Zelenszkij: Putyin tudja, hogy vesztésre áll
Putyin tudja, érzi, hogy vesztésre áll, hiszen tájékoztatták is róla - mondta Volodimir Zelenszkij a CBS csatorna Face of the Nation című műsorának adott interjújában. A HVG szemléje szerint az ukrán elnök azt is hozzátette:
Zelenszkij úgy látja, hogy az orosz elnök által múlt héten bejelentett részleges mozgósítás nyílt beismerése annak, hogy az oroszok nem bírnak az ukránokkal.
A megszállt területeken hétvégén megrendezett népszavazások kapcsán az ukrán elnök arról beszélt: az oroszok idővel majd bejelentik, hogy a folyamat sikeres és érvényes volt, ez pedig lehetetlenné tesz majd mindenféle tárgyalást Putyinnal.
Szerinte akár valóságos is lehet Putyin nukleáris fegyverekkel való fenyegetése, és
A felszabadított területeken feltárt tömegsírok kapcsán pedig azt mondta: ha a kisebb falvak mellett is százakat találtak meg eltemetve, félő, hogy a nagy településeken még több holttest kerül majd elő.