HÍREK
A Rovatból

Szétválasztott sziámi ikrek: Rabeya rekonstrukciós műtéten esett át, Rukaya súlyos szövődmény után lábadozik

Friss közleményt adott ki a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.


A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csapatának vezető orvosai – Dr. Pataki Gergely, Dr. Csókay András és Dr. Csapody Marcell – szeptember 9-én visszautaztak Dakkába, hogy felmérjék az augusztus 1-jén és 2-án 33 órás maratoni műtéttel szétválasztott bangladesi sziámi ikrek állapotát, valamint megkezdjék az „Operation Freedom” névre keresztelt műtétsorozat negyedik szakaszának, a rehabilitációnak és a koponyarekonstrukciónak a tervezését, illetve kivitelezését.

Rabeyán – aki már 5 nap után magához tért, s azóta fejlődik, beszél és játszik, így már elhagyhatta az intenzív osztályt – 5 órás plasztikai sebészeti beavatkozást, koponyarekonstrukciós műtétet és hegplasztikát végeztek orvosaink Pataki doktor vezetésével szeptember 11-én.

Rukayánál a végső szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel. Ennek oka a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar. Következményképpen az addig folyamatosan javuló állapotú, a tudathatárt elérő gyermeknél jelentős állapotromlás alakult ki, ugyanakkor a végtagjait jelenleg is képes mozgatni, szemét kinyitni. Nála a felépülés várható mértékének tekintetében felelős nyilatkozat most még nem tehető.

"Meggyőződésünk, hogy a gyógyító tevékenységet a tudományos munka mellett nagyban segítette sokak támogató imája, lelki segítsége, amit továbbra is köszönünk szépen" – fogalmaz a friss közlemény.

A Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására, immáron 15 évnyi hazai közhasznú orvosi és egészségügyi minőségjavító tevékenység és 7 évnyi bangladesi missziós munka után.

A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű „Operation Freedom” szétválasztó műtétsorozat első fázisát a közös agyi fő szállítóér-szakasz szétválasztása jelentette endovaszkuláris módszerrel Dr. Hudák István vezetésével 2018-ban, szintén Dakkában. A második – plasztikai sebészeti – fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlott Dr. Pataki Gergely vezetésével.

Az augusztus eleji végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt Dr. Csókay András vezetésével.

Az Operation Freedom jelenleg zajló negyedik fázisát pedig a rehabilitáció, illetve az ismét a plasztikai sebészeti szakterülethez tartozó koponyarekonstrukciós műtétek jelentik Dr. Pataki Gergely vezetésével.

A lépések külön-külön is tudományos jelentőséggel bírnak: több orvos-szakmai területen is új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat. A műtétsorozat folytatásához a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapatának továbbra is nagy szüksége van minden anyagi és lelki támogatásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő számok: kiderült, mennyit keresnek a bíborosok és a püspökök a Vatikánban
A hétfőn elhunyt Ferenc pápa nem vette fel a fizetését. A bíborosok milliós juttatásokat kapnak, de a világi dolgozók sem panaszkodhatnak.


Ferenc pápa halálát követően sokakat kezdett foglalkoztatni a Vatikán pénzügyi helyzete. Sokan kíváncsiak arra, mekkora vagyont hagyott maga után az egyházfő, és arra is, hogy mi lesz ennek a sorsa.

A közelmúltban kiderült, hogy

Ferenc pápa soha nem vette fel a fizetését.

A mindennapi szükségleteit a Szentszék fedezte, emellett jelentős összeget képviseltek az adományok, köztük az úgynevezett péterfillérek.

A Vatikánban nemcsak az egyházfő, hanem a bíborosok és püspökök ellátását is a Szentszék biztosítja. A bíborosok az egyházi hierarchiában a pápa után következnek, fizetésük havi 4-5 ezer euró, ami átszámítva nagyjából 1,6–2 millió forintnak felel meg. Emellett különféle juttatásokban is részesülnek, például kedvezményes lakhatásban a Vatikán területén, belső üzletekben történő vásárlási lehetőségekben, valamint térítésmentes egészségügyi ellátásban.

A Vatikán világi alkalmazottai a beosztásuk és felelősségi szintjük szerint változó mértékű fizetést kapnak. Havi bérük 1300–3000 euró között mozog, ami 530 ezer és 1,2 millió forint közötti összeget jelent. A papok és püspökök keresete is hasonló: 1500–2500 eurót, azaz 612 ezer és 1 millió forintot keresnek havonta - írta az Infobae.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péter visszaszólt Tiborcznak: Mesélhetnél, hogyan is működik a túlárazott közbeszerzés, ahogy a bennfentes kereskedelemnek is nálatok vannak a legnagyobb szakértői
A Tisza Párt elnöke újabb Facebook-bejegyzésében reagált arra, miszerint Tiborcz István szerint nem igaz, hogy állampolgárságért folyamodott az Egyesült Arab Emírségekben. Szerinte ez nem bűn.
F. O. - szmo.hu
2025. április 24.



„Hallod-e te Tiborcz Pista,

Nem bűn más ország állampolgárságáért folyamodni… Bevallani nem kell félnetek…" - fogalmazott költőien Magyar Péter, majd hozzátette:

„Ha már Rogán beleírta a közleményedbe a túlárazott közbeszerzéseket, szerintem mesélhetnél a honfitársaidnak, hogyan is működik ez az orbáni iparág. Ahogy a bennfentes kereskedelemnek is nálatok vannak a legnagyobb szakértői."

„És ha már lopott telefont emlegetsz…Mi a helyzet Ráhel telefonjával, ami eltűnt az esküvőn és az egész TEK azt kereste. Meglett végül? Tényleg árulod a vagyont? Gyerünk Pista, légy bátor! Varázsszőnyeget vettetek már? Csodalámpás van már? Mi hiányzik még az Ezeregy éjszaka meséihez?” – olvasható a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter állítja: Orbán Viktor veje, Tiborcz István állampolgárságért folyamodott az Egyesült Arab Emírségekben
Tiborcz cáfolta Magyart. Magyar Péter kiemelte: a Tisza Párt, amennyiben hatalomra kerül, minden érintett országgal, így az Egyesült Arab Emírségekkel, Argentínával, Csáddal és Thaifölddel is megköti majd a kiadatási egyezményeket.
F. O. - szmo.hu
2025. április 24.



Orbán Viktor veje, Tiborcz István egy Gellért-hegyi ügyvédi irodán keresztül állampolgárságért folyamodott az Egyesült Arab Emírségekben – írta Facebook-oldalán Magyar Péter.

„Miniszterelnök elvtárs, miért akar a veje egy olyan ország állampolgára lenni, ahonnan nincs kiadatás Magyarországra? Más családtagjai is kérvényeztek második állampolgárságot? Esetleg ön is? Tiborcz István vagy Matolcsy Ádám ötlete volt a plusz állampolgárság? Ez az ügy is szóba került januárban az emírrel folytatott tárgyalásain, amikor Rákosrendezőt áron alul át akarta játszani arab befektetőknek?” – tette fel a kérdéseket posztjában a Tisza Párt elnöke.

Magyar Péter kiemelte: a Tisza Párt, amennyiben hatalomra kerül, minden érintett országgal, így az Egyesült Arab Emírségekkel, Argentínával, Csáddal és Thaifölddel is megköti majd a kiadatási egyezményeket.

„A kormányváltás után újra lesz független ügyészség és bíróság. Magyarul: indul az út a börtönbe program” – zárta bejegyzését az ellenzéki politikus.

„Magyar Péter ismételten hazudik, nem adtam be semmilyen állampolgársági kérelmet az Egyesült Arab Emírségekbe, ahogyan azt friss posztjában állította, se más országba” – válaszolta a BDPST Koncept nevű cégén keresztül a 444-nek Tiborcz István.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán meghátrált: az MTA 200 éves jubileumán több tudós kivonulással tiltakozna a megjelenése ellen
A kormány tagjai nem szólalnak fel az ünnepségen, a köztársasági elnök mond majd beszédet. Az akadémikusokat a miniszterelnök poloskázása háborította fel.


Sulyok Tamás köztársasági elnök tartja az ünnepi beszédet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200 éves jubileumi közgyűlésén. A rendezvény meghívója szerint a kormány részéről nem hangzik el beszéd.

A HVG birtokába került meghívó alapján Freund Tamás, az MTA elnöke nyitja meg az eseményt, majd Sulyok Tamás következik. A kétnapos programban nem szerepel kormánytag hivatalos fellépése, így Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszteré sem.

Az esemény hétfői napján megkoszorúzzák Széchenyi István szobrát, és felavatják a Magyar Tudományos Akadémia alapításának kétszázadik évfordulójára tervezett köztéri alkotást is. Délután Freund Tamás és Demeter Szilárd nyitja meg a Nemzeti Múzeumban az MTA 200 évéről szóló Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című kiállítást.

A kormány és az MTA kapcsolatát mostanában feszültség jellemzi. Akadémikusok egy csoportja szerint a miniszterelnök március 15-i beszéde „erkölcsileg elfogadhatatlan” volt, és „jogi felelősséget is felvetőnek” tartják. Azt is közölték, hogy ha Orbán Viktor megjelenik a május 5-i közgyűlésen, „akkor számolni kell azzal, hogy a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyja a termet”.

A HVG megkereste a kormányt és az MTA-t is azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor részt vesz-e az eseményen, de válasz egyelőre még nem érkezett.

Korábban Freund Tamás komoly verbális csatába keveredett az Orbán Viktor bizalmi köréhez tartozó Schmidt Máriával is, miután a történész kijelentette, hogy az Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk