HÍREK
A Rovatból

Sok fiatal csatlakozik majd a Fideszhez Orbán tusnádfürdői beszéde után Menczer Tamás szerint

Menczer Tamás azt mondta, hogy a fiatalok szeretnek lázadni, ma pedig a legnagyobb lázadás patriótának, hazafinak lenni.


Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

A magyar kormányfő szombaton többek között arról beszélt, hogy 500 éve nem tapasztalt világrendszerváltozás jön, és szükség van egy magyar nagystratégiára. Ezen stratégia utolsó szakaszának megvalósítása pedig Orbán szerint a mai húszas-harmincas éveikben járó fiatalokra vár.

„Ezért el kell kezdeni a toborzást a fiatalok között. A nemzeti tábor csak trombitaszóra bújik elő, és csak magasba emelt zászló alá tud gyülekezni, ezért nemzeti érzelmű, bátor, fiatal harcosokat kell találnunk”

- fejtette ki Orbán.

Menczer Tamás a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című ennek kapcsán azt mondta: a fiatalok, a 20-30 évesek sokak szerint szeretnek lázadni, „ma pedig a legnagyobb lázadás patriótának, hazafinak lenni”. Emellett szerinte a baloldalnak nincsenek vonzó politikai képességei.

„Nem véletlenül sikoltoznak a baloldalon a tegnapi Orbán-beszéd után, mert pontosan látják, hogy ők nem tudnak ilyen beszédet tartani”

- mondta.

Menczer szerint „ott lufik vannak, már kipukkadt lufik, kipukkadó félben lévők, és olyanok, amelyek később pukkadnak ki, itt meg Orbán Viktor van, és egy rendkívül erős politikai közösség. A fiatalok ahhoz csatlakoznak, akihez érdemes.”

via MTI

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón Magyar Péter első összecsapása az Orbán-kormány egyik miniszterével az Európai Parlamentben
Magyar az agrárminiszternek szegezte kritikus kérdéseit az EP-ben. Nagy István pedig határozottan visszautasított mindent.
FM. Kép: Facebook - szmo.hu
2024. október 08.



Magyar Péter az Európai Parlamentben Nagy István agrárminiszterrel került szóváltásba – derül ki a TISZA Párt elnökének Facebook-posztjából. Magyar EP-képviselőként kérdezte Nagyot, többek között az inflációról:

„Magyarországon volt a legmagasabb az infláció két évig, egészen drámai módon 62 százalékkal nőttek az élelmiszerárak. Önök egyrészt nem segítették a gazdákat az elszálló energia- és alapanyagárak kompenzálásában, nem segítették őket az ukrán gabona beáramlásakor, önök semmit sem tettek a drámai infláció hatásait ellensúlyozandó”

– sorolta Magyar. Megjegyezte, Magyarországon 27 százalék az alapvető élelmiszerek áfája, míg Spanyolországban például 0 százalék, a TISZA pedig Magyar szerint 5 százalékra vinné le az áfa mértékét.

Számos téves állítást fogalmaz meg – kezdett válaszába Nagy István:

„Vizsgáljuk meg, a magyar élelmiszer-inflációt. Miért volt magas a magyar élelmiszer-infláció? Hát akkor fedjük föl: mert a legalacsonyabb árról indultunk. Mert a magyar kormány intézkedései a rezsicsökkentéssel olyan energiaárat tettek lehetővé, ami mellett a legolcsóbban lehetett előállítani élelmiszert.”

Nagy visszautasította azt is, hogy Magyar szerint magukra hagyták a falvakat.

A miniszter és a képviselő vitáját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Csökkentik a sebességhatárt Budapest egyik forgalmas útszakaszán
Az ősz folyamán további útszakaszokon is várható hasonló intézkedés.


A BKK és a Budapest Közút folytatja a főváros közlekedésbiztonsági stratégiáját, amit a Fővárosi Közgyűlés is jóváhagyott, és ennek keretében sebességcsökkentő programba kezdenek. A cél az, hogy kevesebb baleset, kevesebb súlyos és halálos sérülés legyen az utakon.

A BKK adatelemző munkatársai mesterséges intelligenciát is használó modelljükkel megvizsgálták, hogy melyek azok a stratégiában kijelölt útszakaszok, amelyeknél már önmagában a megengedett sebesség csökkentése is segít elkerülni a súlyos és halálos baleseteket.

A BKK hétfői közleménye szerint ez alapján

először az I. kerületi Attila úton lépnek, ahol a Mikó utca és Alagút utca közötti szakaszon 50-ről 40 km/h-ra csökkentik a sebességhatárt.

A stratégia alapján az Attila út csak az első lépés:

még az ősz folyamán további útszakaszokon is várható hasonló intézkedés.

A BKK adatai szerint a sebesség egységesítésével lehet még tovább növelni a biztonságot.

És itt van még a Sulizóna-program is, amibe eddig három kerület szállt be, de további intézmények is jelezhetik csatlakozási szándékukat az önkormányzatok felé. A cél itt is ugyanaz: biztonságosabbá tenni a közlekedést a gyerekek körül, a BKK pedig minden szakmai segítséget megad a kialakításhoz.

További sebességcsökkentések várhatóak, szóval érdemes lesz figyelni a táblákat.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy biztonsági őrök teperik le a férfit, aki megzavarta Orbán Viktor sajtótájékoztatóját
Mennyiért árulta el a hazát, miniszterelnök úr? Mennyiért adta el Putyinnak és Hszi Csin-pingnek? – kérdezte a kék pulóveres közbekiabáló, akiről kiderült, hogy a DK aktivistája.


Orbán Viktor strasbourgi nemzetközi sajtótájékoztatója nem várt fordulatot vett, amikor egy kék pulóveres férfi zavarta meg a miniszterelnök beszédét. Az aktivista, akit később DK-s tagként azonosítottak, a pulpitus elé szaladt, és azt kiabálta:

„Mennyiért árulta el a hazát, miniszterelnök úr? Mennyiért adta el Putyinnak és Hszi Csin-pingnek?”

A biztonsági emberek gyorsan közbeléptek, és erőszakkal kivezették a férfit a teremből.

Az incidens ellenére Orbán folytatta beszédét, amelyben többek között a migrációs válság újbóli felerősödésére és Európa gazdasági hanyatlására figyelmeztetett. A miniszterelnök szerint a kontinens versenyképessége aggasztóan csökken, és lassú agónia fenyegeti. Kiemelte, hogy Ukrajnában háború zajlik, miközben súlyos konfliktusok dúlnak a Közel-Keleten és Afrikában is, amik eszkalációs veszélyeket hordoznak.

A miniszterelnök szerint a jelenlegi helyzet Schengen jövőjét is veszélyezteti, ami a migrációval és a gazdasági nyomással egyre nagyobb terhet ró Európára. Az aktivista közbeavatkozására reagálva Orbán annyit mondott: „Ez is a politikai kultúra része, ha valaki azt mondja rám, hogy gazember, valójában csak nem ért egyet a politikámmal.”

A miniszterelnök szerint Európa és Magyarország nehéz kihívások előtt áll, de meggyőződése, hogy csak együttműködéssel lehet túllendülni a jelenlegi válsághelyzeteken.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Jöhet a csihi-puhi” – Orbán Viktor így érkezett Strasbourgba
„Lökdösődésre” és „csihi-puhira” számít Orbán az EP-ben, miután soros elnökként bemutatja a programját. Az odaútról jelentkezett a miniszterelnök.
FM. Kép: Facebook - szmo.hu
2024. október 08.



Orbán Viktor Facebook-videóban jelentkezett be miközben az EU soros elnökeként Strasbourgba tartott. A repülőn azt mondta:

„Bemutatjuk a programunkat, ezzel ébresztőt akarunk fújni az Európai Parlamentben is.”

A miniszterelnök olyan témákkal szeretne foglalkozni, mint a bevándorlás és a gazdaság teljesítményének hanyatlása, mivel szerinte „Európa súlyos bajoktól szenved”.

Orbán azzal folytatta, hogy mire számít a program ismertetése után:

„Ez egy parlamenti vita, bemutatjuk a programot. Aztán lesz egy kis lökdösődés, csihi-puhi, ahogy az már csak lenni szokott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: