HÍREK

Veszélyezteti a kormány melegellenes törvénye a fiatalok mentális egészségét - írja a pszichológusok és a pszichiáterek szakmai szövetsége

Azt írják, hogy a nemi identitás és a szexuális orientáció kialakulása környezeti hatással (például neveléssel, „propagandával”) nem befolyásolható.


Közös szakmai állásfoglalást adott ki a Magyar Pszichológiai Társaság, a Magyar Pszichiátriai Társaság, valamint támogatóként a Magyar Szexuális Medicina Társaság. Közleményükben bírálják a kormánypártok által elfogadott, pedofiltörvényként ismertté vált homofób jogszabálymódosítást.

Azt írják, hogy

a születéskor meghatározott nem számos esetben még biológiailag sem olyan egyértelmű, mint amilyennek első megközelítésben látszik.

„A születéskor az újszülött nemét döntően a testi adottságok, a külső nemi jelleg megtekintésével állapítják meg, ez alapján anyakönyvezik. Az újszülött nemét ugyanakkor a genetikai meghatározottság mellett egyéb biológiai tényezők is befolyásolják (például a hormonális rendszer működésének zavarai), emiatt fizikai adottságai szemrevételezés alapján teljes mértékben nem mindig megítélhetőek” – áll a közleményben.

Hozzáteszik: a nemi identitás ráadásul változhat is az élet során. A pszichoszociális hatások szerepe a biológiai faktorok mellett nem meghatározó mértékű - állítják.

Arról is írnak, tudományosan igazolt, hogy a heteroszexuális párok által nevelt gyermekek között is annyi a homoszexuális, leszbikus, transznemű, mint a homoszexuális párok által felnevelt gyerekek között.

Ez is mutatja, hogy nem maguk választják a nemi identitásukat vagy szexuális orientációjukat, hanem azt biológiai folyamatok határozzák meg.

A szakmai szervezetek azt írták: határozottan állást foglalunk amellett, hogy

a nemi identitás és a szexuális orientáció kialakulása környezeti hatással (például neveléssel, „propagandával”) nem befolyásolható.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy ezeket a szülőket és gyermekeiket érő stigmatizáció egyértelműen káros hatású.

Ahogy az is, ha ezt a témákat tabusítják, az információkhoz való hozzáférést elzárják. Az érintett gyermekek ugyanis egyedül maradnak a kérdéseikkel, bizonytalanságaikkal. Így megnő annak a veszélye, hogy az eleve kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb gyermekekben fokozódik a szorongás, az önsértő magatartás, a szerhasználat, a depresszió és az öngyilkosság veszélye.

A három szervezet azt is hangsúlyozta, hogy a gyermekek védelme szempontjából a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb büntetőjogi fellépés egyértelműen és határozottan szükséges.

De a 2021. évi LXXIX. törvény a fiatalok egy részének mentális egészségét kifejezetten veszélyezteti.

Az RTL.hu cikkében arról ír, hogy a törvény elfogadása után megugrott a feljelentési kedv. Fél év alatt több mint 130 panasz érkezett, míg tavaly ugyanebben az időszakban 32-en tettek bejelentést homoszexualitás megjelenítésére vagy kiskorúak védelmére hivatkozva.

A homoszexualitást megjelenítő kiadványok, mesék miatt a kormányhivataloknál lehet panaszt tenni. Az rtl.hu – a húsz hivataltól származó – adatai szerint október 31-ig csak hat bejelentés érkezett, és egyik sem zárult büntetéssel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megint jön a figyelmeztetés az eső miatt az ország nagy részére – mutatjuk, mikor hol eshet
Összefüggő zivatarlánc már nem alakul ki, de még nagyon sok helyen kell számítani záporokra, zivatarokra, időnkét fetámadó széllel. Ugyanakkor hamarosan érkezik a 30 fokos meleg is.


Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.

Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig

Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap néhol már ismét elérheti a 30 fokot a hőmérséklet: ismét főként északon, északnyugaton számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Délen túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet már 27-32 fok között várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólaltak az ukránok a besorozott kárpátaljai magyar férfi haláláról
A hivatalos szakvélemény szerint tüdőembólia okozta a férfi halálát, azt pedig visszautasították a hatóságok, hogy bántalmazás áldozata lett volna.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ukrajnában életét vesztette egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, akit a család szerint kényszersorozással vittek be a hadseregbe.

Sebestyén József Joszipovics 45 éves volt. Az ukrán hadsereg hivatalos közleménye szerint tüdőembólia okozta a halálát, és nem találtak rajta semmilyen erőszakra utaló nyomot. A közlemény szerint Sebestyén ukrán állampolgár volt, akit 2025. június 14-én hívtak be katonai szolgálatra, miután az orvosi bizottság alkalmasnak találta.

Az ukrán hadsereg szerint Sebestyén 2025. június 15-től részesült kiképzésben. Június 18-án fegyver nélkül önkényesen elhagyta a katonai egység állomáshelyét. Erről hivatalos szolgálati vizsgálati jegyzőkönyv készült. A férfi ezután személyesen jelentkezett a Beregszászi Járási Központi Kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála. Innen a megyei pszichiátriára szállították, ahol a kórlap szerint nem voltak rajta testi sérülések.

A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint 2025. július 6-án halt meg, halálát tüdőembólia okozta. A szakvélemény szerint nem voltak rajta olyan sérülések, amelyek erőszakra utalnának.

Az ukrán fegyveres erők hivatalos Facebook-bejegyzésben fejezték ki részvétüket az elhunyt családjának. Azt írták, hogy a férfit törvényesen mozgósították katonai szolgálatra. A bejegyzésben azt is közölték, hogy nyitottak az ügy átlátható kivizsgálására, de

„határozottan visszautasítják a kényszersorozásra, a rossz bánásmódra és az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat”.

A Mandiner a férfi családtagjaira hivatkozva azt írta, hogy Sebestyént vasdoronggal verték meg, és ez három héttel később a halálához vezetett. A testvérük szerint toborzók támadták meg és bántalmazták a férfit.

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki a családnak, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét. Később Magyar Péter is megszólalt az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Várkonyi Andrea több százmillióért vesz földet Mészáros Lőrinc cégei alól – Fideszes képviselő lánya az eladó
A földekért fizetendő 452,6 millió forint nem is az eladó lány számlájára megy, hanem édesanyjáéra. A területeket korábban Farkas Sándor családjának cégei művelték.


Várkonyi Andrea összesen 116 földterületet vásárol meg Csongrád vármegyében. A földek Fábiánsebestyén, Nagymágocs és Eperjes térségében találhatók, és összesen 452,6 millió forintba kerülnek – tudta meg a Telex.

A területek jelenleg Farkas Amanda nevén vannak, aki Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lánya. A földeket olyan cégek használják, amelyeknek Mészáros Lőrinc is résztulajdonosa. Ezek a cégek: a Kinizsi 2000 Zrt., Koticki Major Kft., Mucsihát Kft. és Horvát Major Kft.

Mindegyik vállalkozás az FBSN Kft. tulajdonában áll, amelyben Mészáros Lőrincnek 45,1 százalékos tulajdonrésze van.

Emellett a cégben szerepelnek a hozzá köthető magántőkealapok, valamint az MBH Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealap is.

A szerződés kimondja, hogy a földekre idén december 31-ig vételi joga van Mészáros Andrea felcsúti lakosnak. Az ingatlanokra elővásárlási joga van azoknak, akik jelenleg használják őket. Ez ebben az esetben Mészáros Lőrincet jelenti. Emiatt a dokumentum szerint „az ingatlanokat dologösszességként, egybefoglalt vételáron adják el”.

A papírokból az is kiderül, hogy bár Farkas Amanda az eladó, a vételárat nem az ő számlájára kell utalni, hanem Farkasné Márton Katalinéra. Ő Farkas Sándor felesége és Farkas Amanda édesanyja.

Farkas Sándor 1998 óta tagja a parlamentnek, és azóta minden választáson megnyerte a Szentes központú körzetet. Korábban jelentős földtulajdonnal rendelkezett, és ezekre 2012 és 2016 között több mint kétmilliárd forint uniós támogatást kapott. Később több föld átkerült a lánya, Farkas Amanda nevére, most ezek kerülnek Várkonyi Andrea kezébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mélységes szomorúsággal értesültünk a Beregszászról besorozott honfitársunk ellen elkövetett kegyetlenségről
A Tisza Párt elnöke is részvétet nyilvánított a férfi családjának, egyben megemlékezett tavalyi ukrajnai látogatásáról.


Magyar Péter is megszólalt annak a kárpátaljai magyar férfinak az ügyében, akit a Mandiner információi szerint kényszersorozás közben olyan súlyosan bántalmaztak, hogy később belehalt sérüléseibe. A férfi családjának korábban Orbán Viktor is részvétét fejezte ki.

Magyar felidézte tavaly nyári ukrajnai látogatását. „Több kárpátaljai magyarlakta településen is megálltunk útban hazafelé a kijevi lebombázott gyerekkórháztól. Sok magyar testvérünkkel beszéltünk a háború okozta szenvedésről, mindennapi nehézségekről, kettészakadt családokról és a férfiakra váró sorozástól való rettegésről. Sokan bíztak benne tavaly ilyenkor, hogy őszre lezárulhat a brutális, semmivel sem igazolható öldöklés és rombolás. Sajnos nem így lett” – írja Facebook-posztjában.

„Mélységes szomorúsággal értesültünk a Beregszászról besorozott honfitársunk ellen elkövetett kegyetlenségről. Gondolataink és imáink az elhunyt férfi családjával és a háború miatt ínséget és veszteséget elszenvedő áldozatokkal vannak”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

A kárpátaljai férfi ügyében a magyar külügy egyébként bekérette a budapesti ukrán nagykövetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: