KÉK HÍREK
A Rovatból

Virágot ültettek a Kétfarkú Kutya Párt aktivistái, óriási balhé lett belőle

Egy romos mozi mellé ültettek el néhány virágot. A mozi eleinte örömmel fogadta a gesztust, egészen addig, amíg ki nem derült, kik állnak az akció mögött.


Megdöbbentő esetről számolt be a 24.hu. A hírportál szerint

ismét balhéba fulladt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyik köztérszépítő akciója.

A Kétfarkúak ezúttal a dunaújvárosi Dózsa Mozicentrum egyik romos fala mellé ültettek el néhány virágot vasárnap. A mozi üzemeltetői eleinte örömmel fogadták a hírt, este 8 óra körül még egy fotót is feltöltöttek a virágokról a következő szöveggel:

"

Valakik ma virágot ültettek a mozi oldalba. Köszönjük. Csak így tovább. Van meg helyünk, ahova lehet ültetni. Ezen felbuzdulva mi is ültetünk par tővel valahova az épülethez. Legyen ez a legvirágosabb épülete Dunaújvárosnak. :)"

kutya01kutya04kutya05

Hamarosan azonban a kommentek között a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái elárulták, hogy ők ültettek virágot a mozi mellett:

"

Tehát szeretném tisztázni a helyzetet. Nem politikai akció volt, de szervezetünk neve MKKP-Dunaújváros. A várost szeretnénk szebbé tenni! Nem csak a mozi épülete borult virágokba, hanem a mögötte lévő virág ládák is, melyekbe a Magyar Kétfarkú Kutya Párt biztosított virágot. Továbbá eltakarítottuk a legtöbb cigi csikket, a faágakat és a törött üvegeket is. A célunk egy élhetőbb város létrehozása és nem a szavazatok megvásárlása. Nyilván ettől nem fognak többen ránk szavazni, de mennyivel szebb például a hátsó rész most?”

A reakció nem maradt el, a mozi üzemeltetői felháborodottan vették tudomásul, kik állnak az akció mögött, és egy hosszú bejegyzésben kérték a virágok eltávolítását.

Az eredeti, teljes bejegyzést változtatások nélkül közöljük!

"Szóval ez egy politikai akció volt?!?!?!?!?!?!?!"

"
Ebben az esetben tisztelettel megkérem a növények telepítőit, hogy a növényeket vigyék el máshova, holnap reggelig."

"Méltatlannak tartjuk, hogy napi politikai gúny tárgyát képezi a mozi. Az elmúlt években a felszámolástól és a bezárástól mentettük meg a város legnagyobb jelentőségű kulturális intézményét, nehéz és kemény munkával, rengeteg áldozat árán. Nagyon szeretnénk, ha a város mozija napi politikai játszmák színtere, tárgya lenne.

A belső felújításokat javarészt magunk végeztük el. A város önkormányzata és hivatalai, szolgáltatói kiemelt fontossággal kezelik a mozit érintő kérdéseket. Hat-nyolc évvel ezelőtt a mozi erősen botrányhős volt, manapság a legkorszerűbb vetítéstechnikával kínálja pontosan azokat a filmeket, amelyeket a nagy mozihálózatok. A város talán egyetlen világszínvonalú kínálatot felmutató intézménye lett belőle, hála az üzemeltetéssel foglalkozó kollektívának és a támogatásokat, segítségeket nyújtó magánszemélyeknek, cégeknek, hivataloknak, önkormányzatnak, képviselő testületnek.

A politikai viccelődés ránk, a missziót teljesítő közösségre nézve megalázó és felettébb zavaró, visszataszító. A város legnagyobb jelentőségű kulturális intézménye nem lehet vicc, gúny, vagy politikai üzengetés, karrier építés tárgya, alapja, témája."

"
EZ A FAJTA POLITIKAI SÁRDOBÁLÁS MÉLTATLAN A MAGYAR FILMES KULTÚRA MÚLTJÁHOZ, JELENÉHEZ, JÖVŐJÉHEZ ÉS MÉLTATLAN A DUNAÚJVÁROSI DÓZSA MOZICENTRUMHOZ, MINT INTÉZMÉNYHEZ."

"Ha valaki tenni szeretne a moziért, kérdezzen meg minket, szívesen bevonjuk az akciókba. Nálunk a dolgos kezeknek mindig jut lehetőség…

Amúgy pár hónapon belül megkezdődik a mozi épületének teljes körű felújítása. Mindez állami támogatással, komoly hivatalos szakmai szerepvállalással és a döntéshozók teljes körű egyetértésével. Minden egyes fázisba minket is bevonnak, a véleményünket, ötleteinket, tapasztalatainkat a megbízott csapat beépíti a koncepciókba, tervekbe, elképzelésekbe. Így azt tudom mondani, hogy az akció szervezői nyitott kapukat döngetnek. Talán érdemes lett volna előtte tájékozódni, mondjuk tőlünk. Azt hiszem, hogy nálunk senki nem tud többet a moziról jelenleg.

Kérem, hogy mindenki értse meg és tartsa tiszteletben a mozi, mint kulturális intézmény jelentőségét és a társadalmi helyzetét. Valamint az ebből fakadó lehetőségeket, vagy azok hiányát.

Mielőtt valaki politikai jelzőket aggatna rám, jelzem, hogy igen van politikai véleményem, meggyőződésem, DE ezt a bejegyzést a kikapcsolódni vágyó vendégeink, a mozikultúra, a kollégáim, a mozi segítői, támogatói tisztelete és a szakma iránti alázat íratta velem."

"
Kérem, hogy ezt az érintettek tartsák tiszteletben és a jövőben tartózkodjanak a mozi és a bármilyen jellegű vicceskedés, sárdobálás össze keverésétől."kutya02kutya03

A mozi üzemeltetői később egy hozzászólásban azt is megírták: "Ezt a posztot hétfőn délelőtt tízkor törölni fogom. Szándékunk ellenére itt is megjelent az országosan jelenlévő Facebook-fröcsögés."

Az eredeti bejegyzést a mozi Facebook-oldaláról ennek megfelelően hétfőn törölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.


Egy londoni luxustoronyházból, a 36. emeletről ugrott a halálba egy háromtagú család múlt hónapban. A 47 éves Rakesh Pai, a 46 éves Aditi Paralkar és kilencéves fiuk, Sid május 27-én reggel zuhantak le a dél-londoni Elephant and Castle negyedben álló Highpoint toronyból. A rendőrség „váratlan halálesetként” vizsgálja a történteket.

A kisfiú, Sid, súlyos, halálos betegséggel, többek között veseproblémákkal küzdött. A rendőrség úgy véli, a gyermek állapota hozzájárulhatott a szülők döntéséhez.

Neil Coyle, a körzet munkáspárti képviselője a ház lakóinak írt levelében azt írta a családi drámáról:

„Szörnyű tragédia, egy háromtagú család. Egyszerűen borzasztó. Az a feltételezés, hogy a gyermek súlyos betegségekkel született, ami – a rendőrség következtetése szerint – hozzájárult ehhez a rémes döntéshez.”

A tragédia hátterében a Daily Mail szerint az állhat, hogy

a kisfiútól megtagadták a további orvosi ellátást, és hazaküldték a kórházból.

Ezt a hatóságok nem erősítették meg, a nyomozást vezető detektív pedig arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól.

Az Indiában született szülők, akik pénzügyi és építőipari tanácsadóként dolgoztak, hat évvel ezelőtt hazaköltöztek, hogy Sid speciális kezelést kapjon, de tavaly visszatértek Nagy-Britanniába, miután a fiú állapota nem javult.

A család egyik barátja szerint a helyzet mindkét szülőre hatalmas terhet rótt. „Különösen Adi küzdött azzal, hogy megbirkózzon a helyzettel. Nem volt családja az Egyesült Királyságban, ráadásul nagyon megterhelő munkát végzett, így rendkívül nehéz volt számára mindent kézben tartani. Óriási hatással volt a mentális egészségére, és azt hiszem, egyszerűen túl sok lett neki.”

Más ismerősök azonban megkérdőjelezték, hogy gyilkosság-öngyilkosság történt volna. Egyikük szerint az apa higgadtabb volt az anyánál, és Sid betegsége, valamint a rájuk nehezedő nyomás ellenére meglehetősen jól kezelte a helyzetet.

A család a sajtóhírek szerint nemrég lakást vásárolt a közeli Claphamben. A Highpoint nevű felhőkarcolóban, ahol a tragédia történt, egy hálószobás lakás bérleti díja 3000 font felett van, míg a kétszobásoké 3715 fontnál kezdődik.

A Metropolitan Police szóvivője közölte, hogy a nyomozók vizsgálják a történteket. „A helyszínen egy férfit, egy nőt és egy gyermeket találtak, akik a helyszíni elsősegélynyújtás ellenére sajnos életüket vesztették. Halálukat jelenleg váratlan eseményként kezelik” – áll a közleményben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán: ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
A pátrohai férfit 14 év fegyházra, feleségét 10 év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék első fokon. Az ítélet nem jogerős, a pár fellebbezett a halált okozó testi sértés és emberkereskedelem miatt kiszabott büntetés ellen.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Közel egy éven keresztül rabszolgaként tartott fogva és súlyosan bántalmazott egy pátrohai házaspár egy hajléktalan nőt, aki emiatt később meghalt. A Nyíregyházi Törvényszék szerdán első fokon tizennégy, illetve tíz év szabadságvesztést szabott ki rájuk halált okozó testi sértés, valamint a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, sanyargatással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt.

A pár férfi tagja az interneten ismerkedett meg a hajléktalan nővel, akit azzal az ígérettel csalt Pátrohára, hogy szállásért és ételért cserébe ház körüli munkákat kell végeznie.

A férj több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek, amikor pedig az asszony kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a házaspár erőszakkal visszavitte, a férfi pedig olyan erővel vágta pofon és rúgta fejbe, hogy két foga kiesett.

Az ígéretekkel ellentétben a nőt éheztették, a földön altatták, és engedélyük nélkül nem hagyhatta el a házat. Ha a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el, a férfi ököllel és sodrófával rendszeresen, felesége pedig puszta kézzel, alkalomszerűen bántalmazta.

A nő 2024. április 28-án az éheztetés miatt már mozgás- és beszédképtelen volt. Fogvatartói nem hívtak hozzá orvost, hanem autóba tették, és elindultak vele Budapest felé.

Útközben észrevették, hogy az asszony meghalt, ezért egy aszódi parkolóban kirakták a holttestet. A halál oka agyzúzódás, éheztetés és kihűlés volt.

Az ítélet nem jogerős, mert a pár fellebbezett. A házaspár gyermeke és annak párja, akik segítettek a már haldokló nő autóba ültetésében, halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hatalmas csarnoktűz Nyírbátorban, hetvenegy embert kellett kitelepíteni - Videó és fotógaléria a helyszínről
Éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában. A katasztrófavédelem közlése szerint a lángokat reggelre körülhatárolták, de a hosszan tartó utómunkálatok még hátravannak.


A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában.

A hatóság a közösségi oldalán azt írta, nagy erőkkel kezdték meg az oltást a helyszínen. „A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a nyírbátori, a mátészalkai, a baktalórántházai, a nyíradonyi, a nyíregyházi, a fehérgyarmati és a kisvárdai hivatásos tűzoltók több vízsugárral, órák óta oltják a lángokat.”

A munkálatokat hét városból érkező vízszállító is segíti, emellett egy közeli cég öt, egyenként harminc köbméteres tartályos járművel szállítja az oltáshoz szükséges vizet.

Az egységek reggel fél nyolcra körülhatárolták a tüzet, de a katasztrófavédelem szerint hosszan tartó utómunkálatokra lesz szükség.

Az égő épület közeléből „hetvenegy embert telepítettek ki és helyeztek biztonságba a polgármesteri hivatalban.”

Február elején szintén Nyírbátorban egy kazánházként és műhelyként használt melléképületből terjedt át a tűz egy lakóházra; a beavatkozó egységeknek akkor tíz gázpalackot kellett kihozniuk az égő épületből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak levelezés és csókolózás volt” – összeszűrte a levet egy rabbal a börtönőr, ő is rács mögé kerülhet
Michelle Molver, az angliai HMP Belmarsh börtön alkalmazottja egy gyilkosságért elítélt rabbal került kapcsolatba. A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


Botrány robbant ki a „brit Guantánamónak” is nevezett, nagy biztonságú börtönben, a HMP Belmarshban, miután egy börtönalkalmazott elismerte, hogy csókolózott egy gyilkosságért elítélt fogvatartottal. A 30 éves Michelle Molver, aki a börtön foglalkoztatási vezetőjeként a rabok szabadulás utáni munkakeresését segítette, beismerte a fizikai kontaktust, de tagadja, hogy ezzel hivatali kötelességszegést követett volna el – írja a The Sun.

A nőt azzal vádolják, hogy „nem helyénvaló kapcsolatot” folytatott a 23 éves Kemai Mathurine-nel, aki egy bandagyilkosságban való részvételéért tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A vád szerint tavaly augusztus és szeptember között tartott a viszonyuk. Molver védője, Nigel Leskin a bíróságon a viszony mértékéről beszélt.

„Elismeri, hogy kapcsolatuk volt, de az csak levelezésre és csókolózásra terjedt ki. Nem fogadja el, hogy ez hivatali kötelességszegésnek minősül.”

Mathurine-t 2020-ban ítélték el az ártatlan Joseph Williams-Torres 2018-as meggyilkolásában játszott szerepéért. A férfit Kelet-Londonban, Walthamstowban lőtték le tévedésből, egy rivális banda tagjának nézték.

Michelle Molver börtönfoglalkoztatási vezetőként külső cégekkel és szakmai szervezetekkel is kapcsolatot tartott, hogy a fogvatartottak számára képzéseket és a szabadulás utáni munkalehetőségeket szervezzen. Hétfőn jelent meg először a bíróságon, ahol megerősítette személyazonosságát, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyében az eljárás Woolwichban folytatódik.

A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. A vád megállapításához az kell, hogy a köztisztviselő szándékosan megszegje a kötelességét, és ez a magatartás olyan súlyos legyen, hogy sértse a közbizalmat. Az elmúlt években több hasonló ügyben is született letöltendő börtönbüntetés ítélet az Egyesült Királyságban, a bíróságok egyértelműen jelzik, hogy a börtönökön belüli határátlépéseket szigorúan veszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk