KULT
A Rovatból

Köszönjük, Netflix, végre egy krimi-remekmű! A Ripley minden másodperce hihetetlen élményt kínál

Előre szólunk, ez hosszú lesz. Aki kicsit kényeztetni akarja a szemét a Godzilla x Kong, vagy Méhész filmek után, az keresse meg a Netflix kínálatában ezt a vizuális atombombát. Mi már most minden minisorozatos díjat neki adnánk 2024-ből. Kritika.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. április 09.



A Ripley nevet rengeteg helyről hallhattuk már. Elsőre gondolhatunk a sci-fi királynőre Ellen Ripley-re, de néhányak emlékezhetnek az 1999-es Anthony Minghella rendezte A tehetséges Mr. Ripley-re. Elsőre én sem kapcsoltam össze a Minghella-filmet a sorozattal, csak ahogy néztem, folyamatosan egyre ismerősebbé vált a felütés. De míg a tragikus körülmények között, igencsak fiatalon elhunyt Anthony Minghellának 2 órája volt, hogy elmeséljen egy összetett, személyes, felháborító és kegyetlen történetet, addig a netflixes Ripleynek kényelmes 8 órája van erre. Illetve emiatt az időkülönbség miatt

Matt Damon és Andrew Scott játéka is összehasoníthatatlan, szegény Damonnak esélye sincs labdába rúgni Scott összetett karaktere mellett, akit sokkal jobban megismerünk itt.

Tom Ripley Patricia Highsmith Ripliad című regénysorozatából öt könyvének is a „főhőse”, és számtalan filmes feldolgozáson átesett 1955-ös megszületése óta. Nem ismertem sem az 1960-as Alain Delon-féle filmet, vagy az 1977-es Dennis Hopper nevével fémjelzettet sem. A 2005-ös Berry Pepperest félszemmel láttam, de nem fogott meg. A 2002-es John Malkovich-féléről anno jókat hallottam, de teljes egészében csak az 1999-es, Matt Damon, Jude Law, Gwineth Paltrow, Cate Blanchett és Philip Seymour Hoffman impozáns névsorával megáldott változatot láttam.

A Netflix feldolgozása nagyjából ugyanazt a történetet meséli el, amit a zseniális nevekkel teletűzdelt Minghella-féle film. Rögtön gondolhatnánk már csak a szereplők névsorán végig nézve, hogy minden tekintetben felsőbbrendűbb a sorozathoz viszonyítva A tehetséges Mr. Ripley. Nos, ez nagyon nem így van. Nemrég újra megnéztem a mozifilmet, és azt kell mondanom, hogy a netflixes Ripley-hez viszonyítva inkább tűnik egy olcsó tévéfilmnek.

Mind a megvalósítás, mind a színészi játék terén kenterbe ver minden feldolgozást a Ripley.

Nem egy megszokott Netflix-minőség . Mérföldekkel felette van, csak egy igazi megaprodukcióhoz tudnám hasonlítani. Ennek egészen egyszerű oka van: a Ripley nem a Netflix saját gyártású sorozata, hanem a Showtime kábelcsatorna által megrendelt vizuális bonbon a szemnek, ami valahogy az éterben keringett már egy pár éve. Leforgatták, de senki nem adta le – erre csapott le a Netflix, és milyen jól tette! Ezért érezzük a csúcsminőséget, nem sok pénzből forgatott sztárokkal teletűzdelt pénzmosoda, hanem egy jól átgondolt, az utolsó másodpercig megkomponált mű.

Kezdjük a legszembetűnőbbel: a megvalósítás szemet gyönyörködtető. Minden jelenetét le lehetne fényképezni, és kitenni egy múzeum falára. Nagybetűs művészi kompozíciókat nézhetünk nyolc órán keresztül, és nem hat öncélúnak egy másodpercig sem, minden okkal történik a képernyőn. Sőt aki ismeri az eredeti történetet/művet, rengeteg utalással találkozhat. Nemcsak azért szép, mert majdnem az egész sorozat fekete-fehér, hanem a lélegzetelállítóan kreatív módszerekkel fényképezett jelenetek váltogatják egymást.

Még egy egyszerű párbeszéd, vagy lépcsőzés is extra értelmet nyer az operatőri munkának és az ügyes rendezésnek köszönhetően.

Steven Zaillian rendező és a Vérző olaj Oscar-díjas operatőre Robert Elswit munkája előtt emelem a nem létező kalapom. A sorozat minden pillanata csemege volt a filmfanatikus szemeknek. Nem tudom eléggé dicsérni, annyira magával ragadóan szép minden képkocka.

Ennek persze van egy nagy hátulütője: a sorozat lassú. Nagyon lassú, melankolikus, gondolkodós, de mivel nagy része olaszul van, ezért nagyon odafigyelős is egyszerre. A sógunhoz tudnám hasonlítani, ahol is egy egyszerű párbeszéden emberek sorsa függhet. Csak itt nem az a kérdés, hogy egyik daimyo elfoglalja-e a másik területét, hanem az, hogy Ripley vajon megteszi-e azt, amire mindennél jobban vágyik.

Számomra működik a forgatókönyv, de sokaknak unalmas lehet majd a sok párbeszéd és viszonylag kevés történés.

Csak azt tudom minden kételkedőnek mondani: adjanak egy esélyt neki! Még, ha tudom is, hogy ez nem lesz mindenki kedvenc sorozata, ilyet ritkán látunk a streaming platformon. Történetünk szerint a ’60-as években járunk valamikor, Tom Ripley (Andrew Scott), a főszereplőnk egy kisstílű megélhetési bűnöző. Hazug csaló, hamisító, akit tud átver azért, mert ő is pénzből él, az amúgy is drága New York kegyetlen városában. Megkeresi Tomot egy gazdag üzletember, Herbert Greenleaf (Kenneth Lonergan), mert azt gondolja, hogy fia Dickie (Johnny Flynn) jóban volt régen Tommal. Ez persze nem igaz, de Ripley kapva kap a semmiből érkező lehetőségen, és vállalja, hogy hazahozza Dickie-t Olaszországból.

Ugyanis a tékozló fiú fogta magát és bejárta az európai kontinenst, majd letelepedett egy kis tengerparti olasz városkában. Egy családi vagyonkezelői alapból havonta kap „fizetést”, így nem érdekli a családi vállalkozás, de apja ezt már másként gondolja. A pénztől nem tudja jogilag megfosztani fiát, de felbérli Tomot, hogy győzze meg „barátját” a hazatérésről. Tom jó pszichopatához híven, mindenkit befolyásol és rögtön rárepül a lehetőségre, egyszerre élvezheti az olasz tengerpart gyönyöreit és kullancsként szívhatja a Greenleaf-vagyont.

Amikor megismeri Dickie-t, egy váratlan taktikával áll elő, amivel eléri, hogy ő és barátnője, Margot (Dakota Fanning) befogadják őt a bizalmukba, sőt oda is költözik ingyen hozzájuk, miközben a Greenleaf családi vagyont is zsebre teszi.

Persze ebből várható és váratlan következmények lesznek, nem írok le többet, mert aki látta A tehetséges Mr. Ripley-t az tudja mi fog következni, aki pedig nem tud semmit, az egy feszült, érdekfeszítő hullámvasútra vált jegyet az 1960-as évekbeli szupergazdagok gondtalan világába.

Nem csak a fényképezés miatt gyönyörű a sorozat, a díszlet, a jelmezek, az atmoszféra, mind sokkal autentikusabb, mint azt legvadabb álmainkban el tudnánk képzelni. A Minghella-film ehhez képest semmit nem mutatott a korszakból. A művészet itt is középpontban van, mint a ’99-es verzióban, csak ott a zene volt a központi eszköz.

Itt Dickie amatőr festő, akinek nagy kedvence Caravaggio művei, ami rányomja a billogot Tom ízlésére is.

Az egyetlen dolog, ami technikailag nem tűnt tökéletesnek, az a zene. Ez persze csak egy félrevezetés volt, mert Jeff Russo hangjegyei láthatatlan módon, de tökéletesen kiegészítették a képernyőn látható csodát.

A színészek elsőrangúak, főszereplőnk Andrew Scott gonosz karakternek született. Néha, egy félmosollyal nagyobb kárt tudott okozni egy másik szereplőnek, mint amit amúgy fizikailag tudna. Gyakorlatilag végig őt követi a néző, sokszor még a fejébe is belelátunk, nagyon kreatív megoldásokkal. Dakota Fenning, mint Marge Sherwood sokkal összetettebb és kifinomultabb karakter, mint a mozifilmes Gwyneth Paltrow. Dickie szerepében Johnny Flynn megnyerő, de nem az a tipikus szépfiú, amilyen Jude Law volt. Van egy „netflixes” LMBTQ casting döntésnek is látszódó érdekesség.

Freddie Miles szerepére Eliot Sumnert kérték fel, akiről két dolgot érdemes megjegyezni: Sting lányának született, de már elhagyta a nemiséget és ők/azok (They/Them) névelőket használja magára.

Ezen felül rettenetesen érdekes arcszerkezete van, nem tudja eldönteni a néző, hogy vonzódjon-e hozzá, vagy tartson a karaktertől. Pont, mint Ripley – ez is csillagos ötös. Vicces, hogy John Malkovichnek is jutott egy kisebb szerep a sorozatban, ő is Ripley bőrébe bújt már egyszer, a 2002-es verzióban, így mintha átadta volna a stafétabotot Scottnak.

Az alkotók könnyedén elérik, hogy egy gyilkos pszichopatának drukkoljunk. Tom Ripleynek ellenszenvesnek kellene lennie, ehelyett Andrew Scott és az írók megszerettetik velünk. Megértjük, mit-miért csinál, még ha szörnyű cselekedetek is azok, egyszerűen logikusak és minden döntése érthető. Nem akarom húzni tovább az emberek idejét: kifogytam a szuperlatívuszokból. Aki szereti egy kicsit a lassabb, átgondolt történeteket, ahol egy párbeszéd kompozíciója legalább olyan fontos, mint amit a szereplők mondanak, az imádni fogja a Ripley-t.

Ha ismered az alapművet, kötelező a Netflix-adaptáció, ha új neked még ez a történet, akkor csak rád vár a rejtélyes Mr. Ripley.

Mindenkinek csak kitartást kívánok a sorozat mellett, mert megérdemli a nézőket ez a celluloid-csoda. Nem gondoltam volna, hogy a legnagyobb meglepetést egy halkan érkező, 1955-ös könyvfeldolgozás fogja okozni 2024-ben, de nekem eddig egyértelműen az év felfedezése ez a 8 részes sorozat. Valahol be kell fejeznem ezt a cikket, mert még oldalakat tudnék róla írni: a Ripley megtekinthető fekete-fehérben, minden vizuális gyönyörűségével együtt a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
Krasznahorkai László Nobel-díját a könyvtár és a könyvesboltok sem hirdetik a szülővárosában, pedig ő azt mondja: beérné egy A4-es papírlappal is
Az író Facebook-oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik gondoltak rá és gratuláltak neki az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.


Lassan egy hónap telt el azóta, hogy kiderült, egy magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A rangos elismeréshez számos közéleti személyiség gratulált, a világsajtó is hosszan írt munkásságáról. Úgy tűnik azonban, hogy a friss Nobel-díjas szülővárosában, Gyulán nem büszkélkednek annyira a sikerrel – legalábbis az író Facebook-oldalán található bejegyzés szerint:

„Krasznahorkai László hálás mindenkinek, barátnak, ismerősnek, fordítónak és kiadónak, tartós olvasónak és kezdő olvasónak, akár magyar, akár még nem magyar, távolinak tehát és közelinek, és különösképpen a képen látható üzenet íróinak szülővárosomban, Gyulán, ahol rajtuk kívül nemcsak »óriásplakáttal« nem üdvözlik szerény elvándoroltjukat, de még a könyvesbolt vagy a könyvtár előtt sem látni – pedig beérném egy A4-es papírlappal is – az öröm bármi jelét – hálás, tényleg az, hogy szeretettel gondoltak és gondolnak rá az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.”

A poszthoz mellékelt képen egy ablakra kiragasztott papír látható, amin ez áll: „Krasznahorkai László (szülővárosa: Gyula), irodalmi Nobel-díj, 2025. E ház lakói büszkék rád, gratulálunk!”

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Az Offspring bulija legalább olyan szórakoztató volt, mint a koncertet megelőző szünet – képes beszámoló
Az 1984-ben alapított amerikai punk-rock banda bő 40 év alatt sem veszített sokat a vonzerejéből – és a lendületéből sem, ahogy tegnap az MVM Dome-ban bebizonyították. Humoros, látványos, pörgős bulit csaptak – jöjjön a beszámoló képekkel!
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. november 01.



Kevés felemelőbb élmény van egy anyának annál, mint amikor a gyerekkori kedvenc bandájára elviheti a saját kislányát bulizni, akinek – minő szerencse – jelenleg ugyanaz a kedvenc zenekara. Én még a nadrágra csiptethető walkmanemen hallgattam rongyosra az Americana kazettát, nemrég pedig a 9 éves lányom állított össze Spotify listát a best of válogatásukról, úgyhogy kijelenthető, hogy nem évültek el évtizedek alatt sem.

Az előzenekar a francia-kanadai punkegyüttes, a Simple Plan volt, akik kifejezetten jó hangulatot csináltak már az elején is, és láthatóan a közönség egy része miattuk (is) érkezett. Elhangzott többször a „köszönöm Budapest” is, amin mindig meghatódom külföldi bandák esetén, és láthatóan jól érezték magukat a srácok. Hatalmas strandlabdákat is útnak indítottak a csápoló kézáradatba, illetve már ekkor sem fukarkodtak a konfettiesővel. Már önmagában ez az ugrálásra komponált koncert is remekül megalapozta a főzenekart, de a legjópofább blokk a szünetben következett.

Egy világító „fuck yeah” feliratú léghajó kezdett el körözni felettünk egy drónnal, majd táncoló csontvázakkal elindult egy visszaszámláló, és bulis nóták kíséretében különféle tematikákat vetítettek a hatalmas kijelzőkön. Volt például közös karaoke az A-Ha Take on Me című dalával, illetve olyan szekciók, amelyeknél egy adott témára pásztázta a kamera a közönséget. Volt headbang cam, look like cam (itt baloldalon egy híres karaktert, jobb oldalon meg egy rá hasonlító látogatót mutatott a kamera, és nem mindenki volt boldog az összehasonlítástól), fenékrázás és fuck you cam (itt egy család édes kisgyermekei vitték a prímet, akik rögtön boldogan mutogatták a középső ujjukat). Illetve nem maradhatott ki a klasszikus csókkamera sem, amelynek a végére bevágták az elhíresült Coldplay-es jelenetet is. A humorfaktort fokozta a stáb egyik gorillának öltözött embere, aki végig a közönség soraiban bohóckodott, és lehetett vele fotózkodni.

A lányommal is mindenki jó arc volt: mindkét zenekar stábtagjától csak úgy kapott egy-egy pengetőt, felbecsülhetetlen ereklyékkel gazdagítva a megdicsőült negyedikesemet, és lépten-nyomon segítőkész fiúk akarták felvenni őt a nyakukba, hogy jobban lásson.

Amikor berobbant az Offspring, hét év után végre ismét nálunk pörgetve a legjobb és legújabb nótáikat, a közönség teljesen beindult. Szerencsére nem követték el azt a hibát, amit sokan el szoktak, hogy csak az új albumot erőltetik – bár az is ütősre sikerült –, hanem az össze slágeres puskaport is sorra előtték. Le sem lehetett törölni a vigyort a képünkről a lányommal, ahogyan együtt ordítottuk az I Want You Bad, a The Kid’s Aren’t Alright, a Pretty Fly (For a White Guy) vagy a Hit That refrénjeit.

A másfél órás koncertbe belefért egy Ozzy-megemlékezés egy Black Sabbath feldolgozással, valamint egy zongoránál előadott, Beatles-féle Hey Jude is, amely mellé egy saját dalt is balladásított a frontember, miközben a mobiltelefonok vakui elárasztották a stadiont. Apropó, az énekes nem éppen egy szokványos punk, hiszen Dexter Holland molekuláris biológiai doktorátusát HIV-kutatásból szerezte, valamint profi pilóta és repülésoktató is egyben.

Az egész koncert rendkívül látványos volt, és garantáltan unatkozásmentes, hiszen egyfolytában változott a vetítés, pattogtak a strandlabdák, estek a konfettik, lelkesen beszélt a banda, szóródtak a szikrák, sőt, felfújtak két hatalmas gumicsontvázat is, amelyek szájából végül füstcsóva szállingózott. Úgyhogy finoman szólva nem egy minimálra hangolt haknit élvezhetett a közönség, pedig fele ennyi erőfeszítéssel is imádtuk volna az estét.

Még a beengedés, a ruhatár és a metrózás is flottul ment, úgyhogy a lányom első nagyszabású stadionkoncertje szerencsére jobban nem is sikerülhetett volna. Én pedig vagy ezer rockkoncerttel a hátam mögött bátran kijelentem, hogy az Offspring tesz arról, hogy a mondás érvényben legyen: „punks not dead”!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Ganxsta Zolee édesanyja
Kassai Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő 97 éves volt.


Ganxsta Zolee a Facebookon tudatta, hogy kedden elhunyt édesanyja, Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Az 59 éves rapper szerda este osztotta meg a hírt, egy közös fotóval és szívszorító sorokkal búcsúzott, vette észre a Blikk.

„Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került, a Mennyek országába. Egy igazi művész volt, és a legjobb anya. Köszönöm mindenkinek, aki most egy picit megemlékezik róla a szívében”

- olvasható a zenész posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Drámai továbbjutások, mansplaining és az évad talán legnagyobb éneklése: ilyen volt az X-Faktor második székes köre
Patai Anna komoly veszélybe került, végül egy meglepő szabálymódosításnak köszönhetően jutott tovább.


Itt aztán volt minden, mint a vásárban. Jó pár éve írom ezeket a cikkeket, de azt hiszem, ilyen változatos – és erős – székes kört még nem láttam.

Minden mesésen kezdődött, ugyanis Gáspár Laci erre a motívumra fűzte fel a saját rostáját. Hogy, hogy nem hozzá került a versenyzők közül "Piton professzor", "Hamupipőke" és "Gru" is. Ilyen felütés után a mentor természetesen mesés produkciókat várt. Meg is kapta, az más kérdés, hogy némelyik rémmesének bizonyult, de hát végül is halloweeni időszak van.

Ha már szóba került Piton professzor, ő kezdte az éneklést. Kicsit hűtlen lett szerepéhez, mert ahelyett, hogy tisztességes varázslóhoz méltóan hoppanált volna, Zaporozseccel érkezett – az Azon az éjszakán című dalt énekelte, de természetesen ezt is némileg módosítva, Lilinek ajánlva.

Sajnos a professzor nem mondta el az "Invito énektudás" varázsigét, és a mentorok – vállalva a kockázatot, hogy a mogorva varázsló elvarázsolja őket, vagy levon 100 pontot a Griffendéltől – visszaküldték tanítani.

A székek tehát üresen maradtak, de ez igen hamar megváltozott. Gulyás Dániel avagy Danny Roxx a Def Leppardtól a Put Some Sugar on Me-t énekelte. Laci örült a srác érkezésének, mert mint mondta, idén kevés a rock hang. Mondjuk szerintem ez Danny előadásával sem változott, nála nem csak a rockhang kevés, hanem úgy egyáltalán a hang. Ennek ellenére leülhetett.

"Szeretném, ha lenne egy rock katonám" mondta Laci egy Ossian parafrázissal élve.

A külhoni leányzó, Victory jobb volt, a 365 című Netflix sorozat betétdalát, az I See Redet énekelte az Everybody Loves and Outlaw-tól. Azért az ő éneklésében is voltak hiányosságok, de kapott széket. Így hát három éneklés után Lacinak már csak egy kiadó helye maradt.

Következett a "Hamupipőkének" elkeresztelt Kapitány Evelin, aki mintha csak megérezte volna, hogy Laci ma a mesékre utazik, a Mulán egyik betétdalával érkezett. A mentor szeme nem is maradt szárazon, és székkel hálálta meg a produkciót.

A székek beteltek, Majka nem is bírta ki, hogy ne szúrjon oda:

"Megteltek a székek, Lackó! A szórakoztatóipar csúcsa ül azokon székeken."

Gyengébb próbálkozások következtek, ebből a csokorból Ákos csak a humorával emelkedett ki, aki felhívta Laci figyelmét rá, hogy a piros szék még szabad. Illetve bejelentkezett műsorvezetőnek is, amire Majka megjegyezte: "Nagy szükségünk lenne rá, mert ketten vannak, de felet érnek."

De sajnos Ákos sem ülhetett le, ahogy Waskovics Tímea sem annak ellenére, hogy amúgy Laci gyermeki hangulatához nagyon illő dalt választott, Paulinától A te mesédet.

Solti Juli "Seekas" az idei X-Faktor egyik legnagyobb egyénisége, bár ő maga is megállapította magáról, hogy szélsőséges karakter. A produkciója – a Minimál című saját dala – meglehetősen eklektikus volt. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy néha a kevesebb több. De azért kapott széket, mert tényleg jól énekel.

A műsor első igazán meglepő fordulatát a Sztárban sztár leszekben is megfordult Engel-Iván Lili szereplése hozta. Beth Heart Love is a Lie című dalát választotta. Laci némi tépelődés után úgy döntött, Lilinek és Dannynak párbajoznia kell, ami két dologra ébresztette rá a mentort:

Lili nem elég jó, és Danny sem rock katona, legfeljebb HET (háború esetén túsz). Így egy eddig példátlan fordulattal mindkét versenyzőt hazaküldte.

Tóth Andi nagyon büszke volt Lacira ezért a döntésért.

A megüresedett széknek a 17 éves rapper, Lázi Dávid vagyis Lil Davis örülhetett. Laci többször is hangoztatta, hogy szeretne egy jó rappert, és Dávidban megtalálta. Majka meg is bánta, hogy a Táborban átengedte a srácot Lacinak.

Érdekes intermezzo következett. Bukovinszky Vanda, Lakatos Arnold Sándor és Darab Viktor úgy jutott tovább a Táborból, hogy a mentorok felajánlották nekik: álljanak össze trióvá. Mint kiderült, az új formáció kb. 12 óráig létezett, de annyira nem tudtak mit kezdeni egymással, hogy úgy döntöttek, külön próbálnak szerencsét.

A mentorok viszont nem értékelték ezt, hiszen a továbbjutást csapatként kapták, nem külön-külön. Némi tépelődés és moralizálás után produkció nélkül távoztak.

Fogytak a versenyzők Laci csapatából, Majka megint piszkálódni kezdett:

Vannak jó énekeseid? Mikor jönnek?

Ami már csak azért is szenyaság tőle, mivel Solti Juli leültetését ő is támogatta – ezek szerint őt mégsem tartja jó énekesnek?

Jött az idei évad egyik favoritja, Patai Anna. Aki nem csak jól énekel, de jól promotálható is a szakmai múltjával. Nem csoda, hogy Laci és Andi összevesztek rajta a Táborban. Mindenki azt várta, hogy rajt-cél győzelemmel a pirosszékben landol.

Ehhez képest elég gyenge produkciót nyújtott – a mentorok szerint. Bevallom, én nem hallottam annyira rossznak. Önmagához képest lehet, hogy gyengébben teljesített, de

hosszan sorolhatnám azokat az élő show-s versenyzőket a műsor történetéből, akik a kanyarban sincsenek hozzá képest, Király L. Norbitól Zámbó Krisztiánon át Mardollig.

Anna végül kegyelemkettessel leülhetett Juli helyére.

Kicsit csodálkoztam, hogy Tóth Andi nem nyúlt Juli után, hiszen korábban érte is harcolt. De hát ilyen ez a popszakma.

A piros szék sem árválkodott sokáig, hiszen jött Sárközi Lili. Ő az a versenyző, akire egy olasz étteremben figyelt fel Laci. A lány Aretha Franklintől a Say a Little Prayert énekelte egyszál elektromos gitárral a kezében, és Laci személyesen kísérte a biztos továbbjutást jelentő piros ülőalkalmatosságra.

"Irigykedem, Laci. Ez nem is versenyző volt, hanem extra produkció" mondta Tóth Andi.

Elég jól alakult Laci csapata, de ha azt hittük, túl vagyunk az izgalmakon, nagyot tévedtünk. Érkezett ugyanis Bakó Irén alias Nemesi Nazyra, hogy alaposan felkavarja az állóvizet. A fellépése magabiztos volt, de mégsem arrogáns, nagyon kedvesen adta elő, hogy ő azért jött, hogy valakit kipöcköljön a székéből.

Nagyon jó energiákkal érkezett a színpadra, laza volt, nyomát sem mutatta izgulásnak. Aztán hamar meghatóra fordult a hangulat, amikor kiderült, hogy Hegedűs Bori Anya című számát hozta. Édesanyjának szerette volna megköszönni azt, hogy a sok nélkülözés, a szegénység ellenére nem dobta őt el, felnevelte, és most itt lehet.

Nehéz mit hozzáfűzni, így néz ki a profizmus.

Tudatában van a képességeinek, magabiztosan használja őket, éppen ezért nem is fél, szinte a kisujjából rázza ki a feladatot.

És mindehhez társul egy nagyon megnyerő, laza, szerethetően pimasz és vicces egyéniség. Ritka az ennyire egyértelműen sóbizniszbe való versenyző.

Laci nehéz döntés elé került. Megfordította a sorrendet, és először azt mondta el, ki az Lili mellett, akivel biztosan együtt dolgozna – Davis örülhetett. Abban is biztos volt, hogy Evelint nem tudja magával vinni az élő show-ba.

>

Ezután következett Anna és Nazyra párbaja. Őszintén megmondom, számomra nem volt kérdés, hogy Nazyrát kell választania. Először is, sokkal jobban teljesített Annánál. Másrészt az sem mindegy, hogy Anna már ott van a szakmában. Annak idején jól szerepelt egy másik tehetségkutatóban, és lehet, hogy nem tartozik az énekesek elitjéhez, de folyamatosan jelen van énekesként és színészként is. Mondhatnám, kapott bőven lehetőséget.

Nazyra viszont még az út elején van, sokkal nagyobb szüksége van erre a műsorra.

Ha nem is teljesen ezen érvek mentén, de végül Laci is Nazyra mellett tette le a voksát, viszont meggyőzte Andit, hogy Annát vigye magával a saját csapatába. A mentorcsapat egyetlen hölgytagja biztos továbbjutást nem ígért Annának, de esélyt igen.

Ezzel Laci élőshow-s csapata is kialakult, és azt kell mondjam, a műsor történetének egyik legütősebb triója jött össze. Két szuper énekesnő és egy tehetséges rapper lesi majd Gáspár Laci minden szavát.

Hátra volt még Tóth Andi csapata. A mentorok amúgy sem mennek a szomszédba, ha egymást kell froclizni, de Andi körében szintet léptek. Szegény énekesnő folyamatosan kapta a mansplaininget, amikor a körülötte ülő urak meg akarták neki mondani, hogy kell jól dönteni.

Az adok-kapok miatt néha már-már úgy éreztem, a Megasztárt nézem.

A fiúk leginkább attól óvták Andit, hogy ne Patai Annához mérje a többieket, mert ő profi énekes, nem lehet a többi versenyzőtől ugyanazt a szintet várni. Szerencsére a hölgy nem nagyon hagyta magát eltántorítani, és nem osztott kegyelemszékeket.

Nem ülhetett le a Száz forintnak című dalt eléneklő Peter Juhász, sem a mezítláb erdőben éneklő Mátyás. Hiába énekelte, hogy Don't Stop Me Now – Andi pontosan ezt tette, megállította a további menetelést. Eleve Queent énekelni nagyon nagy rizikó, a vérprofik közül is csak keveseknek sikerül. Még magából a Queenből sem mindenkinek.

A 61 éves Oprea Tony volt az első, aki helyet foglalhatott Anna mellett. Tom Jones slágerrel érkezett. Hozzám sokkal közelebb áll ez a stílus, mint mondjuk a rapp, és örülök, hogy a mentorok is értékelik. De azért sejteni lehetett, hogy Tony nem marad ülve végig, hiszen a trend és a biznisz nem kedvez ennek a korosztálynak és ennek a műfajnak.

Karolina Brandova a saját dolgát nehezítette meg a dalválasztásával. Lara Fabian Carusója nem könnyű falat, és nem is sikerült jól elénekelni. Ennek ellenére Andi még nem akarta elengedni, ezért leülhetett a harmadik fehér széke.

Gazdag Máté – Máté Dzsi a mentorok nagy kedvence, ahogy az enyém is. A Táborban ő volt az, aki bevallotta, hogy az angoltudása meglehetősen hiányos, mondhatnánk úgy is, hogy nincs.

De nagyon nagy egyéniség, igazi mackó, akinek nem utolsó sorban nagyon karakteres énekhangja van.

Le is ülhetett.

Laci egyenesen a piros széket adta volna neki, de Andi félt ennyire elkötelezni magát, már csak azért is, mert sokszor hallotta hamisnak Máté éneklését. Így inkább Tonit állította fel, hogy helyet készítsen Dzsinek.

Néhány ígéretes tehetség csalódást okozott Andinak, de aztán jött Molnár Dávid, aki Frank Sinatrát énekelt. Karolina számára itt ért véget a műsor, mert át kellett adnia a helyét.

Bellano produkciója is nagyon bejött Andinak, ezért a rappernek párbajoznia kellett Mátéval. Az énekesnő hosszas tépelődés után úgy érezte, Bellanóval szeretne jobban együtt dolgozni. A párbajban előadott dal győzte meg. Máté kicsit igazságtalannak érezte a döntést, de elfogadta.

Alakult a csapat, de még hátra volt néhány aduász. Andi annyira "belehabarodott" Istenes Márkóba, hogy piros széket adott neki, pedig ez az előadás azért közel sem volt olyan jó. Igaz, Lacinak és Majkának is tetszett. Az biztos, hogy a srác igazi showman, de ahogy Milán is rámutatott, rossz dalt választott – Måneskin: Bagging –, és "borzalmas" volt a produkció.

Én végéig azon gondolkodtam az előadása alatt, hogy mennyivel jobban állna ez a dal Marics Petinek.

Na és akkor még hátra volt Mohácsi Anett. Ő is nagy visszatérő, 2021-ben a mentorházban esett ki. Andi azzal "nyugtatta", hogy kizárólag nagyon erős produkcióval szabadíthat fel helyet. De Anett egy percig sem aggódott, és akkorát énekelt, hogy ha én ülök a mentorszékben, szemrebbenés nélkül lecseréltem volna Patai Annát. Etta Jamestől az All I Could Was Cry (Beyonce feldolgozásban) igazi telitalálat. Olyan dal ez, amivel biztosra lehet menni – feltéve, hogy a versenyző valóban képes elénekelni.

Andi nem volt olyan határozott, mint én. Amiben biztos volt, hogy Molnár Dávidnak mennie kell, és hogy Bellanót is vinni akarja az élő show-ba.

Így hát Anna és Anett párbajozott, és most jött az idei évad talán legnagyobb meglepetése.

Nem az volt a meglepő, hogy Anett Lutricia McNeal slágerét – Ain't That Just the Way – tökéletesen énekelte el. Hanem az, hogy a Lacinál bukdácsoló Patai Anna, miután órákon át ült Andi fehér székében, és az utolsó pillanatban párbajoznia kellett a továbbjutásért, kisétált, és úgy elénekelte Celin Diontól az All By Myself-et, hogy mindenkinek leesett az álla.

Ezen a ponton nem lehetett jó döntést hozni. Úgy gondolom, Andi rosszul tette, hogy Márkót piros székre ültette, és már Bellano tovább jutását sem lett volna elegáns visszavonni. A mentorok is egyetértettek abban, hogy nem lehet választani a két énekesnő között.

Az előbb azt mondtam, Patai Anna éneklése volt az évad legnagyobb meglepetése.

Ez azon a ponton igaz is volt, de rosszul öregedett ez a megállapításom. Majka ugyanis meglepő, az X-Faktor történetében majdhogynem egyedülálló javaslatot tett.

Szerinte a műsor lényege nem az, hogy melyik mentor nyer, hanem hogy a tehetségek lehetőséghez jussanak. Éppen ezért őt nem zavarná, ha Andinak rendhagyó módon négy versenyzője lenne a műsorban. Minden mentor azonnal igent mondott rá, és vélhetően a füleseken keresztül Verebély Marcell kreatív producer is. Így hát a szabályok meggörbítésével minkét énekesnő ott lesz az élő műsorban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem egészen példa nélküli. 2012-ben – amikor még 6 versenyző juthatott tovább a székes körből – a lányok kategóriájában 6 helyett 7 versenyző mehetett tovább. Akkor Csobot Adél kedvéért módosítottak a gyakorlaton, sok rajongó kritizálta is ezért a műsort. Igaz, akkor a székekről nem egyenesen az élő show-ba vezetett az út, hanem csak a Mentorházba.

Azt ki lehet jelenteni, hogy erős az idei évad, különösen Laci és Andi csapata. Emlékszem még azokra az időkre, amikor a székeknél sorra elvéreztek a legnagyobb favoritok, és végül a továbbjutók is csak nagy jóindulattal kaptak lehetőséget. Ahhoz képest a mostani felhozatal mindenképp bizakodásra ad okot.

Jövő héten csütörtökön egy sajtótájékoztatón mutatják be az élő show szereplőit, amiről természetesen tudósítani fogok, megszólaltatom a mentorokat és az érdekesebb versenyzőket is. Utána pedig jöhet az első élő show!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk