Vizsgálatot indítottak a Foodora ellen, mert nem megfelelően tájékoztatták a fogyasztókat a kuponokról
A Gazdasági Versenyhivatal arra gyanakszik, hogy a Foodora nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat az őszi kuponakciójáról, valamint arról, hogy a rendelésekért rendszerhasználati díjat számítanak fel.
A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Delivery Hero Hungary Kft.-vel szemben, amely az egyik legnagyobb hazai online ételrendelési portál, a Foodora tulajdonosa és üzemeltetője. A versenyhatóság gyanúja gyanúja szerint a cég nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat a 2023 őszén hirdetett kuponakciójáról, és az általa alkalmazott rendszerhasználati díj felszámításáról – közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
A versenyhatóság azt is kifogasolja, hogy a Foodora az általa alkalmazott rendszerhasználati díj felszámításáról, annak bevezetése óta időszerűtlen módon tájékoztatja az embereket, amivel ugyancsak valószínűsíthetően megsértette a fogyasztóvédelmi szabályokat. Az eljárás lefolytatására három hónap áll rendelkezésre, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.