonna jege olvadt bele a tengerbe.

Ted Scampos, a coloradói egyetem glaciológusa úgy véli: ez a visszafordíthatatlan összeomlás kezdeti stádiuma lehet, amely magával sodorhatja a nyugat-antarktiszi jégtakaró egy jelentős részét, és ez legalább 60 cm-vel, de lehet, hogy akár 3 méterrel is növelné a világtengerek szintjét.

A kutatók most azt vizsgálják, hogy a Thwaites eljutott-e a kritikus pontig, és vannak-e az Antarktisz keleti felén is olyan nagyobb partmenti gleccserek, amelyeket hasonlóképpen fenyeget a klímaváltozás. Scambos szerint azonban ha elkerüljük a 2 C fok feletti felmelegedést, a folyamat lelassulhat. A keleti régió mélyebb gyökerű gleccserei egyelőre stabilabbnak tűnnek, de az óceán fokozatos melegedése, a meleg áramlatok behatolása a védő jégtalapzatok alá ezeket is megrendíthetik.

A szárazföldi ökoszisztémák, mindenekelőtt az északi sarkkörök közeli erdők és a trópusi esőerdők 2007 és 2017 között az ember okozta CO2-kibocsátások egyharmadát vonták ki az atmoszférából. De ha a felmelegedés eljut egy kritikus pontra ezekben a régiókban, ezek a természetes tárolók óriási karbonmennyiséget bocsáthatnak ki.

Ennek következményét tapasztalta 2019 nyarán Alaszkában Brendan Rogers ökológus, aki alatt szó szerint beszakadt a permafroszt. Ez az állandó jégtakaró, amely kétszer annyi karbont tárol, mint amennyi jelenleg a légkörben van, lassítja az elpusztult növények, állatok, mikrobák felbomlását. Így működött évezredek óta Alaszka, Szibéria, Kanada és Grönland sarkvidéki területein. A felmelegedéssel azonban ez a bomlási folyamat felgyorsul, szén-dioxid és metán szabadul fel, ez utóbbi pedig rövid távon 84-szer olyan erős üvegház hatású gáz, mint a CO2.

Tudományos becslések szerint 2003 és 2017 között ezek a permafroszt-régiók évente 1,7 milliárd tonna karbont bocsátottak ki, miközben nyaranta átlagosan 1 milliárd tonnát raktároztak el.

A legrosszabb forgatókönyv szerint a következő 300 évben a fokozatos permafroszt-olvadás 208 milliárd tonna karbonkibocsátással járhat, ez a jelenleg tároltnak mintegy 15%-a. Hirtelen jött olvadások ezt további 60-100 milliárd tonnával növelhetik, és ezek az adatok nem számolnak az egyre nagyobb erdőtüzekkel, amelyek elégetik a permafroszt talajában tárolt szenet.

Emlékezzünk például 2020 nyarára, amikor Szibériában 26,9 millió hektárnyi erdő vált a lángok martalékává. Mindez azért is aggasztó, mert a sarkvidéki tundrában eltemetett szén több ezer év alatt halmozódott fel és a kutatók attól tartanak, hogy a tüzek okozta kibocsátások miatt a régió elveszti azt a képességét, hogy több karbont tárol, mint amennyit kibocsát. Ennek egyik ellenszere lehet, hogy a leégett boreális erdők helyére nem a korábbi fenyőket, hanem ellenállóbb, lombhullató fákat ültetnek, amelyeknek a karbontárolása is nagyobb.

A klímaváltozásnak az amazonasi esőerdőkre gyakorolt hatását tapasztalta meg 2015 szeptemberében David Lapola brazil kutató. Az amazonasi medence közepén, ahol normál körülmények között éve 3 méter csapadék hull, olyan hőség és szárazság uralkodott, hogy a talaj felső fél métere csontkeménnyé vált, a levelek megbarnultak, a palánták elfonnyadtak. Így hatott a térségre a globális felmelegedéssel súlyosbított El Niño. A szárazságban elpusztult fák kiengedték a bennük tárolt karbont, míg növekedésben megállt többi növény kevesebbet tudott tárolni. Ezáltal az esőerdők karbontárolóból ideiglenesen karbonforrásokká váltak, 2,5 milliárd tonnát engedtek ki a légkörbe.

A „világ tüdejének” is nevezett amazóniai esőerdők a becslések szerint 150–200 milliárd tonna karbont tárolnak, ez a földi mennyiségnek kb. egynegyede. De Amazónia is egyre forróbb és szárazabb lesz. Az elmúlt évszázadban a régió átlaghőmérséklete 1-1,5 C fokkal nőtt, és egyes vidékeken a száraz évszak négy helyett öt hónapig tart.

Emiatt csökkent a fák, növények élettartama, és 2005-2015 között egyharmaddal csökkent széntárolásuk 1990-hez képest, egyötödik pedig immár karbonforrásnak tekinthető. Egyes modellek már azt vetítik előre, hogy Amazónia a CO2-kibocsátások állandó forrása lesz 2035-re.

De nemcsak a klímaváltozás miatt közeledik Amazónia a kritikus ponthoz, hanem a farmerek és a szarvasmarhatenyésztők általi folyamatos erdőirtás miatt is, hiszen az esőerdők nedvességének jelentős részét éppen maguk a fák adják. A talajból kiszívott nedvességet párologtatják ki leveleiken keresztül, amely hűti a levegőt és esőt idéz elő.

Ha az erdőt kivágják, a körülötte lévő terület kiszárad. Amerikai és brazil környezettudósok az esőerdők 20-25%-ának kiirtásában látják azt a pontot, amikor Amazónia szavannává válik. Az esőerdők 15-17%-a már megsemmisült, Jair Bolsonaro elnöksége alatt Brazília világelső lett a trópusi erdők pusztulásában.

Mi a teendő? Jacquelyn Gill szerint e kritikus pontok túlhangsúlyozása visszaüthet, mert a reménytelenség narratíváját táplálhatja.

„Nem tudjuk megjósolni, hogy mikor jutunk el ezekhez a pontokhoz, ellenben képesek vagyunk saját cselekedeteinket ellenőrizni, és uralni kibocsátásainkat”

– mondta Gill.

Egyes kutatók az ellenkező folyamatot kezdték tanulmányozni, amellyel vissza lehet állítani a bolygó egyensúlyát. A „közösségi kritikus pontok” keresése szintén abból indul ki, hogy először lassú változások jönnek, amelyek aztán egyszerre hatnak.

Ezek a változások lehetnek konkrétak, például az, hogy a megújuló energiák olcsóbbak lesznek, mint a fosszilis fűtőanyagok, de megmutatkozhatnak a közvéleményben is, ha eljutunk odáig, hogy fosszilis fűtőanyagok használatát elítélendőnek tekintjük. Nő azoknak a száma, akik a repülést például annak óriási szénlábnyoma miatt, egyenesen szégyennek tekintik. Még a nagy olaj- és gázcégek is kénytelenek megígérni, hogy 2050-re elérik a zéró kibocsátást.

Mindezek reményt adnak arra, hogy előbb elérjük ezeket a kritikus pontokat, mint azokat, amelyek katasztrófához vezetnek.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: