SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabiról már reprezentatív közvélemény-kutatás is készült

A hazai keresztény popzene nagyasszonya megkerülhetetlen tényezővé válik.


Egyre több jel utal arra, hogy Tóth Gabi nemcsak a könnyűzeneiparban, hanem a politikai-közéleti színtéren is megkerülhetetlen jelenséggé válik. Az énekesnő több kritikát kapott a NER-közeli kapcsolatai, 7 milliót érő karórája vagy közösségi médiás kirohanásai miatt. Ezeket ő maga általában azzal magyarázza, hogy "üldözik" hirtelen felvállalt keresztény értékrendje miatt.

Ebben a kérdésben kívánt rendet vágni az IDEA-intézet, amely az énekesnővel kapcsolatos közvélemény-kutatást rendelt be. A cég indoklása szerint az énekessel kapcsolatos kérdések egyértelműen átkerültek már a politikai térbe, ezért volt aktuális a felmérés elkészítése.

Az 1800 fős, országos, reprezentatív felmérésben az egyik állítás ez volt: „Az ismert énekest, Tóth Gabit, azért éri sok kritika az utóbbi időben, mert nyíltan vállalja keresztény meggyőződését.”

Erre kellett 1-től 5-ig terjedő skálán válaszolni aszerint, hogy egyáltalán nem vagy teljes mértékben igaz-e az állítás.

Az összes megkérdezett nagyjából harmada egyáltalán nem értett ezzel egyet és nagyjából ugyanannyi ember teljesen egyetértett vele. Az ellenzéki szavazók jelentős része nem gondolta igaznak ezt az állítást.

A másik felvetés az volt, hogy Tóth Gabit jogosan éri kritika, mert nem hiteles azoknak az értékeknek a képviseletében, amiket közvetít. A válaszadók jelentős része szerint ez igaz, vagyis Tóth Gabi szerintük nem hiteles. Nem így a Fidesz-KDNP szavazói szerint akiknek döntő többsége úgy gondolja, Tóth Gabi hitelesen képviseli az általa felvállalt értékeket. A két érték összehasonlításából az látszik, hogy még egy énekesnő megítélésében is döntő Magyarországon a pártállás kérdése.

Nem sokkal az eredmény nyilvánosságra hozatala után maga Tóth Gabi is reagált a közvélemény-kutatásra. A 24.hu szúrta ki, hogy az énekesnő egy napig elérhető Instagram-sztoriban "elemezte" az eredményeket. Mint írta:

„Emberek, elérkezett a csúcspont az életemben. Közvélemény-kutatást végeztek velem kapcsolatban az embereknél”.

A videóban ezután megszólította férjét, Krausz Gábort is, akitől megkérdezte, hogy szerinte lehet-e belőle elnök is egyszer. A sztárséf azt válaszolta: „Szerintem az leszel, ha a közvélemény megszavazza”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Csók és pezsgő a fináléban: ők nyerték az Exek csatáját
A volt szerelmesek, Kamarás Norbi és Kármán Odett a fődíj mellett egymást is visszakapták. A győzelem pillanatában sírva borultak egymás nyakába.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.

A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.

A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.

A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.

– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.

– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.

Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.

A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.

Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.

Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: