FELFEDEZŐ
A Rovatból

20 dolog, ami egészen másképp működne, ha lapos Földön élnénk

Nem léteznének évszakok. És nem alakult volna ki a domborzat sem.


A Föld lapos - ez az elképzelés már az ókori görög gondolkodók idején elavultnak számított.

"A püthagoreus csillagászok minden égitestet, így a Földet is, gömb alakúnak vettek, mert szerintük – nyilván teljes szimmetriája miatt – a legtökéletesebb mértani test a gömb. Nézetüket alátámasztotta az az észrevételük, hogy a Hold világos oldalának határvonala mindig körív, tehát a Hold gömb alakú. Ha pedig ez így van, akkor a többi égitest és a Föld is ilyen lehet" - írja az MTA az erről szóló cikkében.

A gömb alakú, pontosabban GEOID Föld másik bizonyítéka a Sarkcsillag: "Mivel a Föld–Nap távolsághoz képest igen messze van tőlünk, az év minden szakában és az északi félteke minden pontjából a Föld forgástengelyének irányában látszik. A Föld görbülete miatt azonban ez az irány más és más szöget zár be a horizont síkjával, ha különböző földrajzi szélességekről nézünk fel az éjszakai égboltra."

Egészen a XIX. századig nem volt semmilyen gond azzal hogy a Föld geoid, míg egy Samuel Rowbotham nevű vallási vezető és feltaláló le nem írta Earth Not a Globe, vagyis A Föld nem gömb című művében, hogy

márpedig a Föld lapos, középpontjában az Északi-Sark található, és amit mi Antarktisznak hiszünk, az az egész Földet körülvevő, 150 láb magas jégfal.

Az 1950-es években jött létre a Lapos Föld Társaság. Majd a 2000-es években az internet, a weboldalaknak, majd a közösségi oldalaknak és videómegosztóknak - például a 2005-ben indult Youtube-nak - köszönhetően szélsebesen újra terjedni kezdett az elmélet, és ma már világszerte több millió követője van. A különféle összeesküvés elméletek is a reneszánszukat élik, ez is segített az elmélet elterjedésében.

A lapos Föld hívei szerint - leegyszerűsítve és nagy vonalakban: bolygónk valójában korong, közepén az "Északi-sarkkal", a Nap és a Hold is csak korong, amely a Föld felett hasonló magasságban kering, csak a Hold kisebb, viszont saját fényével világít, az évszakokat pedig a pályájuk változása okozza. A csillagok kicsik, fényük gyenge, csak közelről látszanak, ezért van az, hogy más-más hosszúsági fokokról más csillagképek láthatók. Ha valaki körbejárja a Földet, egy kör mentén halad, és az utat egyenesnek érzékeli. Az iránytű mindig a Föld közepe felé fog mutatni, ezért ehhez igazodnak a járművek is. Sőt. Ausztrália nem létezik, Ausztrália egy átverés - erről poszt is megjelent a Flat Earth Hungary Facebook-oldalon.

Milyen volna az élet, ha tényleg lapos lenne föld?

1. A gravitáció a lapos Föld közepén található "Északi-sark" húzna bennünket. Most a Föld középpontja felé "húz" a geoid formájú bolygónkon.

2. A gravitáció annál erősebb volna, minél jobban el akarnál távolodni a középpontból.

3. A víz is a központ felé folyna.

2. Nem működnének a navigációs eszközök - mivel ezekhez az északi pólus és a Föld mágnesessége szükséges.

A Föld belsejében a fémtartalmú, olvadt magma kavargása mágneses mezőt hoz létre a bolygó körül, ami megvéd bennünket a Nap halálos sugaraitól. A lapos föld hívei szerint nem keringünk a Nap körül. A valóságban pont a keringés hozza mozgásba a magmát. Ha a gravitáció valóban egy lapos korong közepe felé húzná a tárgyakat, a magmában a fémek is véletlenszerűen rendeződnének el.

3. Nem változnának a csillagképek, így azok sem adnának tájékoztatást.

Egy lapos korongon mindenki ugyanazt az égbolt-részletet látná.

4. Nem volna atmoszféra.

5. Nem keringhetnének műholdak a Föld körül

Így nem használhatnánk mobiltelefonokat, nem működnének a bankautomaták.

6. "Végtelen" lenne a horizont, és ha hegyek nem állnák az utunkat, bármeddig ellátnánk. (Jelenleg a Föld görbületének köszönhetően körülbelül 5 kilométeres távolságig látunk el.

7. Nem lennének évszakok - ez most a Föld tengelyferdesége és a Föld Nap körüli keringése miatt lehetséges.

8. Valójában a napszakok sem váltakozhatnának.

9. Nem létezne napfogyatkozás, holdfogyatkozás.

10. Elviselhetetlen lenne a forróság - nem védene bennünket az atmoszféra a Naptól.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.


Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.

A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.

A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.

A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.

Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.

A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.

A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Nyírségben és Debrecen környékén csaptak le az első nagy zivatarok, videón, ahogy hömpölyög a víz
Az Időkép egyik felhasználója osztotta meg, hogyan érkezett meg az égi áldás. Az ország számos részén zivatar, vihar várható.


Az Időkép információ szerint a mai viharok először az ország északkeleti részét érték el.

Azt írják „Nyíregyháza és Debrecen környékén intenzív zivatarok mozognak, Nyírszőlősön hömpölygött a víz a felhőszakadás következtében”

Videót is megosztottak. Az egyik kommentelő megjegyezte, a felvétel a Nyíregyházi Állatparkban készült.

A HungaroMet mai, viharokat előrejelző térképet itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk