Áttörés jöhet vasárnap: Trump és Zelenszkij a háború lezárásáról tárgyal Floridában
Vasárnap Floridában dőlhet el, milyen vágányra kerül a közel négy éve tartó ukrajnai háború lezárása:
A tét nem kevesebb, mint Ukrajna jövőbeli biztonsági garanciáinak rögzítése és egy átfogó békerendezés véglegesítése, írta az apnews.com. A találkozó tényét és időpontját Zelenszkij jelentette be újságíróknak, hozzátéve, hogy
A megbeszélést Floridában tartják, de a pontos helyszínt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan. Ukrán tisztviselőkre hivatkozó sajtóértesülések szerint a két elnök Mar-a-Lagóban, Trump birtokán ül majd asztalhoz, de ezt a Fehér Ház péntek délutánig nem kommentálta.
A vasárnapi egyeztetés középpontjában egy olyan megállapodás áll, amely amerikai és európai biztonsági garanciákat nyújtana Ukrajnának.
Zelenszkij a közösségi médiában is megerősítette a közeledő csúcstalálkozó hírét. „Nem vesztegetünk el egyetlen napot sem. Megállapodtunk egy legfelső szintű találkozóról Trump elnökkel a közeljövőben. Sok minden eldőlhet az év vége előtt” – írta. Óvatosabban fogalmazott ugyanakkor a lehetséges kimenetelt illetően: „Nem tudom megmondani, hogy a vasárnapi találkozó eredményez-e bármilyen megállapodás aláírását.”
A Kreml megerősítette, hogy a párbeszéd nem szakadt meg az amerikaiakkal. Dmitrij Peszkov szóvivő pénteken arról beszélt, hogy zajlik a kapcsolattartás az amerikai féllel. „Megállapodtunk a párbeszéd folytatásáról” – közölte. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő „lassú, de folyamatos előrelépésről” számolt be.
Az elnöki találkozót intenzív háttéregyeztetések előzték meg Floridában, Berlinben, Abu-Dzabiban és Genfben. Az elmúlt napokban Trump különmegbízottja, Steve Witkoff, valamint Jared Kushner több körben is tárgyalt ukrán és orosz képviselőkkel. Washingtoni tisztviselők ezeket a megbeszéléseket „konstruktívnak” nevezték. Trump korábban egyértelmű feltételt szabott egy ilyen szintű találkozóhoz.
– írta az Axios szerint a Truth Social platformon.
A béketerv legérzékenyebb pontjai között szerepel Kelet-Ukrajna demilitarizálása. Zelenszkij jelezte, hogy Kijev nyitott lehet egy nehézfegyveres erőktől mentes övezet létrehozására, de csakis kölcsönös visszavonás és nemzetközi felügyelet mellett. Vitatott kérdés maradt a zaporizzsjai atomerőmű sorsa is. Miközben a diplomáciai csatornák működnek, a harctéren nem szünetel a nyomásgyakorlás: a héten orosz légicsapások érték Zaporizzsját, Umant és Mikolajivot, Ukrajna pedig hosszú hatótávú eszközökkel egy orosz olajfinomítót támadott.