HÍREK
A Rovatból

Teltház előtt mutatták be az Orbán család meggazdagodásáról szóló filmet, A dinasztiát – fotók

A dokumentumfilm megjelenése előtt a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy a Direkt36 az ukrán állam lejárató kampányának részeként készített „lejárató videót a miniszterelnökről.


Csütörtök este teltház előtt mutatta be a Direkt36 „A dinasztia - Így született az Orbán család gazdasági birodalma” című dokumentumfilmünket. A premier előtti vetités után az oknyomozó portál az ígérte, hogy a film hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.

A film a csütörtöki Kormányinfón is szóba került. Az Origo munkatársa ugyanis arról kérdezte Gulyás Gergelyt, hogy beszéltek-e a kormányülésen arról a hírről, amely szerint magyar médiatermékek ukrán pénzből igyekeznek lejáratni Orbán Viktort.

Gulyás azt válaszolta, a hír igaz, erről a parlament nemzetbiztonsági bizottságában is beszéltek.

Korábban pedig Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy

a titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít Orbán Viktor ellen, amelynek célja, hogy aláássák a miniszterelnök nemzetközi megítélését és gyengítsék Magyarország érdekérvényesítő képességét.

A sajtó egy része szerinte „már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát.”

Nem sokkal utána a Magyar Nemzet már arról írt, hogy az ukrán akció részeként a Direkt36 kezdett el „lejárató videót készíteni a miniszterelnökről.”

A Direkt36 szerint azonban sem a filmhez, sem más munkáikhoz nem használtak ukrán anyagi forrásokat, nem részesültek ukrán finanszírozásban.

„A film, ahogyan a Direkt36 összes cikke, egyéb tartalma, a szerkesztőség munkájának eredménye. Ezt a munkát senkitől nem befolyásolva, a legszigorúbb szakmai szabályok betartásával végezzük immár tíz éve, és az egyetlen célunk az, hogy a magyar közvélemény tájékozott lehessen a rá tartozó lényeges ügyekben.

Szerencsére az elmúlt években számos kiváló magyar újságíró munkájának köszönhetően nagyon sok részletet megismerhettünk az Orbán család üzleteiről, ezekre is építhettünk a film elkészítésekor”

- írta az oknyomozó portál.

A csütörtöki premier után a portál azt ígérte a Facebook-bejegyzésében, hogy a film hamarosan elérhető lesz a nagyközönség számára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újabb kiskorú halt meg eutanázia által Belgiumban
Tavaly 3991 ember döntött az eutanázia mellett Belgiumban, ami 16,6 százalékos növekedést jelent. Az áldozatok között egy kiskorú is szerepel, akinek esete már a hatodik ilyen beavatkozás volt.


Belgiumban tavaly 3991 ember döntött az eutanázia mellett, ami 16,6 százalékkal több az előző évhez képest – derül ki a belga eutanázia-ellenőrző és -értékelő bizottság (FCEE) adataiból, szúrta ki a 24.hu. Az eutanázia általi halálozás Belgiumban az összes haláleset 3,6 százalékát teszi ki.

Az esetek több mint felében a betegek rákos megbetegedésben szenvedtek. Ez az összes eset 54 százalékát jelenti. Egyre többen szenvedtek egyszerre több betegségtől, ez az esetek 26,8 százalékát tette ki. Az idegrendszeri betegségek, például az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) is gyakran szerepelnek az eutanázia okai között, míg a pszichiátriai betegségek és kognitív zavarok, például az Alzheimer-kór, ritkábbak, az esetek csupán 1,4 százalékát tették ki.

Az eutanáziát kérők többsége időskorú. A jelentés szerint 72,6 százalékuk 70 év feletti volt, míg 43,2 százalékuk 80 évnél idősebb. A fiatalabb korosztályban az arány továbbra is alacsony: a 40 év alatti betegek csupán 1,3 százalékát tették ki.

Egy kiskorú esetében is hajtottak végre eutanáziát, amellyel a 2014-es törvénymódosítás óta hatra emelkedett a kiskorúaknál történt beavatkozások száma.

Az orvosok az esetek 82,3 százalékában mind fizikai, mind pszichológiai szenvedést jelöltek meg az eutanázia okaként, míg 15,8 százalékban csak a fizikai szenvedés szerepelt.

A legtöbb beteg a saját otthonában hunyt el: 50,4 százalékuk az otthonában, 30 százalékuk kórházban, míg 17,6 százalékuk idősotthonban. Belgiumban külföldiek is kérhetnek eutanáziát, akik közül a legtöbben Franciaországból érkeznek. Tavaly 120 külföldi beteg kért eutanáziát, közülük 106-an francia állampolgárok voltak.

Az FCEE jelentése szerint az eutanáziaesetek száma évek óta emelkedik. A legnagyobb növekedés azok között tapasztalható, akik egyszerre több betegségben is szenvedtek.

Belgium 2002. május 28-án legalizálta az eutanáziát, és azóta több mint 27 000 ember választotta ezt az utat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
70 millióra büntette és kitiltotta a Parlamentből a momentumos képviselőket Kövér László a füstgyertyás akciójuk után
Az ellenzéki párt képviselői kedden füstgyertyákkal tiltakoztak az Országházban a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen.


Kitiltotta Kövér László a Momentumot a Parlamentből - írja pénteki közleményében a párt. Az ellenzéki párt képviselői kedden füstgyertyákkal tiltakoztak az Országházban a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen.

A Momentum azt írja, hogy a házelnök ezért összesen 70 milliós büntetést szabott ki a párt képviselőire:

  • Bedő Dávid: 24 025 140 forint
  • Lőcsei Lajos: 14 415 084 forint
  • Gelencsér Ferenc: 9 610 056 forint
  • Sebők Éva: 11 211 732 forint
  • Tóth Endre: 11 211 732 forint

    „Nincs hova hátrálni! Egyszer meg kell vetni a lábunkat, és azt kell mondani, hogy ami elég, az elég!

    Ma a gyülekezési jog, holnap egy másik alapvető jog. Össze kell fognunk, mert ami most történik, az mindannyiunk bőrére megy” - írta a párt.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter Orbán Viktornak: Ne a honfitársait poloskázza, álljon ki velem szemben!
    Ne bújjon a hatvanpusztai birtok pánikszobájába - ezt üzente a miniszterelnöknek a TISZA Párt elnöke. A magyaroknak pedig azt, hogy tartsanak ki.


    Egyenesen Orbán Viktornak címezte péntek reggeli Facebook-bejegyzését Magyar Péter. A TISZA Párt elnöke azt üzente a miniszterelnöknek, hogy válassza ki a helyszínt, az időpontot és a fegyvernemet, ő megvédi a közösségét vele szemben.

    Magyar azt írta péntek reggel a Facebook-oldalán:

    „Elnök úr,

    A fogatlan oroszlán szokta a gyengébbeket fenyegetni és a sakálhordát maga helyett küldeni.

    Ne legyen gyáva, ne az elesetteket bántsa, ne a honfitársait poloskázza, álljon ki velem szemben! Válassza meg a helyszínt, az időpontot és a fegyvernemet, én ott leszek, és megvédem a közösségünket, kiállok minden magyar emberért önnel szemben.

    Tudjuk, hogy ön is érzi, hogy a magyarok többsége már a TISZA mellett áll, és ilyenkor nem marad más maguknak, mint a bosszú, a fenyegetőzés és a gyűlöletkeltés.

    Elnök úr,

    Ne bújjon rettegő császárként a hatvanpusztai uradalmi birtok pánikszobájába. Ne bújjon nők szoknyája mögé, vagy a vonyító sakálhordák mögé.

    Honfitársaim,

    A TISZA megvéd minden magyar embert, legyenek akár az Orbán által fenyegetett niklai óvónők, akár gyermekvédelmi dolgozók, akár a Fidesz gyűlöletpropagandája által kipécézett bármely csoport tagjai.

    Ne féljetek, tartsatok ki, már csak néhány hónap, és mi, magyarok, ítéletet mondunk Orbánék korrupt, mindent tönkretevő hatalma és gyűlöletkeltése felett. Együtt vesszük vissza a hazánkat, és közösen építünk egy élhető, őszinte, valóban békés, biztonságos és EMBERSÉGES Magyarországot.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Hadházy Ákost is megbüntette Kövér László a füstgyertyás akció után, a képviselő újabb tiltakozást jelentett be
    Füstgyertyával tiltakozott az ülésteremben a Pride betiltását célzó javaslat elfogadásakor. A Momentumosokat is megbüntette a házelnök.


    „Most éppen 12 millió forintra és 10 ülésről eltiltásra ítélt Kövér elvtárs azért, mert kedden egy narancssárga füstgyertyával tiltakoztam a technofasiszta „Pride-törvény” szavazásakor” – írta a Facebook-oldalán Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő újabb megmozdulást hirdetett kedd délutánra.

    „Ezt a hatalmat mindennél jobban zavarja az, ha ellenszegülnek neki.

    A bűnöm, hogy képviselőtársaimmal együtt füstgyertyával próbáltuk megzavarni azt a szavazást, amikor a fideszes mamelukok és a velük kollaboráló zsebnácik megszavazták a gyülekezési jogot korlátozó és a totális megfigyelőállamnak megágyazó törvényt”

    – írta a képviselő. Úgy fogalmazott, hogy számított persze a brutális büntetésre, de mégsem tehetett mást.

    „Fel kellett hívnom a figyelmet arra, hogy ez a törvény nem szintlépés, hanem hatalmas szintugrás a diktatúra felé vezető úton. Ha úgy tetszik, a hibrid rezsim és a diktatúra határára értünk.”

    Hadházy

    arra kérte a támogatóit, hogy kedden délután 17 órakor menjenek el az Erzsébet hídhoz,

    „folytatva a tiltakozást a gyalázatos törvény ellen és talán elkezdve a valódi nyomásgyakorlást a valódi, tisztességes választások feltételeinek kikényszerítésére”.

    A képviselő azt is kérte, hogy akiknek ez tényleg nem okoz gondot, „segítsenek lehetőségeikhez mérten Kövér kedvét elrontani”.

    Azonban nemcsak Hadházyra szabott ki büntetést Kövér László a füstgyertyás akció miatt. A Momentum Mozgalom pénteken nem sokkal Hadházy bejelentése előtt azt írta, hogy a házelnök kitiltotta a képviselőiket a Parlamentből, és összesen 70 milliós büntetést szabott ki rájuk.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk