Sokkal kevesebben halnak meg a lélegeztetőgépre került koronavírusos betegek közül, mint korábban gondolták
A márciusban, áprilisban, főleg Kínából és Olaszországból érkezett jelentések azt sugallták, hogy akik lélegeztetőgépre kerülnek, azoknak a többsége nem éli túl a vírusfertőzést. Mostanra azonban kiderült, hogy ennél valamivel jobb a helyzet.
A Critical Care Medicine című szaklapban május végén megjelent tanulmányban Greg Martin, az Emory orvosegyetem professzora és csapata azt állapította meg, hogy a lélegeztetőgépre kapcsolt koronavírusos betegek 35,7 %-a halt meg. Ez ugyan jelentős hányad, de mégis sokkal alacsonyabb, mint a korábbi jelentésekben szereplő számok, amelyeknél előfordult a 80% feletti arány is.
Az arány javításán sokat segített az olyan gyógyszerek alkalmazása, mint a remdesivir, amely csökkentette a legsúlyosabb betegek kórházi ápolási idejét, vagy a dexametazon szteroidé.
A koronavírus tüneteit mutató pácienseknek mintegy 20%-a kerül kórházba, és 5%-ot kell intenzív kezelésben részesíteni. Ez utóbbiak többségénél szükség van a lélegeztetőgépre. Ez az eszköz a leszedált betegnek biztosítja a levegőt egy hosszú műanyag csövön keresztül, amelyet levezetnek a torkába és a légcsövébe. Súlyosabb esetben a lélegeztetés akár hetekig is eltarthat.
Ugyanakkor egy gépre kötött páciens lélegeztetése időigényes és nagy figyelmet követelő feladat. Folyamatosan kell ellenőrizni, és ha kell, módosítani a beteg által kapott oxigén mennyiségét, a tüdejére nehezedő nyomást és lélegzetvételei között eltelt időt. Russell Buhr, a Ronald Reagan orvosközpont pulmonológusa a Washington Postnak bevallotta, hogy legfeljebb 30-45 percig képes felelősségteljesen ellátni egy ilyen feladatot egy betegnél.
class="hatterszin">A járvány kezdeti időszakában, amikor özönlöttek a betegek, az ilyen figyelem lehetetlen volt,
már csak azért is, mert voltak, akiket a sokkal kevésbé szigorú szabályok szerint működő sürgősségi osztályokon tettek lélegeztetőgépre a telt házas intenzív részlegek helyett. New York-ban voltak olyan kórházak, amelyek régebbi, vagy eredetileg altatáshoz használt berendezéseket használtak, vagy pedig a kórházi személyzet nem tudott bánni az újonnan kapott gépekkel.
Martin professzor szerint ezek a tényezők kétségkívül növelték a halálozási rátát, ráadásul a pandémia korai szakaszában elsősorban idősebb, krónikus betegek kerültek kórházba, akiknek általános egészségi állapota is rosszabb volt.
Ellentétben a járvány korai szakaszával, amikor az orvosok túl gyakran és túl gyorsan folyamodtak ehhez eszközhöz, most már, ha csak lehet, elkerülik.
A New York-i egyetemi kórházban egyre gyakrabban alkalmazzák a hasrafektetési technikát, amelynek köszönhetően a beteg tüdeje több levegőhöz jut azáltal, hogy saját súlyával nem nyomja össze.
Ezzel együtt az orvosok úgy vélik, hogy a lélegeztetőgépre tett emberek halálozási aránya soha nem fog 20% alá csökkenni, mert akik idáig eljutnak, azok valóban súlyos betegek.
