FELFEDEZŐ

Túl lassan evett a Mekiben, 45 ezer forintos bírságot kapott egy brit férfi

A felháborodott vendég szerint semmi sem figyelmeztet arra, hogy sietnie kell az evéssel. Az étterem szerint viszont több tábla is jelzi a parkolási időkorlátot.

Link másolása

Megbüntettek 100 fontra (45 ezer forint) egy brit férfit, mivel túl sokáig volt az egyik cambridge-i McDonald's-ban - írja a LADBible.

Shapour Meftah január 4-én és 6-án is beült az étterembe, majd pár nappal később két értesítőt kapott arról, hogy 100 fontos bírságot kapott a parkolásért felelős, magántulajdonban lévő cégtől. A levelek szerint a Meki vendégei csak 90 percig parkolhatnak ingyenesen ott, utána fizetniük kell.

"Ilyen drágán még sosem ettem a McDonald's-ban"

- kommentálta az ügyet Meftah.

A férfi felháborodott, mivel szerinte semmilyen figyelmeztetés nincs elhelyezve a McDonald'sban arra vonatkozólag, hogy az embernek 90 perce van az evésre, amennyiben kocsival jön. A McDonald's-ban is próbálkozott, de nem kapott segítséget. Az étteremlánc szerint ugyanis a bírságokat a parkolást üzemeltető cég adja ki, nem ők.

"Számos éttermünk esetében alkalmazunk parkolási időkorlátot annak érdekében, hogy minden vendégünknek legyen parkolóhelye. Ezekről a korlátozásokról több tábla is ki van helyezve a parkolóban. Ha egy vendégünk úgy érzi, jogtalanul bírságolták meg, a parkolási cégnél kell jeleznie"

- állt a cég közleményében.

A MoneySavingExpert nevű, pénzügyi tanácsadással foglalkozó oldal szerint viszont az Egyesült Királyságban egy magáncégnek nem áll jogában parkolási bírságot adni. "Ők mindössze egy értesítést küldhetnek arról, amit ők szerződésszegésnek minősítenek. A rendszer nincsen egyértelműen szabályozva, ezért nagy hatalom kerülhet rossz kezekbe" - írták az oldalon. Szerintük a férfi nem köteles befizetni a büntetést, ha nem ért egyet vele.

Meftah így fellebbezést nyújtott be a parkolási cégnél, akik egyelőre nem kommentálták a történteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: