Újabb rossz hír: Továbbra is zuhanórepülésben az ipar Magyarországon
Novemberben ismét csökkent az ipari termelés Magyarországon. A feldolgozóipar többsége visszaesett, és az év első tizenegy hónapjában összességében 3,9%-os mínuszt mutat a szektor teljesítménye a tavalyi évhez képest.
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,6 százalékkal kisebb volt a 2024. októberinél, írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése alapján.
A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés volumene tavaly novemberben, mindössze három alágban nőtt a kibocsátás az egy évvel korábbihoz képest, a legnagyobb mértékben a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban.
Az év első tizenegy hónapjában az ipari termelés 3,9 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában - közölte a KSH.
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,6 százalékkal kisebb volt a 2024. októberinél, írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése alapján.
A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés volumene tavaly novemberben, mindössze három alágban nőtt a kibocsátás az egy évvel korábbihoz képest, a legnagyobb mértékben a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A milánói ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az 1992 és 1996 közötti szarajevói ostrom idején feltételezett „sniper turizmus” ügyében – írja a The Guardian.
A hatóságok kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomoznak olyan olasz állampolgárok után, akik a vádak szerint fizettek azért, hogy a város civil lakóira lőhessenek. Az eljárást egy milánói oknyomozó újságíró, Ezio Gavazzeni feljelentése, valamint Benjamina Karić, Szarajevó korábbi polgármesterének jelentése alapozta meg.
A gyanú szerint olasz, francia, német és más nyugati állampolgárok nagy összegeket, akár 30 millió forint értékben is fizettek a boszniai szerb erők katonáinak, hogy a Szarajevót körülvevő magaslatokról „szórakozásból” gyilkoljanak. A gyerekek megöléséért külön felárat számolhattak fel.
Feltételezések szerint a résztvevők Triesztben találkoztak, onnan Belgrádba utaztak, ahonnan a katonák kísérték őket a harcálláspontokra.
„Nem voltak politikai vagy vallási indítékaik. Gazdag emberek voltak, akik szórakozásból mentek oda. Olyan fegyverbolondokról beszélünk, akik talán lőtérre vagy szafarizni járnak Afrikába”
– nyilatkozta Gavazzeni, aki szerint a hatóságok a következő hetekben több, általa azonosított személyt is kihallgathatnak.
A vádakat a szerb veteránszervezetek határozottan tagadják. A boszniai kormány milánói konzulátusa teljes együttműködést ígért a hatóságoknak.
„Türelmetlenül várjuk, hogy kiderüljön az igazság egy ilyen kegyetlen ügyben, hogy lezárhassuk a történelem egy fejezetét. Bizonyos információk birtokában vagyok, amelyeket megosztok a nyomozókkal”
– nyilatkozta a milánói bosnyák konzulátus szóvivője.
A 2022-ben bemutatott „Sarajevo Safari” című szlovén dokumentumfilmben egy egykori szerb katona és egy vállalkozó is arról beszélt, hogy nyugatiak fizettek a civilekre való lövöldözésért. „A Sarajevo Safari volt a kiindulópont” – mondta Gavazzeni, aki a film megtekintése után vette fel a kapcsolatot a rendezővel, és kezdett mélyebb kutatásba. Egyik kulcsforrása egy volt boszniai hírszerző tiszt lett. A film bemutatója után, 2022 novemberében a bosznia-hercegovinai államügyészség is bejelentette, hogy eljárást indít az ügyben.
Az 1992 és 1996 között zajló ostrom a modern hadtörténet leghosszabb városostroma volt, amelyben 13 952 ember, köztük 5434 civil halt meg a folyamatos tüzérségi támadások és a mesterlövészek golyói által. A város fő közlekedési útvonala a „Mesterlövészek sikátora” (Sniper Alley) néven vált hírhedtté. A háború embertelenségének egyik szimbólumává vált Boško Brkić és Admira Ismić esete, akiket 1993-ban lőtt le egy mesterlövész, miközben egy hídon próbáltak átkelni a biztonságba.
A milánói ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az 1992 és 1996 közötti szarajevói ostrom idején feltételezett „sniper turizmus” ügyében – írja a The Guardian.
A hatóságok kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomoznak olyan olasz állampolgárok után, akik a vádak szerint fizettek azért, hogy a város civil lakóira lőhessenek. Az eljárást egy milánói oknyomozó újságíró, Ezio Gavazzeni feljelentése, valamint Benjamina Karić, Szarajevó korábbi polgármesterének jelentése alapozta meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rejtély a magyar légtérben: belga vadászrepülő és francia tanker húzott át felettünk szerdán
A vadászgép jeladója hét perc után némult el Ságvár közelében, a tanker viszont végig követhető maradt a polgári oldalakon. A mozgások illeszkedhetnek a Fekete-tenger környéki NATO-feladatokhoz és áttelepülésekhez.
Külföldi katonai gépek repkedtek szerdán Magyarország felett, és mozgásuk részben a polgári repüléskövető oldalakon is megjelent – írta a 24.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint délelőtt a belga légierő egyik F-16-osa repült be a magyar légterébe. A Belgiumból érkező vadászgép délelőtt fél 10 körül észak felől lépte át a magyar határt, majd déli irányba fordult.
A gép útját a Balaton déli térségéig, Ságvárig lehetett követni, amikor is – 7 perccel a belépés után – kikapcsolták a jeladóit.
A belga vadászgéppel szinte egy időben Szentgotthárdnál egy másik nagy sebességű katonai gép is megjelent a légtérben. A Marseille felől érkező A330-243MRTT típusú tanker az azonosítatlan vadászgéphez nagyon közelítő útvonalra és magasságra állt be. Ekkor a vadászgép ADS-B adóját is kikapcsolták, csak a tanker jele maradt követhető. A gép Szeged felé haladt 7–8 ezer méteres magasságban. A francia gép később a bolgár légtérben tűnt fel, a belga F-16 viszont órákkal később sem jelent meg újra a nyomkövetőn.
A repülésekről a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy szerdán két belga F-16-os repülőgép hajtott végre átrepülést Magyarország felett az előzetesen benyújtott repülési terv és a repülési szabályok betartásával. A HM hangsúlyozta, hogy a külföldi katonai repülőgépek a magyar légteret minden esetben engedéllyel és érvényes repülési terv alapján használják.
A Marseille felől érkező A330-243MRTT nagy valószínűséggel a francia légierő Phénix tankerflottájának gépe lehetett, amely a Marseille térségében található Istres–Le Tubé légibázison települ. Ezek a gépek rendszeresen támogatnak NATO-missziókat a Fekete-tenger térségében, ami magyarázatot adhat a bolgár légtérben való későbbi megjelenésre. A belga F-16-osok 2025-ben is aktívan részt vettek NATO-feladatokban, miközben a flotta átáll az új F-35-ös típusra. Ez a modernizáció szintén indokolhatja a gyakoribb áttelepüléseket és a szövetségesekkel való közös gyakorlatokat.
Külföldi katonai gépek repkedtek szerdán Magyarország felett, és mozgásuk részben a polgári repüléskövető oldalakon is megjelent – írta a 24.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint délelőtt a belga légierő egyik F-16-osa repült be a magyar légterébe. A Belgiumból érkező vadászgép délelőtt fél 10 körül észak felől lépte át a magyar határt, majd déli irányba fordult.
A gép útját a Balaton déli térségéig, Ságvárig lehetett követni, amikor is – 7 perccel a belépés után – kikapcsolták a jeladóit.
A belga vadászgéppel szinte egy időben Szentgotthárdnál egy másik nagy sebességű katonai gép is megjelent a légtérben. A Marseille felől érkező A330-243MRTT típusú tanker az azonosítatlan vadászgéphez nagyon közelítő útvonalra és magasságra állt be. Ekkor a vadászgép ADS-B adóját is kikapcsolták, csak a tanker jele maradt követhető. A gép Szeged felé haladt 7–8 ezer méteres magasságban. A francia gép később a bolgár légtérben tűnt fel, a belga F-16 viszont órákkal később sem jelent meg újra a nyomkövetőn.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mint az állat” – Orbán Viktort alaposan megizzasztotta egy kínai csirkeláb
A miniszterelnök jól megpakolta csípőssel az ebédjét, és azt is megfigyelte, hogy a szója jobban kihozza a csípősséget. Az ebéd után a fél kínai negyeddel szelfizett.
Azt eddig is tudtuk, hogy a miniszterelnök nagy rajongója a gasztronómiának, de eddig főleg a magyaros ételek terén, például a disznótoros fogások terén mutatta meg kedvenceit. Szerdán azonban Kőbányán ebédelt a kínai negyedben, és a videója alapján több helyi specialitást is megkóstolt.
A miniszterelnök csontnélküli csirkelábat rendelt, majd megpróbált beszédbe elegyedni az étterem egyik dolgozójával:
„Jó napot! Do you speak any Hungarian?” – kérdezte az angol és a magyar speciális keverékével Orbán, ami jött a meglepő, a kérdés lényegével ellentétes válasz: „Nem.”
A miniszterelnök ezután nem forszírozta tovább a témát.
Közben a tányérokkal alaposan telepakolt kormányfői asztal köré egyre többen gyűltek közös fotó reményében, egy másik ott ebédelő pedig aziránt érdeklődött, hogy Orbán étele csípős-e.
„Mint az állat”
– felelte a miniszterelnök, aki azt is megfigyelte, hogy „szójával keverve sokkal csípősebb”. Orbán az ebédet egy újabb adag szelfivel zárta.
Azt eddig is tudtuk, hogy a miniszterelnök nagy rajongója a gasztronómiának, de eddig főleg a magyaros ételek terén, például a disznótoros fogások terén mutatta meg kedvenceit. Szerdán azonban Kőbányán ebédelt a kínai negyedben, és a videója alapján több helyi specialitást is megkóstolt.
A miniszterelnök csontnélküli csirkelábat rendelt, majd megpróbált beszédbe elegyedni az étterem egyik dolgozójával:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ezekből a bérekből mit lehet csinálni? Éhen halni! – A szociális szféra dolgozói tüntettek a Parlamentnél
„Az, hogy semmibe vesznek bennünket, talán még az alacsony bérnél is vérlázítóbb” – mondta az egyik demonstráló riporterünknek. Sokan másodállással egészítik ki a fizetésüket, mert amit kapnak, abból szerintük nem lehet megélni.
A demonstrációt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szervezte, amely szerint a 15 százalék méltánytalanul kevés ahhoz képest, hogy Orbán Viktor „átütő erejű bérrendezést” ígért korábban.
Mi is ott voltunk a szerdai tüntetésen, ahol a résztvevők elmondták, hogy a szociális gondozók, ápolók – nettó 200-300 ezer közötti – fizetése annyira kevés, hogy nem is tudnak megélni belőle. Riporterünk kérdésére, miszerint ebből a bérből mit lehet csinálni, az egyik demonstráló úgy válaszolt:
„Éhen halni! Ha nem lennének férjeink, családunk, akkor ebből a bérből egyedül megélni, gyereket nevelni, lakást fenntartani teljesen kizárt.”
Sokan éppen ezért másodállást vállalnak például éterfutárként, takarítóként, lángossütőként, pizzériában vagy dohányboltban, hogy ki tudják egészíteni a keresetüket. De az is jellemző, hogy az ápoló-gondozók jelentős része ugyanúgy betegápolást vagy idősgondozást végez másodállásban a privát szférában, vagy egy másik intézményben beugrósként.
„Ha mi felállunk, akkor az idősek otthonában az édesanyákat, a nagymamákat ki a franc fogja ellátni?”
– tette fel a kérdést az egyik tüntető, aki szerint minimum 50 százalékos emelés lenne az elfogadható.
Riporterünknek nyilatkozott egy jogásznő is, aki 30 éve dolgozik a közszférában, most 350 ezer forintot keres jogi tanácsadóként két munkahelyen. Emellett jelzőrendszeri koordinátorként és biztosítónál is dolgozik, ami napi 12-16 óra munkát jelent.
„Kiégés közeli állapotban vagyok. A legfájóbb, hogy megaláznak bennünket nap mint nap. Az a hozzáállás, hogy semmibe vesznek bennünket, talán még az alacsony bérnél is vérlázítóbb. Én is eljutottam odáig, hogy ha valami nem változik, akkor én fogok váltani, mert ezt tovább nem lehet így csinálni.”
Arra a kérdésre, hogy mi tartja őket a pályán, azt a választ kaptuk, hogy az elhivatottság, de már egyre kevésbé érzik azt, hogy megéri így dolgozniuk.