HÍREK
A Rovatból

Szlovákia döntött: két hétre országos karantént rendeltek el

Enyhítések csak az oltottakra vagy a koronavírus-fertőzésen az elmúlt fél évben átesettekre érvényesek, drámai helyzetről beszélnek vezető politikusok is.


Kéthetes országos karantént rendeltek el csütörtöktől Szlovákiában, hogy megfékezzék a világszerte leggyorsabban ott terjedő Covid-19-járványt. A kórházakban ápolt koronavírusos paciensek száma elérte a kritikus szintet, és továbbra is alacsony a népesség átoltottsága.

A kormány csütörtöktől három hónapra szükséghelyzetet rendelt el, amelynek értelmében két hétre kijárási tilalmat is bevezetnek

– közölte a kormány ülése után Eduard Heger miniszterelnök.

Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint ez alól kivételt képez a munkába járás (munkáltatói igazolással, az oltatlanok és a betegségen át nem esettek számára kötelező ingyenes teszttel), iskolába járás, az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások beszerzése, illetve az oltóhelyre, illetve tesztelésre való elmenetel. A kormány határozottan ajánlja a távmunkát. A kijárási tilalom nem vonatkozik a temetésekre, esküvőkre és keresztelőkre.

„Együtt kell tartanunk a társadalmat. A helyzet komoly” – mondta a kormányfő, aki szerint nagyon fontos az egység az oltottak és az oltatlanok, a kormány és az ellenzék között, valamint a társadalom egészében.

A korlátozások – amelyek egyebek mellett az éttermeket és a nem alapvető szükségleteket kielégítő cikkeket árusító üzleteket érintik – az oltottakra és a nem oltottakra egyaránt vonatkoznak – idézte a TASR hivatalos szlovák hírügynökség Richard Sulík gazdasági minisztert. Az iskolák nyitva maradnak, és kötelezővé kívánják tenni a teszteket bennük. „Tíz nap múlva újból értékeljük a helyzetet” – mondta újságíróknak Sulík.

Eduard Heger elmondta: az esetleges későbbi enyhítések csak az oltottakra, illetve a Covid-19-betegségből felgyógyultakra vonatkoznak majd.

Idén már voltak érvényben hasonló korlátozó intézkedések Szlovákiában a járvány előző hulláma idején. Az intézkedések a külföldről beutazókra is kötelezőek.

„Azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert nem tartották be ezeket az intézkedéseket”

– mutatott rá a kormányfő. Heger szerint a szlovák korlátozások szigorúbbak, mint a szomszédos Ausztriában elrendelt járványügyi intézkedések. Legutóbb tavaly október 1-jétől idén május 14-ig volt érvényben szükséghelyzet Szlovákiában,

Szlovákiában kedden, először a járvány kezdete óta, több mint tízezer napi új fertőzöttet jelentettek, a kórházban ápoltak száma az egészségügyi minisztérium szerint elérte a kritikus szintet, ami azt jelenti, hogy korlátozzák az egyéb ellátásokat, és esetlegesen külföldi segítséget is kérnek.

Az Our World in Data című tudományos online kiadvány szerint Szlovákiában nő a leggyorsabban a világon az új fertőzöttek száma a lakosság számához viszonyítva: az elmúlt héten 1 millió lakosra 13 080 fertőzött jutott. Szlovákia után a lista élén több más európai ország áll. A szomszédos Csehországban és Magyarországon szintén rekordszámú növekedést regisztráltak kedden, hazánk a listán a kilencedik helyen áll. Ausztriában a héten szintén teljes kijárási tilalmat vezettek be, legalább tíz napra bezárták a nem alapvető üzleteket, a bárokat és kávéházakat.

A teljes zárlatra vonatkozó döntés előtt a kormány már elrendelt az oltatlanokra vonatkozó új korlátozásokat a héten, hogy így bírja rá a lakosságot az oltás felvételére.

Az 5,5 milliós Szlovákia lakosságának kevesebb mint 50 százaléka (47 %) vette fel a védőoltást: ez a harmadik legalacsonyabb arány az Európai Unión belül, a fertőzöttek és a kórházban ápoltak többségét pedig oltatlanok teszik ki.

Zuzana Caputová államfő érzelemtől túlfűtött szokatlan hangnemben kedden országos kijárási tilalom haladéktalan bevezetését sürgette, hangsúlyozva, hogy az ország vesztésre áll a Covid-19-cel szemben, és a túlterhelt egészségügyi dolgozók érdekében szükség van karanténra. A kórházban ápolt koronavírusos fertőzöttek száma elérte a 3200-at, megközelítve a járvány legutóbbi tetőzésekor regisztrált mintegy 3800-at.

Dagmar Sudeková, az egyik legsúlyosabban érintett területen fekvő Zsolna kórházának igazgatóhelyettese kedd este arról számolt be az RTVS közszolgálati rádió és televíziónak, hogy a paciensek több mint 80 százalékát oltatlanok teszik ki,

és a kórház valamennyi lélegeztetőgéppel és orvosi oxigénnel ellátott ágya foglalt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: