Hétfő délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, ezt követően az ország nagyobb részén többórás napsütés valószínű, kivéve a keleti tájakat, ahol csak estefelé csökken a felhőzet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A reggeli, délelőtti órákban még többfelé eshet az eső, zápor, később inkább csak északkeleten fordulhat elő záporeső, hózápor, illetve zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megerősödik a szél, amely a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén viharossá fokozódik.
A csúcshőmérséklet jobbára 7, 8 fok körül várható.
A szél miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Pest, Baranya, Bácsk-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Veszprém és Zala megyékre. De Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyékben zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Többnyire derült vagy gyengén felhős ég valószínű csapadékkal. Az északnyugati szél a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén gyakran lesz erős, északkeleten ugyanakkor mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban -5 és +4 fok között alakul, a szélcsendesebb részeken várható fagy.
Kedden eleinte többnyire napos idő várható, majd napközben erősebben megnövekszik a felhőzet. Néhol zápor, hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél továbbra is erős, a Dunántúlon és Budapest körül viharos lesz, estére azonban mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 9 fok között alakul.
Szerda reggel, délelőtt csökken a felhőzet, ezt követően jobbára napos idő várható kevés gomolyfelhővel. Éjszaka főleg az ország északkeleti felében lehet kisebb eső, zápor, majd napközben számottevő csapadék már nem valószínű. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, az éjszaka is szeles tájakon a magasabb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható.
Hétfő délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, ezt követően az ország nagyobb részén többórás napsütés valószínű, kivéve a keleti tájakat, ahol csak estefelé csökken a felhőzet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A reggeli, délelőtti órákban még többfelé eshet az eső, zápor, később inkább csak északkeleten fordulhat elő záporeső, hózápor, illetve zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megerősödik a szél, amely a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén viharossá fokozódik.
A csúcshőmérséklet jobbára 7, 8 fok körül várható.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem zavarja, hogy Magyar Péter a kampányában gyakran emlegeti a nevét, és nem is követi a munkásságát - ezt mondta a Tisza Párt elnökével kapcsolatos kérdésre Mészáros Lőrinc az Indexnek.
„Én gazdasági szereplő vagyok, a dolgom az, hogy vállalatokat irányítsak. A politikát természetesen figyelem, de csak annyira, amennyire szükséges – az energiám túlnyomó részét a munkám köti le” - jegyezte meg az üzletember, aki azt is elmondta, biztosan találkozott már korábban Magyar Péterrel.
„Az ismeretségünk elég egyoldalú: ő szeretett volna engem ismerni, én viszont őt nem. Ennyi legyen elég a kapcsolatunkról. Én gazdasági szereplő vagyok, ő pedig politikai szereplő szeretne lenni”
- fogalmazott Mészáros.
Azt is elmondta, hogy Magyar Péter MBH felügyelőbizottságából való távozásának ügyét a tavaszi nyílt levelével lezártnak tekinti.
Egy esetleges kormányváltás és az azzal járó elszámoltatás lehetőségére úgy reagált, hogy nem gondolkodik azon, „mi lesz, ha”.
„Még nagyon messze vagyunk attól, hogy a választási eredményekről beszéljünk. A választó a fülke csendjében dönti majd el, mit szeretne, és ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. A Mészáros Csoport egy erős, sok lábon álló vállalatcsoport, ami minden fontos ágazatban jelen van”
- mondta Mészáros
„A jövőt senki sem tudja megjósolni, mi pedig mindig a körülményekhez alkalmazkodunk. Ez a hosszú távú siker kulcsa: egy igazi tulajdonos csak úgy tud talpon maradni, ha minden helyzethez képes igazodni”
Nem zavarja, hogy Magyar Péter a kampányában gyakran emlegeti a nevét, és nem is követi a munkásságát - ezt mondta a Tisza Párt elnökével kapcsolatos kérdésre Mészáros Lőrinc az Indexnek.
„Én gazdasági szereplő vagyok, a dolgom az, hogy vállalatokat irányítsak. A politikát természetesen figyelem, de csak annyira, amennyire szükséges – az energiám túlnyomó részét a munkám köti le” - jegyezte meg az üzletember, aki azt is elmondta, biztosan találkozott már korábban Magyar Péterrel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, mennyi lesz idén a kedvezményes menü a budapesti karácsonyi vásárban
Az is kiderült, hogy a Bazilikánál és a Vörösmarty téren lévő karácsonyi vásárokat rendező, kormányközeli cég ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól.
Ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól a kormányközeli AVB Rendezvényszervező Kft., amely idén is a Bazilikánál és a Vörösmarty téren tartja a főváros két nagy karácsonyi vásárát – írja a Népszava.
A lap szerint a cég 2022-ben 90, 2023-ban 80 százalékos közterület-használati díjkedvezményben részesült, és idén is hasonló mértékű engedményről lehet szó, ami több mint 200 millió forint elengedését jelentheti.
Az AVB idén 39,5 millió forintot fizet a területhasználatért, miközben a bevétele négy év alatt 273 millióról 1,33 milliárd forintra nőtt.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a cég több vállalást is tett. Ezek között szerepel, hogy emelt szintű közterület-tisztántartást rendel a kerület cégétől, vállalja a Vörösmarty-szobor téli takarítását, és ideiglenes jelzős gyalogátkelőhelyet épít ki. A vásárokban ingyenes kisvasút, kulturális programok és koncertek lesznek, idén is megtartják az ünnepi fényfestést a bazilikán, valamint betlehemi jászolt és karácsonyfát is állítanak.
Ezeken felül pedig
idén is mindennap lesz egy-egy fix menü, kedvezményes, 1600 forintos áron.
Arra a kérdésre azonban, hogy a standok bérlői mennyit fizetnek, a cég üzleti titokra hivatkozva nem válaszolt. Két évvel ezelőtt a hírek egymillió forint körüli helypénzről szóltak a kisebb standok esetében, a nagyobbak ennél többet fizetnek.
Ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól a kormányközeli AVB Rendezvényszervező Kft., amely idén is a Bazilikánál és a Vörösmarty téren tartja a főváros két nagy karácsonyi vásárát – írja a Népszava.
A lap szerint a cég 2022-ben 90, 2023-ban 80 százalékos közterület-használati díjkedvezményben részesült, és idén is hasonló mértékű engedményről lehet szó, ami több mint 200 millió forint elengedését jelentheti.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Belefulladt a tengerbe egy 3 éves kislány, miután ismét felborult egy migránsokat szállító hajó Panama közelében
Idén már ez a második eset, hogy egy gyermek megfulladt az új, úgynevezett fordított migrációs útvonalon. Az útvonal azután jött létre, hogy a Trump-kormány gyakorlatilag lezárta az Egyesült Államok déli határait.
Meghalt egy 3 éves kolumbiai kislány, miután felborult egy migránsokat szállító hajó Panama karib-tengeri partjainál - írja a New York Times. A hajó 18 felnőtt és 2 gyerek szállított visszafelé Kolumbiába, amikor a hajó felborult. Egy véletlenül arra járó magánhajó mentette ki őket a vízből.
A kiérkező hatóságok megpróbálták újraéleszteni a gyermeket, de nem tudták megmenteni az életét.
A panamai hatóságok közlése szerint a felborult hajót egy kolumbiai állampolgár vezette, aki halászati engedéllyel rendelkezett, de a felszerelése „nem felelt meg az utasok szállítására vonatkozó feltételeknek”.
Ez a második ismert eset idén, amikor egy gyermek megfulladt az új, úgynevezett fordított migrációs útvonalon. Februárban egy 8 éves venezuelai fiú fulladt meg, amikor családja hajója felborult a háborgó tengeren.
Az útvonal azután jött létre, hogy a Trump-kormány gyakorlatilag lezárta az Egyesült Államok déli határait. Az amerikai elnök figyelmeztette azokat, akik illegálisan léptek be az Egyesült Államokba, hogy „önként távozzanak”, vagy üldözni fogják őket.
A visszafelé vezető utat halászok és magánhajók kapitányai működtetik, akik a TikTokon hirdetik szolgáltatásaikat. Azok veszik igénybe, akiknek nincs útlevelük vagy pénzük repülőjegyre. Sokan szárazföldön utaznak Mexikóból vagy az Egyesült Államokból a panamai határig, ahol fejenként körülbelül 300 dollárt fizetnek egy helyért a kis hajókon. A panamai hatóságok szerint szeptember végéig több mint 14 ezer migráns utazott így, hogy elkerüljék a Panama és Kolumbia között húzódó, veszélyes dzsungelátkelőt, a Darien Gapet.
Meghalt egy 3 éves kolumbiai kislány, miután felborult egy migránsokat szállító hajó Panama karib-tengeri partjainál - írja a New York Times. A hajó 18 felnőtt és 2 gyerek szállított visszafelé Kolumbiába, amikor a hajó felborult. Egy véletlenül arra járó magánhajó mentette ki őket a vízből.
A kiérkező hatóságok megpróbálták újraéleszteni a gyermeket, de nem tudták megmenteni az életét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mexikó háborút indít a drogkartellek ellen: tízezres hadsereget, helikoptereket, drónokat vetnek be
Az ország kormánya azután jelentette be a hadműveleteket, hogy egy, a szervezett bűnözés ellen kiálló polgármestert lelőttek a halottak napi ünnepségek során. A katonai beavatkozás mellett szociális programokat is indítanak.
Átfogó biztonsági műveletet jelentett be a mexikói kormány a súlyos erőszakhullámtól szenvedő Michoacán államban, miután egy helyi polgármester nyilvános meggyilkolása országszerte felháborodást keltett. A „Michoacán békéjéért és az igazságért” névre keresztelt terv célja a bűnszervezetek visszaszorítása, a zsarolás elleni fellépés, valamint a droglaborok és kiképzőtáborok felszámolása.
Claudia Sheinbaum mexikói elnök megígérte, hogy a terv végrehajtását személyesen is nyomon követi, és rendszeresen tájékoztatást fog adni az eredményekről.
A „Michoacán békéjéért és az igazságért terv” 57 milliárd pesós (kb. ezermilliárd forintos) beruházást jelent Mexikó számára, a végrehajtásában pedig a hadsereg, a légierő és a Nemzeti Gárda több mint 10 500 tagja vesz részt – számol be a Reuters.
A művelethez helikoptereket, felderítő repülőgépeket és drónokat is biztosítanak, emellett megerősítik Michoacán állami rendőrségét és az állami ügyészséget is. A biztonsági intézkedések mellett a terv része a szociális ellátás, a mezőgazdaság, az infrastruktúra, a turizmus és a foglalkoztatás forrásainak bővítése is.
A kormányzati beavatkozás közvetlen előzménye az, hogy Uruapan város polgármesterét, Carlos Manzót november 1-jén, a halottak napja ünnepség alatt lelőtték. A politikus nyíltan bírálta a szövetségi kormányt, amiért az szerinte nem tesz eleget a szervezett bűnözés visszaszorításáért. Bár a merénylőt (a pár nappal később azonosított, 17 éves Víctor Manuel Ubaldót) a rendőrök a helyszínen agyonlőtték, a közvélemény nem nyugodott meg, és a sokkoló merénylet – amely percekkel azután történt, hogy a polgármester beszédet mondott és a karjában tartotta a kisfiát – nagy nyomást helyezett a kormányra.
Pláne azért, mert a michoacáni államügyészség közölte: az incidens nem magányos elkövető akciója volt, és további személyek is érintettek.
Manzó felesége, Grecia Quiroz szerdán tette le az esküt Uruapan polgármestereként, és megfogadta, hogy folytatja férje szervezett bűnözés elleni harcát.
Az intézkedés korábbi előzménye az, hogy az állam citrus- és avokádótermelői évek óta panaszkodnak az erőszakos drogkartellekhez köthető zsarolásokra, emberrablásokra és gyilkosságokra. Emlékezetes, hogy a helyi lime-termelő ágazat egyik vezetőjét, Bernardo Bravót októberben szintén megölték.
Michoacán állam régóta több, egymással rivalizáló bűnszervezet, köztük a Jalisco Új Generáció Kartell és a Los Viagras ütközőzónája – írja az El País. A térség mezőgazdasági szereplőit rendszerszintű zsarolás sújtja: a kartellek védelmi pénzt szednek a termelőktől, és ez a jelenség az elmúlt években a helyi tisztségviselők elleni erőszakhullámot is táplálta.