Jogi lépéseket tesz egy férfi, aki öt éve nem tudja abbahagyni a szellentést egy sonkatekercs miatt, írja a Metro. Tyrone Prades azt állítja, hogy még a 2017-es birminghami karácsonyi vásáron fogyasztotta el a szóban forgó péksüteményt, ami örökre megváltoztatta az életét.
A 46 éves férfi azóta folyamatos puffadástól szenved, emiatt még éjszaka is gyakran felkel. Az első tünetek már órákkal az étel elfogyasztása után jelentkeztek: a családapa rosszul érezte magát és nagyon fájt a hasa. A kezdeti enyhe rosszullét öthetes, ágyhoz kötött betegséghez vezetett, melyet végig láz és hasmenés jellemzett.
A férfi szerint szalmonella-fertőzés állhat az állandó szellentéseinek hátterében, mivel úgy tudja, hogy mások is megbetegedtek, akik a sonkatekercsesnél vásároltak.
Tyrone Prades mostanra megelégelte a helyzetet és úgy döntött, hogy beperli a büfét, ahol a tekercset vette. A férfi 200 ezer fontot (93 millió forint) követel a vendéglátóhelytől az évek óta tartó folyamatos puffadás miatt.
Prades ügyvédje a tárgyaláson azzal érvelt, hogy a gyomrának kavargó hangjaira még éjszaka is felébred, a tünetek pedig teljesen megváltoztatták ügyfele életét. Tájékoztatta a bíróságot arról is, hogy a szóban forgó vállalkozásnál 2017. december 9-11. között két szalmonella-gyanús esetet rögzítettek, de a standnál fogyasztók közül összesen 16 ember panaszkodott rosszullétre.
Az állandóan szellentő férfi a hanyag higiéniai intézkedéseket okolja az állapotáért. Ezt igazolhatja, hogy az egészségügyi hatóságok E. coli baktériumot találtak egy büfé egyik késének pengéjén, de szalmonellára utaló jeleket nem fedeztek fel.
A karácsonyi vásárt üzemeltető cég tagadja, hogy a sonkatekercs szalmonellával fertőzött lett volna, és vitatják a kárpótlásul kért összeg mértékét is. A tárgyalást egyelőre elnapolták.
Jogi lépéseket tesz egy férfi, aki öt éve nem tudja abbahagyni a szellentést egy sonkatekercs miatt, írja a Metro. Tyrone Prades azt állítja, hogy még a 2017-es birminghami karácsonyi vásáron fogyasztotta el a szóban forgó péksüteményt, ami örökre megváltoztatta az életét.
A 46 éves férfi azóta folyamatos puffadástól szenved, emiatt még éjszaka is gyakran felkel. Az első tünetek már órákkal az étel elfogyasztása után jelentkeztek: a családapa rosszul érezte magát és nagyon fájt a hasa. A kezdeti enyhe rosszullét öthetes, ágyhoz kötött betegséghez vezetett, melyet végig láz és hasmenés jellemzett.
A férfi szerint szalmonella-fertőzés állhat az állandó szellentéseinek hátterében, mivel úgy tudja, hogy mások is megbetegedtek, akik a sonkatekercsesnél vásároltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.
Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.
A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:
"Balaton. Az örök szerelem."
Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.
A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.
Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.
Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.
A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.
Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.
A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.
Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.
A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.
Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.
Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.
Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.
A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.
Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.
A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.
VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel
Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.