HÍREK
A Rovatból

Szanyi Tibor pártja nekiment a VI-VII. kerületi ellenzéki jelöltnek: „Oláh Lajos! Menj a f.szba!”

Meglehetősen sajátos hangvételű közleményt adott ki az ISZOMM, miután azzal vádolták meg őket, hogy 208 aláírásukból 127 név a Fidesz ívein is szerepelt.


Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ritkán hallat magáról, de akkor láthatóan igyekszik felhívni magára a figyelmet. Most kiadtak egy sajtóközleményt, amelynek már a címe is erősre sikerült: „Oláh Lajos! Menj a f.szba!”

Majd így folytatják az ellenzéki összefogás budapesti 5. körzetében induló jelölt kapcsán:

"A liberális milliárdosokból és levitézlett nácikból összeállt ‘hatosfogat' egyik jelöltje, a Fidesz Kína-ügyi üzleti referense, dr. Oláh Lajos arra költ súlyos pénzeket, hogy a közösségi és a magyar médiában az erre kapható szereplők által sározza az Igen Szolidaritást.

Értik? Tehát 10 nappal a választások előtt azzal kampányol, hogy egy másik, a választásokon igen, de pont az ő körzetében nem (!) induló pártot ajnároz. Nem üzen semmit a választóknak, nincs programja, csak az ISZOMM-ot reklámozza – sajátosan. Ráadásul az adófizetők pénzén, költségvetési támogatásból."

Az ugyan nem derült ki belőle, pontosan miért haragudtak meg ennyire Oláh Lajosra, de valószínűleg az egyik sajtótájékoztatója miatt, amelyen a DK-s politikus arról beszélt, hogy a Fidesz, az ISZOMM, a velük összefogott Munkáspárt, illetve a Gattyán György-féle MEMO aláírásgyűjtő ívein is sok az azonos név, sőt halottak is szerepelnek rajtuk.

Elmondta, hogy az ISZOMM esetében 208 aláírás gyűlt össze, és ebből 127 név a Fidesz listán is szerepelt, és volt olyan halott, aki mindkét listán, eltérő aláírással szerepelt - jegyezte meg a DK-s politikus. Szerinte ezek azt mutatják, hogy a Fidesz ajánlásait is másolták, illetve tudnak olyan aláírásgyűjtőről, aki névvel vállalta, hogy mind a Fidesznek, mind az ISZOMM-nak gyűjtött aláírást.

Az ISZOMM így folytatja a közleményt: "‘Anno’ Gábor Zsazsa már megmondta a marketingesek azóta teli szájjal hazudott szövegét, hogy mindegy mit, csak beszéljenek rólad. Köszönjük.

Az ország szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy. Dr. Oláh Lajos az Igen Szolidaritást használja arra, hogy az évek óta átvert választóinak előre megmagyarázza az érlelődő, újabb fideszes győzelmet."

Közölték: "Az Igen Szolidaritás nem állított jelöltet dr. Oláh Lajos körzetében, a Budapest 5. körzetben, ezért az ajánlásainkat nem ellenőrizte senki. Dr. Oláh Lajos tehát egy utolsó hazug tróger, politikai kalandor, felelőtlen fideszbérenc szarházi.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom elnöksége és tagsága egyhangúlag, ukrán katonanyelven szólva üzeni dr. Oláh Lajosnak: Menj a f.szba, kedves dr. Oláh Lajos!"

Oláh a Telexnek úgy reagált Szanyiék közleményére, hogy „Szanyi Tibor nem mond igazat. Az ő íveit egyesével leellenőrizte a választási bizottságba delegált tagom. Szanyi Tibor a bíróságon válaszolhat ezekre a felvetésekre”. Sőt, ha Szanyi kéri, a sorszámok alapján megmondja neki, melyek azok az ívek, amiken az ajánlások egyeznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók – Kiadós jégeső verte el Vas megyét: volt, ahol annyi esett, hogy fehér lepel borította a kerteket
Szerda este egy heves zivatarrendszer haladt át az országon, jelentős csapadékot hagyva maga után. Míg az ország keleti felén a víz hömpölygött az utcákon, Vas megyében és a Balaton környékén jég hullott az égből.


Szerda késő este egy heves zivatarrendszer robogott át az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt és látványos villámokat.

Az ország keleti felén, a Nyírségben és Debrecen környékén jött először az égi áldás, ott vízözönszerű esőzés kezdődött, az utcákon hömpölygött a víz.

Az Időkép beszámolója szerint

az Őrségben kiadós jég esett, Rátóton pedig a lehullott csapadék olyan vastag réteget képzett, hogy a kertek egy téli havazás nyomait mutatták. Körmenden is hasonló látványt nyújtott a lehullott jég.

A viharrendszer ezután a Balaton felé haladt tovább, a térségben szintén több helyen hullott jég.

Fotókon a nyugati jégeső:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sűrű jégeső, óriási villámok – Képeken a szerdai vihar leglátványosabb pillanatai
A zivatarok kiadós esővel, sokfelé jégesővel és mindent megvilágító villámokkal csaptak le szerda este és éjjel. Sokan látványos képeken örökítették meg a vihar különböző fázisait – mutatjuk a legjobbakat.


Szerda este heves zivatarrendszer söpört végig az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt. A Nyírségben és Debrecen környékén annyi csapadék esett egyszerre, hogy az utcán hömpölygött a víz. Vas és Zala megyékben viszont a jég esett olyan sűrűn, hogy volt, ahol mintha havazott volna, fehér lepelként borította be a kerteket. A Balaton sem úszta meg a jégesőt, a térségből is több helyről érkeztek fotók kisebb jégdarabokról az Időképhez.

A vihar félelmetes felhőkkel és óriási, mindent megvilágító villámokkal járta be az országot, sokan ezeket a pillanatokat örökítették meg.

Galériában mutatjuk a legjobb viharfotókat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk