A Shell kutakon péntek óta a 95-ös benzinből piaci áron számolva legfeljebb 20 ezer forintért, hatósági áron nagyjából 14 500 forintért lehet tankolni - számolt be róla az RTL Híradó. A kis benzinkutaknak a jövő héten sem szállít üzemanyagot a Mol, mástól pedig nem tudnak vásárolni.
„Ez egy haldoklás”
- így jellemezte a helyzetet a Híradónak a Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke. Gépész László szerint ha egy benzinkútas bevállalja, hogy külföldről hoz be benzint mondjuk 680 forintért, azért hogy utána eladja 480 forintért, akkor az „valószínűleg elmeorvosi kezelésre szorul”.
Azonban a nagy kúthálózatoknál is ellátási gondok vannak. A Shell a honlapján azt írta, hogy „az elmúlt napok csökkentett beszállítói kapacitásra vonatkozó bejelentései nyomán” november 25-től tankolásonként, a kútoszlopon feltüntetett piaci áron számolva
maximum bruttó 20.000 forint értékű Shell FuelSave 95 benzin, illetve
maximum bruttó 50.000 forint értékű Shell FuelSave Diesel üzemanyag vásárolható.
Az RTL azonban szombat délelőtt talált olyan Shell kutat is, ahol már nem volt üzemanyag.
A holtankoljak.hu tulajdonosa szerint ugyanis már a nagy töltőállomásoknak is csak korlátozottan szállít a Mol.
„Ők havi bontásban kapnak üzemanyagot, és ha ez a kvóta elfogy, akkor nem kapnak a következő hónap elsejéig”
- fejtette ki Bujdos Eszter.
A Mol a Híradó megkeresésére azt írta, hogy jelenleg a korlátozásokkal együtt is 15-20 százalékkal többet szállítanak a partnereiknek, mint amennyit normál időszakokban értékesítettek. A cég azt is hozzátette, hogy az ország ellátásbiztonságának érdekében már külföldről is vesznek üzemanyagot.
A Shell kutakon péntek óta a 95-ös benzinből piaci áron számolva legfeljebb 20 ezer forintért, hatósági áron nagyjából 14 500 forintért lehet tankolni - számolt be róla az RTL Híradó. A kis benzinkutaknak a jövő héten sem szállít üzemanyagot a Mol, mástól pedig nem tudnak vásárolni.
„Ez egy haldoklás”
- így jellemezte a helyzetet a Híradónak a Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke. Gépész László szerint ha egy benzinkútas bevállalja, hogy külföldről hoz be benzint mondjuk 680 forintért, azért hogy utána eladja 480 forintért, akkor az „valószínűleg elmeorvosi kezelésre szorul”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók – Kiadós jégeső verte el Vas megyét: volt, ahol annyi esett, hogy fehér lepel borította a kerteket
Szerda este egy heves zivatarrendszer haladt át az országon, jelentős csapadékot hagyva maga után. Míg az ország keleti felén a víz hömpölygött az utcákon, Vas megyében és a Balaton környékén jég hullott az égből.
az Őrségben kiadós jég esett, Rátóton pedig a lehullott csapadék olyan vastag réteget képzett, hogy a kertek egy téli havazás nyomait mutatták. Körmenden is hasonló látványt nyújtott a lehullott jég.
A viharrendszer ezután a Balaton felé haladt tovább, a térségben szintén több helyen hullott jég.
Fotókon a nyugati jégeső:
Szerda késő este egy heves zivatarrendszer robogott át az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt és látványos villámokat.
Az ország keleti felén, a Nyírségben és Debrecen környékén jött először az égi áldás, ott vízözönszerű esőzés kezdődött, az utcákon hömpölygött a víz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sűrű jégeső, óriási villámok – Képeken a szerdai vihar leglátványosabb pillanatai
A zivatarok kiadós esővel, sokfelé jégesővel és mindent megvilágító villámokkal csaptak le szerda este és éjjel. Sokan látványos képeken örökítették meg a vihar különböző fázisait – mutatjuk a legjobbakat.
Szerda este heves zivatarrendszer söpört végig az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt. A Nyírségben és Debrecen környékén annyi csapadék esett egyszerre, hogy az utcán hömpölygött a víz. Vas és Zala megyékben viszont a jég esett olyan sűrűn, hogy volt, ahol mintha havazott volna, fehér lepelként borította be a kerteket. A Balaton sem úszta meg a jégesőt, a térségből is több helyről érkeztek fotók kisebb jégdarabokról az Időképhez.
A vihar félelmetes felhőkkel és óriási, mindent megvilágító villámokkal járta be az országot, sokan ezeket a pillanatokat örökítették meg.

Elismerte a Tények: valótlanul állították Magyar Péter apjáról, hogy „lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított”
A TV2 Tények szerda esti adásában olvastak fel egy helyreigazítást egy 2025-ös riportjukkal kapcsolatban. Az eredeti anyagban elhangzott vádakat, miszerint Magyar István lopott és csalt, a csatorna most valótlan híresztelésnek minősítette.
Élő adásban ismerte be a Tények, hogy korábban valótlan állításokat közölt Magyar Péter édesapjáról. A TV2 hírműsorának szerdai adásában hangzott el a helyreigazítás, amit az a Varga Attila olvasott fel, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított – számolt be róla a 24.hu.
A csatorna elismerte, hogy a 2025. augusztus 31-i adásukban valótlanságokat híreszteltek. A helyreigazító szöveg szerint a Tények valótlanul állította, hogy dr. Magyar István bűncselekményeket követett volna el.
„A Tények 2025. augusztus 31. napján sugárzott esti adásában valótlanul híreszteltük, hogy Dr. Magyar István, Magyar Péter édesapja lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított” – hangzott el a műsorban.
A korrekció kitért arra is, hogy a csatorna tévesen híresztelte, hogy Magyar Péter édesapja és nagybátyja, Magyar József „a Molnár Miklós által a Magyar-Molnár Pálinkaház Kft-be fektetett több mint 80 millió forintot, a saját kezére játszotta”.
Az eredeti, „Kitálalt Magyar Péterről egy családtag” című anyagot Andor Éva vezette fel tavaly augusztusban. A hírolvasó a felvezetőben úgy fogalmazott:
„A Magyar család lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított, erről vallott a Tisza Párt elnökének egyik közeli rokona”.
A helyreigazítás tényét különösen érdekessé teszi, hogy azt Varga Attila olvasta fel. A hírolvasó a választás előtt szerepelt abban a videóban, amelyben a Tények munkatársai a Fideszre és Orbán Viktorra való szavazásra buzdítottak, majd a választás után ezeket a tartalmakat törölte a közösségi oldalairól.
A TV2 a helyreigazítás ellenére a 2025. augusztus 31-i, vitatott anyagot továbbra is elérhetővé teszi a saját felületén.
Magyar Péter a Facebookon kommentálta a helyreigazítást.
„Kis színes estére. A sokat látott szakértő televíziójában zajlik az élet. Pár év múlva bizonyára médiatörténelem lesz a TV2 ocsmánysága és hazugságcunamija” – írta a kormányfő sírva nevetős emojik kíséretében.
A Tények az elmúlt években többször kényszerült bírósági ítélet nyomán helyreigazításra ellenzéki politikusokról közölt valótlan állítások miatt. A csatorna vezetése május elején jelentette be, hogy a Tények jelenlegi formájában megszűnik, bár az utolsó adás időpontját nem közölték. Új hírmárkák bevezetésével és a szerkesztőségi struktúra átalakításával ígérik a szakmai normák megerősítését.
Élő adásban ismerte be a Tények, hogy korábban valótlan állításokat közölt Magyar Péter édesapjáról. A TV2 hírműsorának szerdai adásában hangzott el a helyreigazítás, amit az a Varga Attila olvasott fel, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított – számolt be róla a 24.hu.
A csatorna elismerte, hogy a 2025. augusztus 31-i adásukban valótlanságokat híreszteltek. A helyreigazító szöveg szerint a Tények valótlanul állította, hogy dr. Magyar István bűncselekményeket követett volna el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbánék továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak
A miniszterelnök szerint Facebookon kritizálta a volt kormánypártot. Szerinte Orbán Viktorék
a választás óta még mindig a gyász első fázisában vannak, hazudnak a saját szavazóiknak, és nem veszik észre, hogy már elveszítettek egymillió támogatót.
„Nincs új a nap alatt” – ezzel a felütéssel kezdte csütörtök reggeli Facebook-posztját Magyar Péter, aki élesen bírálta a Fidesz politikáját.
Mint írja, a volt kormánypárt azonnal bemondta, hogy nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket, és hogy az ország megkapja az uniós ezermilliárdokat. A miniszterelnök szerint „nem érdekli őket sem az egészségügy helyzete, sem a széteső MÁV, sem a járhatatlan utak, sem a magyar vállalatok és munkavállalok nehézségei”.
„Orbán Viktor szétesőben lévő pártja nem támogatja azt sem, hogy az Európai Ügyészség 2021-ig visszamenőleg kivizsgálhassa, hogy hány ezer milliárd forintot loptak el a magyaroknak járó uniós forrásokból. A Fidesz nem támogatja a harmadik országból behozott, nem magyar munkavállalók behozását korlátozó jogszabályt sem. Ehelyett a munkavállalókat kizsigerelő multik mellé áll. Orbánék elutasítják azt is, hogy börtönnel legyen büntethető, ha valaki szándékosan meghamisítja a vagyonnyilatkozatát” – sorolja tovább Magyar.
Szerinte Orbán Viktorék „továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak.”
A kormányfő úgy látja, „igazi farizeusként igyekeznek álszent életvezetési tanácsokat adni a magyaroknak”, és a saját választóiknak is hazudnak.
Úgy látja, a Fideszben még mindig nem értik, mi történt.
„Még mindig a gyász első fázisában vannak. És közben nem veszik észre, hogy 2 hónap alatt, az április 12-i történelmi vereséghez képest is elveszítettek egymillió támogatót.”