SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Vera önkéntes karanténba vonult: Az anyai ösztöneim ezt súgják…

Soha nem érezte magát ennyire haszontalannak - mondta az élő bejelentkezésben.


A turizmust és a szórakoztatóipart is érinti a koronavírus-járvány, hiszen a magyar kormány által kihirdetett veszélyhelyzetben a színházak bezárnak, a koncertek elmaradnak, az éttermek is korlátozottan működnek, így nem maradt fellépési lehetőségük.

Tóth Vera úgy döntött, hogy hallgatva a megérzéseire úgy döntött, hogy önkéntes karanténba vonul.

Szerinte azzal tudja a legnagyobb biztonságot elérni, ha otthon marad. Még egy tévés fellépést is lemondott, mondván, hogy "Azt súgják az anyai ösztöneim, hogy nekem most nem kell ott lennem".

Most minden kreativitása a kuka aljára ment - mondta, hiszen minden eddigi ötlete, munkája semmissé lett.

Azt javasolta, hogy mindenki próbálja meg higgadtan kezelni a helyzetet, és vigyázzon másokra is.

VIDEÓ: Tóth Vera üzenete

Közzétette: Tóth Vera – 2020. március 12., csütörtök

Az énekesnő egy közleményt is kiadott közösségi oldalán.

Kedves Közönségünk! Bizonyára értesültetek róla, hogy Magyarország Kormánya rendkívüli óvintézkedéseket rendelt el a korona vírus megelőzése érdekében, amivel teljesen egyetértünk a zenészeimmel és a szeretteimmel együtt. Az egészség a legfontosabb, nem kérdés és most minden ennek megőrzéséért történik! Sajnos ránk is vonatkozik az intézkedés egyik pontja, miszerint a száz fő fölötti, zárt és az ötszáz fő fölötti nyitott rendezvényeket tilos megtartani. Az esetemben/esetünkben ez a döntés az elkövetkezendő két hétre (eddig) tíz koncert lemondását jelentette és korántsem biztos, hogy ez ennyi időre szól. Az anyagi kár jelentős, az élmény veszteségről már nem is beszélve, mert amellett, hogy az, amivel foglalkozunk, nem csak a megélhetésünket, de az életünk értelmét is jelenti. Kérjük, hogy a március 26-i Kiskoncertek, Nagy Borélmények eseményünkkel kapcsolatban legyetek türelemmel, párommal, Pauli Zolival már elkezdtünk a megoldásokon gondolkodni, a vendégeknek nemsokára ki fogjuk küldeni a körlevelet ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban is. Kérek mindenkit, hogy a saját felelősségére tegyen meg mindent, amit kell, a vírus tömeges/csoportos/ nagy mértékű terjedése ellen. Kérlek szenteljetek fokozott figyelmet azokra a módszerekre, amivel el lehet kerülni a fertőzést, vagy fertőződést. A kézmosás, a fertőtlenítés, a maszk használata fontos. A kézfogás, puszi, ölelkezés is kerülendő és másik embertársunktól a minimum egy méter távolság betartása is fontos. Nagyon sajnáljuk, hogy ez történik, reméljük a legjobbakat és minden kedves rendezvényesnek, vendéglátásban dolgozónak, kollégánknak kitartást és erőt kívánunk az elkövetkezendő időszakra. Ugyanezt kívánom/kívánjuk azoknak is, akik megfertőződtek és azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik ellátják őket. ♥️ #coronavirus

644 Likes, 13 Comments - Tóth Vera (@tothveraofficial) on Instagram: "Kedves Közönségünk! Bizonyára értesültetek róla, hogy Magyarország Kormánya rendkívüli..."

"Az egészség a legfontosabb, nem kérdés és most minden ennek megőrzéséért történik!

Sajnos ránk is vonatkozik az intézkedés egyik pontja, miszerint a száz fő fölötti, zárt és az ötszáz fő fölötti nyitott rendezvényeket tilos megtartani. Az esetemben/esetünkben ez a döntés az elkövetkezendő két hétre (eddig) tíz koncert lemondását jelentette és korántsem biztos, hogy ez ennyi időre szól.

Az anyagi kár jelentős, az élmény veszteségről már nem is beszélve, mert amellett, hogy az, amivel foglalkozunk, nem csak a megélhetésünket, de az életünk értelmét is jelenti.

Kérek mindenkit, hogy a saját felelősségére tegyen meg mindent, amit kell, a vírus tömeges/csoportos/ nagy mértékű terjedése ellen. Kérlek szenteljetek fokozott figyelmet azokra a módszerekre, amivel el lehet kerülni a fertőzést, vagy fertőződést.

Nagyon sajnáljuk, hogy ez történik, reméljük a legjobbakat és minden kedves rendezvényesnek, vendéglátásban dolgozónak, kollégánknak kitartást és erőt kívánunk az elkövetkezendő időszakra.

Ugyanezt kívánom/kívánjuk azoknak is, akik megfertőződtek és azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik ellátják őket. ♥️ #coronavirus

Vera is elmondta, hogy elindult egy új kezdeményezés a közösségi oldalakon, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy ha teheted, ne váltsd vissza a már korábban megvett jegyedet.

Testvére, Tóth Gabi is reagált a helyzetre - igaz, azóta törölte az erről szóló Facebook-posztját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Élő adásban jelentette be az ATV műsorvezetője, hogy 12 év után eltűnik a képernyőről
Gulyás Eszter és Somos András első közös gyermeküket várják. Kapcsolatuk 15 éve a televízió szerkesztőségében kezdődött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.

Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.

„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.

A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:

„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”

– mondta a naphire.hu beszámolója szerint.

Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A várandós Hosszú Katinka elárulta második gyermeke nemét és nevét
A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején jelentette be a babahírt. Most a család első gyermeke, Kamília reakciója is látható egy sztoriban.


Hosszú Katinka második babáját várja. A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején az Instagramon osztotta meg a hírt, és rengeteg gratuláció érkezett hozzájuk.

Kedden új fotóval jelentkezett, és további részleteket is elárult: kiderült a kicsi neme és a neve.

„Nagyon várunk már, Szofi!”

– írta a bejegyzésben.

A nagytesó is készül a bővülésre: Gelencsér Mátéval közös első gyermekük, Kamília lelkesen várja a kistesót. Erről egy meghitt fotó tanúskodik, amely az úszólegenda 24 óráig látható Instagram-sztorijában jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Szerelmes voltam belé” - Szépréthy Roland először beszélt Mihályfi Lucával történt szakításáról
A tévés ritkán beszél magánügyeiről, most mégis felidézte a fél évig tartó románcot. Úgy fogalmazott, szerelmes volt, de ma a munkára koncentrál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



2024 őszén a Sztárbox stúdiójában láttuk először együtt Szépréthy Rolandot és Mihályfi Lucát: élő adásban csattant el a csók, addig nem beszéltek a kapcsolatukról. A románc nagyjából fél évig tartott, azóta külön utakon járnak. Mihályfi Luca azóta a Dancing with the Starsban táncol együtt Hegyes Bercivel, a magánéletben is egy párt alkotnak.

Szépréthy közben szakmailag is nagyot lépett: a Sztárbox kommentátori és közösségimédia-feladatai után már a Megasztár műsorvezetője, az RTL-től a TV2-höz igazolt.

„Nem igazán jut időm a szórakozásra. A legutolsó kapcsolatom még Mihályfi Lucával volt, ami nyilvános is volt. Durván fél évig tartott. Az a legtisztább, ha köztünk marad, miért lett vége. Nem szívesen beszélnék erről. Nagyon szép, intenzív kapcsolat volt. Szerelmes voltam belé.

Ő egy gyönyörű lány, szép lelke is van. Azóta viszont semmi. Azóta voltak próbálkozások, randik, de semmi komoly. Nem abban az életszakaszban vagyok, ahol ez a prioritás. És felesleges lenne belemenni egy olyan kapcsolatba, amibe nem tudok beleadni mindent” – mondta a Borsnak.

Arról is beszélt, kiknek a munkáját figyeli közelről.

„A Sebestyén Balázs-féle műsorvezetés áll legközelebb hozzám. De Tillát is meg fogom most nézni, hogy ellessek tőle pár dolgot” – taglalta a műsorvezető.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.

A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.

„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”

mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.

Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk