KÉK HÍREK
A Rovatból

Szemetelés miatt ítélte el a bíróság azt a férfit, aki virágokat ültetett menyasszonya sírjára Alabamában

A menyasszony halála után derült csak ki igazán, mennyire nem bírta az apósjelölt a jövendőbeli vőlegényt.


Az év elején letartóztatták, a héten pedig elítélték szemetelés miatt azt az alabamai férfit, aki elhunyt menyasszonya sírjára ültetett virágokat, írja a Washington Post.

A 27 éves Hannah Ford még tavaly januárban halt meg egy autóbalesetben. Vőlegénye úgy döntött, hogy egy virágágyást épít a sírjára kettejük fotóival, ami azonban a nő apja nem nézett jó szemmel.

Tom Ford végig ellenezte lánya és Winston „Winchester” Hagans kapcsolatát. Emiatt jelentette fel a 32 éves férfit a rendőrségen szemetelés miatt. Haganst végül csütörtökön 300 dollár (114 ezer forint) bírság és perköltség megfizetésére kötelezték.

Emellett 30 nap börtönbüntetésre ítélték, mely mindaddig felfüggesztett marad, amíg nem helyez több virágot egykori menyasszonya sírjára. Az ítélethirdetést követően a férfi ügyvédje jelezte, hogy fellebbezést nyújtanak be.

Hagans és szerelme egy kávézóban találkoztak. Hamar kiderült, hogy a nő apja a baptista egyház lelkésze, míg a férfi apukája evangélikus. A nő az egyik helyi republikánus politikus kampányában dolgozott egészen addig, amíg össze nem jött Hagansszel. A nő apja azonban ezt nem nézte jó szemmel. Egyszer például azt követelte, hogy lánya egy hónapig ne beszéljen a férfival. Ekkor döntött úgy a nő, hogy megszakítja a kapcsolatot apjával.

A pár végül 2020. decemberében jegyezte el egymást, és már javában keresték az esküvő helyszínét, amikor megtörtént a tragédia. Hannah néhány héttel később hazafelé tartott, amikor egy másik autó sofőrje elvesztette az uralmát a kocsi felett és egy másik személyautónak ütközött, ami a nő SUV-jába csapódott.

Haganst végül a tiszteles azért perelte be, mert az állam törvényei szerint az elhunytak sírja a család tulajdonát képezi és magánterületnek minősül. A gyászoló vőlegény tavaly május óta tíz virágládát tett a sírra, amiket a dühös após egytől egyig kidobott vagy visszaküldött a férfinak. A tiszteletes állítólag egy barátján keresztül jelezte Hagansnek, hogy ne tegyen több virágot a lánya sírjára, majd miután mégis újabb növények jelentek meg a temetőben, végül felkereste a rendőrséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 19 éves fiú, a táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg
Nagy erőkkel keresik a 19 éves Fülöp Istvánt, akinek a holmiját a dunaföldvári hídnál hagyták. A fiú testvére a közösségi médiában kért kétségbeesetten segítséget.


Nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok is azt a 19 éves fiatalembert, Fülöp Istvánt, akinek a személyes holmiját tartalmazó táskáját csütörtökön hajnalban találták meg a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Más információk szerint a dunaújvárosi hídnál volt a táska.

A férfi testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában kért segítséget, megerősítve, hogy a táska az összes irattal együtt előkerült, de testvérének nyoma veszett. A rendőrség a bejelentést követően elrendelte a fiatalember körözését és közzétette a fotóját – írja a Blikk.

A hatóságok mellett civil eltűntkereső csapatok is azonnal megkezdték a terület átfésülését. A keresést azonban beárnyékolta, hogy a közösségi oldalakon többen a fiú külsején és feltételezett nemi identitásán kezdtek vitatkozni. Nagy László, az egyik keresőcsoport vezetője egy határozott posztban tette egyértelművé, hogy a keresésben részt vevők számára egyedül az emberélet számít.

Nagy László a fiú személyes hátterét is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a keresés egy emberről szól. „Eltűntkereső vagyok, arra esküdtem, hogy segítsek megtalálni embertársaimat. Számomra ő egy 19 éves ember, egy szorgalmas, jóravaló férfi egy szerető családból, akit hazavárnak a szülei” – fogalmazott.

A csapatvezető világossá tette, mi a keresők egyetlen célja: „Mi életeket mentünk, ennyi. Ha tudsz, segíts, ha nem, akkor menj tovább.”

Azt is megerősítette, hogy minden erejükkel a család mellett állnak a legnehezebb órákban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak levelezés és csókolózás volt” – összeszűrte a levet egy rabbal a börtönőr, ő is rács mögé kerülhet
Michelle Molver, az angliai HMP Belmarsh börtön alkalmazottja egy gyilkosságért elítélt rabbal került kapcsolatba. A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


Botrány robbant ki a „brit Guantánamónak” is nevezett, nagy biztonságú börtönben, a HMP Belmarshban, miután egy börtönalkalmazott elismerte, hogy csókolózott egy gyilkosságért elítélt fogvatartottal. A 30 éves Michelle Molver, aki a börtön foglalkoztatási vezetőjeként a rabok szabadulás utáni munkakeresését segítette, beismerte a fizikai kontaktust, de tagadja, hogy ezzel hivatali kötelességszegést követett volna el – írja a The Sun.

A nőt azzal vádolják, hogy „nem helyénvaló kapcsolatot” folytatott a 23 éves Kemai Mathurine-nel, aki egy bandagyilkosságban való részvételéért tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A vád szerint tavaly augusztus és szeptember között tartott a viszonyuk. Molver védője, Nigel Leskin a bíróságon a viszony mértékéről beszélt.

„Elismeri, hogy kapcsolatuk volt, de az csak levelezésre és csókolózásra terjedt ki. Nem fogadja el, hogy ez hivatali kötelességszegésnek minősül.”

Mathurine-t 2020-ban ítélték el az ártatlan Joseph Williams-Torres 2018-as meggyilkolásában játszott szerepéért. A férfit Kelet-Londonban, Walthamstowban lőtték le tévedésből, egy rivális banda tagjának nézték.

Michelle Molver börtönfoglalkoztatási vezetőként külső cégekkel és szakmai szervezetekkel is kapcsolatot tartott, hogy a fogvatartottak számára képzéseket és a szabadulás utáni munkalehetőségeket szervezzen. Hétfőn jelent meg először a bíróságon, ahol megerősítette személyazonosságát, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyében az eljárás Woolwichban folytatódik.

A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. A vád megállapításához az kell, hogy a köztisztviselő szándékosan megszegje a kötelességét, és ez a magatartás olyan súlyos legyen, hogy sértse a közbizalmat. Az elmúlt években több hasonló ügyben is született letöltendő börtönbüntetés ítélet az Egyesült Királyságban, a bíróságok egyértelműen jelzik, hogy a börtönökön belüli határátlépéseket szigorúan veszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A rendőrség vizsgálja, miért zuhant le az operatőrt majdnem agyonütő kamera Debrecenben, a cég elismerte a hibát
A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a Nagyerdei Stadionban történt baleset körülményeit. Az üzemeltető alvállalkozó szerint a berendezés új és tanúsított volt, mégis meghibásodott.


A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a keddi Magyarország–Kazahsztán válogatott labdarúgó-mérkőzésen lezuhant drótkamera ügyének körülményeit – írta a 24.hu. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint eljárás egyelőre nem indult.

A hatóságok azt vizsgálják, terhel-e bárkit felelősség a debreceni Nagyerdei Stadionban történtek miatt, ahol egy operatőr mellett csapódott be a húsz méter magasból lezuhanó szerkezet.

Az eset a tegnapi felkészülési meccs első félidejének közepén, 1–0-s kazah vezetésnél történt. A tetőszerkezetre erősített kamera füstölni és lángolni kezdett, majd a közönség kiabálása közepette az oldalvonalra zuhant.

A szerkezet közvetlenül a magyar csapat számára kijelölt bemelegítési területnél, egy operatőr közelében csapódott be. Mivel a kamera az egész pálya fölött mozog, bármelyik játékosra vagy a játékvezetőre is rázuhanhatott volna.

A játéktérre is jutó romokat a tűzoltók az ivószünet alatt takarították el, a mérkőzés ezt követően folytatódott, és 3–1-es hazai győzelemmel zárult.

A balesetet szenvedett, úgynevezett 2D Cable Cam rendszer nem az MTVA tulajdonában állt. A közmédia tájékoztatása szerint a labdarúgó-mérkőzések technikai hátterét gyártási szerződés keretében a One Broadcast biztosítja, amely a speciális kameramozgató berendezés telepítésére és üzemeltetésére alvállalkozót vett igénybe. A pályára zuhant eszközt a Special Grip Hungary Kft. biztosította és üzemeltette.

Az alvállalkozó elismerte a hibát, és teljes felelősséget vállalt a történtekért.

Az előzetes információk szerint a balesetet a kameramozgató rendszer egyik motorjának kigyulladása okozta. A 4iG csoport közlése szerint a keletkezett tűz következtében megolvadt a 12 tonna teherbírású kevlárkötélzet, valamint a biztonsági felfüggesztés is, ami a teljes rendszer – a felfüggesztett kamerával együtt – leeséséhez vezetett.

Tájékoztatásuk szerint a kameramozgató berendezés – beleértve a mozgatómotort és a kötélzetet – egy új, a szükséges tanúsítványokkal rendelkező eszköz volt. Szakértők vizsgálják, hogy mi okozhatta a tanúsítványokkal rendelkező berendezés meghibásodását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért körözik a ValóVilág egykori játékosát
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot adott ki VV Rico ellen. Az ügy egy 2024 januári rendőri intézkedésig nyúlik vissza.
Kép: RTL - szmo.hu
2026. június 10.



Körözést adott ki a rendőrség Dicati Riccardo, azaz VV Rico ellen, miután a bíróság bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer-birtoklás vétsége miatt jogerősen elítélte.

Az Pesti Központi Kerületi Bíróság múlt csütörtökön adott ki elfogatóparancsot ellene, de nem egy új bűncselekmény miatt, hanem mert nem tudták neki kézbesíteni a fent említett ítéletről szóló végzést.

Amennyiben a rendőrök elfogják VV Ricót, átadják neki a bírósági végzést, majd szabadon is engedik

- írja a Blikk.

Az ügy egy 2024 januári rendőri intézkedésig nyúlik vissza, amikor egy ellenőrzés során kannabiszt találtak a realityszereplőnél. A helyszínen elismerte, hogy fogyasztott a szerből, mielőtt autóba ült.

A bíróság ezért 875 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki rá, valamint négy hónapra eltiltotta a vezetéstől.

A Fővárosi Törvényszék szóvivője a lapnak megerősítette, hogy az eljárásrend ilyenkor egyértelmű.

„Büntetővégzést hoztak vele szemben, amit nem lehetett kézbesíteni, mert ismeretlen helyre távozott. Ennek pedig ilyenkor az az eljárásmenete, hogy elfogatóparancsot kell kibocsátani” – közölte a szóvivő.

Dicati Riccardo a ValóVilág 11. szériájának döntőse volt. A műsor után eltűnt a nyilvánosság elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk