„Vírus van, nem éhínség” – meglepően fegyelmezettek a vesztegzár fogságában lévő olaszok
A járvány az előadóművészeket is érzékenyen érinti, többen vannak azonban, akik megtalálják a megoldást a közönség fizikai távollétében is. Gianna Nannini például Instagram-oldalán ad március 12-én délután élő koncertet milánói stúdiójából. „E vírusban a legcsúfabb dolog a magány. De mindenkinek adnia kell valamit a közösségnek önmagából” – írta a nálunk is népszerű, rekedtes hangú, vagány énekesnő.
Már hősnője is van az olasz betegellátásnak. A cremonai kórház sürgősségi osztályának ápolónője annyira kimerült, hogy nem bírta kivárni az ügyelet végét: íróasztalán odébb tolta a számítógép klaviatúráját, összehajtott egy takarót, ráhajtotta a fejét és elaludt. Az ügyeletes doktornő pedig lefényképezte és megosztotta a fotót a világhálón. A 40 éves Elena Pagliarini, aki 15 éve dolgozik ebben a kórházban, ugyancsak meglepődött, amikor az eset után rengetegen felhívták és megköszönték áldozatos munkáját, miközben ő szégyellte, hogy gyengeségről tett tanúságot. A doktornő, Francesco Mangiatordi így magyarázta fotó nyilvánossá tételét: „Ezzel akartam megmutatni emberi mivoltunkat: nők és férfiak vagyunk, és e napok szorító ritmusában is megtaláljuk a szükséges lelkierőt és energiát a folytatásra.”

Szintén nagy népszerűségre tett szert a déli Puglia tartománybeli Molfetta-kórház altatóorvosának Facebookra feltöltött videója: „Viselkedjetek felelősen, szeressétek a hozzátok közel állókat. Ha mind összefogunk, túl leszünk rajta” – hangzott Felice Spaccavento üzenete.
Torinóban viszont pánikot keltett az Amedeo di Savoia kórház ápolónője, akinek WhatsApp-hangüzenete felkerült az internetre. Az ápolónő egy ismerősével beszélt, akinek egyik hozzátartozójának a koronavírushoz hasonló tünetei voltak. A nővér azt állította, hogy „a vírus mindenütt pusztít, és a helyzet csak rosszabb lesz, már az összes tömegközlekedési eszköz is fertőzött, a kórházban pedig egyetlen férőhely sincs már az újraélesztési osztályon”. Az intézmény kénytelen volt nyilatkozatot kiadni arról, hogy az Amadeo di Savoiában az orvosok urai a helyzetnek, az ápolónő ellen pedig vizsgálatot indítottak.

Közben örömteli hír, hogy az „első számú olasz pácienst”, egy 38 éves, Mattia néven ismertté vált menedzsert, akit a lombardiai Codognóból szállítottak súlyos állapotban a paviai klinikára február 22-re virradóra, az intenzív osztályról az őrzőbe vitték, és lekapcsolták a lélegeztetőgépről, mert már képes önállóan lélegezni.
Nyolc hónapos várandós feleségét már múlt csütörtökön kiengedték a milanói Sacco kórházból, szerencsére ő is, magzata is jól vannak – írta a La Repubblica. A toszkánai Massában pedig szülés közben derült ki egy asszonyról, hogy fertőzött, ennek ellenére egészséges gyermeknek adott életet.
Olaszországban kedd délutáni adatok szerint 9172 koronavírus-fertőzést regisztráltak, és 463-an haltak bele.