HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter a kínai csúcstalálkozóról: tizennyolc fontos megegyezést írtak alá, köztük a nukleáris-, kőolajvezeték-, vasút- és határátkelő fejlesztésről

A miniszter szerint sikeres volt a tárgyalás, és a kelet-nyugati összeköttetések fejlesztését célzó, kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek.
MTI - szmo.hu
2024. május 09.



Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek, a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető történelmi látogatásnak minősítette Hszi Csin-ping budapesti vizitjét, ugyanis kínai elnök legutoljára húsz éve járt Magyarországon, a két ország pedig idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját.

"Rendkívül sikeres tárgyalásokat folytatott az elnök úr és a miniszterelnök úr a mai napon, amelyeknek az eredményeként tizennyolc megállapodás aláírására került sor" - mondta.

Először arról számolt be, hogy

a kelet-nyugati összeköttetések fejlesztését célzó, kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek.

A projektlistát csütörtökön bővítették, aminek alapján megkezdik a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű építésének előkészítését egy közös kínai-magyar fejlesztés keretében.

"Ezt régen V0 névvel említettük. Ennek a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű megépítésének előkészítése most megindul, egy közös kínai-magyar fejlesztés keretében."

Szavai szerint erre azért van óriási szükség, mert Magyarországon jelentős kínai beruházások zajlanak, alapvetően az ország keleti felében, de az itt előállítandó termékeket döntő részben Európa nyugati felében fogják piacra bocsátani, ezért hatékonyabbá és fenntarthatóbbá kell tenni a szállítást.

"Ugyanígy, megkezdjük az előkészítését egy olyan gyorsvasúti összeköttetésnek is, amely azt célozza, hogy a repülőtérről Budapest belvárosába gyorsan, kulturáltan lehessen megérkezni" - közölte.

Ennek kapcsán pedig emlékeztetett rá, hogy Magyarországról már hét kínai nagyváros érhető el közvetlenül, hetente tizenkilenc légi járattal.

Szijjártó Péter ezután arra is kitért, hogy megkezdik az előkészítését az elektromos autók töltőhálózat-fejlesztésének, ugyanis "a jövő az elektromos autózásé, így lehet megóvni a környezetünket".

"Megállapodtunk, hogy Magyarországon az elektromos autók töltőhálózatát fejlesszük, annak érdekében, hogy az ország minél több pontján minél gyorsabban lehessen feltölteni az elektromos autókat."

Megkezdik Európa legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb átengedést biztosító határátkelőhelyének megépítését Magyarország és Szerbia között.

"A röszkei autópálya-határátkelő rendkívüli mértékben leterhelt. Sajnos mindannyiunk számára ismerősek a képek a hosszú kamion- vagy autósorokról. Szeretnénk, ha ez már nem így lenne a jövőben, nem kellene hosszú órákon, napokon keresztül várakozniuk sem a személy-, sem a teherforgalomban részt vevőknek" - mondta.

Közösen megvizsgálják annak a lehetőségét a szerb és a kínai partnerekkel, hogy milyen módon lehetne a lehető leggyorsabban kőolajvezetéket építeni Magyarország és Szerbia között, hozzájárulva ezzel mindkét ország, és ezáltal az egész térség energiaellátásának biztonságához.

A mezőgazdasági export fontos szerepet játszik a kétoldalú kereskedelemben, különös tekintettel arra, hogy Közép-Európában Magyarország rendelkezik a legtöbb kínai exportengedéllyel, az érintett termékek köre pedig a mai megállapodás nyomán tovább fog bővülni, például a cseresznyét is felveszik a listára.

Olyan új területre is kiterjesztik az együttműködést, amely új dimenziót hozhat a kétoldalú kapcsolatokba, ez pedig a nukleáris energia.

"Most abban állapodtunk meg a kínaiakkal, a kínai kormánnyal, hogy a nukleáris ipar teljes vertikumára készítünk együttműködési programot annak érdekében, hogy a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelőképp tudja alkalmazni"

- emelte ki.

A következő években az áramigény meredeken tovább fog nőni az egész világon, és ezt a keresletet leginkább nukleáris energiával lehet kiszolgálni. "Azok az országok lesznek jó helyzetben, biztonságban, amelyek komoly nukleáris kapacitásokkal rendelkeznek" - tette hozzá.

"Történelmi tehát ez a látogatás, és a történelmi látogatáshoz méltó eredmény is született a mai napon" - összegzett.

VIDEÓ: Szijjártó Péter közleménye


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktornak üzent a Kneecap az Írország-Magyarország meccs kezdetekor
„Bassza meg Orbán Viktor!” - fogalmazott posztjában az ír zenekar, akiket a magyar kormány nyáron kitiltott az országból.


Mint azt mi is megírtuk: az egyik legfontosabb meccsel indította a vb-selejtező sorozatot a magyar válogatott. Magyarország Írország ellen idegenben lépett pályára.

A mérkőzést Orbán Viktor élőben nézte meg Dublinban, Csányi Sándor MLSZ-elnök társaságában.

A miniszterelnök egy nem várt helyről kapott üzenetet az este folyamán. A Kneecap ugyanis az X-en üzent Orbánnak.

„Írország – Magyarország most Dublinban.

És bassza meg Orbán Viktor!”

- fogalmazott az ír zenekar, akik egyébként nyáron felléptek volna a Szigeten, de a magyar kormány még előtte kitiltotta őket az országból.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy hány órakor beszél Kötcsén Orbán Viktor vasárnap
Magyar Péter is hirdetett gyűlést a település főterére. Azt egyelőre nem tudni, ő mikor beszél, de nem lesz izgalommentes a vasárnap.


Megvan, mikor beszél Orbán Viktor Kötcsén.

"Már csak egy nap. Vasárnap, 16h, élőben Kötcséről. Vigyázat, hamisítják!"

– ezt írta ki a Facebookra a kormányfő.

Eddig semmiylen nyilvános programpontot nem ismerünk ezen kívül, pedig korábban arról volt szó, hogy az idei találkozót élőben lehet majd követni, ami eddig nem volt szokás.

Ez nyilván azzal is összefügg, hogy ugyanerre a napra az ellenzék vezére, Magyar Péter is hirdetett gyűlést a település főterére.

Egyelőre azonban nem tudni, Magyar mikor fog beszélni, az ő rendezvényük 11-től kezdődik elvileg.

"Sziasztok! Holnap fontos nap lesz. Egy szimbolikus helyen, történelmi pillanatban találkozunk kordonok és TEK-esek nélkül 11.00 órakor Kötcsén, a Hősök terén"

– írta a Facebookon.

Természetesen a posztjában odaszúrt a szomszédban gyülekező tábornak is:

"Pár száz méterre tőlünk ott fog dorbézolni a képmutató, luxizó, a társadalomtól elzárkózó, kordonok mögött rettegő, orbáni elit. És néhány kilométerre Kötcsétől található Balatonőszöd, a gyurcsányi hazugság szimbóluma is. Gyurcsány és Orbán – a dicstelen múlt összefonódó jelképei."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem luxuséletet szeretnénk, csak azt, hogy ne parizeren kelljen élnünk 30 napig” – az apa az Emberi Jogok Európai Bíróságán küzd tovább a méltóbb rokkantellátásért
A két kislányt nevelő Orosvári Zsolt legutóbb 97 ezer forintos ellátást kapott. Ebből az összegből kellett kigazdálkodnia a gyerekek iskolai felszerelését és a havi megélhetésüket.


Elutasította az Alkotmánybíróság a rokkantellátások emelésére irányuló indítványt – erről először a Blikk számolt be. A beadványt benyújtó Orosvári Zsolt egyedül neveli két lányát, legutóbb 97 ezer forintos ellátást kapott. Az RTL Híradónak azt mondta: most az Európai Emberi Jogi Bíróságon folytatja a küzdelmet, mert szerinte sokan méltatlanul kevés pénzt kapnak az államtól. A mozgáskorlátozottak országos szövetsége szerint is évtizedes lemaradás van a támogatások összegében.

Orosvári Zsolt egyedül neveli két lányát, a leckéjüket is ő ellenőrzi. A család számára nem volt gondtalan az iskolakezdés. Az apa évek óta rokkantsági ellátásból kénytelen megélni, miután egy gyerekkori betegsége olyan súlyossá vált, hogy nem tudott tovább dolgozni:

"Az orvosaim tanácsára sajnos a rokkantsági ellátást kellett választanom."

Korábban havi háromszázezer forintot keresett, rokkantsági ellátása viszont 2010 óta a százezer forintot sem éri el. Ebből az összegből kellett kigazdálkodnia a gyerekek iskolai felszerelését és a havi megélhetésüket.

A férfi a híradónak azt mondta: ha most jelentkezne ellátásért, jóval nagyobb összeg járna neki. A kormány ugyanis 2012-ben átalakította a juttatás számításának módját, emiatt az új igénylőknek már több pénz jár. Azok viszont, akik már 2012 előtt is ellátásra szorultak, továbbra is alacsonyabb összeget kapnak.

Emiatt Orosvári Zsolt perre ment.

“Nem luxuséletet szeretnénk, de azt, hogy ne parizeren kelljen élnünk 30 napig, azt gondolom, hogy elvárhatjuk. “

Azt szeretné elérni, hogy a rokkantsági ellátás összegét egységes rendszerben számítsák ki, és hogy a hasonló problémákkal küzdők ugyanazt az összeget kapják. Beadványát azonban elutasította az Alkotmánybíróság.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint nem csak a számítás módja a probléma. Szerintük a rászorulók - bármilyen juttatást is kapnak - rendkívül alacsony összegekből kénytelenek megélni.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke:

“Minden fogyatékos embereket érintő ellátás és támogatás több évtizedes elmaradásban van. Évtizedek óta soha senki nem gondolta komolyan ennek a társadalmi csoportnak a támogatási rendszerének a felülvizsgálatát és annak a felzárkóztatását.”

Orosvári Zsolt nevét akkor ismerte meg az ország, mikor néhány éve mozgalmat indított, hogy a beteg gyerekükkel kórházban lévő szülőknek ne a földön kelljen aludniuk. Akkor 400 kempingágyat vittek 40 kórházba. Az általa indított per most az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatódhat. Orvosvári Zsolt azt reméli, hogy a jövő év végéig jogerős döntés születhet a beadványáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter gyalog indult Kötcsére Balatonőszödtől: Szimbolikusan is lezárjuk ezt a húsz évet
Magyar Péter az induláskor arról beszélt: Balatonőszöd neve összenőtt a hazugsággal, Kötcséé pedig a cinizmussal.


Magyar Péter vasárnap kora reggel gyalog indult el Balatonőszödről Kötcsére, ahol a Tisza Párt 11 órától tart majd rendezvényt. Ugyanezen a napon a fideszes holdudvar a szokásos évi kötcsei pikniken gyűlik össze. Orbán Viktor 16 órakor mondta majd beszédet, amelyet két évtized után most először élőben is közvetítenek majd.

Magyar Péter szimpatizánsaival együtt indult útnak Kötcse felé, és mint elmondta: a Gyurcsány–Orbán-korszak lezárásáért gyalogolnak.

„Szimbolikusan is lezárjuk ezt a húsz évet, 2006-tól 2026-ig”

– mondta Magyar az induláskor. A Tisza Párt elnöke hozzátette: Balatonőszöd neve összenőtt a hazugsággal, Kötcséé pedig a cinizmussal. Magyar ezután egy rövid részletet is bejátszott Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből.

Balatonőszöd 10,5 kilométerre van Kötcsétől, a menet a tervek szerint fél tizenegykor érkezik meg. A túrát Magyar Péter közösségi oldalain élőben is lehet követni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk