HÍREK
A Rovatból

Szexuális zaklatással vádolta meg Donald Trumpot egy egykori modell

A beszámoló szerint egy mosdó előtt támadta le a nőt a jelenlegi amerikai elnök.


Amy Dorris azt állítja, hogy a jelenlegi amerikai elnök leerőltette a nyelvét a torkán és fogdosta az 1997-es US Openen - írja a Guardian.

Az akkoriban modellként dolgozó Dorris 24 éves volt az incidens idején, New Yorkban, az US Open tenisztorna egyik versenyén találkozott Trumppal. Barátjával, Jason Binn-nel az üzletember VIP páholyából nézték a mérkőzést, közös fotó is készült róluk. Amikor azonban a nő kiment a mosdóba, Trump megvárta őt a helyiség előtt. Dorris azt hitte, hogy a férfi is mosdóba akar menni, ám egészen más céljai voltak, intim közelségbe akart kerülni a nővel, aki azonban először viccnek vette, és nevetve mondott neki nemet.

Trumpra azonban mindezt nem hatott, és erőszakosan szájon csókolta a nőt, ezt követően meg is ragadta Dorris testét, a nő szerint egyre erősebben szorította, fogásából pedig nem tudott szabadulni.

A nő a lapnak azt is elmondta, hogy valószínűleg felsérthette fogaival Trump nyelvét, amikor ellenkezni próbált. Valahogy azonban sikerült kitörnie a szorításból, és visszament a többiekhez, ám elmondása szerint olyannyira volt sokkos állapotban, hogy képtelen volt beszélni az incidensről, inkább úgy tett, mintha mi sem történt volna. Barátjának később elmondta, mi történt, és kérte, hogy szóljon rá Trumpra. A lap felvette a kapcsolatot az akkori baráttal, aki nem nyilatkozott az ügyben.

Szintén megkérdezték Trump ügyvédeit, akik a leghatározottabban tagadják a vádakat, egyúttal azt is, hogy beszéltek Binnel, aki nem emlékszik hasonló incidensre.

Másnap a pár ismét Trump páholyából nézte a mérkőzést, a nő pedig szándékosan konzervatívabb öltözéket választott, nehogy kihívónak találja őt az üzletember. Később a Trump Towerben is megvendégelték őket, ahol a házigazda ismét nyomulni kezdett a nőre, ám akkor nem történt tettlegesség. Dorrisék azonban két nappal később ismét Trump oldalán mutatkoztak az akkor elhunyt Gianni Versace emlékére szervezett eseményen.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is
A Tisza Párt elnöke élesen bírálta a miniszterelnököt és Szijjártó Pétert is amiatt, hogy nem írták le Oroszországot a lengyelországi dróntámadás kapcsán.


Éles hangú közleményben reagált Magyar Péter a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokra és a magyar kormány reakciójára.

Mint ismert, hétfőre virradó éjjel 19 orosz drón sértette meg a lengyel légteret, amelyek közül többet a lengyel légvédelem semmisített meg. Egy ház megsérült, és Lengyelország a NATO 4-es cikkelyének aktiválását kérte.

A történtek után Orbán Viktor megszólalt ugyan, de egy szót sem ejtett arról, hogy az incidenst orosz drónok okozták.

„Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is”

– írta Magyar Péter, aki szerint példátlan, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter hallgat az agresszor nevéről.

Külön kitért Szijjártó Péter nyilatkozatára is, aki épp Minszkben tartózkodott, és meg se említette, hogy az orosz drónok Fehéroroszországon keresztül érték el Lengyelországot. Magyar szerint az orosz dróntámadás az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció a térségben.

„A magyar nép kiáll Lengyelország mellett és szolidárisak vagyunk a lengyel barátainkkal az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció kapcsán”

– fogalmazott.

Emlékeztetett arra is, hogy korábban többször kijelentették: „a TISZA-kormány miniszterelnökének első útja Varsóba vezet majd”.Végül a jól ismert szólással zárta bejegyzését: „Lengyel, magyar két jó barát…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását a Lengyelországba repülő orosz drónok miatt
Tusk provokációnak nevezte az orosz lépéseket, amelyek szerinte Lengyelország biztonságát is fenyegetik. A kormányfő a NATO-ban keres erősebb szövetségi fellépést.


Ahogy arról korábban írtunk, szerdán több orosz drón is megsértette a lengyel légteret, ami szakértő egybehangzó véleménye szerint nem lehetett véletlen eltévedés. Több lengyel repteret le kellett zárni, és a NATO repülőit is riasztották.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök a parlamentben arról beszélt, hogy „kétségtelen, hogy ez a provokáció Lengyelország szempontjából összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint az előzőek.”

A kormányfő bejelentette: Lengyelország hivatalosan kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását. Ez a szabály lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok egy ügyet az Észak-atlanti Tanács elé vigyenek.

Ilyenkor a szövetségesek tárgyalásokat tartanak, hogy eldöntsék, veszélybe került-e az adott ország területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Tusk szerint most nagyobb támogatásra van szükség a szövetségesektől, mint korábban. „Ez nem csak az ukránok háborúja. Ez egy konfrontáció, amelyet Oroszország az egész szabad világ ellen hirdetett meg” – hangsúlyozta a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan
„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű” - fogalmazott a miniszterelnök


„Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán.

Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan”

- írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, több drónt lelőttek.

„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű. Egy háború árnyékában élni kockázatokkal és veszélyekkel jár. Itt az ideje véget vetni ennek! Ezért támogatjuk Trump elnök úr békét célzó erőfeszítéseit” - fogalmazott posztjában Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.


Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.

Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:

„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”

„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.

Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”

Ruszin-Szendi azt is felvetette:

vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.

„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: