hirdetés

HÍREK

Szétszórják az SZFE hallgatóit, a Duna TV régi székháza lehet az egyik új épület

A tervek szerint a filmes képzés a budai oldalon folytatódik majd, míg a színész szakos hallgatók továbbra is a pesti oldalon tanulhatnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

A Duna TV régi székházában tanulhatnak tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai a Vas utcai épület helyett - számolt be róla az RTL Híradó.

Információik szerint már egy ideje zajlik az épület felújítása, ugyanis 2011 óta üresen áll. A jelenleg is állami tulajdonban lévő egykori székház decemberben került a Színház- és Filmművészetért Alapítvány vagyonkezelésébe.

Az oktatók szerint csak a filmes képzés folyik majd a budai épületben, a színész szakos hallgatók továbbra is a pesti oldalon maradnak, az adminisztrációt pedig egy harmadik helyszínen, az Infoparkban végezhetik. Vélhetően a kollégium sem marad a Vas utcában.

Az RTL Híradó alapítványi forrása cáfolta az ATV korábbi értesülését, miszerint az egyetem jelenlegi épületeit eladják, de elismerte, hogy

a Vas utcai épületben nem lesz már oktatás és bezárják az ott működő Ódry Színpadot is.

Az intézményt fenntartó alapítvány úgy tervezi, hogy február elsejétől indul újra az oktatás számos újdonsággal.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Kiderült, miért omlott össze a KRÉTA rendszere hétfő reggel

A KRÉTA működtetője szerint nem tudták megfelelően elosztani és beállítani az erőforrásokat.
Címkép: MTI/Varga György - szmo.hu
2021. március 08.

hirdetés

Korábban mi is megírtuk, hogy hétfőn, a teljes digitális oktatási átállás első napján összeomlott a KRÉTA rendszere.

A KRÉTA működtetője közleményben kért elnézést a kellemetlenségért.

"Annak ellenére, hogy megpróbáltuk szimulációval, tervezéssel a legjobb tudásunk szerint felkészülni az első teljes digitális nap reggelén várható óriási rendszerterhelésre, nem tudtuk a KRÉTA rendszert és DKT (Digitális Kollaborációs Tér) modulját kiszolgáló erőforrásokat megfelelően elosztani, beállítani, amiért is a felelősség kizárólag az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t terheli"

- idézi a cég közleményéből a hvg.hu.

Az eKRÉTA Zrt. szerint 10 óra után fokozatosan helyreállt a megszokott napi működés.

hirdetés

A következő napokban a rendszer monitorozását fogják végezni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Több tucat magyar utasát hagyta Londonban a Wizz Air

Az utasok úgy maradtak le a gépükről, hogy már órákkal a felszállás előtt kimentek a reptérre, de nem kerültek sorra a check-in, illetve poggyászfeladó pultoknál.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 08.

hirdetés

Több tucat magyar utas maradt le a Wizz Air vasárnap esti, Lutonból Budapestre tartó járatáról, pedig már órákkal a felszállás előtt kimentek a reptérre. Az AIRportal.hu cikke szerint a magyar utasok nem kerültek sorra a check-in, illetve poggyászfeladó pultoknál.

Az egyik utas az Indexnek azt mondta, hiába voltak időben a reptéren, a becsekkolásukat halogatták, folyamatosan „hátrébb küldték őket”. Végül bezárták a kapukat.

"Körülbelül 35 magyar ember maradt a repülőtéren, válaszok és kártérítés nélkül. Van köztünk hét hónapos terhes utas, és egy kerekesszékes magyar is, akinek a bőröndje ugyan elment a géppel, de ő szintén itt ragadt. Többen vagyunk, akik hazaköltözés miatt repültünk volna, azaz nincs hova visszamennünk, saját költségünkön vettünk ki egy hotelszobát, és vásároltunk újabb repülőjegyet szerdára. Ma újra a reptéren jártunk, de csak annyit mondtak, hogy a felelősség a Wizz Air légitársaságé"

- mondta a lapnak a szerencsétlenül járt utas.

Az AIRportal.hu megkereste a légitársaságot, ahonnan azt a választ kapták:

"a Wizz Air megerősíti, hogy utasainak egy csoportja, akik a W6 2202 számú, London-Luton és Budapest között közlekedő, 2021. március 7-i járatra váltottak jegyet, sajnálatos módon lemaradtak a járatról. A légitársaság belső vizsgálata szerint a földi kiszolgáló cég felelős a történtekért.

Az eset kapcsán teljes felelősséget vállalunk, azt azonban fontos látni, hogy a folyamatosan változó utazási korlátozások miatt a kollégáink és a partnereink naponta több ezer dokumentumot ellenőriznek azért, hogy megbizonyosodjanak róla: a légitársaság és az utasok egyaránt megfelelnek az összes aktuális utazási feltételnek. Ez a folyamat pedig számos esetben hosszas sorbanállást okozhat a beszállópultoknál.

hirdetés
Az érintett utasok, amennyiben igénylik, térítésmentesen átfoglalhatják a jegyüket egy másik járatra, vagy visszatérítjük számukra a jegyár 100 százalékát, illetve a jegyár 120 százalékának megfelelő összeget is visszaigényelhetnek WIZZ pontokban.

A károsult utasok a 261/2004/EK számú rendelet alapján a visszatérítésen felül 250 eurós kompenzációban is részesülnek, amelyhez a kérelmet a wizzair.com weboldalon nyújthatják be. A légitársaság ezúton is elnézést kér a kellemetlenségekért, és ígéri, hogy mindent megtesz azért, hogy hasonló eset többé ne fordulhasson elő."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Karácsony Gergely önkéntes karanténba vonult

Az okot egyelőre nem közölte a főpolgármester.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 09.

hirdetés

Önkéntes karanténba vonult Karácsony Gergely - írta meg az atv.hu.

A főpolgármester a csatorna Egyenes beszéd című műsorának vendége lett volna, de nem sokkal adás előtt a fenti indokra hivatkozva lemondta a szereplést

Az okokról egyelőre nem nyilatkoztak. A műsorban beszélt viszont Tüttő Kata, aki szerint nagy a gond a koronavírus miatt a BKV-nál. A főpolgármester-helyettes elmondta, olyan sok a megbetegedés a metróforgalom-irányításban, valamint a villamos- és buszvezetőknél, hogy nem biztosított a metró üzemszerű működése a következő napokra.

Ha kiderül a főpolgármester karanténjának oka, cikkünket frissítjük.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Leállhat a 2-es metró, ha még két ember megbetegszik a dolgozók közül a főpolgármester-helyettes szerint

Tüttő Kata szerint nem csak a BKV-nál okoz gondot, hogy sok dolgozó lebetegedett. A hulladékszállítás és a takarítás is veszélyben van.
Címkép: Mervai Márk - szmo.hu
2021. március 08.

hirdetés

Annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. Erről Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes beszélt az ATV A nap híre című műsorában.

"Az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, metróforgalom-irányításban, villamosvezetők, buszvezetőknél, hogy nem biztos, hogy holnap is fog már járni a metró"

- mondta Tüttő Kata, aki azt is hozzátette, ha kidőlnek azok az emberek, akik a metrót irányítják, nem tudják őket máshogy pótolni.

"Konkrétan ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán, ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót"

- fogalmazott a főpolgármester-helyettes.

Ebben az esetben busszal kellene pótolni a metrót, viszont a buszvezetők között is sok a fertőzött.

Tüttő Kata azt is elmondta, folyamatosan kérték és jelezték, hogy a közszolgálatot biztosítók kapjanak védőoltást.

hirdetés

Közölte, a betegek száma miatt az FKF-nél be kellett zárniuk egy telephelyet.

"Veszélyben van a hulladékszállítás, a takarítás és a közösségi közlekedés"

- jelentette ki a főpolgármester-helyettes.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: