Több tucat koronavírusos halott lehet otthonában Londonban az orvosok szerint
Több olyan halottja is lehet a koronavírus járványnak, akikről még nincs tudomása senkinek, és hetek óta feküdhetnek otthonaikban - osztották meg aggályaikat a brit orvosok. Eddig ugyanis több mint 700 olyan áldozatot találtak izolálva otthonaikban, akik egyedül éltek, a valós szám pedig még ennél is több lehet - írja a Guardian.
Az orvosok azután hívták fel erre a figyelmet, miután egyre több rokon, barát vagy szomszéd talál rá a lakásokban egyedül nyugvó halottakra. Több esetben úgy, hogy már hetek óta elhunytak, és testük bomlásnak indult.
Ez a jelenség is rávilágított arra, hogy a járvány az egyedül, elszigetelten élő, főleg idős emberek számára sokkal nagyobb veszélyt jelent.
A brit patológusokat tömörítő Royal College of Pathologists egyik vezető orvosa, Mike Osborn elmondta, hogy az esetek többségében jellemzően 7-14 napig feküdtek haláluk után az elhunytak otthon, míg valaki rájuk talált. A boncolás több esetben kimutatta, hogy a koronavírus is szerepet játszhatott a halálban, azt is megfigyelték ugyanis, hogy sokan félelemből elkerülték az orvosokat, és a tünetek észlelése után is inkább otthon maradtak. Azt azonban nehéz kideríteni, hogy milyen mértékben játszott közre a halálukban a koronavírus, Osborn szerint ugyanis egy oszlásnak indult holttest esetében sokkal nehezebb megállapítani, hogy koronavírusos volt-e az illető.