Több mint kétmilliárd éves, önállóan mozgó lények nyomaira bukkantak Afrikában
Az első gerincesek mintegy 525 millió éve jelentek meg, a dinoszauruszok 230 millió éve, a Homo sapiens pedig 300 ezer éve. Ehhez képest elképesztően izgalmas felfedezést tettek kutatók, akik egy gaboni kőfejtőben olyan organizmus nyomát találták, amely önerejéből volt képes helyváltoztatásra.
A gaboni fosszíliák nagyjából 1,5 milliárd évvel régebbiek, mint a helyváltoztatás eddigi legrégebbi bizonyítékai.
A kutatók valójában az organizmusok nyomait találták meg: apró, csőszerű struktúrákat fedeztek fel, amelyek akkor keletkeztek, amikor az ismeretlen organizmusok áthaladtak a puha sáron táplálék után kutatva.
Hogy pontosan mik mozogtak a sekély tengeri környezetben, egyelőre rejtély.
A kövületek abból a korból származnak, amikor a Föld oxigénben gazdag volt és olyan körülményekkel rendelkezett, melyek a kezdetleges sejti lét komplexebbé fejlődését támogatták - vélik a kutatók.
Az élet a Föld vizeiből fejlődött ki egysejtű bakteriális organizmus formájában mintegy 4 milliárd éve, de az első életformák nem voltak képesek az önálló helyváltoztatásra, vagyis hiányzott az önerőből való mozgásra való képességük.
A tudósok szerint a nyomokat feltehetően egy többsejtű organizmus vagy egy egysejtűek alkotta halmaz hagyta hátra. Ezek hasonlatosak lehettek azokhoz a csigaszerű organizmusokhoz, amelyek akkor alakulnak ki, amikor bizonyos amőbák ínséges időkben összehalmozódnak, hogy közösen mozdulva élhetőbb környezetet találjanak.
A kutatók szerint tehát az élet a paleoproterozoikum földtörténeti korban, azaz 2,5-1,6 milliárd évvel ezelőtt nemcsak bakteriális volt. Sokkal komplexebb organizmusok is kialakultak egy ponton, valószínűleg bizonyos szakaszban és meghatározott körülmények között - közölte a National Academy of Sciences.