Teljes a bizonytalanság a Dunántúlon – több szakaszon még pótlóbusz sincs a havazás miatt
A havazás miatt óriási fennakadások bénítják a vasúti közlekedést Nyugat-Magyarországon. A MÁV-csoport közlése szerint a hóátfúvások, a behavazott váltók és a sínekre dőlt fák miatt jelentős késésekre és járatkimaradásokra kell számítani. A rendkívüli helyzet miatt február 20-án, péntek déltől visszavonásig a MÁV, a GYSEV és a Volánbusz kölcsönösen elfogadja egymás jegyeit a Dunántúlon.
A Budapest–Győr vonalról Szombathely és Sopron felé közlekedő InterCityk csak Csornáig járnak, onnan fordulnak vissza. Ezek a vonatok a Keleti pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldig közlekednek, és onnan is indulnak. A Savaria és Scarbantia InterCityk Budapest és Győr között helyjegy nélkül is igénybe vehetők, az utasok a szabadon maradt helyeket foglalhatják el. Az Ajka és Szombathely közötti Bakony sebesvonatok jelentős késéssel, és jellemzően csak Celldömölkig közlekednek. Az Ajka és Zalaegerszeg közötti Göcsej sebesvonatok menetideje akár 60–120 perccel is megnőhet. Mindkét járat esetében Veszprém és Ajka között pótlóbuszok szállítják az utasokat egy korábbi pályafelújítás miatt, és több vonat kimarad.
A vasúttársaság jelezte, hogy a kimaradó szakaszokon az időjárási körülmények miatt közúton sem tudják pótolni a járatokat.
A helyzetet bonyolította, hogy reggel az ausztriai fennakadások miatt Hegyeshalomnál is leállt a forgalom. Bár a közlekedés délelőttre helyreállt, a probléma kihatott a nemzetközi menetrendre is. A Budapest–Győr–Hegyeshalom fővonalon egyébként is vágányzári menetrend van érvényben január 11. és február 27. között, ez az oka annak, hogy több InterCity eleve csak Kelenföldig közlekedik.