A Rovatból

Tiborcz István kifizette egy Covidban meghalt mórahalmi mentős családjának összes hitelét

Tiborcz úgy fogalmazott: „Annyi helyre kell a segítség, hogy elengedhetetlen az összefogás a szükségben.”.


Tiborcz István kifizette egy mórahalmi mentős családjának összes tartozását, írja a Szegeder.

A mindössze 47 éves mentős, Hatvani Balázs november 17-én halt meg. Felesége és három gyermeke kilátástalan helyzetbe kerültek, az apa elvesztése mellett a család vállát több hitel is nyomta. A mórahalmi mentőállomás vezetője, Gera Zsolt gyűjtést szervezett a család megsegítésére, majd később közölte, egy neve elhallgatását kérő üzletember a hitel teljes összegét magára vállalta.

A gyűjtést indító férfi most a Facebookon közölte: Tiborcz István volt az adományozó.

"Tegnap megismerhettünk egy embert. Hazugság volna a részemről, ha azt mondanám, nem tartottam a találkozástól. Meglepett... Olyan természetességgel és közvetlenséggel üdvözölt, mintha régóta ismernénk egymást" - írta.

Hozzátette: "Akkor, ott megállapodtunk abban, hogy kilép a névtelenségből, hogy mások is kezet nyújtsanak a rászorulóknak."

Gera Zsolt szerint Tiborcz azt mondta neki:

"Annyi helyre kell a segítség, hogy elengedhetetlen az összefogás a szükségben. Azok az emberek, akik nap mint nap az életüket kockáztatják az embertársaikért, mentősök, tűzoltók, rendőrök éppúgy megérdemlik, hogy a bajban rajtuk és családjaikon is segítsen valaki."

Tiborcz azt ígérte a mentős szerint, hogy a család mellett marad, és a továbbiakban is segíteni fog nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hirtelen szívmegállás okozta a halálát, hiába volt ott azonnal, helyben a segítség” – megszólalt a 38 évesen elhunyt mentősofőr felesége
Az asszony szintén mentődolgozó, most egyedül maradt hétéves közös fiukkal és korábbi házasságából született lányaival. Két alapítvány is gyűjt a családnak, az egyiküknek már több mint hatmillió forintot utaltak civilek.


– Mindig marad bennünk, mentősökben egy kérdés: mit tudtam volna még tenni? – ezt írta az RTL Híradónak a pestszentlőrinci mentőállomáson szolgálat közben elhunyt mentősofőr felesége. A férfinak hirtelen szívleállása volt, bajtársai sem tudták megmenteni.

Elszáradt a virágcsokor a kapun, fekete zászló az épületen. A pestszentlőrinci mentőállomáson esett össze munka közben másfél hete a 38 éves Ecet Zsolt. A mentő-gépkocsivezetőt kollégái próbálták újraéleszteni. Hiába. Nem tudtak rajta segíteni. Felesége, aki szintén mentődolgozó, azt írta az RTL híradónak:

"Hirtelen szívmegállás okozta a halálát. Hiába volt ott azonnal helyben a segítség ..."

Az Országos Mentőszolgálat hosszú posztban emlékezett meg kollégájukról. 2018-ban született fiáról, Leviről azt írják:

"Levi talán még nem tudja, milyen fantasztikus édesapja volt, de megtudja majd, el fogjuk neki mesélni – mi mind, akik ismertük."

Az elhunyt mentős családjának két alapítvány is gyűjteni kezdett, mivel a felesége most egyedül maradt a hétéves fiúkkal és két, korábbi házasságából született lányával, akik közül az egyik még nem múlt el 18 éves.

Medvácz Péter, alapító, Szent Kristóf Alapítvány: a mai napig 1 millió 450 ezer forint gyűlt össze, amiből 150 ezer forint az alapítványunk támogatása. A temetés végéig gondoltuk ezt a gyűjtést, és utána elutaljuk a feleségének."

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének szervezete, a Mentőbajtárs Alapítvány is gyűjt a családnak. Eddig már több mint hatmillió forintot utaltak nekik civilek.

Lengyel Tibor, elnök, MOMSZ:

"Érkezett hozzánk 500 forintos utalás, s érkezett hozzánk 300 ezer forintos utalás is. És egy nagyon szívmelengető segítség, ez a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium 12 A osztályos végzős osztálya, 27 tanuló gyűjtött össze és utalt át részünkre 140 ezer forint körüli összeget. Ez egy példaértékű segítség azt gondolom."

Az elhunyt mentős felesége azt írta a híradónak, hogy

Nagyon hálás mindenkinek aki segít ebben a felfoghatatlan helyzetben.

Férjéről azt mondta, közhelynek tűnhet de apaként, férjként is mindent megtett értük. Hihetetlenül szerette őket, és ők is őt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Hiába mennek el dolgozni Németországba, ilyen sosem lesz ott” - Orbán a 3%-os otthonteremtési hitelről
A miniszterelnök az MCC Feszten úgy fogalmazott, hat hónapja vergődik, sámfázza, gyomrozza, faragja és fúrja a programot, ami sehol Európában máshol nincs. A repülőrajtról viszont letett, amíg tart a háború, szerinte nem lesz magas gazdasági növekedés.


Orbán Viktor az MCC Feszten a gazdaságról azt mondta, amíg tart a háború, addig nem lehet nagy gazdasági növekedés.

„Háborús körülmények között, amikor a szomszédban háború van, és az energiaárakat ez magasan tartja, és ráadásul az Európai Unió országai rengeteg pénzt visznek Ukrajnába a háborúra, ilyen körülmények között magas gazdasági növekedést nem lehet elérni.”

Szerinte ilyenkor az marad, hogy megfogalmaznak néhány nagyívű célt, amit semmilyen körülmények között nem adnak fel. Ilyen a 3 százalékos otthonteremtési hitel, hogy minden magyarnak lehessen saját otthona.

„Hat hónapja vergődöm, sámfázom, gyomrozom, faragom, fúrom ezt a 3 százalékos otthonteremtési programot.”

Orbán Viktor azt mondta, amit létrehoztak, az egyedülálló.

„Sehol Európában olyan nincs, hogyha te barátom eléred a 18 éves kort, és úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges. Hiába mennek el dolgozni Németországba, ilyen sosem lesz ott. Lehet, hogy többet fognak keresni, talán még meg is takarítanak valamit, de hogy ők Németország megbecsült polgárai legyenek, mint ingatlantulajdonosok, hát az nagyon kevés magyarnak fog sikerülni.”

Ugyanígy nem akarta feladni az adóforradalmat sem. Szerinte nem lehet elvárni a nőktől, hogy több gyermeket vállaljanak olyan körülmények között, amikor a válások aránya eléri az 50%-ot, és ott maradnak a gyerekekkel anyagi bizonytalanságban.

Az életük végéig járó adókedvezmény a világon egyedülálló.

„Ezt nem adtuk fel, pedig nincs 3 százalékos növekedés, háború van, a gazdaság körülményei nehezek, de úgy vagyok vele, hogy ezt ki kell magunkból valahogy préselni” - fogalmazott. Miközben azt elismerte, hogy a gazdaságnak vannak problémái a kilátásokkal.

„Én nem tudok kiállni, és azt mondani, hogy jól mennek a dolgok, hajrá, folytassuk.”

„Én azt tudom mondani, az egész világban, mint a kávézacc, fel van kavarodva minden. És ilyen körülmények között is megvédtek mindent, amit elértünk, meg még néhány másikat meg tudtunk csinálni. Ha ez elég, győzünk, ha nem elég, akkor is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy két videót is is kitett arról, milyen állatokat láttak Hatvanpusztán a vezetett túrán
Sok rendőr is volt a kerítés közelében. Bölény, antilop, zebra, eddig ezeket sikerült felfedeznia korábbi bejárások alkalmával. Most létrára felmászva próbáltak betekinteni a birtokra.


Szombatra hirdetett tüntetést Hadházy Ákos Hatvanpusztára, az Orbán-birtokhoz. A független képviselő a délutáni beszédek után vezetett túrát tartott a birtok körül, ahol sok rendőr is megjelent.

A túra során a földsánc elé is eljutottak, illetve oda is, ahol korábban bölényt és antilopokat láttak.

Két videót tett ki a képviselő, amelyeken az látszik, hogy rendőrsorfal van a kerítés előtt, és létrán próbálnak betekinteni a birtokra a tüntetők.

Az első videó itt érhető el, a második pedig itt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán a közszolgáltatásokról: Ha van még 4-6 évünk, nem lesz szégyenkeznivalónk
Orbán Viktor az MCC Feszten elismerte, hogy az egészségüggyel vagy épp a vasúttal még nincs minden rendben, de szerinte ehhez még idő kell, mert eddig a munka 70-75 százalékát végezték el. Azt tagadta, hogy a pénzt ellopták volna.


Az MCC Feszten Orbán Viktor beszélt az egészségügy, az oktatás, a MÁV helyzetéről is. Azt mondta, nem igaz, hogy az erre szánt pénzt ellopták.

"Mióta kormányon vagyunk 15 év alatt, a magyar állami vagyon megkétszereződött. Nem megfeleződött, megkétszereződött. Ma az önök közvagyona, ami az önöké is, az kétszer akkora, mint 2010-ben volt. Ha ellopták volna, akkor nem így lenne, akkor a fele lenne."

Ugyanakkor a közszolgáltatásokkal még hosszú ideig nem lesznek elégedettek, mert arra iszonyú pénzt kell költeni. Egészségügyre például szerinte jövőre 280 milliárddal többet költenek majd, de nem lesz kész. Valami látszik majd, de nem lesz az egészségügy rendbetéve.

A vasútnál ugyanez a helyzet. "A közszolgáltatások még hosszú ideig lesznek kritika tárgyai. Ha ezt százalékban akarnám megfogalmazni, 70-75%-nál vagyunk a munka elvégzésében."

"Ha még van 4-6 év, szerintem a közszolgáltatások területén is azt lehet majd mondani, hogy Magyarországnak sehol, semmilyen területen nincs szégyenkeznivalója a legfejlettebb nyugati országokhoz képest."

De ehhez kell még idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: