HÍREK
A Rovatból

Tisza-adatszivárgás: három évet is kaphat, aki nyilvánosságra hozta a neveket – állítja az ügyvéd

Ismeretlen tettes ellen folyik a hajsza, de nemzetközi szál is van az ügyben. A térképet egy texasi domainre töltötték fel, ami alaposan megnehezíti a nyomozást. Tóth Balázs szerint a jogsértés lényege a adatok publikálása.


A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája hivatalból, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a tiszások adatainak nyilvánosságra kerülése miatt, a gyanú „információs rendszer vagy adat megsértése bűntett” – írta a 444.hu. Mivel az adatokból a politikai szimpátiára is lehet következtetni, Tóth Balázs ügyvéd szerint különleges adattal való visszaélésről is szó van, aminek a büntetési tétele tömeges jogsértés esetén a halmazati szabályok miatt elérheti a három évet.

A Magyar Helsinki Bizottság munkatársa szerint a jogsértés lényege az adatok publikálása volt.

„A jogsértés azzal valósult meg, hogy az adatokat publikálták, mindegy, hogy milyen adatbázisból szerezték meg azokat”

– mondta az ügyvéd.

A nyomozás eddigi adatai szerint nem csupán a Tisza Világ appot letöltők adatai kerültek ki, hanem olyanoké is, akik valamelyik Tisza szigetbe regisztráltak, kitöltötték a Nemzet hangja konzultációt, szavazatszámlálónak jelentkeztek a 2024-es választásra, vagy akár csak a párt webshopjában adtak meg korábban címet.

A történtekért a szakértő szerint Tisza Pártot büntetőjogilag nem lehet felelősségre vonni, hiszen nem a párt publikálta az adatokat. Az más kérdés, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a folyamatban lévő vizsgálata végén kiszabhat bírságot, ha például kiderül, hogy a párt nem tájékoztatta megfelelően az érintetteket. A felelősség nemcsak a térkép készítőit terhelheti, hanem azokat a médiatermékeket, influenszereket és politikusokat is, akik listázták a neveket, linkelték a térképet, vagy leírták, hol lehet elérni az adatbázist.

A Magyar Nemzet például azzal a címmel írt a térképről, hogy „Most mindenki megkeresheti, ki a tiszás az utcájában vagy a falujában”, a cikkben pedig keresgélésre buzdította az olvasókat. Tóth Balázs szerint egy ilyen hangvétel a bíróságon súlyosíthatja a vétkességet. Amikor Rónai Egon a kormánymédia szerepéről kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt, ő elhárította a felelősséget. „Ne tolja rám a kormánymédiát”, illetve „ne tegyen felelőssé olyanért, ami önnek nem tetszik, de nem rám tartozik” – mondta.

Az ügyben három bíró érintettsége is felmerült, akik elvileg letöltötték az applikációt. A Kúria közleményben jelezte, hogy eljárhat ezekben az ügyekben. Tóth Balázs szerint ugyanakkor alaptalan lenne bármilyen eljárást indítani a bírók ellen, mivel az app letöltése vagy a sziget tagság még nem jelent politikai tevékenységet. A törvény azt mondja ki, hogy „egy bíró nem lehet párttag és nem folytathat politikai tevékenységet”. Ez azt jelenti, hogy „egy bíró nem agitálhat, de tiszás pólóban még mézeskalácsot sem oszthat. Politikai véleménye viszont lehet, és tájékozódási joga is van.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fordulat a Humanistáknál: csak papíron indítanak jelölteket, akik egyéniben a Tiszára kérik a szavazatokat
Cseh Katalin és Barabás Richárd ezzel a trükkel kerülné meg a választási törvényt. Így a listás szavazatokért versenyezhetnek, miközben szerintük nem gyengítik Magyar Péter jelöltjeit.


Közös videóban beszélt terveiről Cseh Katalin és Barabás Richárd, akik nemrég bejelentették, hogy új pártot alapítanak. A bejelentés hatalmas visszhangot váltott ki, sokan azzal vádolják őket, hogy a párt indításával akadályozzák a Fidesz leváltását.

Megismételték, hogy csak listán számítanak a kormányváltást akarók szavazataira, egyéniben nem. Ennek viszont van egy technikai akadálya, országos listát ugyanis csak az a párt állíthat, amely legalább 71 egyéni választókerületben képes jelöltet indítani.

Barabás Richárd szerint a jogszabályi feltételt teljesítik, de a Humanisták jelöltjei arra fogják buzdítani a választókat, hogy az egyéni választókerületekben ne rájuk, hanem a Tisza Párt indulóira adják a voksukat.

„Megfelelünk a jogszabályoknak, kiállítjuk a jelölteket, majd ezek az emberek elmennek, és szépen elmondják, hogy Magyar Péter jelöltjére kell szavazni. Papíron lesznek csak jelöltek”

– részletezte a tervet, hozzátéve, bízik a választók bölcsességében.

Barabás Richárd azt is elmondta, hogy szerinte a momentumosok mai vezetői kizárják azokat, akik liberális politikai alternatívát kívánnak nyújtani a választáson, és inkább a Tiszának kampányolnak.

„Szerintem azt gondolják, hogy tiszás bársonyszékek lesznek ebből, de kétlem, hogy ez így lesz”

– tette hozzá.

Cseh Katalin pedig arra a vádra reagált, miszerint a Fidesz áll mögöttük. A politikus felidézte, hogy a kormánysajtó korábban azt állította róla, hogy egy botmixeres tömeggyilkos, és drogosnak nevezték az esküvői fotói miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
VSquare: Megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Hilarion metropolita, mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot
A lap szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.


Bár a magyar elhárítás nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva nem javasolta, Hilarion metropolita mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot 2022-ben - írja a VSquare magyar és cseh forrásokra hivatkozva.

A lap úgy tudja:

a nemzetbiztonsági átvilágításokat végző az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.

Hilarion végül gyorsított eljárásban kaptam meg a magyar állampolgárságot, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közbenjárásával történt. Röviddel ezután pedig Hilarion édesanyja is magyar állampolgár lett családegyesítés jogcímen.

Gulyás Gergely a Kormányinfón annyit közölt, hogy a metropolitának is át kellett esnie a nemzetbiztonsági átvilágításon, de arról nem beszélt, hogy az milyen eredménnyel zárult.

A Hilarionnal kapcsolatos gyanút egy nemrég nyilvánosságra került videó is erősíti, amelyen Hilarion egy pisztollyal lő egy lőtéren. Oknyomozók szerint a helyszín az orosz titkosszolgálat, az FSZB moszkvai, lubjankai székháza alatt található, a fegyver pedig rendszeresített szolgálati fegyver az orosz hadseregnél és a titkosszolgálatnál is.

Hilarion tagadja a vádakat.

„Soha nem dolgoztam egyetlen titkosszolgálatnak sem...Soha nem kaptam feladatot vagy megkeresést a részükről”

– mondta a BBC-nek adott interjúban, hozzátéve: „Az egyházi szolgálat nem egyeztethető össze a titkosszolgálati munkával. Ez két egészen különböző lojalitást kíván.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az állami és NER-es cégek vezetőinek üzent az adatszivárgási botrány miatt
A TISZA Párt vezetője Orbán Viktor egyik szállóigévé vált mondatával tett ígéretet. Mint mondta, nem nem hagyják annyiban, ha bármilyen hátrány éri az állami cégek, hivatalok és NER-es cégek vezetőit az adatszivárgás miatt.


„Minden fel lesz jegyezve, és semmi sem lesz elfejtve” – ezzel a mondattal küldött egyértelmű üzenetet Magyar Péter az állami és NER-közeli cégek vezetőinek a TISZA Pártot érintő adatszivárgási botrány miatt.

A pártelnök csütörtökön beszélt erről az országjárása legutóbbi állomásán, Tabon, de Facebook-oldalán is megosztott róla egy videót. Szerinte ez az „aljas bűncselekménysorozat” még jobban összekovácsolta a Tisza közösségét.

„Bármerre járok, mindenhol azt mondják, hogy én büszke vagyok rá, és nem félek, tudom, hogy sokan kockáztatnak ezzel, tudom, és eljutottak hozzánk hírek, hogy hogyan akarják ezt megtorolni”

– mondta Magyar Péter, aki jogi segítséget is ígért mindenkinek, akit a kiszivárgott adatai miatt hátrány ér.

Külön szólt az állami cégek, hivatalok és NER-es cégek vezetőihez:

„És mindenkinek azt üzenem, aki állami céget vezet vagy hivatalt vagy NER-es céget, ha bárkinek egy haja szála meggörbül, bárki emiatt elveszíti az állását, vagy bármilyen erkölcsi, anyagi hátrány éri azért, mert mint a legrosszabb történelmi időkben ez az aljas, korrupt, embertelen hatalom listázta politikai hovatartozás miatt a honfitársait, ha bármilyen hátrány éri őket, minden fel lesz jegyezve, és semmi sem lesz elfelejtve.”

A TISZA Párt vezetője az utóbbi időben sokszor hangoztatja ezt a szállóigévé vált mondatot, amelyet Orbán Viktor mondott szeptemberben Kötcsén.

Mint ismert, októberben egy körülbelül 20 ezer neves lista került nyilvánosságra, amelyek a Tisza Világ applikáció felhasználóinak személyes adatait tartalmazta. Ezt követte november elején egy jóval nagyobb, közel 200 ezer fős adatcsomag megjelenése különböző online fórumokon. A listáról a kormánypárti média november 2-án kezdett el cikkeket közölni.

Az ügyben a Kiberbiztonsági Intézet is vizsgálódik, és hivatalból nyomozás is indult. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint a vizsgálat leghamarabb 2026 február végére vagy március elejére zárulhat le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor egy kacsás példával magyarázta meg, miért baloldaliak Magyar Péterék
A miniszterelnök szerint a TISZA Párt és a DK el akarják rejteni valódi szándékaikat, de egyszer úgyis lebuknak. Elmondta, szerinte mitől baloldali a két ellenzéki párt.


Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban adott interjút, mely során az ellenzéki pártokat is kritizálta – nem is akárhogyan. A miniszterelnök egy érdekes példával magyarázta el azt, hogy miért egyértelmű, hogy a TISZA Párt és a Demokratikus Koalíció baloldali pártok.

„Azt szoktuk mondani, hogy ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, és úgy jár, mint egy kacsa, akkor az kacsa. Az a helyzet, hogy a DK meg a TISZA baloldali pártok”

– mondta a miniszterelnök.

Erről egy Facebook-videó is készült, amibe a kacsás hasonlat után Magyar Péterről és Dobrev Kláráról vágtak be felvételeket.

A rádióinterjúban a kormányfő úgy fogalmazott, hogy „ravaszkodás” megy a politikában, mert „nem akarja felfedni a szándékait egy hatalomra törő párt, amely mögött ott van Brüsszel”.

„A TISZA és a DK is baloldali pártok, baloldali gazdaságpolitikát folytatnak. Leginkább adóemelést és Brüsszeltől való függést támogatnak. Ez két nagy hiba, ettől baloldaliak. Ezt mindenki átláthatja, ehhez nem kell atomtudósnak lenni. A legegyszerűbb magyar ember is érti, hogy erről van szó. A második oldalon pedig van egy nemzeti kormány. Így állnak fel a dolgok” – vázolta fel Orbán, hozzátéve, hogy az emíltett pártok szerinte el akarják rejteni a valódi szándékait, de „egyszer úgyis lebuknak”.

A kormányfő arról is beszélt, hogy az említett két párt szerinte nem támogatja a 14. havi nyugdíjat, a legalább két gyermeket vállalt édesanyáknak járó adómentességet, és azt sem, hogy duplájára nőjön a gyerekek után járó adókedvezmény. „Mert szerintük nem fér bele. Szerintünk belefér” – jelentette ki Orbán Viktor.

Ezt a kijelenést megelőzően ugyanakkor elismerte, hogy ez egy valódi vita a két oldal között.

„Nem akarom azt mondani, hogy a baloldali pártoknak, a DK-nak meg a Tiszának a mondandójában ne lenne megfontolnivaló.

Mert amikor ilyen hosszútávú intézkedéseket hozol, például megadod az édesanyáknak a teljes adómentességet, vagy adómentessé teszed a CSED-et vagy a GYED-et, vagy bevezetsz egy 14. havi nyugdíjat, akkor hosszútávú pénzügyi kötelezettséget vállalsz. Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, valamilyen látomásodnak, víziódnak lennie kell a jövődről. Ezért ez egy nyílt végű vita, itt senki nem mondhatja, hogy csak nekem vagy csak neked van igazad. Itt az a kérdés, hogy megalapozottak-e azok a megfontolások, amelyek alapján a döntéseket meghozod vagy nem.

Én azt állítom, hogy a mi döntéseink megalapozottak, ezeknek megvan a pénzügyi és gazdasági alapja, ezek vállalhatóak. A baloldal ellenében is meg kell csinálni”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET: