HÍREK
A Rovatból

Teljesen elszabadult a járvány, rengeteg a fertőzött és a halott, mégis lazítani kezdtek Brazíliában

Amikor egekbe szöknek a számok, bezárnak pár helyet. Amint kicsit is javulnak az adatok, rögtön jöhet a lazítás. Az elnök a gazdaság védelme miatt nem akar országos zárlatot.


Miközben 4195 halottal a múlt héten volt a koronavírus-járvány legszomorúbb napja Brazíliában, a rengeteg fertőzött ellenére is több helyen a nyitást tervezik jövő hétfőtől, írja a CNN.

São Paulo államban kinyitnak az iskolák, újra lehet sporteseményekre menni és barkácsboltokban vásárolni. A hatóságok azzal indokolták a döntést egy április 9-i sajtótájékoztatón, hogy a kórházak intenzív osztályainak kihasználtsága 90,5 százalékról 88,6 százalékra csökkent. Ezt pedig az elmúlt hetekben bevezetett intézkedések egyértelmű eredményének könyvelik el. Mindeközben csak pénteken 20 ezer új fertőzöttet regisztráltak az államban.

Ugyanakkor Rio De Janeiróban már az éttermek és bárok nyitását tervezik a jövő héttől. A polgármestert az sem tartja vissza a lazítástól, hogy az intenzív osztályok 92 százalékos kihasználtsággal üzemelnek városszerte. Eduardo Paes szerint ennek ellenére eljött az ideje az enyhítésnek, ugyanis gazdaságilag tarthatatlanná vált a helyzet a közel 7 millió lakosú metropoliszban.

A döntéshozókat láthatóan a legkevésbé sem érdekli, hogy az orvosok szerint nem nyitásra, hanem inkább országos szintű szigorításokra lenne szükség. A 210 millió brazilból eddig nagyjából 6 millió, vagyis 2,8 százalék kapta meg az oltást. Legalább 17 államban túlterheltek az intenzív osztályok, vagyis több mint 90 százalékos kihasználtsággal működnek. Rendszeresen hiány van gyógyszerekből és a mesterséges lélegeztetéshez nélkülözhetetlen oxigénből. Az egészségügyi tanács szerint akkora a baj, hogy a városok ötödében elfogyhat az orvosi oxigén a következő tíz napban.

Az Oswaldo Cruz Alapítvány (Fiocruz) szerint ha nem döntenek mihamarabb országos zárlatról, a következő időszak "még rosszabb" lehet, mint a március, amikor 66 ezernél is többen vesztették életüket a Covid-19 miatt. Az orvosbiológiai kutatóközpont szerint az ország jelenlegi helyzetében az egyetlen valóban hatékony megoldás a kijárási korlátozásokon alapuló gyors és szigorú intézkedések bevezetése lehetne. Az ENSZ ugyancsak a kijárási korlátozás mielőbbi életbe léptetését javasolta a braziloknak, ellenkező esetben a szervezet szerint a gyorsuló halálozási arány és az összehangolt nemzeti terv hiánya együttesen "katasztrófához vezethet az országban".

A CNN-nek nyilatkozó helyi orvos szerint valójában soha nem voltak igazi lezárások Brazíliában. Miguel Nicolelis úgy véli, hogy néhány lokális döntéstől eltekintve nem vezettek be szigorú intézkedéseket az országban. Ami mégis volt, azt a legtöbb ember meglehetősen lazán kezelte. Becslések szerint egy 30 napos, az emberek mozgását szigorító korlátozáscsomag 22 ezer életet menthetne meg országszerte.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy Rio de Janeiróban és São Paulo államban is folyamatos hullámzás jellemzi a járványgörbét. Ez annak köszönhető, hogy amikor egekbe szöknek a számok, gyorsan bezárnak néhány helyet, de amint javulnak az adatok, azonnal kinyithat minden. Ez pedig ideális terep a gyorsan mutálódó, egyre agresszívebben terjedő koronavírusnak.

A szakértő hangsúlyozza: láthatóan nem működik az eddigi taktika, hogy a védekezést az államok és városok kezébe adja a kormányzat. Semmi értelme annak, hogy egyes helyeken szigorú szabályokat hoznak, miközben a többi településen semmi nem történik, és mindenki éli az életét, mintha mi sem történt volna. A megoldás kizárólag az országos szigorítások bevezetése lehet.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Bajban vannak a liberális uszítók, a főgonosz édesanyja ugyanolyan, mint egy magyar nagymama
A műsorvezető szerint az Orbán Viktor édesanyjával készült interjúból az is kiderül, hogy a 35 éve híresztelt Orsós-legenda sem igaz.


Németh Balázs szerint bajban vannak a „liberális uszítók”, mert egy nagymama „szembe jött velük a valóságban” – erről vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében írt a műsorvezető.

Úgy hiszi, a hétvégén a Margit hídnál készült interjú egy idős nővel – aki nem más mint Orbán Viktor édesanyja – sok mindenre választ ad. Németh úgy fogalmaz:

„Lehet, hogy Orbán Viktor sem maga az ördög? Pedig mennyi munkát tettek bele a libsik 89 óta, hogy mindenkivel elhitessék”

– teszi fel a kérdést. A posztoló szerint „a főgonosz édesanyja olyan, mint egy magyar nagymama”, aki a családról, unokákról mesél – állítja.

Németh bejegyzése központi elemének nevezi az úgynevezett Orsós-legendát, amelyet szerinte évtizedek óta suttogó propaganda terjeszt. „És Orsós Viktor legendája is kamu lenne? Orsós, a cigány! 35 éve terjesztik suttogó propagandában, hogy az Orbán amúgy Orsós. Nehogy szavazz rá, cigányra sose!! (éljenek az elfogadó belvárosi liberálisok…)” – írja. Németh állítása szerint a hídnál megszólaló asszony azt mondta, nem igazak a korábbi mendemondák.

Németh Balázs szerint „Egészen normálisnak tűnik a család! Pedig 35 éve próbálják belénk szuggerálni a liberális gyűlöletkeltők, hogy ezeknél semmi nem normális.

Állítólag(!) az öreg Orbán verte a Viktort, a Viktor veri a feleségét, meg persze a vejét is. Őt nagyon! Igazából az Orsóséknál mindenki ver mindenkit. (Nekem elhiheted, ismerem az Anikó fodrászának a barátnőjét, ő is szolnoki!)”

(Idősebb Orbán Győző brutálisan kemény veréséről egyébként nem a "liberális" sajtó cikkezik, hanem maga Orbán Viktor beszélt egy 80-as évek végi interjúban, ITT.)

Bejegyzésében Németh azt is kiemelte:

„Ráadásul a néni még az utcára is kimegy. Felvonulni, a béke érdekében. Mert aggódik a gyerekei és az unokái jövője miatt. Testőrök nélkül vonul!!! Mi lesz így? A császárok, diktátorok, döbrögik anyja nem szokott csak úgy vonulgatni az utcán.

A végén még kiderül, hogy harapós zebráik sincsenek!?!?!!?!!!!!”

- írta posztjában Németh.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor anyja tagadta a hatvanpusztai zebrák létezését, Hadházy Ákos most nyilvánosságra hozta az engedélykérelmeket
A közzétett iratok szerint az állatok tartását a Vál-völgye Vadásztársaság kérelmezte az Alcsútdoboz és Bicske között elterülő ingatlanokra.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 26.



Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta a hatvanpusztai zebrák tartására kiadott engedélyeket, miután Orbán Viktor édesanyja tagadta az állatok létezését.

Sipos Erzsébet egy interjúban így fogalmazott:

„Hát nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát, már nem azért mondom? Viktor meg pláne miért tartana zebrát? Ez egy hülyeség, nem normális, aki kitalálta. Engem személy szerint nem izgat, nekem ez személy szerint komikus. A férjemet idegesíti, mert ő komoly ember, na az az igazság.”

Hadházy szerint két lehetőség van. „nem járt Hatvanpusztán, és a kastély melletti szafari parkban”, illetve „a fia tényleg azt mondja neki, hogy a független sajtóban megjelent fotók hamisítványok”.

A zebrákat és a szafariparkot először a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. telephelyén találta meg a Gulyáságyú Média még tavaly novemberben.

A képviselő azt is javasolta, hogy mindenki nézze meg a kormány honlapjáról letölthető két dokumentumot; ezek közül a 2024-es három, a 2025-ös pedig egy engedélyezési eljárásról ad tájékoztatást.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal szerint négy zebra (Equus quagga) ügyében elindult a természetvédelmi hatósági engedélyezés.

A kérelmező a Vál-völgye Vadásztársaság, az érintett ingatlanok Alcsútdoboz és Bicske között találhatók.

A Vál-völgye Vadásztársaságot Mészáros Lőrinc alapította, a vadgazdálkodási feladatokat a Vért Vadászati Kft. végzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint a tiszás propaganda gátlások nélkül hazudik, ezért megmutatta képeken, hogyan telt meg a Kossuth tér
A megafonos véleményvezér szerint a Tiszában pánikolnak. Állítása szerint a valaha volt legnagyobb Békemenet volt az idei.


Deák Dániel megafonos véleményvezér is elmondta véleményét az október 23-ai tömegekről szóló méretvitáról. Facebook-oldalán közzétette bejegyzésében azt írta:

„Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez volt a valaha volt egyik legnagyobb Békemenet.” Deák kiemelte:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel a tiszás propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.”

Deák Dániel hasonló narratíválva zárta bejegyzését, miként Magyar Péter a Nemzet Menetének tömegéről szóló posztjában megszólalt: „Igenis számít, hogy a Kossuth teret és az Alkotmány utcát is meg tudta tölteni a Békemenet. Nem véletlen a pánik a Tiszában, nem véletlen bizonygatja folyamatosan ennek ellenkezőjét Magyar Péter…”

– írta Deák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, 900 millió forinttal lett gazdagabb a szerencsés nyertes
Egész pontosan 911 millió forinttal. Öttalálatos szelvényből is 16 darab volt, az ő nyereményük egyenként 680 ezer forint.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

  • 2 (kettő)
  • 8 (nyolc)
  • 27 (huszonhét)
  • 34 (harmincnégy)
  • 41 (negyvenegy)
  • 43 (negyvenhárom).

    Egy szerencsés játékosnak sikerült is mind a hat számot eltalálnia,

    nyereménye pedig 911 803 505 forint.

    Öttalálatos szelvényből 16 darab is akadt. Az ő nyereményük egyenként 688.990 forint.

    A következő sorsoláson várható nyereményösszeg - egy nyertes esetén - 45 millió forint lesz.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET: